-Ebből kifolyólag vált a vezetőnkké. Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett. - szomorodott el a napfény, mire vállára tettem kezem. Már amennyire képes voltam a lánc szorításától. -Mennem kell. YoonGi hamarosan érkezik. - pattant fel mellőlem és indult meg a kijárat felé. Szóval így állunk..
-Hé Hope, köszönöm! - mosolyogtam rá teljes szívemből. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen jótét lélek egy ehhez hasonló szervezet tagja. Vagyis de, most már tudom. Ne aggódjatok, ti is hamarosan megvilágosodtok majd. De miért lőjjem le a poént előre? Visszafordulva még intett egyet felém kedvesen, majd elhagyta a termet. Nem ezt érdemelné. Míg ezen agyaltam a korábban emlegetett szamarunk somfordált be a helyszínre.
-Nincs jobb dolgod? - horkantottam fel.
-Örülj, hogy kapsz társaságot! - szólalt fel tiszteletet parancsoló hangon. Tulajdonképpen örülök.. Végülis így legalább mozgásba hozhatom a legújabb tervem. El fogom érni, hogy kijussak innen.-Hé Hope, köszönöm! - mosolyogtam rá teljes szívemből. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen jótét lélek egy ehhez hasonló szervezet tagja. Vagyis de, most már tudom. Ne aggódjatok, ti is hamarosan megvilágosodtok majd. De miért lőjjem le a poént előre? Visszafordulva még intett egyet felém kedvesen, majd elhagyta a termet. Nem ezt érdemelné. Míg ezen agyaltam a korábban emlegetett szamarunk somfordált be a helyszínre.
-Nincs jobb dolgod? - horkantottam fel.
-Hmm, igaz... És mond csak, Shannon hogy van? - tettem fel a kérdést várva reakcióját. Nekem háttal állt, így még egy kárörvendő vigyort is megejtettem, de ahogy megfordult kétszer is meggondoltam cselekedetem helyességét.
-He?! - kapta felém vérszomjas tekintetét.
-Talán már elfelejtetted az első nőt az életedben? Pedig az elsők mindig fontosak. Nemde? - játszottam rá. Tudom jól, hogy kiszámíthatatlan mit tesz majd velem, ha ezt tovább folytatom, de ha már egyszer elkezdtem képtelen voltam abbahagyni. Ezt váltja ki belőlem és erre is van szükségem. Ha nem próbálom meg kiugrasztani örökre itt maradok.
-Kuss!! Szádra ne vedd még egyszer azt az utolsó ribancot!! - állt neki ordítozni.
-Ugyan Hyung vagy szólítsalak inkább Syub-nak? - egyre csak dühítettem. Elenged vagy megöl, nekem már nem számít.
-Honnan tudod ezt?! - esett torkomnak a falhoz szorítva valómat. Nem tudtam eldönteni, hogy most félek, vagy izgatott vagyok, kicsit mindkettő ott bújkált bennem, bármennyire is hangzik ez rosszul ezen pillanatban. -Boogaloos volt, mi? Megint eljárt a szája annak a szerencsétlennek? Fene egye! - engedett el, majd feszülten hajába túrt.
-Akár el is felejthetem a hallottakat, ha elengedsz, Taeval együtt. - ajánlottam fel.
-Szeretnéd, mi? Ne is számíts rá, hogy olyan könnyen megszabadulsz tőlem. És mi van ha tudod? Legalább már tisztában vagy azzal, hogy egyáltalán nem vagyok egy olyan kis nyuszi, mint amilyennek ez a tökfej beállított. - mutatott barátom felé.
-Tulajdonképpen... Hope elmesélte az egész történetet. - húzódtak ismét felfelé szám szélei. -És még be merted nekem hazudni, hogy megerőszakoltál valakit, miközben egy lányt sem vagy képes rendesen kielégíteni. Szánalmas. - tekintettem el kárörvendőn. Hogy személy szerint mit gondolok ezen információról? Nem kifejezetten fog vissza. Majd elhiszem hogy annyira rossz, ha saját magam tapasztalom. Addig is megadom az esélyt. Na nem mintha akarná azt az esélyt, de ezt most hagyjuk is. Várjunk nekem eleve nem kéne ilyeneken gondolkodnom.. Igaz az apámról mondott dolog valószínűleg hazugság volt, de mégiscsak megölte Jimin-t.. Ki kell kapcsolnom ezt a részét a testemnek egy időre, de tényleg.
