Why U? The Offender and his sacrifice OS 4.fél (END)

A kijelzőn Min YoonGi állt. Honnan tudja a számom? De ami még lényegesebb, hogy fenéért mentette le az övét? Nem volt mit tenni. Óvatosan a fülemhez emeltem a készüléket és beleszóltam.

-Miért mentetted el a számod a telefonomba te agyatlan? - kértem ki magamnak cselekedetét. Simán feladhatnám őt ezzel az erővel. Nem akarja, hogy köpjek és tudomást szerezzen róla a nép, de azért belepiszkál a telefonomba. Biztos, csak zaklatni akar. Nyomorék. Forgattam meg szemeimet. Rám sem hederítve kiáltott a telefonba.

-Nehogy haza merj menni még oda nem érünk!! - figyelmeztetett, de már késő volt. Az előttem álló óriási férfi kikapta kezemből a készüléket és válaszolt helyettem.

-Mi a helyzet Gloss? Csak nem félted a pici kis életét? Ne aggódj mi majd vigyázunk rá míg ide nem érsz, jó? - meg sem várva a választ összecsapta és falhoz vágta a készüléket mit a saját fizetésemből vettem nem is olyan régen. Ez egy geci.
-Tudod te mennyibe került az a telefon, ember? Nem érdekel, ha összetűzésben állsz azzal a seggdugasszal. Engem hagyj ki belőle. Semmi közöm hozzá. - pattogtam megkötözve a földön.

-Gloss? Kit érdekel Gloss? Kookie, Kookie, Kookie. Édes ártatlan kis Kookie. Még mindig nem avattak be, nem igaz? Azt hittem annak a kis majomnak lesz annyi esze, hogy mielőtt elküld legalább felvilágosít. 
-Miről hadoválsz itt nekem? - húztam fel szemöldököm kérdőn. Ha nem ő kell nekik, akkor mégis ki? Azt ne mond hogy én. Meg akarnak ölni, mert félnek, hogy köpnék, mi? -Ha attól féltek, hogy feladnálak titeket nem kell aggódnotok. De ha már mindenképpen meg akartok ölni, amiatt amit tudok, akkor nem lehetne inkább, hogy YoonGi keze által haljak meg? - vetettem fel az ötletet. Oké önbecsülés nulla, de ha már valaki mindenképp át akar küldeni a túlvilágra, akkor tőle szíves örömest elfogadom a halált ajándékba. Felnevettek.
-Hogy ragaszkodsz ahhoz a kis suhanchoz. Szinte már undorító. - megvető vigyor terült el képükön mi le nem akart tűnni. -Csak, hogy tudd mi nem vagyunk az emberei. Ő volt a miénk. Múlt időben. 
-Ácsi. Ti vagytok azok akik olyan dolgokra kényszerítették a D-Townt, amit épp ésszel sosem tettek volna meg? - esett le végre a tantusz.
-Még hogy nem tették volna meg. Mind egy romlott selejt. Mi csináltunk belőlük valakit. -  felszólalása romlott volt és utálatos.
-Hé, tudd, hogy kikről beszélsz seggarc! - védtem be azokat kik egy hónapra pincébe zártak. -Ők jó emberek, nem úgy mint ti és ha tovább mersz fölényeskedni megbánod. - pörögtem fel. Persze az könnyen beszél, aki mozdulni se tud olyan szoros csomót kötöttek rá. Ha így folytatom megöletem magam időnap előtt.
-De kis harcias valaki. Akár az apja, nem Kibum?  - tekintett alacsony tárásra, ki egyetértően bólintott.
-Te is az apámmal jössz? Ez kezd unalmassá válni. - fáradtam bele. Nincs jobb dolguk, mint faszságokat beszélni?
-A-ha. Szóval Gloss ebbe sem avatott be. Mily rossz felvigyázó. JeongKyung helyében nem egyeztem volna bele, hogy a fiam az övé legyen. Főleg miután az egyikkel már elbánt. - felszólalására felfigyeltem.
-He?! Miről zagyválsz itt? - kaptam rá tekintetem.
-Gyere. Majd édes jó Hyungod bevezet a részletekbe. - ragadott karon és indult meg kifelé. Jármű és mindenféle álcázás nélkül végigvonszolt az utcán, míg egy régi hotel elé nem értünk. Az utcán mindenki tudta ki ő, rajtam kívül persze, így elálltak útjából. Sőt, a környékről is eltűnt minden ember. Ami ez esetben jól jött. Nem szeretném, ha bárki más megsérülne az érintetteken kívül. A grandiózus épület előtt vártuk a csodát, ami egy kisméretű ember képében jelent meg.
-Nocsak-nocsak. Nem hittem, hogy tényleg érte jössz. Úgy tűnik az idővel te is bátrabb lettél. Vagy csak ismét elborult az agyad és vér után ácsingózol? Mert akkor szívesen átnyújtom. - engedett kicsit közelebb, majd húzott vissza.
-MinHo, nem volt elég? Megöltem a húgod. Annyira szeretnéd követni? - szállt be a játékba.
-És te szeretnéd, hogy ez a cuki pofa kövesse az apját? - tetézett a maffiatag.
-Már bocs! - emeltem meg kezem. -Tisztázná valaki végre mi a jó élet folyik itt? Persze azon kívül, hogy te szeretnéd, hogy neki fájjon, mert megölte a tesód. - mutogattam köztük.
-Igen, Syub, tisztáznád előtte a helyzetet? - hergelte ellenfelét a magasabb, kést tartva hátamhoz.
-Ahh, reméltem, hogy erre nem fog sor kerülni. - vakargatta tarkóját. -Fiatalabb koromban, amikor még semmi közöm nem volt az alvilághoz.. Szóval akkor ismerkedtem meg JungHyun-al. Szobatársak voltunk a középiskolában. Őáltala ismertem meg az apukád. Professzor Jeon JeongKyung, még mindig emlékszem mikor először találkoztunk. Nála okosabb embert nem ismertem. Nagyon jó viszonyt ápoltam az egész családdal, aztán egyszer csak vége szakadt, amikor megismertem Shannont. Ki tudta, hogy Choi maffia vezér lányáról van szó? Persze később tudomásomra jutott, de nem tudtam mihez kezdeni. Shannon olyan volt akár az apja. Hatalomra vágyó, kielégíthetetlen, zsarnoki és velejéig romlott. Ráadásul yandere.  És mi voltam én? Egy csődtömeg. Egy szerencsétlen, magatehetetlen vesztes, aki felett egy hárpia uralkodott. 
-Hé, a testvéremről beszélsz! - szólt közbe a melák, mire lábon tapostam.
-Kuss! - küldtem felé gyilkos pillantást.
-JungHyun nagyon jó barátom volt, de kezdett többet érezni irántam, mint barátság. Ez hiba volt részéről, mit én erősen igyekeztem palástolni, de egy idő után elbuktam. Nem engedhettem neki, hogy ezt így folytassuk, így elküldtem, de nem adta fel. Majd fordult a kocka. Közölte velem, hogy gyűlöl. Megvetett engem, amiért olyan gyáva voltam, de ugyanakkor mégis sajnált. Egy nap aztán elhatározta, hogy tenni fog valamit. Meg akarta ölni Shannont. Egy hamis üzenettel a koli szobánkba hívta, majd megpróbálta elcsábítani, hogy aztán megölhesse, mikor védtelenné válik. JeongKyung értesülve az ötletről bizonytalan lett annak biztosságában, ismerve Shannont. Míg a bátyád lefoglalta a barátnőm, az apád kézen ragadott és megpróbált megszöktetni. De mind tudjuk, hogy a maffia elől nincs menekvés. Hyun még a szobában meghalt. Kyung abojival csak futottunk és futottunk, de többen is a nyomunkban voltak. Előre tudták minden lépésünket. Aztán elérkezett a vég. A raktárban, ahol a jelenlegi szállásunk is van. Mielőtt JeongKyung meghalt volna még bevallottam neki az általam őrzött legnagyobb titkot, amit magával vitt a sírba.
-Azt, hogy szerelmes vagy a fiába. Bla.. Bla.. Bla.. A lényeg megvan. Aztán felindulásból megölted az én drága húgocskámat és ezáltal egy pszichopata lettél, aki arra élvez, ha megölhet valakit. Bekerültél a selejt osztagunkba és most itt vagyunk. - fejezte be a történetet gúnyosan fenyítőm.
-Mekkora egy paraszt vagy te! - csúszott ki számot, mire haragosan lenézett rám.

-Megöltétek az apám és a bátyámat, akibe Suga(r) szerelmes volt. - vigyorogtam rá nevét kiejtve. -Na de nekem ehhez mégis mi közöm?

