Why U? The Offender and his sacrifice Short 3/4 [Javított verzió]

-Ebből kifolyólag vált a vezetőnkké. Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett. - szomorodott el a napfény, mire vállára tettem kezem. Már amennyire képes voltam a lánc szorításától. -Mennem kell. YoonGi hamarosan érkezik. - pattant fel mellőlem és indult meg a kijárat felé. Szóval így állunk.. 
-Hé Hope, köszönöm! - mosolyogtam rá teljes szívemből. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen jótét lélek egy ehhez hasonló szervezet tagja. Vagyis de, most már tudom. Ne aggódjatok, ti is hamarosan megvilágosodtok majd. De miért lőjjem le a poént előre? Visszafordulva még intett egyet felém kedvesen, majd elhagyta a termet. Nem ezt érdemelné. Míg ezen agyaltam a korábban emlegetett szamarunk somfordált be a helyszínre.
-Nincs jobb dolgod? - horkantottam fel.

-Örülj, hogy kapsz társaságot! - szólalt fel tiszteletet parancsoló hangon. Tulajdonképpen örülök.. Végülis így legalább mozgásba hozhatom a legújabb tervem. El fogom érni, hogy kijussak innen.
-Hmm, igaz... És mond csak, Shannon hogy van? - tettem fel a kérdést várva reakcióját. Nekem háttal állt, így még egy kárörvendő vigyort is megejtettem, de ahogy megfordult kétszer is meggondoltam cselekedetem helyességét.
-He?! - kapta felém vérszomjas tekintetét.
-Talán már elfelejtetted az első nőt az életedben? Pedig az elsők mindig fontosak. Nemde? - játszottam rá. Tudom jól, hogy kiszámíthatatlan mit tesz majd velem, ha ezt tovább folytatom, de ha már egyszer elkezdtem képtelen voltam abbahagyni. Ezt váltja ki belőlem és erre is van szükségem. Ha nem próbálom meg kiugrasztani örökre itt maradok.
-Kuss!! Szádra ne vedd még egyszer azt az utolsó ribancot!! -  állt neki ordítozni.
-Ugyan Hyung vagy szólítsalak inkább Syub-nak? - egyre csak dühítettem. Elenged vagy megöl, nekem már nem számít.
-Honnan tudod ezt?! - esett torkomnak a falhoz szorítva valómat. Nem tudtam eldönteni, hogy most félek, vagy izgatott vagyok, kicsit mindkettő ott bújkált bennem, bármennyire is hangzik ez rosszul ezen pillanatban. -Boogaloos volt, mi? Megint eljárt a szája annak a szerencsétlennek? Fene egye! - engedett el, majd feszülten hajába túrt.
-Akár el is felejthetem a hallottakat, ha elengedsz, Taeval együtt. - ajánlottam fel.
-Szeretnéd, mi? Ne is számíts rá, hogy olyan könnyen megszabadulsz tőlem. És mi van ha tudod? Legalább már tisztában vagy azzal, hogy egyáltalán nem vagyok egy olyan kis nyuszi, mint amilyennek ez a tökfej beállított. - mutatott barátom felé.
-Tulajdonképpen... Hope elmesélte az egész történetet. - húzódtak ismét felfelé szám szélei. -És még be merted nekem hazudni, hogy megerőszakoltál valakit, miközben egy lányt sem vagy képes rendesen kielégíteni. Szánalmas. - tekintettem el kárörvendőn. Hogy személy szerint mit gondolok ezen információról? Nem kifejezetten fog vissza. Majd elhiszem hogy annyira rossz, ha saját magam tapasztalom. Addig is megadom az esélyt. Na nem mintha akarná azt az esélyt, de ezt most hagyjuk is. Várjunk nekem eleve nem kéne ilyeneken gondolkodnom.. Igaz az apámról mondott dolog valószínűleg hazugság volt, de mégiscsak megölte Jimin-t.. Ki kell kapcsolnom ezt a részét a testemnek egy időre, de tényleg. 
-Igen? Ha valóban elmondta az egészet akkor azt is tudod, hogy kielégítettem másként. - váltott át brutálisabb módra. -Gondolj csak bele hogy élvezhette minden percét. Természetes. Hiszen én csak azt adtam, ami járt neki, ő pedig készségesen elfogadta. Nem mintha tehetett volna mást. - szemeit az őrültség köde borította el, majd rám nézett. Nem értem. Mi van vele? Már megint az a tekintet. Mi járhat a fejében? Száját beharapva kezdett fixírozni, mire gondolataim ismét egész más irányba kezdtek elmenni. STOP IT!
-Mondták már, hogy nem vagy épp? - tértem vissza az eredeti témához mielőtt még ő lát neki valami másnak.
-Egyszer-kétszer, de általában egyikük sem éli meg a holnapot. - mondta kihívóan.
-Na de Syub. Hová lett a kis cuki szerelmes önmagad? - kezdtem gügyögni neki. Már magam sem értettem miért művelem folyton ezt. Persze szeretnék kiszabadulni és ezért nem lenne rossz, ha képes lennék elcsábítani őt, de ez teljesen más. Ami azt illeti, aki folyton elcsábul az inkább én vagyok. Tudom. Tisztáztuk már. Én sem vagyok normális. Ki kell jutnom innen minél hamarabb és elfelejteni ezt az egészet. Már ha ez lehetséges.
-Ha még egyszer Syub-nak mersz nevezni rosszabbat teszek veled, mint azzal, aki miatt ide kerültem! - figyelmeztetett, de már nem voltam képes leállni. Egyszerűen azt éreztem, hogy a szavai taszítani próbálnak, de a tekintete hívogat.
-Syub! - ejtettem ki a legnagyobb csibészséggel, mire hirtelen a falnak nyomott és olyan közel került hozzám, hogy már szinte levegőt sem kaptam. Sötétbarna íriszei közelről még szebbek, hát még azok az idézőjeles lángok mik benne égtek. Elakadt a lélegzetem és nem ám az oxigénhiány miatt. Ez a férfi teljesen letaglózott. Nem hiszem el, hogy ennyivel elintézte a hallgatásom. Gyenge vagyok. Halkan vártam ítéletem, mi végül messzire elkerült. Ugyanis ezek után a vezér fogta magát és elsétált egy szó nélkül. Viccelsz velem? Először feltüzelsz aztán itt hagysz? Kegyetlen. A legrosszabb az egészben, hogy én ténylegesen már ennyitől is éledezni kezdtem. Francba! Dühöngtem kikötött mivoltomban. Mi vagyok én a kutyája? Komolyan úgy érzem magam. Baromarc! Most már csak azért is elérem, hogy el akarj engedni te méretes faszfej. A következő alkalommal nem baszol át a palánkon!

*egy hét múlva*

Megmentőnk kilépte után felkészültem, hogy bármi áron, de megpuhítom Glosst. Így is tettem. Ahogy belépett egy új JungKook-al találhatta szembe magát. Mégpedig a kispicsa énemmel ha szabad ezt mondani. Csak hogy tisztázzuk, ilyeneket sosem csinálok, de úgy voltam vele, hogy most vagy soha. Erre mostmár mindenképpen kell, hogy reagáljon valami komolyabbat is.
-Oh, Hyung szia. Már vártalak. - igyekeztem minél kisfiúsabb és csábítóbb lenni. Ezt eskü letagadom a jövőben.

-Beütötted a fejed mitugrász? - nézett kérdőn lányos mivoltomra.
-Hyunggg! Miért nem törődsz velem többet? - kémleltem őt kiskutya szemekkel.
-Most komolyan. Jól érzed magad? Hívjak orvost? - hitetlenkedett a szokatlan viselkedésemen.
-Nem vizsgálnál meg inkább te? Olyan melegem van. Ég az egész testem. - vettem fel a legpasszívabb formát, amire csak képes vagyok. Ha ez nem válik be akkor semmi. Térdeimen ücsörögve megszeppent fejjel vártam a végeredményt. -Segíts, kérlek! - fájdalmas arckifejezéssel csúsztattam le kezem nadrágom cipzározható részétől min egy nagy domb kerekedett. Banán. Csak egy banán. Komolyan. Valahogy át kellett vernem és banán volt az aznapi koszt. Lehet éhenhalok, de ezért megéri.
-Verd ki! - fordult el rám sem hederítve. Ennyi? Ne szórakozz már velem. Nem tudhatsz le ennyivel. Betelt a pohár.
-Te utolsó sutyerák! Ezt nem fogadom el! Verjem ki?! Ahh... Ha nem lennének rajtam ezek a láncok már rég megfojtottalak volna. Én itt égetem magam és adom az ártatlan szüzikét, te meg ennyivel elintézel? Még egy ekkora bunkót nem láttam. Tudom, hogy bejövök. Miért nem akarsz megdönteni? Bezzeg a hülye kis lotyót, aki megállás nélkül bántott téged, azt rögtön ágyba vitted, mi? - förmedtem rá. Elegem volt a játékaiból. Befejeztem. Vörös ködöm akkor kezdett oszlani, amikor megéreztem, hogy csuklóimon engedni kezdett a szorítás, majd megszűnt. Elenged?
-Az a ribanc nőstény volt és szexi. Ráadásul akkoriban más idők jártak. De ha már a kapcsolataimba vájkálsz.. Hisz megöltem, vagy nem? Na de te? Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. Tudom, hogy csak játszottam és csak meg akartam szökni, de valahol egy kis részem azért mégis reménykedett abban, hogy ebből több lehet. -Hogy hozzád akarjak érni vagy, hogy vonzónak találjalak?  Komolyan azt hitted bejöhet a kis játékod? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos.
. . .


