-Bocsánat. - hajtotta le fejét, akár egy szomorú házi eb. Miért ennyire kutyaszerű ez a srác? Miért hasonlít pont erre az állatra a legjobban? Ez kezd irritálni. Ha ez így megy tovább a végén még én is belebonyolódom a dolgaiba. Habár azzal, hogy belementem a megállapodásba már részben megtettem. Mit tanácsos ilyenkor tenni? De őszintén. Ötletem sincs.
-Hidd el én erősen próbálkozom, de nem látom mégis mi olyan van benned, amivel ezt elérhetném. - szólalt fel még mindig lefelé kémlelve. - Úgy értem.. Talán néha egy kicsit durván őszinte tudsz lenni, de amióta csak megérkeztél kedves és barátságos vagy velem. Ráadásul gondoskodó vagy és ennek tetejébe még erős is. Nem igazán értem, mégis mire koncentrálhatnék, hogy ne úgy érezzek, ahogy azt most érzem. - fejtette ki. Azt hiszem.. igaza van. Valóban úgy bántam vele egészen idáig mintha csak a rég elveszett öcsém lenne. Habár magam sem tudom miért. Gondolataimba mélyedésemből V hangja ébresztett fel.
-Az orvos azt mondta jó lenne, ha egy hétig távol maradnék a kiadótól és mindenféle megpróbáltató dologtól. - kezdett bele. -Arra gondoltam, hogy esetleg.. Nem jönnél el velem Daegu-ba ez idő alatt? - tette fel kérdését félénken.
-TaeHyung beteg vagy. Nem hiszem, hogy jót szülne, ha most állnál neki utazgatni. Jobb lenne, ha inkább ágyban maradnál és kipihennéd magad. - utasítottam vissza ajánlatát. -Na persze nem az én ágyamban. - tettem hozzá gyorsan.
-Miért? Kellemes és te is itt vagy hogy gondoskodj rólam. Nálunk otthon a dorm-ban senki nem vár. - biggyesztette le alsó ajkát.
-Te most.. - csóváltam fejem hitetlenül.
-Kérlek~ Így legalább több időnk lenne arra, hogy megismerjük egymást. Esküszöm igyekezni fogok, hogy eloszlassam az érzéseim irántad. - vágott kiskutya képet.
-De.. ez nem helyes. - engedtem el bizonytalanságom mondatát.
-Sonny.. - nézett szemeimbe, mire felsóhajtottam.
-Rendben. Itt maradhatsz. - engedtem végül neki. -A fanok ezért biztos, hogy kinyírnak ha egyszer kiderül. - ejtettem el mondatom kisétálva. Nem hiszem el, hogy belementem. Mármint persze szeretném, hogy minél hamarabb megtörténjen amire várok és hazamehessek végre, de nem hittem hogy ehhez arra lesz szükség hogy konkrétan összeköltözzek ezzel a tökkelütöttel egy hétre. Ég ments meg. Miért én? Ha ez az egész hiába lesz én tuti a Han folyóba fojtom magam ezek után.. Abba pedig már bele se merek gondolni, hogy mit fog ehhez szólni a másik hat fennmaradt tag. Miért kell mindig megnehezíteni az életem? Ha végre hazamegyek vissza se nézek többet.. Vagyis.. Oké, tudom mit mondtam V-nek.. Ah, mindegy. Ez legyen a jövő problémája. Egyszerre csak egyet.
* * * * * * * *
Már reggel tizenegy felé járt az idő. Én éppen a telefonomon próbáltam valamilyen éttermet találni a közelben ahonnan ételt lehetne rendelni, amikor is megéreztem hogy valaki közeledik felém. Már éppen fordultam volna meg, amikor egy kócos buksi jelent meg bal oldalamon a telefonomra szegezett tekintettel. A vér is megállt bennem hirtelen ahogy a semmiből előtűnt.
-Mit csinálunk? - fordult felém játékosan. Arca nem kicsit volt közel az enyémhez, ami nem fogok hazudni egy kicsit zavarba ejtett, de próbáltam ignorálni a tényt.
-Azt nem tudom te mit csinálsz, de én éppen ebédet próbálok rendelni. Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Téged. - ejtette el szemeimbe nézve. Ez a srác nem normális én mondom. Megörült. Fogtam és kezemmel eltoltam arcát, majd felálltam a kanapéról.