-Neked tényleg mindent a szádba kell rágni? - akadt ki. -Hogy bírod te ezt elviselni? - kémlelt YoonGi felé kérdőn.
-JungKook, akibe én szerelmes vagyok az nem JungHyun, hanem te. - vakargatta ismételten tarkóját, immár elpirulva. Hogy lehet egyszeribe ennyire édes?
-Hiszen te utasítottál vissza! - akadtam fenn egyszeribe.
-Nem várhattad el, hogy csak úgy a semmibe tegyek veled valamit, miközben folyamatos szövetkezések mentek a hátunk mögött. Bármikor megölhetnek. Az anyukádat elrabolták. Ráadásul tisztában voltam vele, hogy csak azért kínáltad magad tálcán, hogy kiszabadulhass. - magyarázott. A maffia tagok és a mindent érzékelő szemük. Azt bezzeg nem vette észre, hogy a szökéstől eltekintve is vágyakoztam az érintésére. Tökfej. Na de várjunk...
-Te tudtad, hogy elrabolták Ommát?! - kérdeztem vissza, de a válasz nem érkezhetett meg, mert drága jó harmadik kerekünk nem tudott nyugton a seggén megülni.
-Elég lesz a kapcsolati tanácsadásból, 'kay? Térjünk a lényegre. Az én feladatom az, hogy megöljelek. Felkészültél? - küldte felém szavait. -Persze, csak, hogy mindkettőtöknek fájjon izgalmasabbá teszem és mielőtt meghalnál még játszunk egy kicsit. - szúrta combomba kését. Mit ne mondjak nem volt kellemes.
-Ácsi, nagy melák! Majd én eldöntöm mikor ölhetsz meg és mikor nem. Ráadásul még mindig nem vágom mi a tök közöm van a kis bulitokhoz. És mi van ha én jövök be a görcsnek? Nem tettem semmit. - léptem ki fogásából immár az óriás felé fordulva.
-Aki miatt megöllek, az nem ez az értéktelen selejt. - biccentett Gloss felé egy újabb kést arcomhoz tartva a fenyegetés kihangsúlyozása kedvéért. -Akik miatt meg kell halnod az a drágalátos családod. - ejtett vágást bal orcámon. Még mindig nem vágtam mi a jó égért akar itt engem mindenki a sírban látni miközben nem tettem semmit. A családom férfi tagjai meghaltak, ennyi a bűnük, nem? Most csak emiatt engem is ki kell nyírni?
-Az apád nem csak egy átlagos egyetemi professzor volt. - hallatszott fel Gloss hangja hátam mögül. -Az ő jóvoltából ismerhettem meg Shannont. - nem láttam, de éreztem ahogyan félre tekint. -JeongKyung hozott össze vele, amikor megtudta, hogy tetszem neki. Tudod, az apád jó ember volt... Ezt még mindig így tartom, ezért kérlek ne ítéld el, de Jeon JeongKyung volt a maffia egyik legjobb embere. Nem volt szakképesített gyilkos, inkább az informátor, a kereskedő és így tovább. Ő volt az agyi erő. Segíteni akart nekem azzal, hogy közelebb húz ehhez a világhoz miután látta, hogy milyen elesett vagyok. Ezért dobott a mély vízbe, de megbánta. JungHyun akkoriban amolyan gyakornok volt az iparban. Az apukátok nem akarta, hogy belekeveredjen, de nem tudta lebeszélni róla. Miután a segítésem mellett döntött sec-perc alatt felküzdötte magát a ranglétrán és beállt a legnagyobbak közé. Így próbált meg Shannon bizalmába férkőzni és közel kerülni hozzá. Megpróbálták átverni a rendszert miattam ezzel elárulták a maffia vezért. Ráadásul apukád olyan dolgokat vitt magával a sírba, amik kimondhatatlan pénzektől fosztották meg a nagyfőnököt. Jól tudod, hogy ha egyszer valaki hibát ejt, az a családján is végig megy ebben az iparban. Engem is, csak azért hagytak életben, hogy elvezessem őket hozzád. Nem mondták, de tudtam. Ugyanis én magam szóltam édesanyádnak, miután a család többi tagja bevégezte, hogy vigyen el messzire téged és szakítson meg minden kapcsolatot az ottaniakkal. Sosem érdekelt, hogy miért változtattatok vezetéknevet csak úgy egyről a kettőre? Az apád jóváhagyta a szívem szavait én pedig cserébe megígértem, hogy meg fogom védeni a családját. Bár úgy tűnik most elbuktam. 
-Dehogy buktál! - térdeltem tökön az előttem magasodót és futottam el közeléből. Már amennyire engedte a sebesült lábam miben még mindig ott lábatlankodott az a bizonyos kés. Kerekek csikordulása csendült fel az aszfalton, mire mindenki felkapta fejét.
-A D-Town megérkezett. - ujjongott Tae az ablakon kihajolva.  -Mehet a csehepaté? 
-Az csetepaté, te dinka. - bukkant elő Boogaloos is.
-Srácok! Jó újra látni. - kiáltottam feléjük.
-Neked komolyan egy kés áll ki a lábadból? - hüledezett dinka barátom.
-Áh, csak egy új horrorfilmet forgatunk. - legyintettem viccelődve, mit már szinte majdnem be is vett. Imádom mikor ennyire lassú. Vicceskedésünk közepette egy golyódörrenés hallatszott fel. Hátra pillantva mindössze annyit láttam, ahogyan a nagydarab srác a földre hull egy orbitális csattanással. Azzal megkezdődött a harc. Mindenfelé kések és golyók zápora. Szívesen becsatlakoztam volna, de fegyver hiányában elég egyoldalú lett volna a küzdelem. Míg elmélázva figyeltem a történteket valaki lerántott a földre.
-Most szépen elfutunk a kocsihoz és te ott maradsz. Értve vagyok? - rángatott a gépjármű mögé.
-Ugyan miért tenném? És komolyan képes voltál lelőni a maffia főnök fiát? Megőrültél? - csaptam vállon.
-Azért, mert azt mondtam. A lányát pedig már úgyis megöltem. Egy gyerek vagy kettő, nem mindegy? Úgyis hamarosan leváltják, vagy megöljük. Még eldől. - mondta mintha ez annyira nyilvánvaló és egyszerű dolog lenne.
-Túl könnyen beszélsz. Néha igazán gondolkozhatnál is. - dorgáltam meg mire lekapott.
-Melletted nehéz. De ha becsukod az édes kis szád, akkor talán könnyebb lesz. - mondta, majd ott hagyott. Miért csinálja ezt velem? Ezek után komolyan elvárná, hogy ottmaradjak, míg ő az életéért harcol? Úgy látom nem ismer még eléggé. Kinyitottam a kocsi felém eső ajtaját és bekukucskáltam. Lennie kell valahol valaminek amit felhasználhatok. Basszus, a lábamban lévő késről meg is feledkeztem. Igaz ha kihúzom meg van a lehetőség arra, hogy elvérzem, de egye fene. Kirántottam a szúróeszközt végtagomból és a rajtam lévő inggel igyekeztem elkötni a sebem amennyire csak lehetett. Ha egy félóráig kitart már nyerő vagyok. Elbicegtem szép lassan a kocsi végéhez és kikukucskáltam, mire valaki vállon ragadott és megemelt.
-Nézzétek kit találtam. - mutatott fel, mint valami nyereményt. Még olyan kínos élményeket, mint amiket ebben a hónapban tapasztaltam soha nem éltem át. Elintézem, hogy lefejezzék a barátom, több hétig egy mocskos kövön rohadok, majd a testem ajánlgatom női prosti módra egy bűnözőnek a szabadságomért, mire még az is kidob, aztán úgy bánnak velem, mint egy hős ribancával és most meg ez. Fasz kivan. Ahogy a D-Town tagjai felém emelték tekintetük észrevettem, hogy a YoonGival viaskodó egyén rossz fára akar tenni. Megijedtem, így ösztönből cselekedve elhajítottam a kezemben lévő kést, egyenesen feléjük. Alig pár centivel a manó feje mellett suhant el, leterítve a támadó félt. Cselekedetemen mindenki nagyot nézett. Megmentettem Glosst. Mondtam én, hogy kellek. Igaz, ha nem csinálnak belőlem jutalmat, akkor ez meg se történik... Oh, jó is, hogy eszembe jut. Nekem is el kellett volna egy segítő kéz abban a helyzetben, mit egy acélgolyótól meg is kaptam. Ez mindaddig örömmel is töltött el, míg az eltalált fél rám nem zuhant teljes testsúlyával.
-Ne már. Hány kiló vagy te? - méltatlankodtam a yodának kinéző léc alatt.
-Nem megmondtam, hogy maradj ahol vagy?! - hordott le Gloss leguggolva lényemhez.
-Épp azt teszem, nem? - viccelődtem, mire megforgatta szemeit. -Oké. - ragadtam meg a sziklaembert és emeltem meg, mire nagyot nézett. -Mi van? Ezt hívják izomnak, nem ártana szerezned egy kicsit. - húztam agyát. Egy szó nélkül hátra irányította a kezében elhelyezkedő remekművet és célzás nélkül meghúzta a ravaszt. Találat. Hihetetlen. Le esett az állam.
-Látod ezt? Ezt hívják látatlanban pisztollyal való hibátlan célzásnak, úgyhogy nem ártana ha befognád. - taglózott le. Ő nyert és én veszítettem több szempontból is.  Sőt, ami azt illeti remélem mégtöbből fogok. Tudom, hogy nem ez volt a megfelelő időpont az ehhez hasonlókra, de most pont leszartam. Fogtam és rávetettem magam. Erőszakosan loptam csókot tőle, majd derekán ülve kezdtem hisztizni.
-Hyunggg... miért nem érdeklődsz irántam? - keltem ki magamból véglegesen. Már magam sem tudtam miről hadoválok, csak arra vágytam, hogy végre csak rám figyeljen. -Most hogy már láttál engem nem tartasz elég kívánatosnak, igaz? Vagy mert fiú vagyok? Ha szeretnéd levághatod. - ajánlottam fel. Várj, mi?! Miket hordok össze? Állítson már le valaki. JEON JUNGKOOK KUSSOLJ MÁR EL!!!
-Tudod miért tűntem el mindig olyan hirtelen, miután lementem a cellák részlegére? Ahányszor csak megláttalak és incselkedni kezdtél túl sok vér került a kicsi énbe ezért, ha nem hagylak faképnél valószínűleg megerőszakoltalak volna. Ahogyan most is szívesen megtenném, de még nincs itt az ideje. - mászott ki alólam és bízott Boogaloos védelmére. Kővé dermedtem. Ő komolyan...?! Szóval nem tévedtem első alkalommal, mikor beetetett. Tényleg arra készült velem is, amit a fülembe suttogott. Ha meg kell halnom hát készséggel megteszem érte.
-Boogaloos. - rángattam meg pólója alját a földről. Leülve mellém rám mosolygott.
-Mi a helyzet? - kedvessége nem hagyott alább.
-Köszönöm. - küldtem felé melegséget, mit értetlenül fogadott. -Mármint.. Tae elmondott mindent. Igaz Jimin meghalt, de kedves tőled amit tettél. Minden bizonnyal Gloss is hálás lenne, ha tudná. - mondatomra mindketten érdekes fejet vágtak. Ugyanis időközben barátom is hozzánk csapódott és elkapta a mondat végét. -Mi ez a nézés? - vontam őket kérdőre.
-Hát ő igazából már tudta. - vallották be. Én... megfojtom őket. Aztán rögtön YoonGit is. -Bocsáss meg. Én sem hittem, hogy ezt fogja csinálni. Sőt, hogy ilyen lesz. Általában ha valaki így szórakozik vele annak hamarabb vége van, minthogy kitudná mondani reccs. Te vagy az egyetlen akinek megengedi, hogy ezt csináld. - avatott be Boo. Csak nekem, huh? Ez tetszik. Ez a gondolat izgalommal töltött el, de úgy éreztem valami nincs rendben. A nyakam egyre melegebb lett a látásom pedig torzulni kezdett. Aztán képszakadás.