Így jutottunk el idáig. Talán mégse kellett volna bemosnom neki. Végül is nem ő tehet arról, hogy többet gondoltam bele ebbe a kapcsolatba. Hiszen csak bűnöző és áldozata voltunk. Egy dolog van csupán, amit nem értek. Ha tényleg ugyan annyit érek, mint bárki más, akkor mégis miért van az, hogy csak hozzám járkált be? Ráadásul meg mertem volna esküdni, hogy a Syub-os esetnél az ő lábai között is megindult valami interakció. Ah, miért is érdekel ez engem annyira... Mármint oké vonzódom hozzá, de azért mégse arról van szó hogy belé lennék zúgva, vagy ilyesmi. Lehetséges, hogy csak az tett padlóra, hogy valaki a fejemhez vágta, hogy nem vagyok attraktív a számára, annak ellenére, hogy szinte meg voltam róla győződve, hogy bejövök neki, és időnként flörtölt velem. Azt hiszem jobb lesz, ha elfelejtem és élem tovább a megszokott kis életem. Igaz az eredeti tervem szerint nem kerültem volna néhány hétre börtönbe és Jimin nem hal meg, de ezen már nem tudok változtatni. Hogy mi is volt eredetileg a tervem? Igazából amennyire vonzónak találom Gloss-t, annyira éreztem kihívásnak azt is, hogy lebuktathassam. Meg akartam tudni mi is rejlik igazán a D-Town-ban. Tudni a titkokat, megismerni a tagokat, megérteni az egész rendszert. Erre az egészből az sült ki, hogy zavarodottabb vagyok, mint korábban. Ráadásul a barátaimat is bajba sodortam. Jelen pillanatban is Tae még bent van a fogdában, de fogalmam sincs hogyan hozhatnám ki. Jóban van Hope-al, meglesz nem? Áhh.. Oké, tudom, meg kell mentenem. Ő az egyetlen barátom, aki még életben van. Nem hagyhatom sorsára. Jimint is miattam ölték meg. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Az utca csendjét telefonom csörgése törte meg.
-Hallo? - szóltam bele. Te jó ég. El is felejtettem, hogy ez nálam van. Az úgy mondott erődítményben nem igazán volt térerő ráadásul a telefonomat is elkobozták, így a létezéséről is megfeledkeztem. Várjunk... Tisztán emlékszem, hogy Runch Randa elvette, hogy lehet most mégis nálam, ráadásul feltöltve?
-Kincsem, te vagy az? - hallottam meg édesanyám hangját a vonal másik végéről. De rég is láttam őt. 
-Szia, anyu. Bocsáss meg, hogy nem látogattalak meg a kórházban, de sürgős elintéznivalóm volt Daeguban ezért el kellett utaznom és csak most kerültem térerőközelbe. Tudod TaeHyung... - füllentettem kicsit.
-Semmi gond. Képzeld mivel teljesen egészséges lettem hamarosan hazamehetek. Talán már holnap. - újságolta a jó hírt. Egy füstmérgezéssel egy hónapig volt kórházban? Ez egy kicsit gyanús. Mondjuk pont én beszélek arról, hogy valakinek a holtartózkodása gyanús? Mindenesetre örülök, hogy már jobban van.
-Ez nagyszerű. Bár azt nem tudom megígérni, hogy hazaérek addigra, mivel van még egy halaszthatatlan dolgom, amit mihamarabb el kell intéznem. Addig nem mehetek haza. - közöltem.
-Édes kicsi fiam, mi a fene dolgod van neked Daeguban egy hónapig? - vont kérdőre. - Eddig ki se akartál mozdulni otthonról, most meg nyolcvannyolc kilométerre az otthonodtól csatangolsz, míg én nem figyelek? - korholt.
-Hát tudod az... Le kell tennem. Bocsi. Pár nap múlva találkozunk. Szia. - nyomtam ki villámgyorsan. Nem szeretek hazudni neki, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen. Azt meg pláne nem, hogy aggódjon. Sietnem kell és minél előbb ki kell szabadítanom azt a kölyköt. Miattam van ott ahol, tartozom neki ennyivel. Visszaindultam a hely felé, ami megkeserítette az elmúlt egy hónapomat. Ismét szembenézni YoonGivel. Szívás. Léptem a bejárathoz és kopogtam egyet a falon, mire a vezér felém kapta fejét. Majdnem elröhögtem magam, ahogy megláttam arcát mi kétszeresére duzzadt jobb egyenesemtől.
-Nocsak, ki tért vissza. Mit akarsz? - vetette rám semleges tekintetét.
-Valamit itt felejtettem. - nyögtem ki a legnagyobb nyugodtsággal.
-Csak nem az árulóra gondolsz? - mutatott Tae felé, kit segédei karjaik közt tartottak.
-Ahogy mondod. Szolgáltasd vissza. Megnyugodhatsz, senki nem fog megtudni semmit. Nem fogunk köpni. Ő elég hülye hozzá, de a gondjaimra bízhatod. Nem állt soha szándékomban feladni téged, neki meg végképp. - magyaráztam ki magunkat.
-Akkor mond már meg kis szentem, faszért küldted rám kémkedni ezt az agyalágyultat? - érdeklődött ingerülten.
-Hé?! - háborodott immár fel a téma alanya.
-Ha már úgyis lelepleztünk mindent... Magam miatt. Tudni akartam hol vagytok, mit tesztek, milyenek vagytok. Több, mint fél éve kutatlak titeket. Az indokot akarod? Egy mazochista fasz vagyok, aki rögtön első látásra mikor megpillantott téged a hírekben beléd zúgott. Ez van. Nincs mit tenni. Ezért támogattam Jimint is, hogy ide jöjjön. Nem akartam és nem is hittem, hogy megölöd. De azt hittem erről már tudsz. Hiszen utánam néztél vagy nem? Különben honnan is tudhattad volna az apám nevét. Bár azok a szándékos ingerlések azért elég kegyetlenek voltak. Szóval visszakaphatnám Taet? - nyújtottam kezem barátom felé, kit akkor elengedtek. -Örültem a találkozásnak D-Town. Runch Randa, Hope, Suga(r). - intettem immár háttal nekik ahogyan elsétáltam barátommal. El a megszokott és normális élet felé. Mi volt az a becenév? Egyszerűen nem bírtam ki, hogy csak utoljára ne húzzam fel azt a számító kis manót. Hallottam korábban, hogy néhányan Suga-nak nevezték, innen jött a cukor megnevezésem.

