I know your weakness! Chapter 1 2/2 (JiKook / NamKook)

Ez baromi kínos volt. Égett a képem, mint még soha életemben amikor Tae és HoSeok rajtakapott engem és JiMint az ágyban. Mondom ezt úgy, hogy nem is csináltunk akkor még semmit. Nada. Még mindig szűz vagyok. Sírni fogok. Kivagyok.
-Ne légy már ilyen letört. - vigasztalt a kisebb a kanapén ülve. -Bocs, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót. - esdekelt megbánó arccal.
-Semmi gond, csak úgy örültem, hogy végre megtörténik erre...
-Ez az én hibám, szóval most rendbe hozom. - ült az ölembe.
-Te meg most mit? - keltem volna fel, de nem mozdult. Pontosabban mozdult, csak más volt a célja, mint nekem.
-Ahh - sóhajtottam fel, miközben ő éppen rajtam mozgolódott eper fenekével. -Állj le. Ha ott ránk nyitottak, itt még nagyobb a lehetőség arra, hogy észrevegyenek. Egyszer éppen elég volt. - próbáltam lenyugtatni, de nem ment. Be volt indulva.
-Mi van, már nem kellek? - érintette meg gatyán keresztül a kis énem. - Ez nem ért egyet veled.
-Csak menj. - nyökögtem elküldve a lényt, akit olyan szívesen félvállra fektetnék most, de nem lehet. El se hiszem, hogy belement a velem való szexbe és pont én zavarom el őt. Hülye vagyok én? Vágyakozva tekintettem távolodó feneke és sértődött alakja után. Fene, megint megcsináltam. Az utóbbi időben nem megy túl jól a sorom.