-Igen? Ha valóban elmondta az egészet akkor azt is tudod, hogy kielégítettem másként. - váltott át brutálisabb módra. -Gondolj csak bele hogy élvezhette minden percét. Természetes. Hiszen én csak azt adtam, ami járt neki, ő pedig készségesen elfogadta. Nem mintha tehetett volna mást. - szemeit az őrültség köde borította el, majd rám nézett. Nem értem. Mi van vele? Már megint az a tekintet. Mi járhat a fejében? Száját beharapva kezdett fixírozni, mire gondolataim ismét egész más irányba kezdtek elmenni. STOP IT!
-Mondták már, hogy nem vagy épp? - tértem vissza az eredeti témához mielőtt még ő lát neki valami másnak.
-Egyszer-kétszer, de általában egyikük sem éli meg a holnapot. - mondta kihívóan.
-Na de Syub. Hová lett a kis cuki szerelmes önmagad? - kezdtem gügyögni neki. Már magam sem értettem miért művelem folyton ezt. Persze szeretnék kiszabadulni és ezért nem lenne rossz, ha képes lennék elcsábítani őt, de ez teljesen más. Ami azt illeti, aki folyton elcsábul az inkább én vagyok. Tudom. Tisztáztuk már. Én sem vagyok normális. Ki kell jutnom innen minél hamarabb és elfelejteni ezt az egészet. Már ha ez lehetséges.
-Ha még egyszer Syub-nak mersz nevezni rosszabbat teszek veled, mint azzal, aki miatt ide kerültem! - figyelmeztetett, de már nem voltam képes leállni. Egyszerűen azt éreztem, hogy a szavai taszítani próbálnak, de a tekintete hívogat.
-Syub! - ejtettem ki a legnagyobb csibészséggel, mire hirtelen a falnak nyomott és olyan közel került hozzám, hogy már szinte levegőt sem kaptam. Sötétbarna íriszei közelről még szebbek, hát még azok az idézőjeles lángok mik benne égtek. Elakadt a lélegzetem és nem ám az oxigénhiány miatt. Ez a férfi teljesen letaglózott. Nem hiszem el, hogy ennyivel elintézte a hallgatásom. Gyenge vagyok. Halkan vártam ítéletem, mi végül messzire elkerült. Ugyanis ezek után a vezér fogta magát és elsétált egy szó nélkül. Viccelsz velem? Először feltüzelsz aztán itt hagysz? Kegyetlen. A legrosszabb az egészben, hogy én ténylegesen már ennyitől is éledezni kezdtem. Francba! Dühöngtem kikötött mivoltomban. Mi vagyok én a kutyája? Komolyan úgy érzem magam. Baromarc! Most már csak azért is elérem, hogy el akarj engedni te méretes faszfej. A következő alkalommal nem baszol át a palánkon!
*egy hét múlva*
Megmentőnk kilépte után felkészültem, hogy bármi áron, de megpuhítom Glosst. Így is tettem. Ahogy belépett egy új JungKook-al találhatta szembe magát. Mégpedig a kispicsa énemmel ha szabad ezt mondani. Csak hogy tisztázzuk, ilyeneket sosem csinálok, de úgy voltam vele, hogy most vagy soha. Erre mostmár mindenképpen kell, hogy reagáljon valami komolyabbat is.
-Oh, Hyung szia. Már vártalak. - igyekeztem minél kisfiúsabb és csábítóbb lenni. Ezt eskü letagadom a jövőben.
-Beütötted a fejed mitugrász? - nézett kérdőn lányos mivoltomra.
-Hyunggg! Miért nem törődsz velem többet? - kémleltem őt kiskutya szemekkel.
-Most komolyan. Jól érzed magad? Hívjak orvost? - hitetlenkedett a szokatlan viselkedésemen.
-Nem vizsgálnál meg inkább te? Olyan melegem van. Ég az egész testem. - vettem fel a legpasszívabb formát, amire csak képes vagyok. Ha ez nem válik be akkor semmi. Térdeimen ücsörögve megszeppent fejjel vártam a végeredményt. -Segíts, kérlek! - fájdalmas arckifejezéssel csúsztattam le kezem nadrágom cipzározható részétől min egy nagy domb kerekedett. Banán. Csak egy banán. Komolyan. Valahogy át kellett vernem és banán volt az aznapi koszt. Lehet éhenhalok, de ezért megéri.
-Verd ki! - fordult el rám sem hederítve. Ennyi? Ne szórakozz már velem. Nem tudhatsz le ennyivel. Betelt a pohár.