-Hé Kookie! - szólított meg a mellettem csoszogó.
-Hm? - fordultam felé.
-Sajnálom ezt az egészet. Lehettem volna jobb segéded. - hajtotta le fejét bűnbánón.
-Ne hibáztasd magad. Jól tudtam milyen vagy. Számítottam erre. Igaz a börtön az már egy emelt szint volt, de semmi gond. - karoltam át vállát.
-Igen, de a hazugságom miatt meghalt a legjobb barátod. - ejtette el, mire megtorpantam.
-Hazugság? - szegeztem rá tekintetem, mire bólintott.
-HoSeokkie Hyung mondta nekem, hogy hazudjam azt YoonGiról, hogy ártatlan. - vallotta be. Ledöbbentem. Miért akarta ezt? Nem értem. Talán Boogaloos mégsem olyan jó ember, mint én azt hittem?
-De miért? - tettem fel végül a kérdést.
-Nem akarta, hogy elítéld. YoonGi Hyung nem rossz ember. Sose volt rossz ember. Hisz hallottad a történetét. Ha Shannon nem jön, talán még mindig egy ártatlan kis nyomi lenne, aki bár nem valami szociális vagy életrevaló, de ettől független nagyon kedves és tényleg érdeklik mások. Mégha ez nem is látszik rajta. Azt szerette volna, ha az igazi énjét látod és nem azt ami vállt belőle, amivé tették. - árulta el Tae az igazat.
-Hope valóban egy földre szállt angyal. - suttogtam magamban. -De mégis miért volt ez számára annyira lényeges? - értetlenkedtem. Nem állt össze a kép.
-Ugye? - mosolyodott el a megjegyzés hallatára. -Mert a rólad elmondottak alapján rájött, hogy beleestél Glossba és azt feltételezte talán te lehetsz AZ a személy számára. Így nem akarta, hogy elriasszon a róla a társadalom által kialakított kép. - felelte.
-Mintha el tudott volna. - nevettem fel. Hiszen eleve a lázadásával keltette fel a figyelmem. Úgy értem anélkül is megvan hozzá a külseje, hogy észrevegyem őt mondjuk egy szórakozóhelyen, de ez valamennyit hozzáadott az kétségtelen.
-Hidd el mi csak jót akartunk. Meg tudsz nekem bocsájtani? - vágott bűnbánó fejed. Akár egy kisgyerek olyan volt. Túl édes. Hogy is tudnék haragudni rá? Félre ne értsétek Jimin halála továbbra is a tudatom részét képezi, de nem fogok másokat olyanért hibáztatni amiben nekem is mélyen benne van a kezem, rögtön azzal kezdve, hogy én vezettem őt el a csapathoz. 
-Egye fene. Megbocsájtok. De ha lehet legközelebb légy velem őszinte, oké? - kerestem meg félelemmel telt íriszeit. Ő csak bólintott. Lehet, hogy nem a világ legügyesebb ügynöke, de kétségtelenül egy babusgatni való kis személy. Ezt szeretem benne. Viszont sajnos ideje volt itthagynom. Ugyanis vissza kellett utaznom Busan-ba.
-Tae, anyu nemrég telefonált. Jobban van és kiengedik a kórházból. Azt ígértem neki, hogy pár napba beletelik míg hazaérek, de a mentőakciód eredményesebben sikerült, mint azt hittem. Ugye nem bánod, hogy ha a következő járattal hazautazom? - kémleltem felé. Sajnálom egyedül hagyni, tekintve, hogy tudom, ő sem rendelkezik túl sok közeli baráttal, és sok helyen kinézik őt, mert az átlagemberek úgy érzik kilóg a sorból, ami így is van, de pont ettől olyan szerethető, amit úgy hiszem Boo is észrevett. Ami a családját illeti a szülei üzletemberek, így nem igen törődnek a fiukkal, ami meg is látszik. Mióta pedig a nagyija meghalt végképp sokat ül otthon egyedül. Magányos. Míg beépített emberként a fiúknál lehetett végre azt láttam rajta, hogy kezd megtelni élettel, de ennek is vége szakadt. Sajnálom, hogy Boo-val sem tarthatja tovább a kapcsolatot, és nekem is le kell lépnem és itthagynom őt, de nincs mit tenni.
-Persze. Menj csak. Én megleszek. - erőltetett mosolyt arcára. Megszakad a szívem a szemeiben felvillanó szomorúságtól.
-Sajnálom. - öleltem meg szorosan.

A hazafele út nem is volt túl hosszú, ami nem csoda, hisz még száz kilométer sincs a két város között. Vonattal egy durva két óra maximum. Végig Taeval beszélgettem telefonon ki ettől kicsit nyugodtabban érezte magát és ezáltal én is, tekintve, hogy a bűntudat már felszálláskor elkezdett őrölni belül. Remélem semmi baj nem fog történni vele, most hogy újra egyedül van. Nem is akarok ilyesmikre gondolni. Inkább annak örülök, hogy anya végre hazajöhet. Bár még mindig furának tartom azt az egy hónapos bent tartózkodást, de nem vagyok orvos, ők tudják. Amint beérkeztem a városba első utam a kórházhoz vezetett. Hátha még bent van és meglephetem azzal, hogy velem jöhet haza. Nos, ez téves feltételezés volt, ugyanis nem volt ott. Nem volt ott már lassan két hete. Mi a fene.. Más ötlet hiányában hazasiettem és reménykedtem benne, hogy otthon fogom találni. Az ajtó elé érve aztán nagy levegőt vettem és remegő kézzel elfordítottam a gombkilincset.

-Anyu? - szóltam be még épp csak bekukkantva a bejáraton. Sehol senki. Basszus nemár, mi folyik itt? Csak nem YoonGi vert át? Biztosítékot akarna, hogy tényleg csendben maradok? Nem, ő nem tenne ilyet. Biztosan nem. Hiszen akkor eleve el sem engedett volna.. Nagy kétségbeesésem közepedte megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Min YoonGi állt.

Why U? The Offender and his sacrifice Short 2/4 [Javított verzió]