-Hé, Kookie! - rám sem tekintve szólított le csapatunk legantszociálisabb tagja. -Szeretném megmagyarázni azt az esetet. Tudom, hogy annak már egy hete, de nem tudok nyugodtan aludni, míg ezt nem tisztáztuk, pedig tudatában vagy, hogy az alvás a mindenem. - magyarázott.
-Nem érdekel. Nam Hyung kikezdett veled is, ahogyan velem, ennyi. Nincs semmi gond. Nem haragszom rád. - kérleltem az eget, hogy ennyi elég legyen a tűzlovag lekoptatásához. Nem hallgatott meg.
-Ez nem így van. Nem nyomult rám. Hülye lenne. Az életbe nem kezdenék vele. Seme vagyok. - vette sértésnek, még a feltételezést is.
-Nem igazán érdekelt. - motyogtam.
-JungKookie, Nam csak bizonytalan lett, ezért a segítségem kérte. - vezetett be.
-Bizonytalanság, segítség, miről hadoválsz? - értetlenül bámultam rá az összefüggést keresve.
-NamJoon eddig heteroként tengette mindennapjait, aztán jöttél te. Bevezetett, hogy a forgatáson mondtál neki dolgokat és felindultságból megcsókolt téged. Arra volt kíváncsi, hogy másnál is azt érzi e, mint nálad. Én meg gondoltam, rendben van. A haverom, így bevállaltam, hogy segítek neki. Egy csókba nem halok bele úgy mint te.
-Tudod hova menjél! - háborodtam fel. -Azt hiszed beveszem ezt a maszlagot? Ne nevettess már.
-Ha nem hiszel nekem, akkor menj és beszélj vele. - küldött az ellenségem karjaiba.
-Megpróbáltam. Tárgyalásképtelen alak. Letámadott és az álló lomposát is megismertette velem. Elmehet a halálba. - dühöngtem visszaemlékezve a felháborító történtekre. YoonGi felnevetett.
-Ne légy ilyen hárpia, töki. Örülj neki. Rájött, hogy tényleg te kellesz neki és egy kicsit beindult. Megesik. Mintha ti Jiminnel nem...
-Az teljességgel más. - vágtam rá.
-Miért is? - érdeklődött.
-Mindketten akartuk. NamJoon viszont csak letámadott, leszarva azt én mit akarok. - durcáskodtam.
-És mit is akartál? - tette fel a kérdést mire magam sem akartam és nem is tudtam válaszolni.
-Hogy mit? Hagyjon békén, azt akartam. - mondtam, de még magam sem hittem el.
-Ne hazudj, nem érdemes. RapMon elmondta, hogy mikor lefogott meg sem próbáltál ellenkezni vele, csak aztán megijedtél.
-Ez szemenszedett hazugság. - védekeztem.
-Az lenne? Nem hiszem. - méregetett.
-Oké, kussolj, törpe Hyung! - keltem fel az elnyomás ellen.
-Nem értem, hogy miért kerülöd, ha téged is érdekel. - elmélkedett.
-Egy szóval sem mondtam, hogy kedvelném, vagy hogy éreznék bármit is iránta. Egyébként is nekem itt van ChimChim Hyung. Most, hogy kiderült ő is érdeklődik irántam, semmi akadálya annak, hogy összejöjjek vele.
-Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?  Három év alatt sok minden változik. Tuti, hogy még mindig azt érzed, amit régen? - nézett rám olyan tekintettel, mintha a vesémbe látna.
-Te meg honnan tudod, hogy én három éve...? - képedtem el. Ennyire gyorsan terjednének itt a hírek? Beszarok azon, hogy már lassan négy éve élek együtt ezekkel az emberekkel és eddig mintha teljesen mások lettek volna. Lehullt a lepel és nem tudom ennek most örülnöm kéne e vagy inkább aggódni miatta.
-Ne próbálj meg elbizonytalanítani! - szorítottam össze szemeim.
-Eszem ágában sem volt, de ezek szerint mégis sikerült. - húzódott mosolyra szája. - Hívom Nam-ot. - kelt fel és indult meg.
-Mi?! Eszed ágába se jusson. - nyúltam utána, de hiába. Francba, francba. Most mi legyen? Elbújjak? Mégis hová? Bárhol megtalálna. Fuck, fuck. Oh maknae lelkem védje az ég. Ahogy meghallottam Nam-ot közeledni elbújtam a kanapé mellett. Hátha nem vesz észre és vissza megy. Reménykedtem benne, de két fehér converse jelent meg a szemeim előtt és tudtam itt a vége.
-Most szerelmi vallomást várnál? - vakargatta tarkóját kínosan nevetve, kezét felém nyújtva.
-Szükségtelen. - tekintettem el, és foglaltam helyet az ülő alkalmatosságon.
-Figyelj, bocsánat a múltkoriért, de ez a helyzet még nekem is új. Sohasem kezdtem még fiúval. Nem tudtam mit mondhatnék. A forgatás utánira.. nem akartam, hogy a többiek megtudják, valami nincs rendben velem. Bár még én se voltam tisztában magammal. Megkértem Sugát, hogy segítsen nekem, mivel ő jártas az ilyesmiben, de akkor jöttél te. Mikor úgy berontottál és leoltottál a sárgaföldig, tudtam, hogy vonzódom hozzád. Olyan édes és amellett szexi voltál akkor, nem bírtam megállni. Gondoltam, mindent vagy semmit alapon megpróbálom még egyszer. Hiszen az első alkalommal sem tettél semmit. Az..
-Jó, hogy nem tettem semmit. A csapatom hetero leadere lesmacizott a forgatás közepén!! Örülök, hogy nem ájultam el a döbbenettől. - fakadtam ki.