-Álomszuszék felkelni! - hallottam meg a távolból egy ismerős hangot. Kinyitva szemeim alig bírtam felfogni mi történt. YoonGi szólongatott és karjaiban cipelt az utcán a naplemente alatt.
-Mi a fene történt? - fixíroztam arcát. Most láttam először alulnézetből, de így sem nézett ki rosszabbul, mint máskor másfelől.
-Nyugtató lövedék. - nézett le rám, majd ismét az utat figyelte. -Egy balfácán nyakon talált és elájultál, de leszedtük. Őt és mindenki mást. Most már nem kell aggódnod. Innentől senkinek nem áll szándékában megölni, de ha mégis akkor számolhat azzal, hogy nem fog addig élni, mert én előbb nyírom ki őt. - mondta rám sem hederítve.
-Tudod ez sokkal megnyugtatóbban hangzana, ha hajlandó lennél a szemembe nézni. - szomorodtam el ignorálása miatt.
-Tudod... Apukád sokat mesélt rólad. A bátyád úgyszintén. Szerettek téged. Nagyon. Képeket is mutattak. Sőt, találkoztunk is, csak akkor még nem így néztem ki. - mosolyodott el, most először őszinte szeretettel és nosztalgiával. Gyönyörű a mosolya. -Úgy látszik tényleg nem emlékszel rám, mi Seagull? - humorizált szomorúan. Seagull... Mindig is azt akartam, hogy így hívjanak ezért kisebb koromban próbáltam elhitetni az emberekkel, hogy ez a nevem. Nem sok sikerrel. Azonban mivel én kiskölyök voltam az emberek meg kedvesek, így beszálltak a játékba és, így lettem én mindenki sirálya. Kivéve egy embert.
-Te voltál az a pápaszemes, magányos kocka, aki folyton nyuszinak gúnyolt? - emlékeztem vissza. Nem hiszem el. Min YoonGi, tudtam én, hogy hallottam már valahol. A tesóm folyton hazahozta apu kedvenc diákját, akit úgy rühelltem, mint a szarvasbogarakat. Persze akkoriban még magasabb volt, vagyis én voltam alacsonyabb. Az a szörnyű kukker és a világos színű meleg pulcsik galléros inggel. Jó ég. De a legidegőrlőbb a személyisége volt. Nem tudott leszállni rólam és megállás nélkül húzta az agyam. Azzal jött, hogy miért mondogatom, hogy sirály vagyok, mikor úgy nézek ki, mint egy apró cuki nyuszi. Akárhányszor csak nálunk volt  egész éjszaka ment közöttünk a szájalás. Szóval ezért tűri el csak nekem. Ez a tény mosolygásra késztetett.
-Hé, nem voltam kocka és volt csajom is. Az pedig nem számít gúnyolódásnak ha igazat mondok. - védekezett.
-Persze volt csajod, akit könnyű szerrel kivégeztél, és igenis gúnyolódás. Nem vagyok olyan, mint egy nyúl! - kértem ki magamnak.
-Megölte a családod, gecizett veled és folyton nyaggatott. Vesznie kellett. - magyarázta ki magát. -Ami meg téged illet nézz magadra. Hiszen most is olyan vagy a karjaim között, mintha egy bolyhos állatot fognék. - engedtem el felsőjét haragosan.
-Várj, ő volt az a picsa, aki nyaggatott engem, mikor felmentem hozzátok? - kezdett el derengeni valami. Néha mikor unatkoztam elhatároztam, hogy meglátogatom a bátyámat és azt a buzeránst. Egyszer aztán amikor náluk jártam a srác barátnőjét is ott találtam. Gondoltam illedelmes kisgyerek leszek. Még köszöntem is és mit kaptam? Pofon vágott és még el is küldött melegebb éghajlatra. Le szakadt a pofám rajta. A legrosszabb, hogy az nem az utolsó eset volt, hogy megtapasztalhattam az őrültségét. Akárhányszor összefutottunk kaptam tőle egy beszólást, egy szép szót, sőt egyszer meg is fenyegetett, hogy ne menjek YoonGi közelébe. Mintha annyira arra vágytam volna akkoriban.
-Igen, ezer bocs érte. Azt hitte tetszem neked. - nevetett fel kínosan leeresztve engem lábaimra.
-He?! Honnan szedte ezt? - informálódtam. Soha enyhe jelét sem mutattam annak, hogy bármit is akarnék tőle. Vagy igen?
-Khm... Megtalálta a fotódat a szekrényemben. - nézett el másfelé fütyörészve.
-Te perverz állat! Miért tartottad egy fiatalkorú gyerek fényképét a szekrényedben? Főleg, ha még barátnőd is van. - szóltam le.
-Olyan édes voltál. Jól esett látni téged lefekvés előtt akkor is amikor nem lehettem nálatok. Shannont meg... Talán az elején még szerettem valamennyire, de még azt sem mondanám biztosra. Ezek után gondolhatod mennyire jó volt vele lenni. Ráadásul tőletek is eltiltott. JungHyunnal is csak az iskolában és a koleszben találkozhattam. Ezáltal veled is. - vezetett be múltjába. Fel kéne, hogy háborodjak azon, hogy engem szeretett mindenek felett, tekintve, hogy van köztünk vagy négy év, de nem megy. Ahogy ezekről mesél a szívem megtelik melegséggel.
-Miért van az, hogy ha akarok se tudok haragudni rád? - nyökögtem végül ki gondolatom. -Amikor behazudtad nekem, hogy mit tettél apuval az első, ami felhangzott a fejemben az volt, hogy csak észre ne vedd, hogy ezek után sem változott bennem semmi. Tudtam, hogy utálnom kéne téged, de nem voltam rá képes. Ami azt illeti, csak még inkább érdeklődni kezdtem irántad. - vallottam őszintén.
-Látszik, hogy meghalt a papád és nem nevelt meg rendesen. Sebaj. Ha szeretnéd megteszem én helyette. - kapta végre rám tekintetét huncutul.
-Ha Shannon nem haragszik meg érte. - vágtam ártatlan fejet.
-Kezded? - csókolt szájon egy épület falának dőltve.
-Inkább folytatom. - vigyorodtam el kibújva karjai közül és futásnak eredtem. Nem várok tovább.
-Tisztázzuk, ha az a célod, hogy a raktárhoz vezess előre közlöm, hogy ne is számíts arra, hogy ott bármi fog történni. - kiáltott utánam, mire megtorpantam.
-Nem is kívánsz, mi? - ültem le a földre törökülésbe.
-JungKook, abban a raktárban halálozott el az apukád. Csak nem gondolod, hogy azon a helyen fogok veled hozzá bármifajta mocskos dologhoz? Ennyi tisztesség azért van bennem. Ráadásul kifejezetten higiénikusnak sem mondanám, még megbetegednél. - gondolt bele. -Gyere bunny. - ragadta meg csuklóm és húzni kezdett egy irányba. Néhány saroknyit sétáltunk csak, majd egy elég nagy ház mellett megálltunk, min bevezetett. Beléptemkor anyukám ugrott nyakamba. Az egész D-Town körülvett minket. Mi folyik itt?
-Ez itt az új otthonod és a miénk is. - mutatott körbe az előtérben.
-Úgy gondoltuk mindannyiunknak jobb, ha egy rendes házban élhetünk ahol mind elférünk és titeket is biztonságban tudhatunk. Az anyukád segített átköltöztetni mindent és Tae is beköltözött az egyik szobába. Na? Mit gondolsz? - mosolygott, mint mindig, mire nekem csak egy kérdésem maradt.
-Alhatok egy szobában Sugaval? - emeltem meg karomat, mintha csak órán ültem volna.
-Ne is figyeljetek rá, csak fáradt. - jelentette ki, majd felkapva elszállított a helyszínről. -Megyünk aludni. - azzal faarccal otthagyta a bámuló tömeget. Azt hiszem a kérdésemre meg is érkezett a válasz. Yey. Több folyosón is végigmentünk, majd egy sötét szoba óriási franciaágyán végeztem.
-Ugye elmúltál már tizennyolc? - érkezett meg a kérdés, mitől azt hittem bemosok neki egyet.
-Tizenöt vagyok bocsi. - keltem volna fel sértetten, de nem engedett. Nem ő a nagy hős szerelmes? Aztán azzal sincs tisztában hány éves vagyok?
-Csak szerettem volna, ha kimondod. Jól tudod, hogy ha akkoriban akartam volna ilyet tenni veled most a börtönben ülnék. - nyalta meg szája szélét.
-Megöltél egy embert. Jelenleg is a börtönben kéne ülnöd. -  röhögtem fel. -Csak akkor még több évet kaptál volna, ha mellé még pedomaciskodsz is. Vagy a másik lehetőség, hogy mindkettőnket kinyírt volna a csajod. - ecseteltem.
-Jobban örülnél, ha most egy cellában üldögélnék? Akkor már nem élnél. Vagy szétmasztiznád a szobád utánam ácsingózva. - szállt be ő is közelebb hajolva hozzám. Még hogy utána ácsingózva...
-Szeretnéd, mi? - játszottam tovább. Ez az én játékom, nem fogsz leverni még egyszer.
-Igen. Ha gondolod nekiállhatsz. - kelt fel és támaszkodott az ajtónak engem figyelve. Sóvárgó tekintettel, megszeppenve pillantottam utána. Végül leültem az ágy szélére és virgoncul belekezdtem beszédembe.
-Tudom én, hogy miért csinálod ezt. Nem akarsz megölni, nemde? Min YoonGi én neked ajánlottam az életem, amikor beléd szerettem. Tudtam, hogy eljöhet az idő, amikor majd véget akarsz neki vetni és én ebbe beleegyezem. Szóval kérlek ne várass tovább. - beszéltem teljes szívemből azonban felőle csak egy eltorzult arcot kaptam reakcióként.
-Ugyan miért akarnám kioltani az életed? -  kereste megnyilvánulásom értelmét.
-Hiszen mind tudjuk, hogy miután megölted Shannont azóta benned van, hogy akivel együtt vagy az halál fia. Boo mesélt a szadista hajlamaidról. - világosítottam fel információim felől.
-Még ekkora sületlenséget. Hiszen Shannont sohasem szerettem. Néha valóban elgurul a gyógyszerem, de te vagy az az ember, akit sohasem jutna eszembe bántani. Voltak olyan momentumok, amikor féltem, hogy mindenkinél azt fogom érezni, amit akkor nála, de bármikor mikor hasonló szituációba kerültem veled, mint vele nem éreztem másra vágyat, csak arra, hogy magamévá tegyelek. Felé undort, irántad vágyat érzek. Ez teljesen más. Különben is azt ígértem vigyázok rád. Ezek után pláne nem ölnélek meg. Az ígéret számomra szent. Főleg, ha egy olyan embernek tettem, mint amilyen édesapád. - monológja végére egészen közel került hozzám. Gyengéden csókba hívott elterítve az ágyon, mire felszisszentem. A seb. Ki is ment a fejemből. Gloss feltápászkodva letekintett a combomon lévő ingemre és felszólalt.