 Daegu Suseong kerület 9.15 July 14

-Végre megérkeztem! - lélegeztem fel nyugodtan. Csodás friss levegő szállt a kikötő felől mi simogatta egész testem miközben a raktárépület felé sétáltam. Töketlen béna. A legnyilvánvalóbb helyre költözöl te is, mi? Rám tört a röhöghetnék, ahogy egyre közelebb értem. Hogy hol is vagyok? Nos, ez egyszerű. Ha emlékeztek, említettem, hogy a D-Town nagy valószínűséggel valamilyen szempontból kötődik Daegu-hoz. Szerintem kitaláltátok, hogy a feltételezésem, hogy a csapat búvóhelye nyugszik itt helyes volt, mint az Tae információiból kiderült. Barátomtól még a pontos címet is megkaptam idefele jövet, így nem volt olyan nehéz megtalálni a nagy városban a célállomásom. Itt létem egyik okát mind sejthetitek, hiszen egyértelmű, hogy nem fogom csak úgy hagyni, hogy Jimin a kezeik között veszítse életét, viszont.. A másik, az eredeti indok az... Tudjátok mit? Megadom az esélyt rá, hogy magatoktól jöjjetek rá. Amint megérkeztem az épülethez, alternatív bejárati útvonal keresésére indultam, mivel meg akartam lepni őket, így hülye lettem volna a legmegközelíthetőbb útvonalt használatba venni. Végül választásom az emeleti szint ablakára esett, mely tárva-nyitva állt rendelkezésemre. Hogy hogyan jutottam fel az ablakhoz az maradjon az én titkom. Van egy-két ninja trükk a tarsolyomban, ha kell. Bemászva az ablakom elsőként félhomály fogadott, amit nem is bántam, hisz így biztos lehettem benne, hogy takarásban maradok megfigyelés közben. A tetőszerkezet ugyanis magába foglalt egy egész felső álványzatot, mely hasonlított egy színház álványzatára, így lehetőségem volt fenntről figyelni a földszinten történő eseményeket. Az épület ezen részén azon pillanatban látótávólságon belül négy férfi tartózkodott, a három jómadár akikről előzőleg személyleírást adtam, és persze barátom, mégpedig megkötözve.
-Még mindig azon vagy, hogy el tehess láb alól? - hajolt közelebb a zöld férfi barátom képéhez, ki erre pofán köpte.
-Rossz válasz. - vitt be egy középre találó ütést. Baromi fájdalmasnak tűnt még messziről nézve is. Ezek után a vezér kiküldte társait, hogy kettesben maradhasson áldozatával. Ez igazából abszolúte nem lepett meg, sőt, számítottam is rá. Habár egy csöppet elkeserített, hogy megmondjam az őszintét. Mivel Tae szavai úgytűnt beigazolódni látszottak.
-Elengedlek téged, ha soha többé nem térsz vissza. Mit szólsz? Jó ajánlat, nem? - adott neki kegyelmet, én pedig úgy éreztem, ezt nehezen tudnám szó nélkül hagyni. Végre eljött az én időm.
-Nocsak, de kedvesek lettünk hirtelen. - sétáltam a fénybe, hogy megvilágosodó alakommal meglephessem szemeit.
-Oh, hát a gyáva is előkerült. - próbált meg eltalálni szavaival, de hiába. Arca rezzenéstelen volt megjelenésemkor, így valószínűsíthetőnek tartom, hogy már eleve tisztában volt a jelenlétemmel. Impressive.
-Te most komolyan képes vagy megkegyelmezni neki? Te a nagy, rettegett Gloss, akitől mindenki retteg és emberek vére a tápláléka? Nagyot csalódtam. Úgy tűnik a pletykák tényleg mindig hazudnak. - kezdtem el húzni. Ne értsetek félre, eszem ágában sem volt arra buzdítani Gloss-t, hogy bántsa a barátom. Az indok ami miatt így viselkedtem vele, szimplán az volt, hogy kiugraszthassam a bokorból. Arra vártam, hogy megtörjön a nyomás alatt, és lebuktathassam, habár azt elismerem, hogy egy pöppet talán élveztem is incselkedni vele. Talán van egy enyhe érdeklődés bennem a veszélyes dolgok iránt. Who knows? Na de hogy mit is értek lebuktatás alatt? 
-Ne packázz velem öcsi. Nem hogy örülnél, hogy életben hagyom. - biccentett Jimin felé.
-De nagylelkű vagy. Nem mintha érdekelne. - adtam az érinthetetlent mivel tudtam úgyse lesz szíve megölni barátom.
-Valóban? Akkor az is hidegen hagyna, ha mondjuk elvágnám a torkát és hagynám elvérezni? - ajánlotta fel ridegen, de nem tágítottam.
-Le - se - szarnám. - folytattam tovább.
-Amilyen kis pofátlan vagy inkább téged kéne megkínozni a rabok helyett, akik az alsó szinten vannak. Megnézném egy kiadós verés után mennyire maradsz tiszteletlen. - fenyegetett. Oké, nem fogok hazudni, ez egy kicsit felkeltette az érdeklődésem. De nem hibáztathattok, mivel bármekkora hazudozóról is legyen szó, szerintem már mindenkinek rég leesett, hogy eléggé vonzódom az állítólagos kegyetlen nagykutyához. Mondjuk azt elismerem, hogy ilyesmik hallatán őrültnek tűnik az, aki ettől beindul, de nincs mit tenni.
-Tegyél próbára. - próbáltam meg kihúzni nála a gyufát, enyhén játékosan.
-Tudod nem kéne ennyire nagyszájúnak lenned egy bűnöző előtt, mert a végén még rosszul jársz. - fenyegetett meg. Inkább nem mondok semmit, úgyis tudjátok mi zajlhat le bennem ilyenek hallatán. Szinte már szégyenlem magam miatta. Főleg hogy mindez barátom füle hallatára történt.
-Oh az apró kis bűnöző palánta. Na és mit csinálsz? Kilopod anyukám táskájából a kedvenc rúzsát? Vagy netán a régi plüssállataimra pályázol? Esetleg... - elakadt a szavam. Gloss egyetlen suhintással véget vetett mindennek. Erre tényleg nem számítottam. Mindenre csak erre nem. Ő volt a király ki mindenek felett állt. Hitte ezt a nép, de a füleseim igazából csak egy piti kis hazudós senki, aki soha életében nem ölt még embert és a legnagyobb szabálysértése is mindössze pár igen művészi graffiti volt. A vezér ki kimaradt mindenből. A fehér bárány, minek szőre néhány másodperc alatt beszennyeződött. Miattam. Egy pillanatra nem tudtam mit mondhatnék vagy mit gondoljak. Tae fülese lett volna rossz? Vagy én mentem volna túl messzire és a kiugrasztás a visszájára fordult? Az én hibám, hogy társamat megölték?!
-Te normális vagy?! - néztem rá elhűlve, majd halott barátom felé pillantottam.
-Figyelmeztettelek! - hangja visszhangzott az óriási helységben. Habár kezei remegtek szemei tűzzel teltek meg. Egyszerűen nem tudtam mit gondoljak.. Tényleg én lennék a ludas? De mégis hogy képes ilyesmire csak így?!
-MIN YOONGI!!!! HOGY KÉPZELTED EZT?! - kezdtem el ordibálni vele, teljes nevén megszólítva őt, mit meglepődött arckifejezéssel konstatált.
-Mi a fasz? - illetődött meg kirohanásom tapasztalásakor.
-Tisztázzunk pár dolgot! Nagyon jól tudom, hogy csak egy semmirekellő vagy, aki valamilyen oknál fogva e banda vezetői pozíciójára került, mindenféle bűntett nélkül, és csak játszod a nagyfiút a babérjaidon ülve. Ezek után, hogy a gecibe volt képed megölni Jimint?! - háborodtam fel. -Nem érdemled meg a dicsőséget, hogy az életét vedd és ő sem érdemli meg, hogy egy ilyen ember kése által haljon meg. - jelentettem ki lenézően végigtekintve a másikon.
-Ácsi babám! Egy ilyen ember? Milyen is? - segített fel a földön fekvő barátom mellől késének segítségével mit torkomnak szegezett, így vonva közelebb magához.
-Ugyan. Azt hiszed félek tőled? - vigyorodtam el.
-Nem ártana. Hiszen a drágalátos haverod is vérben fürdik ezekben a percekben is a lábad alatt. - irányította tekintettem a célszemély felé.
-Nem érdekel. - tartottam el fejem a látványtól. Egyrészt valóban próbáltam a bátor kiscserkészt adni, mégha egy picit ideges is lettem a történtek után, másrészt viszont egyszerűen nem volt lelkem ránézni barátom mozdulatlan testére.
-És ha veled még rosszabbat tervezek tenni, az sem izgatna? - lépett közelebb és suttogta fülembe hangjával dobhártyám simogatva, mitől enyhén megborzongtam. Viccelsz?
-Megmondtam. Engem nem tudsz megijeszteni. - feleltem nyugodtan. A hangom kívül talán nyugodtan csengett, de őszintén mondhatom belül tomboltak a hormonok. Nem tesz jót a lelkemnek, hogy ilyeneket mond nekem, ráadásul ebben a formában. A fantáziálásaimat félretéve, úgy éreztem ezen mondatot még ő is abszolúte két értelműnek szánta. Miáltal azt a hatást keltette bennem, hogy magam sem tudom eldönteni, hogy most arra készül, hogy megöljön vagy arra, hogy meg.. Vajon mire gondolhatott a rosszabb alatt? Mi rosszabb van a halálnál? Nos ezek után őszintén mondhatom, hogy kíváncsian várom. Oké, tényleg mazochista lehetek.
-Szeretnéd megtudni hogyan kerültem a banda élére? - szegezte nekem a kérdést változatlan pozícióban.
-Legalább a szemembe nézhetnél, ha már hozzám beszélsz. - nyavalyogtam álszenten. Még egy fülballada és ki tudja mihez kezdek..
-Megerőszakoltam és megöltem a gimnáziumi szobatársam apját. - közölte huncutul, mintha csak azt akarná jelezni rám is ez a sors vár. Kuncogni kezdtem kijelentésén. Nem vagyok őrült, eskü. 