-Te utolsó sutyerák! Ezt nem fogadom el! Verjem ki?! Ahh... Ha nem lennének rajtam ezek a láncok már rég megfojtottalak volna. Én itt égetem magam és adom az ártatlan szüzikét, te meg ennyivel elintézel? Még egy ekkora bunkót nem láttam. Tudom, hogy bejövök. Miért nem akarsz megdönteni? Bezzeg a hülye kis lotyót, aki megállás nélkül bántott téged, azt rögtön ágyba vitted, mi? - förmedtem rá. Elegem volt a játékaiból. Befejeztem. Vörös ködöm akkor kezdett oszlani, amikor megéreztem, hogy csuklóimon engedni kezdett a szorítás, majd megszűnt. Elenged?
-Az a ribanc nőstény volt és szexi. Ráadásul akkoriban más idők jártak. De ha már a kapcsolataimba vájkálsz.. Hisz megöltem, vagy nem? Na de te? Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. Tudom, hogy csak játszottam és csak meg akartam szökni, de valahol egy kis részem azért mégis reménykedett abban, hogy ebből több lehet. -Hogy hozzád akarjak érni vagy, hogy vonzónak találjalak? Komolyan azt hitted bejöhet a kis játékod? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos.
. . .
Így jutottunk el idáig. Talán mégse kellett volna bemosnom neki. Végül is nem ő tehet arról, hogy többet gondoltam bele ebbe a kapcsolatba. Hiszen csak bűnöző és áldozata voltunk. Egy dolog van csupán, amit nem értek. Ha tényleg ugyan annyit érek, mint bárki más, akkor mégis miért van az, hogy csak hozzám járkált be? Ráadásul meg mertem volna esküdni, hogy a Syub-os esetnél az ő lábai között is megindult valami interakció. Ah, miért is érdekel ez engem annyira... Mármint oké vonzódom hozzá, de azért mégse arról van szó hogy belé lennék zúgva, vagy ilyesmi. Lehetséges, hogy csak az tett padlóra, hogy valaki a fejemhez vágta, hogy nem vagyok attraktív a számára, annak ellenére, hogy szinte meg voltam róla győződve, hogy bejövök neki, és időnként flörtölt velem. Azt hiszem jobb lesz, ha elfelejtem és élem tovább a megszokott kis életem. Igaz az eredeti tervem szerint nem kerültem volna néhány hétre börtönbe és Jimin nem hal meg, de ezen már nem tudok változtatni. Hogy mi is volt eredetileg a tervem? Igazából amennyire vonzónak találom Gloss-t, annyira éreztem kihívásnak azt is, hogy lebuktathassam. Meg akartam tudni mi is rejlik igazán a D-Town-ban. Tudni a titkokat, megismerni a tagokat, megérteni az egész rendszert. Erre az egészből az sült ki, hogy zavarodottabb vagyok, mint korábban. Ráadásul a barátaimat is bajba sodortam. Jelen pillanatban is Tae még bent van a fogdában, de fogalmam sincs hogyan hozhatnám ki. Jóban van Hope-al, meglesz nem? Áhh.. Oké, tudom, meg kell mentenem. Ő az egyetlen barátom, aki még életben van. Nem hagyhatom sorsára. Jimint is miattam ölték meg. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Az utca csendjét telefonom csörgése törte meg.
-Hallo? - szóltam bele. Te jó ég. El is felejtettem, hogy ez nálam van. Az úgy mondott erődítményben nem igazán volt térerő ráadásul a telefonomat is elkobozták, így a létezéséről is megfeledkeztem. Várjunk... Tisztán emlékszem, hogy Runch Randa elvette, hogy lehet most mégis nálam, ráadásul feltöltve?
-Kincsem, te vagy az? - hallottam meg édesanyám hangját a vonal másik végéről. De rég is láttam őt.
-Szia, anyu. Bocsáss meg, hogy nem látogattalak meg a kórházban, de sürgős elintéznivalóm volt Daeguban ezért el kellett utaznom és csak most kerültem térerőközelbe. Tudod TaeHyung... - füllentettem kicsit.
-Semmi gond. Képzeld mivel teljesen egészséges lettem hamarosan hazamehetek. Talán már holnap. - újságolta a jó hírt. Egy füstmérgezéssel egy hónapig volt kórházban? Ez egy kicsit gyanús. Mondjuk pont én beszélek arról, hogy valakinek a holtartózkodása gyanús? Mindenesetre örülök, hogy már jobban van.
-Ez nagyszerű. Bár azt nem tudom megígérni, hogy hazaérek addigra, mivel van még egy halaszthatatlan dolgom, amit mihamarabb el kell intéznem. Addig nem mehetek haza. - közöltem.
-Édes kicsi fiam, mi a fene dolgod van neked Daeguban egy hónapig? - vont kérdőre. - Eddig ki se akartál mozdulni otthonról, most meg nyolcvannyolc kilométerre az otthonodtól csatangolsz, míg én nem figyelek? - korholt.