-Igaz azt nem kellett volna, de már megtörtént. Visszatérve, amikor tegnap sem pofoztál fel csak fenyegettél, aztán készségesen belementél a dologba, megnyugodtam. Az ellökésre nem számítottam. - vallott színt.
-Az istenverte lekap, szinte már megerőszakol és nem hitte volna, hogy ellököm. Pofám leszakad rajtad. - kacagtam hitetlenül.
-Nem túlzol egy kicsit? Nem nevezném erőszaknak azt, amikor a másik fél nem is ellenkezik. - javított ki.
-Lefogtad a csuklóimat és az ajtóhoz szorítottál! - frissítettem fel emlékezetét.
-Meg se szorítottam. Ha akartál volna simán kikapod a kezed és fejbe vágsz, de nem tetted. Ez jelenthet valamit, nem gondolod? - nézett iszonyat közelről az arcomba, ezzel nyomatékosítva mondanivalóját.
-Nem gondolom. Kényszerhelyzet volt. - fordítottam el arcom, ami ebben a pillanatban valahol a pirospaprika és a metál vörös között járhatott.
-Kényszerhelyzet, mi? És most miért pirultál el? - próbálta keresni a szemkontaktust.
-Ez is az. Az aurámba másztál! - pillantottam rá egy másodperc erejéig.
-Valóban? - jött még közelebb és csókolt rá nyakamra. Borzongató érzés volt. Fene egye meg azokat az ajkakat. Tényleg ki vagyok tőlük.
-Ezt ne csináld! - parancsoltam rá.
-Micsodát? - hajtotta végbe újra a bizonyos cselekedetet. Nyöszörögtem egyet. Miért nyöszörögtem?! Maradjak már jó mélyen csendben! Miután nem érkezett több őrjítő "ajándék", felé vetettem tekintetem. Végigmért perverz tekintettel és megnyalta szája szélét, de olyan erotikusan, hogyha lány lennék tuti hatszáz, hogy benedvesedem. Mekkora mázli, hogy hímnemű vagyok. Várjunk... Visszavonom. Nem az. Bassza meg... Valaki állítson le, kérem. Az egyetlen szerencsém, hogy lábaimat átkarolva ücsörgök ezen az átokverte kanapén, így nem látszik, hogy felizgatott előbbi húzása. Bevallom baromira szorít és fáj, de nincs az az isten, hogy lehetőséget adjak neki az észleléséhez. Szenvedő fejet vágva tűrtem, hogy megváltoztatva előbbi döntését nyakam felé közelít, és beleszív. Ezt ne. Kérlek, csak ezt ne.
-Állj le, de nagyon gyorsan. - nyökögtem fájdalommal a kimondhatatlan részeimnél.
-Mert ha nem akkor mi lesz? - kínzott tovább a szívtelen, attraktív szörnyeteg.
-Ha nem, akkor sírni fogok. - közöltem, és nem hazudtam. Ha ez így megy tovább, kis kookie sajgása meg fog siratni. Segítsen már valaki! Csessze meg. Miért izgultam fel erre a két lábon járó .... ugyan kit áltatok? Hyung egy szerfelett megbabonázó vonzással rendelkező lény. Sokan csunyának tartják, és bevallom az elején még én sem gondoltam másként, de minél többet lát belőle az ember, annál kecsegtetőbbnek látja. A többel, nem a ruha alatti dolgokra célzom, mivel nem szoktam őt bámulni. Az intelligenciája, az erősségei, az akcentusa, a magabiztossága, a sajátos stílusa és te jó ég az a hang. Ki a fene ne akarna az ágyban egy ilyen szájból egy olyan nyögést hallani a fülében? Oké, Tae-val nem szállhat versenybe, de az a srác, mint az öcsém, úgy is, hogy ő az idősebb. Nem akarom megbántani Jimint most, hogy bevallotta az érzéseit, de én sem hazudhatok tovább. Olyan egy éve, amikor japánban szintén egy szobában voltunk és egy kicsit becsiccsentve társalgott velem az éjszaka közepén. Az volt a pont, amikor megfogott. A beszélgetés lényegtelen, megmagyarázni se tudnám mi fogott meg akkor benne. A hangja, a szoba, a légkör, a csapzott, mégis szexi megjelenése, hogy még részegen is tudja mit beszél, vagy a flörtölése. A flörtölése, amikor majdnem megcsókolt és én akartam, hogy megtegye. A pokolba is. Leengedtem térdeimet, megjelenítve problémám szemei előtt. Szája vigyorra húzódott, szemeiben vágy csillogott, arcán és testéből beindultság és öröm keveréke volt leolvasható.
-Jobb volt szenvedni? -rótta fel nekem.
-Igen, sokkal jobb. - sértődtem meg gúnyolódásán.
-Ennyire nem kedvelsz engem? Inkább élsz át kínokat, minthogy velem légy.- szomorodott el. - Jobb lesz, ha itt hagylak. - vette az irányt kifelé.
-Ha elmész isten biza elkaplak éjszaka, és kikötözlek kint a francba! - kiáltottam utána. Fülig érő szájjal tekintett vissza rám. -Ez neked köszönhető, szóval hozd helyre! - fordultam el újból.
-Megdughatlak? - egyenesen a közepébe. Szívem megállt dobogni a kérdéstől. Ha ittam volna, épp most köptem volna ki.
-Te.. Ah.. Arg.. Erre nem válaszolok. - kulcsoltam össze karjaim, mint egy díva, úgy bámultam nagy serényen a falat mellettünk.
-Értettem. - kapott fel szobánk felé véve az irányt.
-Ezt komolyan gondolod? - képedtem el.
-Ennyire komoly még sohasem voltam. Szerencsére ez a mi szobánk, így ide úgyse jön senki rajtunk kívül, de arra az esetre ha mégis, bezárom az ajtót. -közelített felém, én pedig újra beparáztam.