-Mi olyan humoros? - értetlenkedett.
-Te még engem sem tudnál megerőszakolni, nem hogy egy megtermett férfit. - röhögtem fel úgy, hogy már a szememből is folytak a könnyek. Tudom, hogy nem tanácsos egy állítólagos gengszter arcába nevetni, de tényleg hihetetlennek tűnt a sztori amivel előállt. Főleg azok után amiket V mesélt nekem. Most komolyan próbál kitalálni történeteket, csak hogy rámijesszen? Azért ez eléggé ciki egy személytől, aki az ő pozíciójában van.
-Igazán? Ismerős az a név, hogy Jeon JeongKyung? - ejtette ki fenyegető lassúsággal én pedig ledöbbentem. Az nem lehet..
-Mi?! - képedtem el. -Te mocskos állat! Miattad halt meg az apám?! Most már tuti, hogy a pokolba küldelek, amint lehetőségem lesz rá! - förmedtem rá és ütöttem volna meg, de elkapta csuklóm. Nem hiszem el. Ezzel viccelni se tudna, hisz nem ismer, honnan is tudhatná az apám nevét, ha nem mond igazat? Ezek szerint Tae tévedett. De még mekkorát, és én fogom meginni a levét.
-Nem szeretnéd inkább követni őt? - húzódott kárörvendő vigyorra arca, miközben elengedett. Oké, na innentől.. ez már nagyon nem oké. Mármint ne értsetek félre, eddig se volt az.
-Tűnj a közelemből perverz! - hátráltam el. Úgy beszélek, mintha a tények előtt még nem én egyeztem volna bele készségesen a büntetésembe. Képmutató vagyok. Nem is kicsit. De ezek után mégse sétálhatok oda hozzá minden gond nélkül, hogy megölted a legjobb spanom, az apámat szintén egy nemi erőszak elkövetése után, de mindez nem számít kapj el a tiéd vagyok! Efelett az egész felett már igazán nem tekinthetek el, teljesen mindegy mennyire vonz maga a személy. Ekkor beállított a bagázs többi tagja.
-Mizu D-boy? - szólt oda az elnyúlt képű.
-Semmi extra, csak éppen próbálom megtanítani ennek a kiscsirkének, hogy hol a helye. - fordította felém kémlelőit. Méghogy kiscsirke..
-Oh, hát te is itt vagy Kookie? Szia!! - szólalt fel boldogan integetve Tae. Na ennyit erről. Csak én kellettem, hogy ez a tökfej elszólja magát. Arcon csapva magam könyveltem el, hogy nem csak nekem, de az ő jólétének is vége fog szakadni néhány percen belül.
-Szóval tőle voltak azok a nemes kis információid? - húzta hátra hajam gyengéden, ami enyhén effektálta testem izgalomközpontját, de ezt igyekeztem elnyomni magamban. Egy szót sem szóltam, csak bámultam őt, mire enyhe torzulást kezdtem felfedezni arcán. Nem tudtam eldönteni, hogy most undort látok, vagy valami egészen mást.
-Az árulót vigyétek az egyik cellába, őt pedig kössétek a falhoz. - lökött oda két segédjének. Falhoz? Hülye ez? Én tökre azt hittem, hogy az a bizonyos börtön csak amolyan szóbeli fenyegetés.. Nehogy már egy egész középkori fogda legyen a pincéjükbe.. De volt. Ki gondolta volna, hogy ez lehetséges? Mik ezek a cellák? Miért van ez a szerkezet a falon, amihez csak úgy hozzákötnek, hogy megpusztulj? Ez kész röhej. Ha a másik választás az, hogy megerőszakolnak és elvágják a torkom, akkor inkább azt választom. Abban legalább van valami izgalom. A földön való megrohadásban nem igazán. Ráadásul két vagy három napig csücsükéltem azon a redvás helyen míg valaki végre hajlandó volt meglátogatni és nagy szívének hála még ételt és italt is hozni. Ha ő nincs..
-Köszi, Boo. - hálálkodtam megmentőmnek. Igen, becéztem, és nem abszolúte nem szégyenlem. Ráadásul úgy tűnt nem is kifejezetten vette zokon.
-Nincs mit. De egy szót se Glossnak. - tartotta mutató ujját szája elé. Mondjuk az meglepett, hogy a vezér tudta nélkül kezdett ügyletekbe. Lehetséges, hogy a D-Townban tényleg van olyan tag, akinek van szíve? Nos, ezt azt hiszem még korai lenne kijelenteni.
-Rendicsek. Mondd, egyáltalán miért segítesz? - tettem fel az abban a pillanatban engem leginkább izgató kérdést.
-Nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek látszunk. Ráadásul szerettem volna találkozni V-vel is. - kémlelt az egyik sötét cella felé miben partnerem húzódott meg. Én csak értetlenkedve néztem a név hallatán.
-Tudod elég fura kölyök. Maradjunk annyiban, hogy érdekes tehettségei vannak. Nem is értem valaki hogy képes felfelé mutató lábakkal aludni. Végül V lett a neve a lábai állása miatt. Ha már itt tartunk, hol van dongsaeng? - kukkolt be a cellák felé, mire az érintett kijjebb csúszott. Beszélgetésük alapján úgy tűnt sikerült egészen közel kerülniük egymáshoz. Talán tőle szerezte volna Tae a híreket? Mindenesetre ez már az hiszem lényegtelen. Főleg, hogy már magam sem tudom mennyi volt belőle igaz és mennyi nem. Nem akarok itt megrohadni! Kezdtem ismét nyavalygásba. Amint a kedves angyalunk elszivárgott helyét átvette az kitől borsódzott a hátam akkorra már Mégis miért jött ő is le?
-Megint itt vagy? Mit akarsz? - néztem el feje felett.
-Ha nem lennék baromi jó fej , most úgy tökön nyomnálak, hogy a hajad ketté állna. - vágta hozzám érzéketlen arccal.
-Szeretnél végre kiengedni? - küldtem felé egy bohókás vigyort. Egy próbát megér.
-Kellett neked felkelteni az alvómedvét. Késő bánat. - emelte meg állam közel hajolva arcomhoz, szemeit rám emelve, majd elengedte és magától eltelve kilépkedett a büntető szekcióról. Mi a tosz?
-Alvó medve, huh? - ötlött eszembe egy ötlet. Ha csak erre van szükség megoldom én sec-perc alatt. Ezt gondoltam, de bármennyire is igyekeztem, egyszerűen nem tudtam sikerrel járni abban, hogy elcsábítsam. Nem volt elég időm. Mondanám, hogy a nemem volt az akadály, de ha már egyszer képes volt megerőszakolni egy férfit, nem igen hiszem, hogy ez gondot jelent neki. Hogy nem vagyok elég vonzó számára? Ez a lehetőség fennáll, de nem hiszek benne. Jól nézek ki és szexi vagyok. Plusz már engem is megfenyegetett azzal, hogy szexuális utakra evezik velem. Ráadásul az apám fia vagyok. Pont ennek a bolondnak ne jönnék be? Eltelt egy hét, majd kettő. Ennyire nem keres minket senki? No nem mintha bármit is érne azzal, ha Jimint keresné tekintve az állapotát. Ne haragudj törpike. Végül ismét eljött egy szombat. Szokás szerint dél körül Boogaloos szépen lassan lesétált az ebédünkkel és úgy tűnt ez alkalommal igazán beszélgetős kedvében van, így kaptam is az alkalmon, hátha megtudhatok valamit, ami segíthet a kiszabadulásomban.
-Boo, mond tudnál nekem mesélni Glossról? - kérdeztem nagy szemekkel.
-Glossról? Hmm, mit is mondhatnék.. Vicces srác. Érzéketlen, nagyképű, kegyetlen és egy igazi méregzsák. Persze ez mindössze az mit a külvilág felé mutat. Igazából ha valakit megkedvel, akkor igazán gondoskodó és figyelmes tud lenni. - világosított fel.
-Szóval igazából egy kezesbárány? - tettem fel az egyértelmű kérdést.
-Nos.. Mondjuk úgy, hogy még nem igazán találta meg azt, akit annyira kedvelne. - vigyorgott kínosan.
-Ah.. De akkor honnan tudod milyen mikor rendelkezik egy ilyennel? - érdeklődtem.
-Tudod még mielőtt mi lettünk volna a D-Town YoonGi boldogan élt a szerelmével, aztán történt valami... A mi vezérünké vált, de a szerelmének örökre vége szakadt. - hallgatta el feltűnően a leglényegesebb részt.
-Megerőszakolta és megölte a férfit, nemde? - egészítettem ki a mesét, mire a velem szemben ülő értetlenül nézett.
-Te meg miket hordasz itt össze? Milyen férfiről beszélsz? Glossnak barátnője volt. Miért erőszakolt volna meg egy férfit? - értetlenkedett  tovább Boo. Na most akkor mi is az igazság Mr. Min?
-J-Hope. - kiáltottam fel örömtelin.
-He? - zavarodott végképp össze.
-Ez lesz a beceneved, J-Hope, mert reményt adsz a sötétségben. Köszönöm Hyung a felvilágosítást. - küldtem felé egy hálás mosolyt.
-S-szívesen. - simogatta meg fejem búbját. Nos, legalább egy kedves lelket sikerült találnom ebben a fertőben. 
-De kérlek áruld el, hogy akkor mégis mi történt azzal a lánnyal és, hogy lett Gloss a vezér? - kérleltem nem nyugodva, végül beadta a derekát.
-Rendben. Az úgy volt...

Why U? The Offender and his sacrifice Short 1/4 [Javított verzió]

 -Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve, összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. -Hogy én attraktívnak találjalak? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos. - nevetett fel gúnyosan a legnagyobb lenézéssel. Átvert.. Nem, nem ő vert át. Én voltam túl hülye. De neki mégsem eléggé.

-Mit bámulsz? Nem voltam elég érthető? Tűnj már el! - indítóként gyengéden combomba rúgott.
-Oh, de még mennyire érthető voltál. - mostam be neki egyet kedves mosollyal. -Faszfej. - ejtettem el incselkedve majd elsétáltam a legnagyobb nyugodtsággal.
-Mit mondtál?! - hallottam még utolsó szavait, ahogyan elhagytam az üzlethelyeként szolgáló raktárépületet. Mekkora egy utolsó suttyó. 

Az utcákat róva egyszerűen képtelen voltam nem arra gondolni, hogy is juthattunk idáig. Nem volt ám ez a törpe mindig ilyen. Oh, nem. Egykor sokkalta vérszomjasabb illetőként ismerhettem meg én és az egész világ. A nagy bandavezér, aki emberek vérére szomjazik és azok csontjai étke. Kiről később kiderült, hogy az alvilág legnagyobb szégyene. Röhögnöm kell, ha csak belegondolok, hogy anno akárhányszor kiejtették nevét a borzongás futott végig hátamon.  Azok a régi szép idők...