-Azt hiszem, jobb lesz, ha elviszlek a kórházba. - emelt volna fel, de én visszarántottam.
-Nem. Mindig ez van. Minden alkalommal közbejön valami. Nem érdekel az sem ha elvérzek, de hogy én innen nem megyek sehová az hót ziher. - makacsoltam meg magam karba tett kezekkel. Felsóhajtott.
-Megkérem Boo-t, hogy adjon egy kis fertőtlenítőt és gézt. - tűnt el az ajtóban. Negyed óra is beletelhetett, mire a nagy vezér hajlandó volt visszasomfordálni a velem közös szobájába.
-Vedd le a gatyád! - utasított.
-Semmi Szia vagy Hello? - utaltam tapintatlanságára.
-Ha te nem, én fogom. - fenyegetett meg. A saját magam keze mellett döntöttem, mert ha ő lát neki annak nem lett volna jó vége. Nagy nehezen leszenvedtem magamról bőrgatyám és így lábaim végre megérezhették a szellő fuvallatát. Igen, kicsit szorongtak abban a szexi darabban, de hát muszáj fenntartani az érdeklődést. Egy szál alsóban az előtt, aki felizgat a létezésével is. Rossz ötlet. Kínosan próbáltam takargatni magam, ami nem volt könnyű tekintve, hogy a vágás elég fent helyezkedett el. Amint a fertőtlenítő hozzámért felszisszentem. Bár ami engem illet a gyógyszer ezerszer gyengédebben hatott, mint az a tény, hogy az a jó lélek a másik mancsával a combomba markolt. Nem mintha fájt volna. Épp ellenkezőleg. Ajj, engedj már el! Miután sikerült gézzel lekötözni a közepes mélységű kis szépségem, végre rám is szemet vetett.
-Nem kellett volna. Meg voltam én azzal az inggel is. - közöltem, mire ellenkezést nem tűrően mélyen megcsókolt és visszatért a kezelés előtti pozíciónkhoz. Levegőt venni sem engedett úgy mart ajkaimra szüntelen. Észre se vettem mikor tüntette le magáról nadrágját és kezdett el ingerelni engem. Mellbimbóim kínozta mialatt nyakamat csókolgatta és nyomot hagyott minden általa érintett kis ponton.
-Hyunhg! Anyu meg fogja... meg fogja látni! - toltam volna el, de nem tágított, csak erőszakosabban szívta bőröm. El mehetne vámpírnak. Ezért úgy ki fogok kapni, ha az előtérben megtett kijelentésemért nem is kapnék ki eléggé. YoonGi tényleg kezelhetetlen, ha szexről van szó. Ha az életemtől nem is akar megfosztani, de a lelket is kijuttatná belőlem ha tehetné. Mikor aztán a combjaim közé tévedt azt hittem sikítok. Ez a kis denevér tényleg meg akar fosztani az összes véremtől. Ráadásul ezek után sehová sem mehetek. Ennyi kiszívást már lehetetlenség eltitkolni. Igaz, én szabadítottam magamra a démonok démonát. Amint alsón keresztül rányalt merevedésemre elvesztettem a nemlétező önkontrollomat is. Leállt? Bámultam rá túlfűtötten.
-Mit szeretnél? - húzta az agyam. Én csak szemeztem ajkaival, majd alsó felével, egy szó sok annyit se mondtam. Nem mondatod ki velem. Nincs az a pénz.
-Semmit? - próbálkozott tovább, de engem nem törhet meg. -Rendben. - kelt fel és sétált az ajtóhoz. Túl messzire megy minden értelemben. Válasz hiányában kisétált. Kisétált?! Csak úgy itt hagyott!! Szemétláda! Ezt nem hagyhatom szó nélkül. EZT NEM! Tiszteld a passzív felet, ha már van olyan nagylelkű, hogy felajánlja neked a hátsóját és nem mellesleg az életét!! Iramodtam utána, de sehol sem volt. A folyosó kihaltan kongott. Hová mehetett? Kezdtem keresésbe. Benyitogattam minden elém kerülő ajtón. Talán nem kellett volna. Olyanokat láttam, amik nem nekem valók, de másnak sem. Meghallva Boo hangját végül elindultam irányába és megleltem Glosst.
-TE! - mutattam rá. -HOGY KÉPZELED EZT?! - kiabáltam az éterbe, aztán realizáltam csak, hogy abban a szobában többen vannak, mint kellene.
-Ti.. Miért vagytok egy.. ? - kerestem a választ a fennálló helyzetre. Tae és Hope egy ágyban. Azt hiszem ezt a barátság dolgot félrenéztem. -Gratulálok! - ráztam kezet Boo-val, majd kirángattam magammal YoonGit, ki mindeközben elejtett egy "Ugye megmondtam!"-ot  az érintettek felé. A szobánkat keresve eltévedtem, ezért a folyosón álltam meg kioktatni, ezzel palástolva helybéli zavarom.
-Nála az volt a bajod, hogy túl követelőző volt. Azt hiszem kezdem megérteni miért. Egyszerűen képtelen vagy normálisan viselkedni. Ez nem vicces. Ráadásul elbizonytalanítasz. - hajtottam le fejem, hogy ne lássa arckifejezésem.
-Tudom, hogy mosolyogsz. - vágta hozzám. Pedig azt hittem ezzel beetetem. -Ha szeretnél valamit mond ki vagy nem kapod meg. Ez van. Vagy elfogadod a játékszabályokat, vagy elmész aludni kis nyuszi.
-Téged akarlak. - jöttem zavarba szavaimtól megragadva pólóját. Egyszerre csak megragadta lábaimat és felkent a falra nyakamba csókolva. Az útban lévő pólómat végre valahára leszakította rólam, majd magáról is. Így indult el velem a ház nagy labirintusában. Bár eltakartam szeme elől a látványt, számára azt én nyújtottam, ami nem kicsit esett jól. Ahogy rám nézett. Azt hittem ott megyek el. Ez a srác a szemével is képes megdugni az embert. Nem először tapasztaltam, de most először lehettem benne biztos, hogy mással is meg fogja tenni. Bevándorolva kuckónkba vártam a nagy durranást.
-YoonGi figyelmeztetlek! Sosem mondtam még ilyet és le is tagadom, ha el mered árulni valakinek, de... Ha nem leszel hajlandó továbbra sem belém hatolni én le vágom a nemesebbik véged.- szabtam meg a határt.
-Nem hittem volna, hogy ezt egyszer tőled fogom hallani ahelyett a ribanc helyett. Ő még talán meg is tette volna. - kuncogott fel. Nem lacafacázott. Azonnal teljesítette kérésem. Lerepítve rólam alsóm felkészítés nélkül vágta belém magát.
-Azt a jó édes... - káromkodtam el magam a fájdalom hatására. Meg se várva, hogy kiadjam magamból érzéseim már mozgásnak is indult. Csak nyögdösni tudtam alatta a belém hasító érzéstől. Nem kedveskedi el. Ezt is tőle tanulhatta. Bár azért tény, ha egy csajszit puncin dugdosol, attól ő kevésbé fog tőle széthasadni, mint egy szűz srác segge. Vér... Megérezve a vérszagot arra következtettem, hogy a lábamon szétnyílhatott a seb, vagy a kötés, de ahogy lepillantottam észrevettem, hogy ez egy kicsit másfelől folydogál. Az vajon nagy baj, ha folyik belőlem a vér szex közben? Megjött, vagy mi van? Oh, a szüzike fejem. Figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy hamarosan az összes vér kiáramlik a szervezetemből adtam át magam a felettem uralkodónak. Mikor már azt hittem minden a legnagyobb rendben kihúzta magát belőlem és mellkasomra hajtotta fejét.
-Valami baj van? - simítottam meg buksiját.
-Nem akarlak bántani. - ölelt át.
-Hogy érted ezt? Hiszen ez csak szex. Semmi bajom. Oké, kicsit vérzem, de a barátnőd egy sarlatán volt. Érthető, ha néhány szokás megmaradt tőle. - nyugtattam meg.
-Viccelsz? Vele maximum akkor egyszer csináltam hasonlót és akkor sem lett jó a vége. Egyszerűen csak.. tudatában vagyok annak, hogy mazochista vagy ezért próbáltam meg durvább lenni. Tartottam tőle, hogy ha nem teszem meg akkor nem élveznéd. - mormolta.
-Hát ezért volt? Pabo! Én csak annyit szeretnék, hogy te érj hozzám. Lényegtelen, hogy hogyan. Persze vonzanak a rossz fiús dolgaid, de téged szeretlek nem azt amit teszel, és hozzád vonzódom. Csak számíts rá, hogy ha badass vagy, akkor nagyobb esélyed van rá, hogy bárhol és bármikor rád vetem magam. Most pedig kérlek, csak légy önmagad. - biztattam.
-De még mindig vérzel.
-Kit érdekel? Majd eláll. Ígérem holnap elmegyek a kórházba, de most légy végre jó fej és ne akadékoskodj. Túl sokat aggódsz. 
-Rendben, de azt tisztázzuk, hogy szexelni, csak olyanokkal szexelek, akiket nem kedvelek. - utalt a számára zavaró szóhasználatomra.
-Bocsának Hyung. - vágtam ártatlan fejet.
-Bunny. - húzódott félmosoly arcára.
-Még egyszer í...Ah. - lökött immár úgy, hogy végre nekem is ínyemre legyen. Nem mintha a másikkal bajom lett volna. Igaza van mazochista vagyok, de azért így mégis ezerszer jobb. Éreztem, hogy az neki se felelt meg. Mindig fel tud bosszantani, de ahogy a csúcs felé lökdösött azt is elfeledtette velem hogy hívnak, nemhogy azt miért voltam mérges rá.
-Mondtam már, hogy szeretlek? - nyögtem izzadtan elborult elmével.
-Eddig még nem esett meg, de én is szeretlek Bunny. - morogta. Nyert, kedvem, de már erőm sem lett volna tiltakozni megnevezésem ellen. Övé lett a finálé, az önbecsülésem és a szüzességem is. Boldog lehet.
Miután elmentünk pihegve dőltem el a takarón, ő pedig rajtam. Azt kell mondanom, hogy lehet vonz a szado-mazo, de míg Suga itt van minden lényegtelen. Félre ismertem és mégsem, de nem bánok semmit. Csak egy dolgot remélek. Hogy nem maradt több titok. Túl sok volt ez így egyszerre.  Hallottam meg ekkor a ház két sarkából egy-egy kéjjel teli  nyögést. Tae, rendben megértem, de a másik...
-Jimin?!