-Vá-várj. Visszavonom. Visszavonom. Ha-ha-ha. Vicceltem. Vicc volt. - sápadtam el tapasztalva, hogy nem fog leállni. Elterített az ágyon, akár egy új abroszt, gyengéden, de biztosan fejem felett lefogva csuklóimat, ahogyan a múltkor is. Nyakam kezdte csókolgatni és szívogatni, ami merevedésemen nem sokat segített. Tudja, hogy kell gyötörni az embert. Sajnálatomra az intenzitásával együtt a hanghatás is nőtt, ami belőlem származott. Pólóm alá nyúlt hideg kezeivel, amik forró bőrömnek nem kicsit estek jól. Látta zavart arcomat, így nem vetkőztetett le, úgy próbált hatást elérni. Mikor érezte, hogy ez így nem megy olyan jól, mégis lehámozta rólam a felesleges darabot, úgy folytatta küldetését. Végig csókolta felső testem, amivel sóhajokat és nyöszörgéseket idézett elő belőlem, főleg miután nem egy helyen kiszívta a bőröm. Félő, hogy mások azt fogják hinni, valami nagy bunyó vagy bántalmazás áldozata voltam. Levéve a gatyám haladt tovább testemen rápuszilva a nyomorgatott alanyra, kiszívva belső combom egy pontját. Már, ha akarnék se tudnék ellenkezni, nincs erőm megszólalni. Kényeztetésem után magáról is ledobta a textilt és felém tekintett.
-Csak csinálj már valamit! - kerültem tekintetét. Túl zavarba ejtő Azt kérni tőle. Lehúzta alsógatyám, mosollyal arcán, közvetlen puszit is szórt a kicsi énre, ami halálos volt, aztán feldugta egyik ujját.
-Egek ura! - kiáltottam fel.
-Az isten balcsapása vagyok, de majdnem talált. - érzett jót reakciómtól.
-Miért is engedem én ezt meg neked, Hyung? - tettem fel a költői kérdést.
-Talán, mert bejövök neked. Nagyon.
-Azért ne szállj el magadtól. Sose mondtam, hogy bejössz. - tiltakoztam.
-Te nem, csak a tested. Az nekem elég. Bár egy "Felizgulok tőled Hyung" vagy egy "Szeretlek", nem esne rosszul. - bámult rám.
-Mi? Most elvárnád, hogy ilyesfajta balgaságokat hordjak össze? - vontam kérdőre.
-Ahogy mondod. De abba is hagyhatom, amikor csak úgy tartja kedvem. - dugta fel még egy ujját mire felordítottam.
-Ne is számíts ilyenre. - utasítottam el.
-Akkor azt hiszem, itt be is fejeztük. - kezdte kihúzni magát belőlem. Ijedtség fogott el. Gyorsan reagálni akartam.
-Felizgat az eszed, a stílusod, a hangod és a tested együttese és egy éve japánban, azt hiszem beléd szerettem. - nyögtem ki gyorsan valamit, de el se hiszem, hogy pont az igazságot kellett elmondanom. Hirtelen óriási fájdalom fogott el és megéreztem egy nagy tárgyat odalenn. Később kiderült, hogy nem tárgy volt, hanem kicsi Nam, aki olyan hirtelen került a hátsó ajtómon belülre, hogy azt nem is értettem.
-Sorry. - bökte ki eltorzult arcomat látva. Átkarolva húztam átható csókba.
-Azt elárulnád miért is volt erre a "bevallós" cuccra szükség? - kémleltem.
-Jiminnek elárultad, hogy belé zúgtál. Nem akartam különb lenni, mint ő. - őszinte roham hatott át rajta.
-Soha nem lehetsz olyan, mint ő, Nam Hyung. Jiminnie, akár egy pillangó. Tánctéren csodálatos, kedves, apró, cuki, de könnyen fel lehet húzni és olyankor nagyon agresszív tud lenni. Hiperaktív és idegesítő, olyan srác, akinek a jókedve ragadós, akárcsak HoSeoknak. Ha ránézel, átjár a szeretet és késztetést érzel, hogy jó erősen magadhoz szorítsd őt és el se akard engedni. Ének szinten, az az orgazmus színvonalú hang amit nyújtani tud elképesztő, és egyre csak fejlődik. Minden szempontból tökéletes. - ecseteltem.
-Ah... - hajtotta le fejét.
-Míg itt vagy te. 148-as IQ-d van, ami meg is látszik, mind a viselkedéseden, a dalaidon, a stílusodon és a tudásodon. Te sohasem lehetsz olyan, mint ő. Senki sem lehet olyan, de olyan sem mint te. Példás vagy, az egyik legjobb vezér, imádok benned mindent, túl tökéletes vagy, még az átkozott ügyetlenségeddel együtt is. Folyamatosan benyúlod a cuccaimat és elveszted vagy eltöröd, de vissza adni sose adod. Nem mintha nem lopnám vissza. Olyankor még becsesebbek, hisz te is használtad őket. Az egész lényedért oda vagyok és már nem egyszer ecseteltem neked a csodálatosságodat, remélem nem várod el újból. Ah... - szövegelésem végére belém lökte teljes hosszát és mozogni kezdett. -Én itt lenyomok neked egy egész monológot, te meg megdugsz? - háborogtam.
-Így fejezem ki a hálámat, és nem dugunk, hanem szeretkezünk. Mivel beismerted, hogy szeretsz.
-Cöh. - ejtettem el. Bár sértettnek tettetem magam, azt nem tagadom, hogy a Nammal való közösülésem jobban nem is sikerülhetett volna. Kifejezetten élvezetes volt és tényleg odafigyelt és vigyázott rám. Most már teljesen biztos lettem abban, mit akarok. Fájni fog a szívem, mert Chim Hyungot vissza kell utasítsam a történtek után, de beleszerettem isten csapásába.