[Hét hónappal korábban]

"Seoulban a Gwangjin és Seocho kerületekben ismét zavargás tört ki az ismételten feltűnő bűnbanda miatt, kik magukat D-Town-nak nevezik. A rendőrök azóta is keresik a banda tagjait. Ha valaki látta a képen látható egyének valamelyikét kérjük mielőbb értesítse a rendőrséget."
-Kérlek kicsim kapcsold ki azt a fénydobozt, csak rosszat tesz neked, ha ilyeneket nézel. Nem akarom, hogy csak azért, mert ezeket látod a tévében, azt hidd, hogy ez a helyes viselkedés. - simította meg anyám fejem tetejét aggódón.
-Nyugodj meg. Eszem ágában sincs róluk példát venni. Ennél jobban ismerhetnél már Oemma. - pillantottam fel rá játszva a sértettet.
-Igazad van. Bocsáss meg kincsem! - bánta meg meggondolatlan szavait. Az igazat megvallva, ha tenni nem is szeretnék semmi olyasmit amit művelnek, de szívesen megismerkednék velük. Nem is tudom miért, de az autók tetején magabiztosan feszítő, apró termetű, zöld hajú illető megragadta a tekintetem és mást is. Ki lehet ő és vajon miért teszi azt amit? Mindig is foglalkoztattak az ehhez hasonló kérdések. Eztán a nap után egyre csak figyeltem és figyeltem a híreket, az állomásokat, a cselekménysorozatot, a pusztítást. Gwangju Buk kerületében fosztogattak, Seoul Nowon kerületében kiraboltak egy bankot, Incheon Gyejang kerültében járműveket döntögettek, Ulsan Ulju megyében több boltos is nyomtalanul eltűnt és az ő nyomaikra bukkantak a helyszínek legnagyobb részén, Daejeon Daedeok kerületében jó néhány huszon- és harminc éves nőt erőszakoltak meg miközben éjszaka hazafelé tartottak. A D-Town mindenre képes volt. Végül elérkeztünk a tegnaphoz. Tegnap Július hatodikán az úgynevezett őrjöngőváros felgyújtotta a Busan Sesang kerületében található legnagyobb munkát adó intézményt. A Kim SeokJin által működtetett Eat Choco Pie gyárat, ahol édesanyám is dolgozott. Szerencsére éppen a munkaideje végén tartott így megfelelő helyen volt, hogy idejében kimenekülhessen, de füstmérgezéssel és egyéb panaszokkal kórházba került. Azonban az anyám egy kivétel. A legtöbb dolgozó a lángok martalékává vált. Többek közt az egyik közeli barátom szülei is. Ő akkor bosszút esküdött a rémségek ellen kiktől mindenki rettegett és én magam voltam a kulcs bosszújához. 
-Teljesen biztos vagy abban, hogy ott lesznek? - kérdezte hitetlenül barátom. 
-Biztosabb, mint a szüleid halála. Eddig bejárták Seoult, Gwangjut, Ulsant, Daejeont, Incheont és most Busant is. Ha jól megfigyeled ezek Dél-Korea Metropoliten városai. A legnagyobb biztossággal állíthatom, hogy a következő nem más lesz, mint Sejong. - jelentettem ki elképzeléseim.
-Akkor már miért nem Daegu? Sejong egy önrendelkező város. Mindenki tudja, hogy elkülönül az összes többitől. Daegu az egyetlen, ami kimaradt a támadások alól. - magyarázott alacsony társam.
-Csak hidd el nekem, hogy Sejong lesz az. Daegu szóba se jöhet. Ki elemzi a D-Townt több, mint fél éve te vagy én? - emeltem meg hangom. Ha kívülről nézzük az egészet, akkor barátomnak valóbban igaza lenne azzal, hogy Daegu-t jelölné meg következő célpontként, azonban én már bőven előrébb jártam kutatásomban ahhoz, hogy ezt a könnyen megejthető hibát elkerüljem.
-Te. - hangzott fel a válasz.
Az igazság az, hogy bár Daegu egy sokkalta logikusabb válasz lenne, azonban a fél évem alatt, míg megfigyeltem őket, arra jutottam, hogy az elmúlt évek alatt egyetlen egyszer sem volt rá példa, hogy Daegu-ba betegyék a lábukat, még akkor sem, amikor a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb lett volna. Ezek alapján van egy olyan sejtésem, hogy valamilyen kapcsolat köti őket a városhoz, esetleg ott lehet a búvóhelyük. Ezt azonban nem árulhattam el Jimin barátomnak. Szeretem őt, de egyszerűen képtelen vagyok kiadni ezeket a bűnözőket. Magam sem értem miért. Mindenesetre az első lépést elvégeztem. Gyerekkori pajtásommal elindultunk az önállósult város Sejong felé, hogy kézre kerítsük azokat, kiktől még a zsernyákok is a nadrágjukba vizelnek. Vagyis pontosítanék. Jimin jött azért. Az én célom merőben eltérő volt.
-Azt hiszem dicséret jár nekem. Gond nélkül sikerült kiderítenem hol és mikor fognak akcióba lépni. Na? - örvendeztem. Hogy mégis hogyan csináltam? Ez baromi egyszerű. Szereztem egy beépített embert. Hát nem nagyszerű? Igaz nem volt egyszerű és félő volt, hogy csóri gyerek életét veszti majd az akció alatt, de végül sikeresen ment debütálása a csapatba. Még jó, hisz én készítettem fel. Még ha csak távkapcsolat közben is.
-Jár a keksz. - gúnyolódott fapofával a kicsi.
-Ha egy ekkora tapló vagy drága jó kis növésű barátom, akkor akár tovább is állhatok mindenfajta infóval a kezemben. - fenyegettem meg telefonomat fogva, mire beijedt.
-Úgy értem.. gyere ide, te kis zseni. - ajándékozott meg barackjával.
-Így mindjárt más. - éreztem fölényem. Túl jó vagyok én már ehhez a melóhoz.