Why U? The Offender and his sacrifice. OS 3.fél

-Ebből kifolyólag vált a vezetőnkké. Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett. - szomorodott el a napfény, mire vállára tettem kezem. Már amennyire képes voltam a lánc szorításától. -Mennem kell. YoonGi hamarosan érkezik. - pattant fel mellőlem és indult meg a kijárat felé.
-Hé Hope, köszönöm! - mosolyogtam rá teljes szívemből. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen jótét lélek egy ehhez hasonló szervezet tagja. Vagyis de, most már tudom. Visszafordulva még intett egyet felém kedvesen, majd elhagyta a termet. Nem ezt érdemelné. Míg ezen agyaltam emlegetett szamarunk somfordált be a helyszínre.
-Nincs jobb dolgod? - horkantottam fel.
-Örülj, hogy kapsz társaságot! - szólalt fel tiszteletet parancsoló hangon.
-Hmm, igaz... És mond csak, Shannon hogy van? - tettem fel a kérdést várva reakcióját. Nekem háttal állt, így még egy kárörvendő vigyort is megejtettem, de ahogy megfordult kétszer is meggondoltam cselekedetem helyességét.
-He?! - kapta felém vérszomjas tekintetét.
-Talán már elfelejtetted az első nőt az életedben? Pedig az elsők mindig fontosak. Nemde? - játszottam rá. Tudom jól, hogy kiszámíthatatlan mit tesz majd velem, ha ezt tovább folytatom, de ha már egyszer elkezdtem képtelen voltam abbahagyni. Ezt váltja ki belőlem.
-Kuss!! Szádra ne vedd még egyszer azt az utolsó ribancot!! -  állt neki ordítozni.
-Ugyan Hyung vagy szólítsalak inkább Syub-nak? - egyre csak dühítettem. Elenged vagy megöl, nekem már nem számít.
-Honnan tudod ezt?! - esett torkomnak a falhoz szorítva valómat. -Boogaloos volt, mi? Megint eljárt a szája annak a szerencsétlennek? Fene egye!
-Akár el is felejthetem a hallottakat, ha elengedsz Taeval együtt. - ajánlottam fel.
-Szeretnéd, mi? Ne is számíts rá, hogy olyan könnyen megszabadulsz tőlem. És mi van ha tudod? Legalább már tisztában vagy azzal, hogy egyáltalán nem vagyok egy olyan kis nyuszi, mint amilyennek ez a tökfej beállított. - mutatott barátom felé.
-Tulajdonképpen... Hope elmesélte az egész történetet. - húzódtak ismét felfelé szám szélei. -És még be merted nekem hazudni, hogy megerőszakoltál valakit, miközben egy lányt sem vagy képes rendesen kielégíteni. Szánalmas. - tekintettem el kárörvendőn.
-Igen? Ha valóban elmondta az egészet akkor azt is tudod, hogy kielégítettem másként. - váltott át brutálisabb módra. -Gondolj csak bele hogy élvezhette minden percét. Természetes. Hiszen én csak azt adtam, ami járt neki, ő pedig készségesen elfogadta. Nem mintha tehetett volna mást. - szemeit az őrültség köde borította el, majd rám nézett. Nem értem. Mi van vele? Már megint az a tekintet. Mi járhat a fejében? Száját beharapva kezdett fixírozni, mire gondolataim egész más irányba kezdtek elmenni. STOP IT!
-Mondták már, hogy nem vagy épp? - tértem vissza az eredeti témához mielőtt még ő lát neki valami másnak.
-Egyszer-kétszer, de általában egyikük sem éli meg a holnapot. - mondta kihívóan.
-Na de Syub. Hová lett a kis cuki szerelmes önmagad? - kezdtem gügyögni neki. Már magam sem értettem miért művelem folyton ezt. Persze szeretnék kiszabadulni és ezért nem lenne rossz, ha képes lennék elcsábítani őt, de ez teljesen más. Ami azt illeti, aki elcsábul az inkább én vagyok. Tudom. Én sem vagyok normális. Ki kell jutnom innen minél hamarabb.
-Ha még egyszer Syub-nak mersz nevezni rosszabbat teszek veled, mint azzal, aki miatt ide kerültem! - figyelmeztetett, de már nem voltam képes leállni.
-Syub! - ejtettem ki a legnagyobb csibészséggel, mire hirtelen a falnak nyomott és olyan közel került hozzám, hogy már szinte levegőt sem kaptam. Sötétbarna íriszei közelről még szebbek, hát még azok az idézőjeles lángok mik benne égtek. Elakadt a lélegzetem és nem ám az oxigénhiány miatt. Ez a férfi teljesen letaglózott. Nem hiszem el, hogy ennyivel elintézte a hallgatásom. Gyenge vagyok. Halkan vártam ítéletem, mi végül messzire elkerült. Ugyanis a vezér felállt és elsétált egy szó nélkül. Viccelsz velem? Először feltüzelsz aztán itt hagysz? Kegyetlen. A legrosszabb az egészben, hogy én ténylegesen már ennyitől is éledezni kezdtem. Francba! Dühöngtem kikötött mivoltomban. Mi vagyok én a kutyája? Komolyan úgy érzem magam. Baromarc! Most már csak azért is elérem, hogy el akarj engedni te méretes faszfej. A következő alkalommal nem baszol át a palánkon!

*egy hét múlva*

Megmentőnk kilépte után felkészültem, hogy bármi áron, de megpuhítom Glosst. Így is tettem. Ahogy belépett egy új JungKook-al találhatta szembe magát.
-Oh, Hyung szia. Már vártalak. - igyekeztem minél kisfiúsabb és csábítóbb lenni. Ezt eskü letagadom a jövőben.

-Beütötted a fejed mitugrász? - nézett kérdőn lányos mivoltomra.
-Hyunggg! Miért nem törődsz velem többet? - kémleltem őt kiskutya szemekkel.
-Most komolyan. Jól érzed magad? Hívjak orvost? - hitetlenkedett a szokatlan viselkedésemen.
-Nem vizsgálnál meg inkább te? Olyan melegem van. Ég az egész testem. - vettem fel a legpasszívabb formát, amire csak képes vagyok. Ha ez nem válik be akkor semmi. Térdeimen ücsörögve megszeppent fejjel vártam a végeredményt. -Segíts, kérlek! - fájdalmas arckifejezéssel csúsztattam le kezem nadrágom cipzározható részétől min egy nagy domb kerekedett. Banán. Csak egy banán. Komolyan. Valahogy át kellett vernem és banán volt az aznapi koszt. Lehet éhenhalok, de ezért megéri.
-Verd ki! - fordult el rám sem hederítve. Ennyi? Ne szórakozz már velem. Nem tudhatsz le ennyivel. Betelt a pohár.
-Te utolsó sutyerák! Ezt nem fogadom el! Verjem ki?! Ahh... Ha nem lennének rajtam ezek a láncok már rég megfojtottalak volna. Én itt égetem magam és adom az ártatlan szüzikét, te meg ennyivel elintézel? Még egy ekkora bunkót nem láttam. Tudom, hogy bejövök. Miért nem akarsz megdönteni? Bezzeg a hülye kis lotyót, aki megállás nélkül bántott téged, azt rögtön ágyba vitted, mi? - förmedtem rá. Elegem volt a játékaiból. Befejeztem. Csuklóimon engedni kezdett a szorítás, majd megszűnt. Elenged?
-Az a ribanc nőstény volt és szexi. Ráadásul akkoriban más idők jártak. De ha már a kapcsolataimba vájkálsz.. Hisz megöltem, vagy nem? Na de te? Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. Tudom, hogy csak játszottam és csak meg akartam szökni, de valahol egy kis részem azért mégis reménykedett abban, hogy ebből több lehet. -Hogy hozzád akarjak érni vagy, hogy szeresselek?  Komolyan azt hitted bejöhet a kis játékod? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos.
. . .


Így jutottunk el idáig. Talán mégse kellett volna bemosnom neki. Végül is nem ő tehet arról, hogy többet gondoltam bele ebbe a kapcsolatba. Hiszen csak bűnöző és áldozata voltunk. Egy dolog van csupán, amit nem értek. Ha tényleg ugyan annyit érek, mint bárki más, akkor mégis miért van az, hogy csak hozzám járkált be? Ráadásul meg mertem volna esküdni, hogy a Syub-os esetnél az ő lábai között is megindult valami interakció. Ah, miért is érdekel ez engem annyira... Jobb lesz, ha elfelejtem és élem tovább megszokott kis életem. Igaz az eredeti tervem szerint nem kerültem volna néhány hétre börtönbe, de miután ez megtörtént a többit akár le is fújhatom. Tudom jól, hogy Tae még bent van, de fogalmam sincs hogyan hozhatnám ki. Jóban van Hope-al, meglesz nem? Áhh.. Oké, tudom, meg kell mentenem. Ő az egyetlen barátom, aki még életben van. Nem hagyhatom sorsára. Jimint is miattam ölték meg. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Az utca csendjét telefonom csörgése törte meg.
-Hallo? - szóltam bele. Te jó ég. El is felejtettem, hogy ez nálam van. Az úgy mondott erődítményben nem igazán volt térerő ráadásul a telefonomat is elkobozták, így a létezéséről is megfeledkeztem. Várjunk... Tisztán emlékszem, hogy Runch Randa elvette, hogy lehet most mégis nálam ráadásul feltöltve?
-Kincsem te vagy az? - hallottam meg édesanyám hangját a vonal másik végéről. De rég is láttam őt. 
-Szia, anyu. Bocsáss meg, hogy nem látogattalak meg a kórházban, de sürgős elintéznivalóm volt Daeguban ezért el kellett utaznom és csak most végeztem. Tudod TaeHyung... - füllentettem kicsit.
-Semmi gond. Képzeld mivel teljesen egészséges lettem hamarosan hazamehetek. Talán már holnap. - újságolta a jó hírt. Egy füstmérgezéssel egy hónapig volt kórházban? Ez egy kicsit gyanús. Mindenesetre örülök, hogy már jobban van.
-Ez nagyszerű. Bár azt nem tudom megígérni, hogy hazaérek addigra. Sajnos adódott még egy kis dolgom, amit mihamarabb el kell intéznem. Addig nem mehetek haza.
-Édes kicsi fiam, mi a fene dolgod van neked Daeguban egy hónapig és még tovább? - vont kérdőre. - Eddig ki se akartál mozdulni otthonról, most meg nyolcvannyolc kilométerre az otthonodtól csatangolsz, míg én nem figyelek?
-Hát tudod az... Le kell tennem. Bocsi. Pár nap múlva találkozunk. Szia. - nyomtam ki villámgyorsan. Nem szeretek hazudni neki, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen. Azt meg pláne nem, hogy aggódjon. Sietnem kell és minél előbb ki kell szabadítanom azt a kölyköt. Miattam van ott ahol, tartozom neki ennyivel. Visszaindultam a hely felé, ami megkeserítette az elmúlt egy hónapomat. Ismét szembenézni YoonGivel. Szívás. Léptem a bejárathoz és kopogtam egyet a falon, mire felém kapta fejét. Majdnem elröhögtem magam, ahogy megláttam arcát mi kétszeresére duzzadt jobb egyenesemtől.
-Nocsak, ki tért vissza. Mit akarsz? - vetette rám semleges tekintetét.
-Valamit itt felejtettem. - nyögtem ki a legnagyobb nyugodtsággal.
-Csak nem az árulóra gondolsz? - mutatott Tae felé, kit segédei karjaik közt tartottak.
-Ahogy mondod. Szolgáltasd vissza. Megnyugodhatsz, senki nem fog megtudni semmit. Nem fogunk köpni. Ő elég hülye hozzá, de a gondjaimra bízhatod. Nem állt soha szándékomban feladni téged, neki meg végképp. - magyaráztam ki magunkat.
-Akkor mond már meg kis szentem, faszért küldted rám kémkedni ezt az agyalágyultat? - dühödött be.
-Hé?! - háborodott immár fel a téma alanya.
-Ha már úgyis lelepleztünk mindent... Magam miatt. Tudni akartam hol vagytok, mit tesztek, milyenek vagytok. Több, mint fél éve kutatlak titeket. Az indokot akarod? Egy mazochista fasz vagyok, aki rögtön első látásra mikor megpillantott téged a hírekben beléd zúgott. Ez van. Nincs mit tenni. Ezért támogattam Jimint is, hogy ide jöjjön. Nem akartam és nem is hittem, hogy megölöd. De azt hittem erről már tudsz. Hiszen utánam néztél vagy nem? Különben honnan is tudhattad volna az apám nevét. Bár azok a szándékos ingerlések azért elég kegyetlenek voltak. Szóval visszakaphatnám Taet? - nyújtottam kezem barátom felé, kit akkor elengedtek. -Örültem a találkozásnak D-Town. Runch Randa, Hope, Suga(r). - intettem immár háttal nekik ahogyan elsétáltam barátommal. El a megszokott és normális élet felé. Mi volt az a megnevezés? Egyszerűen nem bírtam ki, hogy csak utoljára ne húzzam fel azt a számító kis manót.