-Hát tudod az... Le kell tennem. Bocsi. Pár nap múlva találkozunk. Szia. - nyomtam ki villámgyorsan. Nem szeretek hazudni neki, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen. Azt meg pláne nem, hogy aggódjon. Sietnem kell és minél előbb ki kell szabadítanom azt a kölyköt. Miattam van ott ahol, tartozom neki ennyivel. Visszaindultam a hely felé, ami megkeserítette az elmúlt egy hónapomat. Ismét szembenézni YoonGivel. Szívás. Léptem a bejárathoz és kopogtam egyet a falon, mire a vezér felém kapta fejét. Majdnem elröhögtem magam, ahogy megláttam arcát mi kétszeresére duzzadt jobb egyenesemtől.
-Nocsak, ki tért vissza. Mit akarsz? - vetette rám semleges tekintetét.
-Valamit itt felejtettem. - nyögtem ki a legnagyobb nyugodtsággal.
-Csak nem az árulóra gondolsz? - mutatott Tae felé, kit segédei karjaik közt tartottak.
-Ahogy mondod. Szolgáltasd vissza. Megnyugodhatsz, senki nem fog megtudni semmit. Nem fogunk köpni. Ő elég hülye hozzá, de a gondjaimra bízhatod. Nem állt soha szándékomban feladni téged, neki meg végképp. - magyaráztam ki magunkat.
-Akkor mond már meg kis szentem, faszért küldted rám kémkedni ezt az agyalágyultat? - érdeklődött ingerülten.
-Hé?! - háborodott immár fel a téma alanya.
-Ha már úgyis lelepleztünk mindent... Magam miatt. Tudni akartam hol vagytok, mit tesztek, milyenek vagytok. Több, mint fél éve kutatlak titeket. Az indokot akarod? Egy mazochista fasz vagyok, aki rögtön első látásra mikor megpillantott téged a hírekben beléd zúgott. Ez van. Nincs mit tenni. Ezért támogattam Jimint is, hogy ide jöjjön. Nem akartam és nem is hittem, hogy megölöd. De azt hittem erről már tudsz. Hiszen utánam néztél vagy nem? Különben honnan is tudhattad volna az apám nevét. Bár azok a szándékos ingerlések azért elég kegyetlenek voltak. Szóval visszakaphatnám Taet? - nyújtottam kezem barátom felé, kit akkor elengedtek. -Örültem a találkozásnak D-Town. Runch Randa, Hope, Suga(r). - intettem immár háttal nekik ahogyan elsétáltam barátommal. El a megszokott és normális élet felé. Mi volt az a becenév? Egyszerűen nem bírtam ki, hogy csak utoljára ne húzzam fel azt a számító kis manót. Hallottam korábban, hogy néhányan Suga-nak nevezték, innen jött a cukor megnevezésem.
-Hé Kookie! - szólított meg a mellettem csoszogó.
-Hm? - fordultam felé.
-Sajnálom ezt az egészet. Lehettem volna jobb segéded. - hajtotta le fejét bűnbánón.
-Ne hibáztasd magad. Jól tudtam milyen vagy. Számítottam erre. Igaz a börtön az már egy emelt szint volt, de semmi gond. - karoltam át vállát.
-Igen, de a hazugságom miatt meghalt a legjobb barátod. - ejtette el, mire megtorpantam.
-Hazugság? - szegeztem rá tekintetem, mire bólintott.
-HoSeokkie Hyung mondta nekem, hogy hazudjam azt YoonGiról, hogy ártatlan. - vallotta be. Ledöbbentem. Miért akarta ezt? Nem értem. Talán Boogaloos mégsem olyan jó ember, mint én azt hittem?
-De miért? - tettem fel végül a kérdést.
-Nem akarta, hogy elítéld. YoonGi Hyung nem rossz ember. Sose volt rossz ember. Hisz hallottad a történetét. Ha Shannon nem jön, talán még mindig egy ártatlan kis nyomi lenne, aki bár nem valami szociális vagy életrevaló, de ettől független nagyon kedves és tényleg érdeklik mások. Mégha ez nem is látszik rajta. Azt szerette volna, ha az igazi énjét látod és nem azt ami vállt belőle, amivé tették. - árulta el Tae az igazat.
-Hope valóban egy földre szállt angyal. - suttogtam magamban. -De mégis miért volt ez számára annyira lényeges? - értetlenkedtem. Nem állt össze a kép.
-Ugye? - mosolyodott el a megjegyzés hallatára. -Mert a rólad elmondottak alapján rájött, hogy beleestél Glossba és azt feltételezte talán te lehetsz AZ a személy számára. Így nem akarta, hogy elriasszon a róla a társadalom által kialakított kép. - felelte.