Sejong Yeonseo-myeon 16.58 July 13

-Hol vannak már? Azt mondtad itt lesznek. - türelmetlenkedett társam. Egy bokorba bújva várakoztunk a nagy történésre, ami nem igazán akart bekövetkezni. Mi lesz már?  Tae én bízom benned. Elmélázásomból egy hatalmas robbanás ébresztett fel. Támadásra felkészült társam dühtől túlfűtötten üldögélt mellettem a megfelelő pillanatra várva, ami lássuk be sosem érkezik el, tekintve, hogy ők csak itt vannak vagy hatan, ő meg egyedül. Ami engem illet, én inkább igyekeztem kimaradni a konfrontálódástból, ugyanis úgy érzem, bőven nincs még itt az ideje annak, hogy kiálljak ellenük. Persze vannak jövőbeli terveim ezzel kapcsolatban, de egyenlőre jobbnak láttam meghúzodni. Kikukucskálva a növényzet mögül próbáltam beazonosítani a személyeket. No nem mintha ismertem volna őket, csak szerettem volna végre valahára tisztán látni azokat a híres arcokat. S a TaeHyung által elmesélt leírások alapján akár még azt is megmondhatom ki-kicsoda. Túl jól is jellemezte őket. Végignézve rajtuk egyedül csak az jut eszembe, hogy milyen elképesztőek. Rajongó lennék? Bevallom igazából mondhatjuk így is. A banda egy piros Lamborghinit vezetve száguldozott az úton, míg egy tömeg le nem lassította őket. Akkor végre volt időm az egyenkénti szemügyrevételre.
A személygépjármű vezetőülésén helyet foglaló személy minden bizonnyal Runch Randa lehet. Mi ez a név már? A kutyámnak szebb nevet adok. Bár mit ne mondjak, illik rá. Nyakigláb, bizarr kinézetű, de ugyanakkor mégis megvan a kisugárzása, ami nem kicsit attraktívvá tudja tenni. Nem tudsz nem felfigyelni rá. 
Az anyósülésen, ha nem tévedek Boogaloos helyezkedett el. Megnyúlt karakteres arc és aktív aura, de az a gönc. Szörnyű. Azt hittem ennél azért több stílusérzékkel áldotta meg az ég őket. Azonban egy tag most is úgy nézett ki mintha csak egy gengszteres magazinból lépett volna ki. Az autóház tetején e megnyerő külsejű, alacsony, önelégült teremtmény volt megtekinthető. Ő nem volt más, mint a csapat vezére és egyben az én végzetes ellenfelem Gloss. Hogy miért? Nos, ezt a beszélgetést inkább ejtsük meg máskor. Mindenesetre talán ez volt az első alkalmunk egymás jelenlétében, de véletlenül sem az utolsó. Ezzel a gondolattal terveztem otthagyni a helyszínt, de barátom másként gondolta. Kiugorva a bokorból nekiesett a rettegetteknek, miközben azok éppen egy csoportot fenyegettek. Hát hülye ez?
-Hé, baromarcok! Ha végeztem veletek azt is megfogjátok bánni, hogy a világon vagytok! - kiáltott rájuk haragosan, mire azok kinevették.
-Kisfiam, ezt te se hiszed el. - szólalt fel lenézően a főnök. 
-Te meg vagy veszve?! - pattantam ki immár én is, mivel azért csak nem hagyhatom magára, miután én hoztam ide. -Ezek szét fognak szaggatni téged! Komolyan egyedül akarsz szembeszállni velük? - kémleltem rá aggodalmasan. Mint mondtam én hoztam ide, ezt elismerem, ezért a lebeszélésben szerepet vállalok, de azért megöletni nem fogom magam a kedvéért.
-Hiszen itt vagy te is. - pillantott rám, mire a vezér elismételte.
-Hiszen itt vagy te is neki, nem de? Egy fiú úgyse lett volna elég a fél fogamra se. - próbált meg megfélemlíteni. Őszintén, nem igazán tudom eldönteni sikerült e neki vagy sem. 
-Fogd be a pofád, te kis tetűláda. Megölted a szüleimet. Ezért halállal fogsz fizetni! - kezdett elég gyorsan elmérgesedni a helyzet. Éreztem, hogy ha nem lépünk le hamar a végén még nagyon megüthetjük a bokánkat.
-Nem tudom miről beszélsz, de ha valaki ma itt meghal az te leszel, nem én. - jelentette ki, majd kacsintott egyet felém. Mi a halál?! A barátomat épp azzal fenyegeted, hogy megölöd. Faszért felém kacsintgatsz?
-Jól tudod miről beszélek. Felgyújtottátok a Busani gyárat, ahol a szüleink dolgoztak. Állatok. - kelt ki magából Jimin.
-Ja hogy az. - horkantott fel. -Vicces kis dolog volt az, nem fiúk? - kémlelt hátra. Társai egyetértően ujjongtak. 
-Hamarosan nem lesz annyira vicces. - ugrott volna a vezérnek, de lefogtam. -Kinek az oldalán állsz? Engedj el!! - kapálódzott.
-Ha neki mész meghalsz, agyalágyult! - tartottam szakadatlan.
-Kit érdekel? Pusztulnia kell!! - szabadult ki fogásomból egyenesen a kocsi felé száguldva. Balfácán. 
-Ha már így állunk... Kapjátok el! - parancsolt a vezér én pedig futásnak eredtem. A futás szánalmas, de ugyanakkor hasznos dolog. Így se-úgyse tudtam volna megmenteni Jimint, hisz a saját vesztébe rohant. Ő akarta ezt. Na jó, lássuk be, pocsék barát vagyok, de nem engedhettem, hogy elkapjanak. Nem, hiszen még nem végeztem. Mivel? Nos.. Szerintem erre hamarosan magatok is könnyen rájöttök majd.
Az éjszakai alvásomat egy repülőútra cseréltem fel, nem is akárhova. Igaz a célállomásom nem egy távoli hely volt, de az idő számomra kulcsfontosságú. Természetesen utazásom alatt mindvégig figyelemmel kísérhettem a lezajló eseményeket Tae jóvoltából, ki folyamatosan információkkal látott el mi is történik a színfalak mögött. Kicsit már furcsállom is, hogy még nem sikerült lebuktatniuk őt. De ami fontosabb, te pofátlan maffiautánzat nyugalom hamarosan érkezem.

You are the chosen one! Soon 4

-Kim TaeHyung! Mégis hogy képzelted ezt?! - toltam el magamtól villám gyorsasággal még épp mielőtt igazán megérezhettem volna édes ajkait. -Az az óra üzemképtelen, én pedig elbambultam. - osztottam meg vele a valóság tényeit. - Úgy volt, hogy azon leszel, hogy ne legyenek irántam ilyen érzéseid... - mutattam kettőnk közé. -nem úgy, hogy csak fokozod a feszültséget.
-Bocsánat. - hajtotta le fejét, akár egy szomorú házi eb. Miért ennyire kutyaszerű ez a srác? Miért hasonlít pont erre az állatra a legjobban? Ez kezd irritálni. Ha ez így megy tovább a végén még én is belebonyolódom a dolgaiba. Habár azzal, hogy belementem a megállapodásba már részben megtettem. Mit tanácsos ilyenkor tenni? De őszintén. Ötletem sincs.

-Hidd el én erősen próbálkozom, de nem látom mégis mi olyan van benned, amivel ezt elérhetném. - szólalt fel még mindig lefelé kémlelve. - Úgy értem.. Talán néha egy kicsit durván őszinte tudsz lenni, de amióta csak megérkeztél kedves és barátságos vagy velem. Ráadásul gondoskodó vagy és ennek tetejébe még erős is. Nem igazán értem, mégis mire koncentrálhatnék, hogy ne úgy érezzek, ahogy azt most érzem. - fejtette ki. Azt hiszem.. igaza van. Valóban úgy bántam vele egészen idáig mintha csak a rég elveszett öcsém lenne. Habár magam sem tudom miért. Gondolataimba mélyedésemből V hangja ébresztett fel.

-Az orvos azt mondta jó lenne, ha egy hétig távol maradnék a kiadótól és mindenféle megpróbáltató dologtól. - kezdett bele. -Arra gondoltam, hogy esetleg.. Nem jönnél el velem Daegu-ba ez idő alatt? - tette fel kérdését félénken.

-TaeHyung beteg vagy. Nem hiszem, hogy jót szülne, ha most állnál neki utazgatni. Jobb lenne, ha inkább ágyban maradnál és kipihennéd magad. - utasítottam vissza ajánlatát. -Na persze nem az én ágyamban. - tettem hozzá gyorsan. 

-Miért? Kellemes és te is itt vagy hogy gondoskodj rólam. Nálunk otthon a dorm-ban senki nem vár. - biggyesztette le alsó ajkát. 

-Te most.. - csóváltam fejem hitetlenül. 

-Kérlek~ Így legalább több időnk lenne arra, hogy megismerjük egymást. Esküszöm igyekezni fogok, hogy eloszlassam az érzéseim irántad. - vágott kiskutya képet.

-De.. ez nem helyes. - engedtem el bizonytalanságom mondatát.

-Sonny.. - nézett szemeimbe, mire felsóhajtottam.

-Rendben. Itt maradhatsz. - engedtem végül neki. -A fanok ezért biztos, hogy kinyírnak ha egyszer kiderül. - ejtettem el mondatom kisétálva. Nem hiszem el, hogy belementem. Mármint persze szeretném, hogy minél hamarabb megtörténjen amire várok és hazamehessek végre, de nem hittem hogy ehhez arra lesz szükség hogy konkrétan összeköltözzek ezzel a tökkelütöttel egy hétre. Ég ments meg. Miért én? Ha ez az egész hiába lesz én tuti a Han folyóba fojtom magam ezek után.. Abba pedig már bele se merek gondolni, hogy mit fog ehhez szólni a másik hat fennmaradt tag. Miért kell mindig megnehezíteni az életem? Ha végre hazamegyek vissza se nézek többet.. Vagyis.. Oké, tudom mit mondtam V-nek.. Ah, mindegy. Ez legyen a jövő problémája. Egyszerre csak egyet. 

* * * * * * * * 

Már reggel tizenegy felé járt az idő. Én éppen a telefonomon próbáltam valamilyen éttermet találni a közelben ahonnan ételt lehetne rendelni, amikor is megéreztem hogy valaki közeledik felém. Már éppen fordultam volna meg, amikor egy kócos buksi jelent meg bal oldalamon a telefonomra szegezett tekintettel. A vér is megállt bennem hirtelen ahogy a semmiből előtűnt.

-Mit csinálunk? - fordult felém játékosan. Arca nem kicsit volt közel az enyémhez, ami nem fogok hazudni egy kicsit zavarba ejtett, de próbáltam ignorálni a tényt. 

-Azt nem tudom te mit csinálsz, de én éppen ebédet próbálok rendelni. Mit szeretnél? - kérdeztem.

-Téged. - ejtette el szemeimbe nézve. Ez a srác nem normális én mondom. Megörült. Fogtam és kezemmel eltoltam arcát, majd felálltam a kanapéról.

-Ne flörtölj velem. Folyton azt mondod igyekszel, de én baromira nem úgy látom. - borultam ki, mikor is megcsörrent telefonja. Mutogatva hogy csendesedjek el tette füléhez a készüléket. Még van képe mutogatni nekem.. 