-Hé Kookie! - szólított meg a mellettem csoszogó.
-Hm? - fordultam felé.
-Sajnálom ezt az egészet. Lehettem volna jobb segéded. - hajtotta le fejét bűnbánón.
-Ne hibáztasd magad. Jól tudtam milyen vagy. Számítottam erre. Igaz a börtön az már egy emelt szint volt, de semmi gond. - karoltam át vállát.
-Igen, de a hazugságom miatt meghalt a legjobb barátod. - ejtette el, mire megtorpantam.
-Hazugság? - szegeztem rá tekintetem. Bólintott.
-HoSeokkie Hyung mondta nekem, hogy hazudjam azt YoonGiról, hogy ártatlan. - vallotta be. Ledöbbentem. Miért akarta ezt? Nem értem. Talán Boogaloos mégsem olyan jó ember, mint én azt hittem?
-De miért? - tettem fel végül a kérdést.
-Nem akarta, hogy elítéld. YoonGi Hyung nem rossz ember. Nem volt rossz ember. Hisz hallottad a történetét. Ha Shannon nem jön, talán még mindig egy ártatlan kis nyomi lenne, aki bár nem valami szociális vagy életrevaló, de ettől független nagyon kedves és tényleg érdeklik mások. Ha ez nem is látszik rajta. Azt szerette volna, ha az igazi énjét látod és nem azt ami vállt belőle, amivé tették. - árulta el Tae az igazat.
-Hope valóban egy földre szállt angyal. - suttogtam magamban. -De mégis miért volt ez számára annyira lényeges? - értetlenkedtem. Nem állt össze a kép.
-Ugye? - mosolyodott el. -Mert tudja, hogy beleestél Glossba és azt feltételezte talán te lehetsz AZ a személy számára. Így nem akarta, hogy elriasszon. 
-Mintha el tudott volna. - nevettem fel.
-Hidd el mi csak jót akartunk. Meg tudsz nekem bocsájtani? 
Akár egy kisgyerek olyan volt. Túl édes. Hogy is tudnék haragudni rá?
-Egye fene. Megbocsájtok. De ha lehet legközelebb légy velem őszinte, oké? - kerestem meg félelemmel telt íriszeit. Bólintott. Lehet, hogy nem a világ legügyesebb ügynöke, de kétségtelenül egy babusgatni való kis személy. Ezt szerettem benne. Viszont sajnos itt kellett hagynom.
-Tae, anyu nemrég telefonált. Jobban van és kiengedik a kórházból. Azt ígértem neki, hogy pár napba beletelik míg hazaérek, de a mentőakciód sikeresebbre sikerült, mint azt hittem. Ugye nem bánod, hogy ha a következő járattal hazautazom? 
Sajnálom egyedül hagyni, de nem tudok mást tenni. Én se maradhatok itt örökre. A szülei üzletemberek, így nem igen törődnek a fiukkal, ami meg is látszik. Mióta pedig a nagyija meghalt végképp sokat ül otthon egyedül. Magányos. Míg beépített emberként a fiúknál lehetett végre azt láttam rajta, hogy kezd megtelni élettel, de ennek is vége szakadt.
-Persze. Menj csak. Én megleszek. - erőltetett mosolyt arcára.
-Sajnálom. - öleltem meg.

A hazafele út nem is volt túl hosszú, ami nem csoda, hisz még száz kilométer sincs a két város között. Vonattal egy durva két óra maximum. Végig Taeval beszélgettem telefonon ki ettől kicsit nyugodtabban érezte magát és ezáltal én is. Remélem semmi baj nem fog történni vele, most hogy újra egyedül van. Nem is akarok ilyesmikre gondolni. Inkább annak örülök, hogy anya végre hazajöhet. Bár még mindig furának tartom azt az egy hónapos bent tartózkodást, de nem vagyok orvos, ők tudják. Amint megérkeztem első utam a kórházhoz vezetett. Hátha még bent van és meglephetem azzal, hogy velem jöhet haza. Téves. Nem volt ott. Nem volt ott már lassan két hete.
Más ötlet hiányában hazasiettem és reménykedtem benne, hogy otthon fogom találni. Az ajtó elé érve nagy levegőt vettem és remegő kézzel elfordítottam a gombkilincset.

-Anyu? - szóltam be még épp csak bekukkantva a bejáraton. Sehol senki. Basszus nemár, mi folyik itt? Csak nem YoonGi vert át? Biztosítékot akarna, hogy tényleg csendben maradok? Nem, ő nem tenne ilyet. Biztosan nem. Ekkor megcsörrent mobilom. A kijelzőn Min YoonGi állt.