-Ne flörtölj velem. Folyton azt mondod igyekszel, de én baromira nem úgy látom. - borultam ki, mikor is megcsörrent telefonja. Mutogatva hogy csendesedjek el tette füléhez a készüléket. Még van képe mutogatni nekem..
-Miről van szó? - hallottam meg értetlen hangját. Nem tudtam mégis kivel beszélhet vagy miről, de ahogy egyre tovább folytatódott a beszélgetés kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy valami gond van.
-Ah.. - vágott érzéketlen arcot. -Köszi, hogy szóltál. Mellesleg egy kis ideig nem megyek haza, de ne aggódjatok értem. - közölte majd megszakította a vonalat, bár úgy tűnt a vonal túlsó oldalán lévő fél még nem fejezte be.
-Valami baj van? - tettem fel kérdésem közelebb sétálva.
-Azt hiszem ennek nem fogsz örülni. - foglalt helyet rám pillantva.
-Miért? - kezdtem ideges lenni, mire arcomba nyomta a telefonját. Hogy az a jó édes mézes.. Az életem egy rémálom.. Ha keresnétek a Han-folyóban leszek.
-Te most viccelsz velem?! - dühödtem be az előttem lévő cikket olvasva. -Mégis hogyan? - kémleltem V felé, mire csak egy fejrázást kaptam. Ő maga sem tudta a választ kérdésemre. Hogy mi is a problémám? Habár igyekeztünk nem feltűnőek lenni a tegnap éjszaka során, de úgy tűnik mégis volt valaki aki kiszúrt minket és sajnálatos módon e pillanatban már az egész világ tisztában volt a ténnyel, hogy én és Kim TaeHyung együtt voltunk egész éjszaka. Amikor azt hiszed nincs rosszabb, mindig van egy szinttel lejjebb. Nem bírom. Nem is kevéssel miután szembesültem a ténnyel, hogy baromi nagy szarban vagyok a telefonom pittyegni kezdett. Természetesen senki nem maradhatott ki a dologból. Minden fiókom megrohamozták a rajongók, az ismerőseim, mindenki. MIÉRT ÉN?! Ha pedig ez nem elég, még ott volt ő is..
Láttam, hogy az a dög ismét pötyögni kezdett és kezdtem egyre idegesebb lenni, de mielőtt megláthattam volna üzenetét V kikapta kezemből a telefont és elindult a másik irányba, magasba tartva a készüléket, hogy esélyem se legyen elérni. Mindeközben bőszen pötyögött.
-TaeHyung ne szórakozz. Add ide a telefonom. Éppen elég baj adódott már így is, nem kell hogy fokozd. - magyaráztam miközben a magasabbat próbáltam becserkészni.
-Jó-jó. Csak egy pillanat. - nyomkodta még egy kicsit, majd a kezembe nyomta.
-Te.. - szóltam utána hitetlenül.
-Igen. Kitöröltem a számát és letiltottam. Nem kedveled, nem? - nézett ártatlanul.
-Nem, de.. - illetődtem meg.
-De nincs de. Ha nem kedveled, ne beszélj vele. Ez ennyire egyszerű. - tudta le ennyivel, majd lehuppant a kanapéra, mint aki jól végezte dolgát.
-Várj.. Mit írtál neki mielőtt letiltottad? - érdeklődtem.
-Hm.. Semmi különöset. Csak hogy ne zavarjon téged, mert nem vagy rá kíváncsi. - felelte.
-Biztos? - vártam megerősítésre.
-Biztos. - nézett fel rám. -Ne aggódj. Nem írtam semmit, amiből gond lehet. Kedves voltam és kulturált, mint mindig. Nem értem miért aggodalmaskodsz. - ejtette el.
-Nem érted miért aggodalmaskodom? Basszus ha nem lennél olyan meggondolatlan amilyen vagy, most éppen a megélhetésemért dolgoznék ahelyett, hogy itt ülök veled és várok arra, ami nem is biztos, hogy sikerül. Miközben széthullik az életem. - borultam ki.
-De.. én örülök hogy itt vagy. - ejtette el halkan eltekintve.
-Basszus ne mondj már ilyeneket. - akadtam fenn. -Ez nem segít.
-De ezt érzem. - felelte még mindig a másik irányba tekintve.
-TaeHyung, mi nem lehetünk együtt és ezt jó lenne ha végre felfognád! - jelentettem ki próbálva magam felé fordítani arcát.
-Felfogtam. De ez az én érzéseimen nem változtat. - fordul el ismét melankolikus tekintettel.