-Mintha el tudott volna. - nevettem fel. Hiszen eleve a lázadásával keltette fel a figyelmem. Úgy értem anélkül is megvan hozzá a külseje, hogy észrevegyem őt mondjuk egy szórakozóhelyen, de ez valamennyit hozzáadott az kétségtelen.
-Hidd el mi csak jót akartunk. Meg tudsz nekem bocsájtani? - vágott bűnbánó fejed. Akár egy kisgyerek olyan volt. Túl édes. Hogy is tudnék haragudni rá? Félre ne értsétek Jimin halála továbbra is a tudatom részét képezi, de nem fogok másokat olyanért hibáztatni amiben nekem is mélyen benne van a kezem, rögtön azzal kezdve, hogy én vezettem őt el a csapathoz.
-Egye fene. Megbocsájtok. De ha lehet legközelebb légy velem őszinte, oké? - kerestem meg félelemmel telt íriszeit. Ő csak bólintott. Lehet, hogy nem a világ legügyesebb ügynöke, de kétségtelenül egy babusgatni való kis személy. Ezt szeretem benne. Viszont sajnos ideje volt itthagynom. Ugyanis vissza kellett utaznom Busan-ba.
-Tae, anyu nemrég telefonált. Jobban van és kiengedik a kórházból. Azt ígértem neki, hogy pár napba beletelik míg hazaérek, de a mentőakciód eredményesebben sikerült, mint azt hittem. Ugye nem bánod, hogy ha a következő járattal hazautazom? - kémleltem felé. Sajnálom egyedül hagyni, tekintve, hogy tudom, ő sem rendelkezik túl sok közeli baráttal, és sok helyen kinézik őt, mert az átlagemberek úgy érzik kilóg a sorból, ami így is van, de pont ettől olyan szerethető, amit úgy hiszem Boo is észrevett. Ami a családját illeti a szülei üzletemberek, így nem igen törődnek a fiukkal, ami meg is látszik. Mióta pedig a nagyija meghalt végképp sokat ül otthon egyedül. Magányos. Míg beépített emberként a fiúknál lehetett végre azt láttam rajta, hogy kezd megtelni élettel, de ennek is vége szakadt. Sajnálom, hogy Boo-val sem tarthatja tovább a kapcsolatot, és nekem is le kell lépnem és itthagynom őt, de nincs mit tenni.
-Persze. Menj csak. Én megleszek. - erőltetett mosolyt arcára. Megszakad a szívem a szemeiben felvillanó szomorúságtól.
-Sajnálom. - öleltem meg szorosan.
A hazafele út nem is volt túl hosszú, ami nem csoda, hisz még száz kilométer sincs a két város között. Vonattal egy durva két óra maximum. Végig Taeval beszélgettem telefonon ki ettől kicsit nyugodtabban érezte magát és ezáltal én is, tekintve, hogy a bűntudat már felszálláskor elkezdett őrölni belül. Remélem semmi baj nem fog történni vele, most hogy újra egyedül van. Nem is akarok ilyesmikre gondolni. Inkább annak örülök, hogy anya végre hazajöhet. Bár még mindig furának tartom azt az egy hónapos bent tartózkodást, de nem vagyok orvos, ők tudják. Amint beérkeztem a városba első utam a kórházhoz vezetett. Hátha még bent van és meglephetem azzal, hogy velem jöhet haza. Nos, ez téves feltételezés volt, ugyanis nem volt ott. Nem volt ott már lassan két hete. Mi a fene.. Más ötlet hiányában hazasiettem és reménykedtem benne, hogy otthon fogom találni. Az ajtó elé érve aztán nagy levegőt vettem és remegő kézzel elfordítottam a gombkilincset.
-Hyunggg! Miért nem törődsz velem többet? - kémleltem őt kiskutya szemekkel.
-Most komolyan. Jól érzed magad? Hívjak orvost? - hitetlenkedett a szokatlan viselkedésemen.
-Nem vizsgálnál meg inkább te? Olyan melegem van. Ég az egész testem. - vettem fel a legpasszívabb formát, amire csak képes vagyok. Ha ez nem válik be akkor semmi. Térdeimen ücsörögve megszeppent fejjel vártam a végeredményt. -Segíts, kérlek! - fájdalmas arckifejezéssel csúsztattam le kezem nadrágom cipzározható részétől min egy nagy domb kerekedett. Banán. Csak egy banán. Komolyan. Valahogy át kellett vernem és banán volt az aznapi koszt. Lehet éhenhalok, de ezért megéri.