-Miről van szó? - hallottam meg értetlen hangját. Nem tudtam mégis kivel beszélhet vagy miről, de ahogy egyre tovább folytatódott a beszélgetés kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy valami gond van.

-Ah.. - vágott érzéketlen arcot. -Köszi, hogy szóltál. Mellesleg egy kis ideig nem megyek haza, de ne aggódjatok értem. - közölte majd megszakította a vonalat, bár úgy tűnt a vonal túlsó oldalán lévő fél még nem fejezte be.

-Valami baj van? - tettem fel kérdésem közelebb sétálva.

-Azt hiszem ennek nem fogsz örülni. - foglalt helyet rám pillantva.

-Miért? - kezdtem ideges lenni, mire arcomba nyomta a telefonját. Hogy az a jó édes mézes.. Az életem egy rémálom.. Ha keresnétek a Han-folyóban leszek.

-Te most viccelsz velem?! - dühödtem be az előttem lévő cikket olvasva. -Mégis hogyan? - kémleltem V felé, mire csak egy fejrázást kaptam. Ő maga sem tudta a választ kérdésemre. Hogy mi is a problémám? Habár igyekeztünk nem feltűnőek lenni a tegnap éjszaka során, de úgy tűnik mégis volt valaki aki kiszúrt minket és sajnálatos módon e pillanatban már az egész világ tisztában volt a ténnyel, hogy én és Kim TaeHyung együtt voltunk egész éjszaka. Amikor azt hiszed nincs rosszabb, mindig van egy szinttel lejjebb. Nem bírom. Nem is kevéssel miután szembesültem a ténnyel, hogy baromi nagy szarban vagyok a telefonom pittyegni kezdett. Természetesen senki nem maradhatott ki a dologból. Minden fiókom megrohamozták a rajongók, az ismerőseim, mindenki. MIÉRT ÉN?! Ha pedig ez nem elég, még ott volt ő is..

Láttam, hogy az a dög ismét pötyögni kezdett és kezdtem egyre idegesebb lenni, de mielőtt megláthattam volna üzenetét V kikapta kezemből a telefont és elindult a másik irányba, magasba tartva a készüléket, hogy esélyem se legyen elérni. Mindeközben bőszen pötyögött.

-TaeHyung ne szórakozz. Add ide a telefonom. Éppen elég baj adódott már így is, nem kell hogy fokozd. - magyaráztam miközben a magasabbat próbáltam becserkészni.

-Jó-jó. Csak egy pillanat. - nyomkodta még egy kicsit, majd a kezembe nyomta. 

-Te.. - szóltam utána hitetlenül.

-Igen. Kitöröltem a számát és letiltottam. Nem kedveled, nem? - nézett ártatlanul.

-Nem, de.. - illetődtem meg.

-De nincs de. Ha nem kedveled, ne beszélj vele. Ez ennyire egyszerű. - tudta le ennyivel, majd lehuppant a kanapéra, mint aki jól végezte dolgát.

-Várj.. Mit írtál neki mielőtt letiltottad? - érdeklődtem.

-Hm.. Semmi különöset. Csak hogy ne zavarjon téged, mert nem vagy rá kíváncsi. - felelte.

-Biztos? - vártam megerősítésre.

-Biztos. - nézett fel rám. -Ne aggódj. Nem írtam semmit, amiből gond lehet. Kedves voltam és kulturált, mint mindig. Nem értem miért aggodalmaskodsz. - ejtette el.

-Nem érted miért aggodalmaskodom? Basszus ha nem lennél olyan meggondolatlan amilyen vagy, most éppen a megélhetésemért dolgoznék ahelyett, hogy itt ülök veled és várok arra, ami nem is biztos, hogy sikerül. Miközben széthullik az életem. - borultam ki.

-De.. én örülök hogy itt vagy. - ejtette el halkan eltekintve.

-Basszus ne mondj már ilyeneket. - akadtam fenn. -Ez nem segít.

-De ezt érzem. - felelte még mindig a másik irányba tekintve. 

-TaeHyung, mi nem lehetünk együtt és ezt jó lenne ha végre felfognád! - jelentettem ki próbálva magam felé fordítani arcát. 

-Felfogtam. De ez az én érzéseimen nem változtat. - fordul el ismét melankolikus tekintettel.

-Akkor mégis mi tudna változtatni? - kérdeztem.

-Mondjuk ha nem lennél önmagad. - vágta hozzám. 

-De hiszen nem is ismersz TaeHyung. - hoztam fel.

-Mindig ezt mondod. Na és? - fordult felém. -Nem kell hogy mindent tudjak rólad ahhoz, hogy kedveljelek. Talán amikor valaki első randira megy a másikkal az automatikusan rögtön mindennel tisztában van a randi partnerével kapcsolatban? Mintha nem létezne első találkozás. Tapasztaltam belőled valamennyit és az szimpatikus volt ezért szerettelek volna jobban megismerni, talán bűn? Ha valakivel találkozol lehetőséged adódik jobban megismerni. Mi találkoztunk és én nem csalódtam. Miért olyan rossz dolog ez? Én.. én nem értem. Nem értelek. - adta fel. Talán igaza van. Annyira elvonta a figyelmemet az, hogy vissza szerezzem a normális életem, hogy elkezdtem minden logika nélkül gondolkodni. Talán hiba volt ez az egész. Nem is tudom.

-Sajnálom. - nyögtem ki mire felém fordította fejét. -Engem annyira zavart az, hogy rivaldafénybe állítottak, hogy szinte elfelejtettem minden mást. Sajnálom, hogy.. Nem is tudom. Jobb lett volna, ha nem jövök ide és kuszálom össze a szálakat még jobban, csak a fanok kezdtek egyre elviselhetetlenebbek lenni és nem tudtam mi mást tehetnék. Előtte olyan kellemes életem volt, de mióta az a cikk megjelent, folyton csak azt hallom, hogy miért én, mi bennem olyan jó, nem is vagyok olyan szép vagy épp ellenkezőleg. Voltak akik próbáltak elcsábítani, olyanok is akik a hajam akarták kitépni. Nem tudtam úgy utcára lépni, hogy ne lettem volna figyelem tárgya. Ráadásul mindezt úgy hogy soha életemben nem beszéltem veled és semmi közöm nem volt hozzád. - meséltem. Láttam rajta, hogy fel akar szólalni, de folytattam. -Tudod honnan van a bizonyos megállapításom az emberekkel és az online térrel kapcsolatosan? - tettem fel kérdésem mire megrázta a fejét. -Tapasztalat. Nem is egy. Akár híres emberrel abból az időből amikor fiatalon gyakornoknak álltam, akár szimpla online ismeretségből való kapcsolattal. Olyan könnyű félreismerni az embereket. Olyan könnyen meg tudnak vezetni. De aztán leesik az álca és csak a csalódottság marad. Jobb esetben. - zártam le monológom, mire V nem tudta mit mondhatna.

-Történt valami? - tekintett felém aggódon, mire megráztam fejem.

-Semmi említésre méltó. - mosolyogtam felé gyengéden.

-Bennem is csalódtál? - kérdezte félénken.

-Ez az igazán vicces az egészben. Hogy nem benned, hanem magamban. - mosolyogtam fájón, mire kérdőn nézett. -Tudom jól, hogy amit látsz az nem minden, mégis úgy álltam hozzád. Ezt bánom. Sokkal több vagy annál, amilyennek elsőre gondoltalak. - vallottam be, mire enyhén zavarba jött.

-Figyelj.. Sajnálom ami veled történt. Úgy értem a fanok miatt. Szeretjük a rajongóinkat, de sajnos néha teljesen kiesnek a kontrollból. Azért remélem semmi komolyabb bajod nem esett miattuk, mert azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Főleg úgy hogy ez az egész az én hibám. Nem kellett volna az ilyen érzéseimről beszélnem. - hajtotta le fejét ismét. Egy minutumnyi csend után felszólaltam. 

-Tudod, ha az a legnagyobb hibád, hogy nem tudod magadban tartani ha kedvelsz valakit, akkor valamit jól csinálsz. - nevettem, mire felém tekintett, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Sajnos most nem sikerült elég gyorsan reagálnom így elérhette célját. Lassan eltávolodva nézett szemembe mire belém fagyott a szó majd egyszer csak hirtelen tüsszentettem egyet.

-Ah.. - akkor realizálódott benne mit is tett. -Basszus, én.. - vágott kínban lévő fejet.

-Ha megfáztam az a te hibád lesz. - sétáltam el magára hagyva az énekest.

-Bocsánaaatt!! - kiáltott utánam.