Why U? The Offender and his sacrifice. OS 2.fél

Daegu Suseong kerület 9.15 July 14

-Végre megérkeztem! - lélegeztem fel nyugodtan. Csodás friss levegő szállt a kikötő felől mi simogatta egész testem miközben a raktárépület felé sétáltam. Töketlen béna. A legnyilvánvalóbb helyre költözöl te is, mi? Rám tört a röhöghetnék, ahogy egyre közelebb értem. Meg akartam lepni őt, így hülye lettem volna a legmegközelíthetőbb útvonalt használatba venni. Megkerestem az emeleti szint ablakát és azon másztam be a sötét épületbe.
-Még mindig azon vagy, hogy el tehess láb alól? - hajolt közelebb a zöld csoda barátom képéhez, ki erre pofán köpte.
-Rossz válasz. - vitt be egy középre találó ütést. Baromi fájdalmasnak tűnt még messziről nézve is. Kiküldve társait kettesben maradt áldozatával. Eztán felcsendült mondataival pedig meglepett. Nem is kicsit.
-Elengedlek téged, ha soha többé nem térsz vissza. Mit szólsz? Jó ajánlat, nem? - adott neki kegyelmet.
-Nocsak, de kedvesek lettünk hirtelen. - sétáltam a fénybe, hogy megvilágosodó alakommal meglephessem szemeit.
-Oh, hát a gyáva is előkerült. - próbált meg eltalálni szavaival, de hiába.
-Te most komolyan képes vagy megkegyelmezni neki? Te a nagy, rettegett Gloss, akitől mindenki retteg és emberek vére a tápláléka? Nagyot csalódtam. Úgy tűnik a pletykák tényleg mindig hazudnak. - kezdtem el húzni.
-Ne packázz velem öcsi. Nem hogy örülnél, hogy életben hagyom. - biccentett Jimin felé.
-De nagylelkű vagy. Nem mintha érdekelne. - adtam az érinthetetlent mivel tudtam úgyse lesz szíve megölni barátom.
-Valóban? Akkor az is hidegen hagyna, ha mondjuk elvágnám a torkát és hagynám elvérezni? - ajánlotta fel.
-Le - se - szarnám. - folytattam tovább.
-Amilyen kis pofátlan vagy inkább téged kéne megkínozni a rabok helyett, akik az alsó szinten vannak. Megnézném egy kiadós verés után mennyire maradsz tiszteletlen.
-Tegyél próbára. - próbáltam meg kihúzni nála a gyufát.
-Tudod nem kéne ennyire nagyszájúnak lenned egy bűnöző előtt, mert a végén még rosszul jársz. - fenyegetett meg. Erre vártam. Talán kicsit mazochista vagyok, de rég kíváncsi voltam milyen lehet, ha egy ilyen alak intézi a büntetésem. Nos kicsit sem olyan amilyenre számítottam.
-Oh az apró kis bűnöző palánta. Na és mit csinálsz? Kilopod anyukám táskájából a kedvenc rúzsát? Vagy netán a régi plüssállataimra pályázol? Esetleg... - elakadt a szavam. Gloss egyetlen suhintással véget vetett mindennek. Erre tényleg nem számítottam. Mindenre csak erre nem.
Ő volt a király ki mindenek felett állt. Hitte ezt a nép, de a füleseim alapján teljesen más derült ki. Ugyan. Egy piti kis hazudós senki. Soha életében nem ölt még embert és a legnagyobb szabálysértése is mindössze pár igen művészi graffiti volt. A vezér ki kimaradt mindenből. A fehér bárány, minek szőre néhány másodperc alatt beszennyeződött. Miattam.
-Te normális vagy?! - néztem rá elhűlve, majd halott társam felé pillantottam.
-Figyelmeztettelek! - hangja visszhangzott az óriási helységben. Habár kezei remegtek szemei tűzzel teltek meg. Mi van ezzel az alakkal? Ugye nem én térítettem hirtelen a rossz irányba?
-MIN YOONGI!!!! HOGY KÉPZELTED EZT?! - kezdtem el ordibálni vele.
-Mi a fasz? - illetődött meg kirohanásom tapasztalásával.
-Tisztázzunk pár dolgot! Nagyon jól tudom, hogy egy semmirekellő vagy, aki valamilyen oknál fogva egy banda vezetői pozíciójára került, mindenféle bűntettek nélkül és csak játszod a nagyfiút a babérjaidon ülve. Ezek után, hogy a gecibe volt képed megölni Jimint?! - háborodtam fel. -Nem érdemled meg a dicsőséget, hogy az életét vehetted és ő sem érdemli meg, hogy egy ilyen ember kése által haljon meg. - jelentettem ki lenézően végigtekintve a másikon.
-Ácsi babám! Egy ilyen ember? Milyen is? - segített fel a földön fekvő barátom mellől késének segítségével mit torkomnak szegezett, így vonva közelebb magához.
-Ugyan. Azt hiszed félek tőled? - vigyorodtam el.
-Nem ártana. Hiszen a drágalátos haverod is vérben fürdik ezekben a percekben is a lábad alatt. - irányította tekintettem a célszemély felé.
-Nem érdekel. - tartottam el fejem a látványtól.
-És ha veled még rosszabbat tervezek tenni, az sem izgatna? - suttogta fülembe hangjával dobhártyám simogatva.
-Megmondtam. Engem nem tudsz megijeszteni. - nyugodt maradtam. Ami azt illeti, ha a félelem nem is az izgatottság egyre csak növekedni kezdett bennem szavaitól. Vajon mire gondolhatott a rosszabb alatt? Mi rosszabb van a halálnál? Kíváncsian várom. Oké, tényleg mazochista vagyok.
-Szeretnéd megtudni hogyan kerültem a banda élére? - szegezte nekem a kérdést változatlan pozícióban.
-Legalább a szemembe nézhetnél, ha már hozzám beszélsz. - nyavalyogtam álszenten.
-Megerőszakoltam és megöltem a gimnáziumi szobatársam apját. - közölte huncutul, mintha csak azt akarná jelezni rám is ez a sors vár. Kuncogni kezdtem kijelentésén.
-Mi olyan humoros? - értetlenkedett.
-Te még engem sem tudnál megerőszakolni, nem hogy egy megtermett férfit. - röhögtem fel úgy ,hogy már a szememből is folytak a könnyek.
-Igazán? Ismerős az a név, hogy Jeon JeongKyung? - ejtette ki fenyegető lassúsággal.
-Mi?! - képedtem el. -Te mocskos állat! Miattad halt meg az apám?! Most már tuti, hogy a pokolba küldelek, amint lehetőségem lesz rá! - förmedtem rá. Nem hiszem el. Ezzel viccelni se tudna, hisz nem is ismer honnan is tudhatná az apám nevét, ha nem mond igazat? Ezek szerint Tae tévedett. De még mekkorát és én fogom meginni a levét.
-Nem szeretnéd inkább követni őt? - húzódott kárörvendő vigyorra arca.
-Tűnj a közelemből perverz! - hátráltam el. Úgy beszélek, mintha a tények előtt még nem én egyeztem volna bele készségesen a büntetésembe. Képmutató vagyok. Nem is kicsit. De ezek után mégse sétálhatok oda hozzá minden gond nélkül, hogy megölted a legjobb spanom, az apámat szintén egy nemi erőszak elkövetése után, de mindez nem számít kapj el a tiéd vagyok! Ekkor beállított a bagázs többi tagja.
-Mizu D-boy? - szólt oda az elnyúlt képű.
-Semmi extra, csak éppen próbálom megtanítani ennek a kiscsirkének, hogy hol a helye. - fordította felém kémlelőit.
-Oh, hát te is itt vagy Kookie? Szia!! - szólalt fel boldogan integetve Tae. Na ennyit erről. Csak én kellettem, hogy ez a tökfej elszólja magát. Arcon csapva magam könyveltem el, hogy nem csak nekem, de az ő jólétének is vége fog szakadni.
-Szóval tőle voltak azok a nemes kis információid? - húzta hátra hajam gyengéden. Egy szót sem szóltam, csak bámultam őt, mire enyhe torzulást kezdtem felfedezni arcán. Nem tudtam eldönteni, hogy most undort látok, vagy valami egészen mást.
-Az árulót vigyétek az egyik cellába, őt pedig kössétek a falhoz. - lökött oda két segédjének. Falhoz? Hülye ez?

Mit is mondhatnék... Ki gondolta volna, hogy ezek valahol az ókorban élnek? Mik ezek a cellák? Miért van ez a szerkezet a falon, amihez csak úgy hozzákötnek, hogy megpusztulj? Ez kész röhej. Ha a másik választás az, hogy megerőszakolnak és elvágják a torkom, akkor inkább azt választom. Abban legalább van valami izgalom. A földön való megrohadásban nem igazán.
Két vagy három napig csücsükéltem azon a redvás helyen míg valaki végre hajlandó volt meglátogatni és nagy szívének hála még ételt és italt is hozni.
-Köszi, Boo. - hálálkodtam megmentőmnek.
-Nincs mit. De egy szót se Glossnak. - tartotta mutató ujját szája elé.
-Rendicsek. Mondd, egyáltalán miért segítesz? - tettem fel az abban a pillanatban engem leginkább izgató kérdést.
-Nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek látszunk. Ráadásul szerettem volna találkozni V-vel is. - kémlelt az egyik sötét cella felé miben partnerem húzódott meg. Én csak értetlenkedve néztem a név hallatán.
-Tudod elég fura kölyök. Maradjunk annyiban, hogy a kocsi kihozta belőle a legjobbat. Képtelen rendesen megülni. Végül V lett a neve a lábai állása után. Hol van dongsaeng? - kukkolt be, mire az érintett kijjebb csúszott. Beszélgetésük alapján úgy tűnt sikerült egészen közel kerülniük egymáshoz. Talán tőle szerezte volna a híreket? Mindenesetre ez már lényegtelen.
Nem akarok itt megrohadni! Kezdtem ismét nyavalygásba. Amint a kedves angyalunk elszivárgott helyét átvette az kitől borsódzott a hátam akkorra.
-Megint itt vagy? Mit akarsz? - néztem el feje felett.
-Ha nem lennék baromi jó fej , most úgy tökön nyomnálak, hogy a hajad ketté állna. - vágta hozzám.
-Szeretnél végre kiengedni? - küldtem felé egy bohókás vigyort.
-Kellett neked felkelteni az alvómedvét. Késő bánat. - emelte meg állam közel hajolva arcomhoz szemeit rám emelve, majd elengedte és magától eltelve kilépkedett a büntető szekcióról.
-Alvó medve, huh? - ötlött eszembe egy ötlet. Ha csak erre van szükség megoldom én sec-perc alatt. Ezt gondoltam, de bármennyire is igyekeztem, egyszerűen nem tudtam sikerrel járni. Nem volt elég időm. Mondanám, hogy a nemem miatt nem ment, de ha már egyszer képes volt megerőszakolni egy férfit, nem igen hiszem, hogy az ember nemével lenne a problémája. Hogy nem vagyok elég vonzó számára? Ez a lehetőség fennáll, de nem hiszek benne. Jól nézek ki és szexi vagyok. Bárki megmondja. Ráadásul az apám fia vagyok. Pont ennek a bolondnak ne jönnék be? Eltelt egy hét, majd kettő. Ennyire nem keres minket senki? No nem mintha bármit is érne azzal, ha Jimint keresné tekintve az állapotát. Ismét eljött a szombat, így Boogaloos szépen lassan lesétált az ebédünkkel és úgy tűnt igazán beszélgetős kedvében van.
-Boo, mond tudnál nekem mesélni Glossról? - kérdeztem nagy szemekkel.
-Glossról? Hmm, mint is mondhatnék. Vicces srác. Érzéketlen, nagyképű, kegyetlen és egy igazi méregzsák. Persze ez mindössze az mit a külvilág felé mutat. Igazából ha valakit megkedvel, akkor igazán gondoskodó és figyelmes tud lenni. - világosított fel.
-Szóval igazából egy kezesbárány? - tettem fel az egyértelmű kérdést.
-Nos.. Mondjuk úgy, hogy még nem igazán találta meg azt, akit annyira kedvelne. - vigyorgott kínosan.
-Ah.. De akkor honnan tudod milyen mikor rendelkezik egy ilyennel? - érdeklődtem.
-Tudod még mielőtt mi lettünk volna a D-Town YoonGi boldogan élt a szerelmével, aztán történt valami... A mi vezérünké vált, de a szerelmének örökre vége szakadt. - hallgatta el feltűnően a leglényegesebb részt.
-Megerőszakolta és megölte a férfit, nemde? - egészítettem ki a mesét, mire a velem szemben ülő értetlenül nézett.
-Te meg miket hordasz itt össze? Milyen férfiről beszélsz? Glossnak barátnője volt. Miért erőszakolt volna meg egy férfit? - értetlenkedett  tovább Boo.
-J-Hope. - kiáltottam fel.
-He? - zavarodott végképp össze.
-Ez lesz a neved J-Hope, mert reményt adsz a sötétségben. Köszönöm Hyung a felvilágosítást. - küldtem felé egy hálás mosolyt.
-S-szívesen. - simogatta meg fejem búbját.
-De kérlek áruld el, hogy akkor mégis mi történt azzal a lánnyal és, hogy lett Gloss a vezér? - kérleltem nem nyugodva, végül beadta a derekát.
-Rendben. Az úgy volt...

Why U? The Offender and his sacrifice. OS 1.fél

-Ezt te sem gondolhattad komolyan. - vigyorgott képembe önelégülten. A földön ülve összetörten fixíroztam felettem uralkodó lényét. -Hogy én szeresselek? Ahhoz előbb kell felkelned taknyos. - nevetett fel gúnyosan a legnagyobb lenézéssel. Átvert.. Nem, nem ő vert át. Én voltam túl hülye. De neki mégsem eléggé.
-Mit bámulsz? Nem voltam elég érthető? Tűnj már el! - indítóként gyengéden combomba rúgott.
-Oh, de még mennyire érthető voltál. - mostam be neki egyet kedves mosollyal. -Faszfej. - ejtettem el incselkedve majd elsétáltam a legnagyobb nyugodtsággal.
-Mit mondtál?! - hallottam még utolsó szavait, ahogyan elhagytam az üzlethelyeként szolgáló raktárépületet. Mekkora egy utolsó suttyó. 