-Verd ki! - fordult el rám sem hederítve. Ennyi? Ne szórakozz már velem. Nem tudhatsz le ennyivel. Betelt a pohár.
-Te utolsó sutyerák! Ezt nem fogadom el! Verjem ki?! Ahh... Ha nem lennének rajtam ezek a láncok már rég megfojtottalak volna. Én itt égetem magam és adom az ártatlan szüzikét, te meg ennyivel elintézel? Még egy ekkora bunkót nem láttam. Tudom, hogy bejövök. Miért nem akarsz megdönteni? Bezzeg a hülye kis lotyót, aki megállás nélkül bántott téged, azt rögtön ágyba vitted, mi? - förmedtem rá. Elegem volt a játékaiból. Befejeztem. Vörös ködöm akkor kezdett oszlani, amikor megéreztem, hogy csuklóimon engedni kezdett a szorítás, majd megszűnt. Elenged?
-Az a ribanc nőstény volt és szexi. Ráadásul akkoriban más idők jártak. De ha már a kapcsolataimba vájkálsz.. Hisz megöltem, vagy nem? Na de te? Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. Tudom, hogy csak játszottam és csak meg akartam szökni, de valahol egy kis részem azért mégis reménykedett abban, hogy ebből több lehet. -Hogy hozzád akarjak érni vagy, hogy vonzónak találjalak? Komolyan azt hitted bejöhet a kis játékod? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos.
. . .
Így jutottunk el idáig. Talán mégse kellett volna bemosnom neki. Végül is nem ő tehet arról, hogy többet gondoltam bele ebbe a kapcsolatba. Hiszen csak bűnöző és áldozata voltunk. Egy dolog van csupán, amit nem értek. Ha tényleg ugyan annyit érek, mint bárki más, akkor mégis miért van az, hogy csak hozzám járkált be? Ráadásul meg mertem volna esküdni, hogy a Syub-os esetnél az ő lábai között is megindult valami interakció. Ah, miért is érdekel ez engem annyira... Mármint oké vonzódom hozzá, de azért mégse arról van szó hogy belé lennék zúgva, vagy ilyesmi. Lehetséges, hogy csak az tett padlóra, hogy valaki a fejemhez vágta, hogy nem vagyok attraktív a számára, annak ellenére, hogy szinte meg voltam róla győződve, hogy bejövök neki, és időnként flörtölt velem. Azt hiszem jobb lesz, ha elfelejtem és élem tovább a megszokott kis életem. Igaz az eredeti tervem szerint nem kerültem volna néhány hétre börtönbe és Jimin nem hal meg, de ezen már nem tudok változtatni. Hogy mi is volt eredetileg a tervem? Igazából amennyire vonzónak találom Gloss-t, annyira éreztem kihívásnak azt is, hogy lebuktathassam. Meg akartam tudni mi is rejlik igazán a D-Town-ban. Tudni a titkokat, megismerni a tagokat, megérteni az egész rendszert. Erre az egészből az sült ki, hogy zavarodottabb vagyok, mint korábban. Ráadásul a barátaimat is bajba sodortam. Jelen pillanatban is Tae még bent van a fogdában, de fogalmam sincs hogyan hozhatnám ki. Jóban van Hope-al, meglesz nem? Áhh.. Oké, tudom, meg kell mentenem. Ő az egyetlen barátom, aki még életben van. Nem hagyhatom sorsára. Jimint is miattam ölték meg. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Az utca csendjét telefonom csörgése törte meg.
-Hallo? - szóltam bele. Te jó ég. El is felejtettem, hogy ez nálam van. Az úgy mondott erődítményben nem igazán volt térerő ráadásul a telefonomat is elkobozták, így a létezéséről is megfeledkeztem. Várjunk... Tisztán emlékszem, hogy Runch Randa elvette, hogy lehet most mégis nálam, ráadásul feltöltve?
-Kincsem, te vagy az? - hallottam meg édesanyám hangját a vonal másik végéről. De rég is láttam őt.
-Szia, anyu. Bocsáss meg, hogy nem látogattalak meg a kórházban, de sürgős elintéznivalóm volt Daeguban ezért el kellett utaznom és csak most kerültem térerőközelbe. Tudod TaeHyung... - füllentettem kicsit.
-Semmi gond. Képzeld mivel teljesen egészséges lettem hamarosan hazamehetek. Talán már holnap. - újságolta a jó hírt. Egy füstmérgezéssel egy hónapig volt kórházban? Ez egy kicsit gyanús. Mondjuk pont én beszélek arról, hogy valakinek a holtartózkodása gyanús? Mindenesetre örülök, hogy már jobban van.