-De nehogy azt hidd elfelejtem neked, hogy majdnem megcsókoltad YoonGi-t. Piros Converse, mi? - róttam fel neki eggyé válásunk után.

I know your weakness! Chapter 1 1/2 (JiKook / NamKook)

Esküszöm az enyém a világ legrosszabb és legidegesítőbb szobatársa. Imádkoztam, hogy csak hadd kapjak valaki normálisat, mondjuk az én hű ló pajtásomat, vagy az apró lábú cukiságot, akit mindig szétszívatok, erre az élet fintora, hogy a sors szívatott meg engem. Egy szobába kerültem a csoport legidegőrlőbb személyével. Nem elég, hogy mindenfelé széthagyja a cuccait és baromi hangos tud lenni még szobán kívül is, de egyfolytában ellopkodja a cuccaimat. Aztán vagy elveszti őket vagy eltöri, de visszaadni nem áll szándékában. Hihetetlen, hogy ő a vezetőnk. Egy ilyen istencsapása alakot ki a halál nevezne ki kapitánynak bárhová? Komolyan. Meg áll az eszem.

-Kook, nem láttad a conversem? A párnak csak az egyik felét találtam meg. - kotorászott az ágy alatt serényen az emlegetett.
-Nem, nem láttam. De minden bizonnyal itt lesz valahol, csak keresd tovább. - rá se hederítve szartam le jelenlegi problémáját.
-JungKookie, ne légy ennyire szívtelen! Igazán segíthetnél megkeresni! - zajongott tovább.
-Meg a halál. - koptattam le ridegen.
-Elgondolkodhatnál kivel is beszélsz. Ha nem emlékeznél én vagyok a leader, azt meg ne is említsük, hogy még idősebb is. - szidott le.
-Oh, a nagyságos szörnyeteg felszólalt, de félek. Nem tudom mire fel viselkedsz ennyire fellengzőn, miközben független a vezetésedtől nagyobb csapás vagy, mint egy a szobába keringő gömbvillám. - szurkálódtam.
-Szóval így állunk. - kelt fel megtalálva a cipője párját és komoly arckifejezéssel elhagyta közös hálónk. Bár nem feltűnően, de úgy tűnt megsértettem.

Bevallom kicsit bűntudatom lett a történtek után. Baromi idegesítő srác, de mégsem érdemli meg, hogy ehhez hasonló dolgokat vágjak a fejéhez. Főképpen úgy, hogy tudom mennyire érzékeny erre a témára. A rajongók is szórakoztak már a kárára a nem régiben történt földrengés alkalmával és már csak tudom mennyire rosszul érintette. Hisz már akkor is egy helyen osztoztunk. Én vagyok a legrosszabb, nem igaz?