Az utcákat róva egyszerűen képtelen voltam nem arra gondolni, hogy is juthattunk idáig. Nem volt ám ez a törpe mindig ilyen. Oh, nem. Egykor sokkalta vérszomjasabb illetőként ismerhettem meg én és az egész világ. A nagy bandavezér, aki emberek vérére szomjazik és azok csontjai étke. Kiről később kiderült, hogy az alvilág legnagyobb szégyene. Röhögnöm kell, ha csak belegondolok, hogy anno akárhányszor kiejtették nevét a borzongás futott végig hátamon.  Azok a régi szép idők...


"Seoulban a Gwangjin és Seocho kerületekben ismét zavargás tört ki az ismételten feltűnő bűnbanda miatt, kik magukat D-Town-nak nevezik. A rendőrök azóta is keresik a banda tagjait. Ha valaki látta a képen látható egyének valamelyikét kérjük mielőbb értesítse a rendőrséget."
-Kérlek kicsim kapcsold ki azt a fénydobozt, csak rosszat tesz neked, ha ilyeneket nézel. Nem akarom, hogy csak azért, mert ezeket látod a tévében, azt hidd, hogy ez a helyes viselkedés. - simította meg anyám fejem tetejét aggódón.
-Nyugodj meg. Eszem ágában sincs róluk példát venni. Ennél jobban ismerhetnél már Oemma. - pillantottam fel rá játszva a sértettet.
-Igazad van. Bocsáss meg kincsem! - bánta meg meggondolatlan szavait. Az igazat megvallva, ha tenni nem is szeretnék semmi olyasmit amit művelnek, de szívesen megismerkednék velük. Nem is tudom miért, de az autók tetején magabiztosan feszítő apró termetű zöld hajú illető megragadta a tekintetem és mást is. Ki lehet ő és vajon miért teszi azt amit? Mindig is foglalkoztattak az ehhez hasonló kérdések. Eztán a nap után egyre csak figyeltem és figyeltem a híreket, az állomásokat, a cselekménysorozatot, a pusztítást. Gwangju Buk kerületében fosztogattak, Seoul Nowon kerületében kiraboltak egy bankot, Incheon Gyejang kerültében járműveket döntögettek, Ulsan Ulju megyében több boltos is nyomtalanul eltűnt és az ő nyomaikra bukkantak a helyszínek legnagyobb részén, Daejeon Daedeok kerületében jó néhány huszon- és harminc éves nőt erőszakoltak meg miközben éjszaka hazafelé tartottak. A D-Town mindenre képes volt. Végül elérkeztünk a tegnaphoz. Tegnap Július hatodikán az úgynevezett őrjöngőváros felgyújtotta a Busan Sesang kerületében található legnagyobb munkát adó intézményt. A Kim SeokJin által működtetett Eat Choco Pie gyárat, ahol édesanyám is dolgozott. Szerencsére éppen a munkaideje végén tartott így megfelelő helyen volt, hogy idejében kimenekülhessen, de füstmérgezéssel és egyéb panaszokkal kórházba került. Azonban az édesanyám egy kivétel. A legtöbb dolgozó a lángok martalékává vált. Többek közt barátom szülei is. Akkor bosszút esküdött a rémségek ellen kiktől mindenki rettegett és én magam voltam a kulcs bosszújához. 
-Teljesen biztos vagy abban, hogy ott lesznek? - kérdezte hitetlenül barátom. 
-Biztosabb, mint a szüleid halála. Eddig bejárták Seoult, Gwangjut, Ulsant, Daejeont, Incheont és most Busant is. Ha jól megfigyeled ezek a Dél-Korea Metropoliten városai. A legnagyobb biztossággal állíthatom, hogy a következő nem más lesz, mint Sejong. - jelentettem ki elképzeléseim.
-Akkor már miért nem Daegu? Sejong egy önrendelkező város. Mindenki tudja, hogy külön számít az összes többitől. Daegu az egyetlen ami kimaradt a támadások alól. - magyarázott alacsony társam.
-Csak hidd el nekem, hogy Sejong lesz az. Daegu szóba se jöhet. Ki elemzi a D-Town több, mint fél éve te vagy én? - emeltem meg hangom. El kell felejtenie Daegut.
-Te. - hangzott fel a válasz.
Az igazság az, hogy bár a feltűnésük valóban Sejongban várható legközelebb, mégis csak van valami közük Daeguhoz. Ezt azonban nem árulhattam el neki. Szeretem a barátom, de egyszerűen képtelen vagyok kiadni ezeket a bűnözőket. Magam sem értem miért. Mindenesetre az első lépést elvégeztem. Gyerekkori pajtásommal elindultunk az önállósult város Sejong felé, hogy kézre kerítsük azokat kiktől még a zsernyákok is a nadrágjukba vizelnek. Vagyis pontosítanék. Jimin jött azért. Az én célom merőben másabb volt ennél. 
-Azt hiszem dicséret jár nekem. Gond nélkül sikerült kiderítenem hol és mikor fognak akcióba lépni. Na? - örvendeztem. Hogy mégis hogyan csináltam? Ez baromi egyszerű. Szereztem egy beépített embert. Hát nem nagyszerű? Igaz nem volt egyszerű és félő volt, hogy csóri gyerek életét veszti majd az akció alatt, de végül sikeresen ment debütálása a csapatba. Még jó, hisz én készítettem fel. Még ha csak távkapcsolat közben is.
-Jár a keksz. - gúnyolódott fapofával. 
-Ha egy ekkora tapló vagy drága jó kis növésű barátom, akkor akár tovább is állhatok mindenfajta infóval a kezemben. - fenyegettem meg telefonomat fogva, mire beijedt.
-Úgy értem.. gyere ide, te kis zseni. - ajándékozott meg barackjával.
-Így mindjárt más. - éreztem fölényem. Túl jó vagyok én már ehhez a melóhoz.


Sejong Yeonseo-myeon 16.58 July 13

-Hol vannak már? Azt mondtad itt lesznek. - türelmetlenkedett társam. Egy bokorba bújva várakoztunk a nagy történésre, ami nem igazán akart bekövetkezni. Mi lesz már?  Tae én bízom benned. Elmélázásomból egy hatalmas robbanás ébresztett fel. Támadásra felkészült társam dühtől túlfűtötten üldögélt mellettem a megfelelő pillanatra várva, ami lássuk be sosem érkezik el, tekintve, hogy ők vannak csak itt vagy hatan, ő meg egyedül. Nem, én nem harcolok. Eszem ágába sincs szembeszállni ezekkel az őrültekkel. Pontosítanék, még nincs. Kikukucskálva a növényzet mögül próbáltam beazonosítani a személyeket. No nem mintha ismertem volna őket, csak szerettem volna végre valahára tisztán látni azokat a híres arcokat. S a TaeHyung által elmesélt leírások alapján akár még azt is megmondhatom ki-kicsoda. Túl jól is jellemezte őket. Milyen elképesztőek. A banda egy piros Lamborghinit vezetve száguldozott az úton, míg egy tömeg le nem lassította őket. Akkor végre volt időm a szemügyre vételre.
A személygépjármű vezetőülésén helyet foglaló személy minden bizonnyal Runch Randa. Mi ez a név már? A kutyámnak szebb nevet adok. Bár mit ne mondjak, illik rá. Vézna, megnyúlt, bizarr kinézetű, de ugyanakkor mégis megvan a kisugárzása. Nem tudsz nem felfigyelni rá. 
Az anyósülésen, ha nem tévedek Boogaloos helyezkedett el. Megnyúlt karakteres arc és aktív aura, de az a gönc. Szörnyű. Ezeknek tényleg semmi stílusa. Egy embert kivéve. Ugyanis az autóház tetején egy megnyerő külsejű, alacsony, önelégült teremtmény volt megtekinthető. Ő nem volt más, mint a vezér és egyben az én végzetes ellenfelem Gloss. Talán ez volt az első alkalmunk, de véletlenül sem az utolsó. Ezzel a gondolattal terveztem otthagyni a helyszínt, de barátom másként gondolta. Kiugorva a bokorból nekiesett a rettegetteknek, miközben azok éppen egy csoportot fenyegettek.
-Hé, baromarcok! Ha végeztem veletek azt is megfogjátok bánni, hogy a világon vagytok! - kiáltott rájuk haragosan, mire azok kinevették.
-Kisfiam, ezt te se hiszed el. - szólalt fel lenézően a főnök. 
-Te meg vagy veszve?! - pattantam ki immár én is. -Ezek szét fognak szaggatni téged! Komolyan egyedül akarsz szembeszállni velük? 
Igaz én vezettem el idáig, de megöletni azért nem áll szándékomban.
-Hiszen itt vagy te is. - pillantott rám, mire a vezér elismételte.
-Hiszen itt vagy te is neki, nem de? Egy fiú úgyse lett volna elég a fél fogamra se. - próbált meg megfélemlíteni.
-Fogd be a pofád, te kis tetűláda. Megölted a szüleimet. Ezért halállal fogsz fizetni! - kezdett elmérgesedni a helyzet. 
-Nem tudom miről beszélsz, de ha valaki ma itt meghal az te leszel és nem én. - jelentette ki, majd kacsintott egyet felém. Mi a halál?!
-Jól tudod miről beszélek. Felgyújtottátok a Busani gyárat, ahol a szüleink dolgoztak. Állatok. - kelt ki magából.
-Ja hogy az. - horkantott fel. -Vicces kis dolog volt az, nem fiúk? - kémlelt hátra. Társai egyetértően ujjongtak. 
-Hamarosan nem lesz annyira vicces. - ugrott volna neki, de lefogtam. -Kinek az oldalán állsz? Engedj el!!
-Ha neki mész meghalsz agyalágyult! - tartottam szakadatlan.
-Kit érdekel? Pusztulnia kell!! - szabadult ki fogásomból egyenesen a kocsi felé száguldva. Balfácán. 
-Ha már így állunk... Kapjátok el! - parancsolt a vezér én pedig futásnak eredtem. A futás szánalmas, de ugyanakkor hasznos dolog. Így se-úgyse tudtam volna megmenteni Jimint, hisz a saját vesztébe rohant. Ő akarta ezt. Na jó lássuk be pocsék barát vagyok, de nem engedhettem, hogy elkapjanak. Nem, hiszen még nem végeztem.
Az éjszakai alvásomat egy repülőútra cseréltem fel nem is akárhova. Igaz a célállomásom nem egy távoli hely volt, de az idő számomra kulcsfontosságú. Természetesen utazásom alatt mindvégig figyelemmel kísérhettem a lezajló eseményeket Tae jóvoltából, ki folyamatosan információkkal látott el. Kicsit már furcsállom is, hogy még nem sikerült lebuktatniuk őt. De ami fontosabb, te pofátlan maffiautánzat nyugalom hamarosan érkezem.