-Ez nagyszerű. Bár azt nem tudom megígérni, hogy hazaérek addigra, mivel van még egy halaszthatatlan dolgom, amit mihamarabb el kell intéznem. Addig nem mehetek haza. - közöltem.
-Édes kicsi fiam, mi a fene dolgod van neked Daeguban egy hónapig? - vont kérdőre. - Eddig ki se akartál mozdulni otthonról, most meg nyolcvannyolc kilométerre az otthonodtól csatangolsz, míg én nem figyelek? - korholt.
-Hát tudod az... Le kell tennem. Bocsi. Pár nap múlva találkozunk. Szia. - nyomtam ki villámgyorsan. Nem szeretek hazudni neki, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen. Azt meg pláne nem, hogy aggódjon. Sietnem kell és minél előbb ki kell szabadítanom azt a kölyköt. Miattam van ott ahol, tartozom neki ennyivel. Visszaindultam a hely felé, ami megkeserítette az elmúlt egy hónapomat. Ismét szembenézni YoonGivel. Szívás. Léptem a bejárathoz és kopogtam egyet a falon, mire a vezér felém kapta fejét. Majdnem elröhögtem magam, ahogy megláttam arcát mi kétszeresére duzzadt jobb egyenesemtől.
-Nocsak, ki tért vissza. Mit akarsz? - vetette rám semleges tekintetét.
-Valamit itt felejtettem. - nyögtem ki a legnagyobb nyugodtsággal.
-Csak nem az árulóra gondolsz? - mutatott Tae felé, kit segédei karjaik közt tartottak.
-Ahogy mondod. Szolgáltasd vissza. Megnyugodhatsz, senki nem fog megtudni semmit. Nem fogunk köpni. Ő elég hülye hozzá, de a gondjaimra bízhatod. Nem állt soha szándékomban feladni téged, neki meg végképp. - magyaráztam ki magunkat.
-Akkor mond már meg kis szentem, faszért küldted rám kémkedni ezt az agyalágyultat? - érdeklődött ingerülten.
-Hé?! - háborodott immár fel a téma alanya.
-Ha már úgyis lelepleztünk mindent... Magam miatt. Tudni akartam hol vagytok, mit tesztek, milyenek vagytok. Több, mint fél éve kutatlak titeket. Az indokot akarod? Egy mazochista fasz vagyok, aki rögtön első látásra mikor megpillantott téged a hírekben beléd zúgott. Ez van. Nincs mit tenni. Ezért támogattam Jimint is, hogy ide jöjjön. Nem akartam és nem is hittem, hogy megölöd. De azt hittem erről már tudsz. Hiszen utánam néztél vagy nem? Különben honnan is tudhattad volna az apám nevét. Bár azok a szándékos ingerlések azért elég kegyetlenek voltak. Szóval visszakaphatnám Taet? - nyújtottam kezem barátom felé, kit akkor elengedtek. -Örültem a találkozásnak D-Town. Runch Randa, Hope, Suga(r). - intettem immár háttal nekik ahogyan elsétáltam barátommal. El a megszokott és normális élet felé. Mi volt az a becenév? Egyszerűen nem bírtam ki, hogy csak utoljára ne húzzam fel azt a számító kis manót. Hallottam korábban, hogy néhányan Suga-nak nevezték, innen jött a cukor megnevezésem.
-Hé Kookie! - szólított meg a mellettem csoszogó.
-Hm? - fordultam felé.
-Sajnálom ezt az egészet. Lehettem volna jobb segéded. - hajtotta le fejét bűnbánón.
-Ne hibáztasd magad. Jól tudtam milyen vagy. Számítottam erre. Igaz a börtön az már egy emelt szint volt, de semmi gond. - karoltam át vállát.
-Igen, de a hazugságom miatt meghalt a legjobb barátod. - ejtette el, mire megtorpantam.
-Hazugság? - szegeztem rá tekintetem, mire bólintott.
-HoSeokkie Hyung mondta nekem, hogy hazudjam azt YoonGiról, hogy ártatlan. - vallotta be. Ledöbbentem. Miért akarta ezt? Nem értem. Talán Boogaloos mégsem olyan jó ember, mint én azt hittem?
-De miért? - tettem fel végül a kérdést.
-Nem akarta, hogy elítéld. YoonGi Hyung nem rossz ember. Sose volt rossz ember. Hisz hallottad a történetét. Ha Shannon nem jön, talán még mindig egy ártatlan kis nyomi lenne, aki bár nem valami szociális vagy életrevaló, de ettől független nagyon kedves és tényleg érdeklik mások. Mégha ez nem is látszik rajta. Azt szerette volna, ha az igazi énjét látod és nem azt ami vállt belőle, amivé tették. - árulta el Tae az igazat.