*Pár nappal később*

NamJoon az eset óta változatlanul a sértett, komoly oldalát mutatja felém 0-24ben, ami mostanra kicsit már kezd felhúzni. Aztán a Wings forgatásán valami megtört bennem. Jelen voltam, amikor Hyung jelenetét forgatták azzal a bizonyos telefonfülkével, amin a mi gyilkos alienünk közlendőjéhez juthat hozzá. Őszintén szólva nagyon szeretem ezt a történetet. Talán bonyolult és nem fejthető meg egy könnyen ha a külső szemlélő nézőpontjából figyeljük meg, de mégis olyan izgalmas. Értetlenül is. Míg ezen agyaltam magamba fordulva, a jelenet folyamatosan zajlott. Elszállt elmémet egy sípolás élesztette fel a megidézett világából. Körbetekintettem realizálni próbálva mi is lehetett a leállás oka. Az ok nem volt más, mint maga a jelenet főszereplője. RapMon végigbénázta az egész forgatást. Hol a telefon zúgott fénysebességgel a föld felé, hol a lánc szakadt le az ajtóról, sőt az ajtó is betört és csukhatatlanná vált. A rendező kezdett azon gondolkozni, talán ki kéne vennie ezt a jelenetet. Láttam, ahogy Nam felmérve a helyzetet szétesve magában motyorászott. Édes istenem! Hogy a francba tud ennyire édes lenni? Nekem meg mégis mi a frász bajom van, hogy ilyeneken jár az eszem?! Mindenesetre bűnbánásom jeléül elhatároztam segíteni fogok neki valahogy. Közelebb léptem hozzá hátára simítva kezem, ezzel jelezve jelenlétem.

-Nam Hyung, ne légy ennyire feszült. Menni fog, én hiszek benned. Te vagy isten csapása, de attól még az a srác is te vagy, aki bátran minden körülmények között a Bangtan élére áll és kitart mellette tűzön-vízen át. Te, aki cseszett jó szövegeket ír, kimondhatatlan stílussal és tánc stílussal rendelkezik, és kifejezetten jóképű és maszkulin, még Bunny ruhájában is. Perfect angol vagy, ami csakis a saját magad érdeme és emellett még egy zseni is. Tudod mit kedvelek benned a legjobban? A higgadtságod. Bármi történjék képes vagy nyugodtan ülni a seggeden és oda sem hederíteni. Egyszerűen lenyűgöző vagy. Amióta csak ismerlek ezt gondolom rólad. Igaz néha be tudok tőled gyogyózni, de örülök, hogy ismerhetlek és barátomnak, vezetőmnek mondhatlak. Felnézek rád Hyung. Szóval nem engedheted, hogy egy béna kis telefonfülke kifogjon rajtad. Fighting, meg tudod csinálni. - emeltem meg öklöm és vigyorogtam rá biztatón. Ő pedig...

... lekapott és folytatta a forgatást. Se felfogni, se megérteni nem tudtam e cselekedetét. A segédek elvezettek a színhelyről, majd kiugró szemekkel sétáltam ki az ajtón a folyosóra. Mi a tetves ménykű történt az előbb? He?! HoSeok és TaeHyung jött velem szembe, akik meglátva ábrázatom röhögni kezdek és feltették a nagy kérdést. "Mi történt?" Ha én azt tudnám...