-Akkor mégis mi tudna változtatni? - kérdeztem.
-Mondjuk ha nem lennél önmagad. - vágta hozzám.
-De hiszen nem is ismersz TaeHyung. - hoztam fel.
-Mindig ezt mondod. Na és? - fordult felém. -Nem kell hogy mindent tudjak rólad ahhoz, hogy kedveljelek. Talán amikor valaki első randira megy a másikkal az automatikusan rögtön mindennel tisztában van a randi partnerével kapcsolatban? Mintha nem létezne első találkozás. Tapasztaltam belőled valamennyit és az szimpatikus volt ezért szerettelek volna jobban megismerni, talán bűn? Ha valakivel találkozol lehetőséged adódik jobban megismerni. Mi találkoztunk és én nem csalódtam. Miért olyan rossz dolog ez? Én.. én nem értem. Nem értelek. - adta fel. Talán igaza van. Annyira elvonta a figyelmemet az, hogy vissza szerezzem a normális életem, hogy elkezdtem minden logika nélkül gondolkodni. Talán hiba volt ez az egész. Nem is tudom.
-Sajnálom. - nyögtem ki mire felém fordította fejét. -Engem annyira zavart az, hogy rivaldafénybe állítottak, hogy szinte elfelejtettem minden mást. Sajnálom, hogy.. Nem is tudom. Jobb lett volna, ha nem jövök ide és kuszálom össze a szálakat még jobban, csak a fanok kezdtek egyre elviselhetetlenebbek lenni és nem tudtam mi mást tehetnék. Előtte olyan kellemes életem volt, de mióta az a cikk megjelent, folyton csak azt hallom, hogy miért én, mi bennem olyan jó, nem is vagyok olyan szép vagy épp ellenkezőleg. Voltak akik próbáltak elcsábítani, olyanok is akik a hajam akarták kitépni. Nem tudtam úgy utcára lépni, hogy ne lettem volna figyelem tárgya. Ráadásul mindezt úgy hogy soha életemben nem beszéltem veled és semmi közöm nem volt hozzád. - meséltem. Láttam rajta, hogy fel akar szólalni, de folytattam. -Tudod honnan van a bizonyos megállapításom az emberekkel és az online térrel kapcsolatosan? - tettem fel kérdésem mire megrázta a fejét. -Tapasztalat. Nem is egy. Akár híres emberrel abból az időből amikor fiatalon gyakornoknak álltam, akár szimpla online ismeretségből való kapcsolattal. Olyan könnyű félreismerni az embereket. Olyan könnyen meg tudnak vezetni. De aztán leesik az álca és csak a csalódottság marad. Jobb esetben. - zártam le monológom, mire V nem tudta mit mondhatna.
-Történt valami? - tekintett felém aggódon, mire megráztam fejem.
-Semmi említésre méltó. - mosolyogtam felé gyengéden.
-Bennem is csalódtál? - kérdezte félénken.
-Ez az igazán vicces az egészben. Hogy nem benned, hanem magamban. - mosolyogtam fájón, mire kérdőn nézett. -Tudom jól, hogy amit látsz az nem minden, mégis úgy álltam hozzád. Ezt bánom. Sokkal több vagy annál, amilyennek elsőre gondoltalak. - vallottam be, mire enyhén zavarba jött.
-Figyelj.. Sajnálom ami veled történt. Úgy értem a fanok miatt. Szeretjük a rajongóinkat, de sajnos néha teljesen kiesnek a kontrollból. Azért remélem semmi komolyabb bajod nem esett miattuk, mert azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Főleg úgy hogy ez az egész az én hibám. Nem kellett volna az ilyen érzéseimről beszélnem. - hajtotta le fejét ismét. Egy minutumnyi csend után felszólaltam.
-Tudod, ha az a legnagyobb hibád, hogy nem tudod magadban tartani ha kedvelsz valakit, akkor valamit jól csinálsz. - nevettem, mire felém tekintett, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Sajnos most nem sikerült elég gyorsan reagálnom így elérhette célját. Lassan eltávolodva nézett szemembe mire belém fagyott a szó majd egyszer csak hirtelen tüsszentettem egyet.
-Ah.. - akkor realizálódott benne mit is tett. -Basszus, én.. - vágott kínban lévő fejet.
-Ha megfáztam az a te hibád lesz. - sétáltam el magára hagyva az énekest.
-Bocsánaaatt!! - kiáltott utánam.