-Hope valóban egy földre szállt angyal. - suttogtam magamban. -De mégis miért volt ez számára annyira lényeges? - értetlenkedtem. Nem állt össze a kép.
-Ugye? - mosolyodott el a megjegyzés hallatára. -Mert a rólad elmondottak alapján rájött, hogy beleestél Glossba és azt feltételezte talán te lehetsz AZ a személy számára. Így nem akarta, hogy elriasszon a róla a társadalom által kialakított kép. - felelte.
-Mintha el tudott volna. - nevettem fel. Hiszen eleve a lázadásával keltette fel a figyelmem. Úgy értem anélkül is megvan hozzá a külseje, hogy észrevegyem őt mondjuk egy szórakozóhelyen, de ez valamennyit hozzáadott az kétségtelen.
-Hidd el mi csak jót akartunk. Meg tudsz nekem bocsájtani? - vágott bűnbánó fejed. Akár egy kisgyerek olyan volt. Túl édes. Hogy is tudnék haragudni rá? Félre ne értsétek Jimin halála továbbra is a tudatom részét képezi, de nem fogok másokat olyanért hibáztatni amiben nekem is mélyen benne van a kezem, rögtön azzal kezdve, hogy én vezettem őt el a csapathoz.
-Egye fene. Megbocsájtok. De ha lehet legközelebb légy velem őszinte, oké? - kerestem meg félelemmel telt íriszeit. Ő csak bólintott. Lehet, hogy nem a világ legügyesebb ügynöke, de kétségtelenül egy babusgatni való kis személy. Ezt szeretem benne. Viszont sajnos ideje volt itthagynom. Ugyanis vissza kellett utaznom Busan-ba.
-Tae, anyu nemrég telefonált. Jobban van és kiengedik a kórházból. Azt ígértem neki, hogy pár napba beletelik míg hazaérek, de a mentőakciód eredményesebben sikerült, mint azt hittem. Ugye nem bánod, hogy ha a következő járattal hazautazom? - kémleltem felé. Sajnálom egyedül hagyni, tekintve, hogy tudom, ő sem rendelkezik túl sok közeli baráttal, és sok helyen kinézik őt, mert az átlagemberek úgy érzik kilóg a sorból, ami így is van, de pont ettől olyan szerethető, amit úgy hiszem Boo is észrevett. Ami a családját illeti a szülei üzletemberek, így nem igen törődnek a fiukkal, ami meg is látszik. Mióta pedig a nagyija meghalt végképp sokat ül otthon egyedül. Magányos. Míg beépített emberként a fiúknál lehetett végre azt láttam rajta, hogy kezd megtelni élettel, de ennek is vége szakadt. Sajnálom, hogy Boo-val sem tarthatja tovább a kapcsolatot, és nekem is le kell lépnem és itthagynom őt, de nincs mit tenni.
-Persze. Menj csak. Én megleszek. - erőltetett mosolyt arcára. Megszakad a szívem a szemeiben felvillanó szomorúságtól.
-Sajnálom. - öleltem meg szorosan.
A hazafele út nem is volt túl hosszú, ami nem csoda, hisz még száz kilométer sincs a két város között. Vonattal egy durva két óra maximum. Végig Taeval beszélgettem telefonon ki ettől kicsit nyugodtabban érezte magát és ezáltal én is, tekintve, hogy a bűntudat már felszálláskor elkezdett őrölni belül. Remélem semmi baj nem fog történni vele, most hogy újra egyedül van. Nem is akarok ilyesmikre gondolni. Inkább annak örülök, hogy anya végre hazajöhet. Bár még mindig furának tartom azt az egy hónapos bent tartózkodást, de nem vagyok orvos, ők tudják. Amint beérkeztem a városba első utam a kórházhoz vezetett. Hátha még bent van és meglephetem azzal, hogy velem jöhet haza. Nos, ez téves feltételezés volt, ugyanis nem volt ott. Nem volt ott már lassan két hete. Mi a fene.. Más ötlet hiányában hazasiettem és reménykedtem benne, hogy otthon fogom találni. Az ajtó elé érve aztán nagy levegőt vettem és remegő kézzel elfordítottam a gombkilincset.
-Anyu? - szóltam be még épp csak bekukkantva a bejáraton. Sehol senki. Basszus nemár, mi folyik itt? Csak nem YoonGi vert át? Biztosítékot akarna, hogy tényleg csendben maradok? Nem, ő nem tenne ilyet. Biztosan nem. Hiszen akkor eleve el sem engedett volna.. Nagy kétségbeesésem közepedte megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Min YoonGi állt.