-Kuss legyen. - dühödtem be.
-Mi a?! - lepődött meg Hobi a szokatlan modoromtól. - Tán megjött a havid? - megjegyzésére a magasabb felkacagott.
-Ha-ha. Irtó humoros vagy, Hyung. - tartottam fenn a feszült légkört.
-Na mond el szépen HoSeokie Hyungnak mi baj van. - gügyögött.
-Hogy mi baj van? Az ég világon semmi. Azon kívül, hogy NamJoon Hyung lesmárolt az előbb. - akadtam ki.
-Lesmárolt?! - döbbentek le.
-Ahogy mondom. Tartottam neki egy lelkesítő beszédet, mert annyit bénázott a Reflection forgatásán, mire Bumm. Derült égből villámcsapás.
-Nam meleg lenne? - kerekedtek ki meglepetten a két barát szemei miközben egymást bámulták.
-Nem tudom meleg e vagy sem, de magyarázatot akarok! Aish, úgy pofán sóznám ide vagy oda az a 3 év. - folytattam a kikelést.
-Nyugalom. Biztos van rá valami kielégítő magyarázata. - védte a vétkest a póni.
-Ajánlom is neki. - kulcsoltam össze karjaim mellkasom előtt ingerülten.
-De mégis miért vagy ennyire felháborodva? Csak egy csók. Túléled. - mondta J-Hope, aki a körülmények alapján nagyon arra játszott, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Válaszra sem méltattam, mire V nagy okosan felszólalt. Megfojtom egyszer a srácot.
-Ez volt az első csókja. - leplezett le ugrálva, vigyorral arcán.
-Gyere csak ide!! - mentem volna neki, de valaki hirtelen lefogott.
-Hékás, nyugszik! - utasított rendre.
-Ahhoz képest milyen kicsire nőttél nem vagy semmi. - küldtem felé egy huncut mosolyt.
-Kicsinállak! - vicsorgott rám. Jóízűen felnevettem reakciójára. Imádom baszogatni. Annyira kis cuki.
-És, miről ment a szócséplés? Nem gyakran találkozom olyan szituációval, amikor le kell állítani a goldenünket.
-RapMon elvette az els.. - fogta be a szőke megcsonkított angyal száját a placebo függő remény.
-Monnie megint lenyúlta valamid? - kérdezett rá a nyilvánvalóra az újdonsült jövevény.
-Fasza. Már csak YoonGi hiányzik és mindenkinek a tudtára jut. - képtelenkedtem.
-Ennyire hiányzom? - lépett elő az emlegetett.

Hülyét kapok. Lőljetek le, öljetek meg, lökjetek le egy hídról. Lehetne ez még ennél is kínosabb?
Ahogy ezt gondolatban kimondtam valóra is vált. Komolyan, hadd haljak meg, please.

-Mi a helyzet, skacok? - került elő a személy, akit a hátam közepére se kívántam.
-Minden oké, Hyung. Megvagy a Reflectionnal? Hallottuk, hogy ismételten megloptad Kook-shiit. - válaszolt azonnal Jimin. Egyem meg, szeretem őt, de most szívesen elhallgatattam volna.
-Yeah. Kész vagyok, de nem tudom miről beszélsz. - sétált el mellettünk az autónkhoz indulva.

Te most szórakozol velem?

Aznap este minden olyan volt, mint általában a lelki és ideg állapotomat leszámítva. Ezt nem hagyhattam szó nélkül. Elhatároztam, hogy amint befárad a hálónkba, letámadom. Mármint a kérdéseimmel. Eszem megáll, hogy zavarba jöttem ennyitől.
A tervem azonban kudarcot vallott. Ugyanis az az istenverte baszott bejönni hozzám. Nagyjából fél 1ig vártam, aztán betelt a pohár. Kipattantam ágyamból keresésére indulva.

-Kim NamJoon te ég átka, hol a halálban vagy?! Bújj elő, hogy leszedhessem a fejed!! - sziszegtem a fogaim közt, akár egy őrült gyilkos, ki az áldozata vérére szomjazik.
Természetesen nem szomjaztam én semmire. Egyszerűen csak felkúr, hogy először kiakaszt, megsértődik, mondhatni szinte bocsánatot kérek tőle, mire tesz egy olyat, amitől a szőr is feláll a hátamon, végül letagadja. Milyen ember az ilyen? Jó, tudom. Nekem is van nem kevés hibám és ha nem szólom le, akkor ez az egész hallomásból se esik meg, de akkor is. Kibuktam. Duh.

Nem kellett sok idő mire ráleltem az elveszett bárányra a studió szobában. Igaz, hová máshová is vándorolt volna. Ami viszont ott fogadott meglepett. Nam és Yoon Hyung egymás mellett ült és egyre közelebb kerültek egymáshoz. A legmeghökkentőbb nem is ez volt. Hanem az, hogy a kezdeményező nem a vezető rapper volt. Ja és az, hogy ez bennem olyan szintű haragot váltott ki, aminek következtében bevágtam az ajtót és ordítani kezdtem.

-Kim kibaszott istencsapása NamJoon!!!!! - keltem ki magamból teljesen. Ők csak lesokkoltan néztek rám. Suga el is hagyta a szobát szép csendben, becsukva maga után a bejáratot.

-Ezt meg mégis, hogy a szarba képzeled?! Te.. Te.. Te perverz állat. - sírtam el magam a bennem felgyülemlett feszültség hatására. - Nem szégyenled magad? Letagadtad a többiek előtt, amit velem tettél, aztán rajta kaplak Yoongie Hyunggal. Hogy van ehhez pofád? Jobbnak ismertelek. Csalódtam benned. Ki nézne fel egy ilyen emberre? Undorító vagy!! - rohantam volna el, de lefogta csuklómat, s megperdítve engem, nyomott egy csókot számra.
-Ne akard, hogy jelenetet rendezzek!! - fenyegettem meg. Végighallgatja a kikelésem és utána képes újra belerángatni a kis játékába. Ennyire még soha senkit nem ismertem félre. Felszólalásomat követően ajkaimra mart újra, immár az ajtónak tolva lényem, kezeimet a fejem felett lefogva. Hazudnék ha azt mondanám nem volt jó érzés, na de mégis az előbb ezt még a cukor fiúval akarta tenni.
-Te akartad. - figyelmeztettem. Kiáltásra nyitottam szám, amit készségesen elfogadott engedély gyanánt s beengedte nyelvét az említett helyre, ezzel belém fojtva segítségkérésem. Annyira kellemes a közelsége, és egyben zavarba ejtő is. Hová tettem a józan eszem? Ő egy szélhámos. Fogadni mernék az összes tagot nagy örömmel... Ahogy közelebb került hozzám megéreztem egy kemény dolgot az alsó régió tájékán, azzal a lendülettel egy óriási lökéssel a székébe küldtem azt a szatírt.
-Közelebb ne merészelj jönni, te aberrált Hyung! - vágtam rémült arcot. Nem vagyok a legfélősebb illető, de ez azért nem kicsit okozott rémületet bennem. Ennek a szégyentelen Hyungnak felállt a farka a közvetlen közelemben, míg nagyban engem kóstolgatott az engedélyem nélkül. Ez nincs rendben. Abszurd.
-Ezt nem. - fordultam sarkon elhagyni készülve a mocskos gondolatokat felölelő helyszínt.
-Kook, ne csináld már! - tápászkodott fel szenvedve.
-Hagyj békén! - csaptam be az ajtót.
-Basszus! - hallatszott.

Jobban tettem, hogy ott hagytam, nem igaz? Nem célom bekerülni egy szörny háremébe. Erre semmi szükségem. Ennek már egy hete, de csak nem tudtam túllépni a történteken. Valahányszor a studioszoba felé vezet utam, vagy meglátom Nam Hyung-ot, eszembe jutnak az emlékek, amiket el akarok felejteni. Semmi közünk egymáshoz és ez maradjon is így. Így vélekedtem, de most már nem tudom. Nehogy azt higgyétek, hogy megszerzett, mert nem így van. El se tudom képzelni, hogy beleszeretek NamJoonba. Egyáltalán nem az esetem. Oh, miért nem azzal jövök, hogy "De hát ő férfi és én is." ? Egyszerű. Meleg vagyok. Testem akár a fűtésrendszer egy olyan fiú társaságában, akibe belezúgtam. Erre körülbelül tizenöt éves koromba jöhettem rá. Igen, akkor már a csapat tagja voltam. Ez nem is kérdéses. Hiszen az első szerelmemet is ezek közt a falak közt ismertem meg. Na, tippelnétek ki az?

-Hey, JungKookie! Gyere te is. Megyünk játszani ezzel a kis nyomival. - dörzsölte meg a magasabb fejét, miközben szóbeli meghívást nyújtott nekem a mi tengert káddal megjáró töpszlink. Boldogan csatlakoztam a maknae line másik két tagjához, ezzel is elterelve figyelmem a kialakult helyzetről.

Nos igen, a tipp helyes. TaeHyung volt a szerelmem tárgya. Nem bájos? Oké-oké, viccelek. Nyilvánvalóan Park JiMin az, aki elrabolta szívem immár négy éve. Könnyen bedühödik és ritka idegesítő személyiség, nem tud leszállni az emberről. Bár akkoriban inkább azt kívántam bárcsak szó szerint rólam ne lenne képes leszállni. Sajnos ebből nem lett semmi. Szerintem érezte, hogy különleges számomra és ezt ki is használta, de egyértelmű volt mindenki számára a heteroszexualitása. Egy ideig reménykedtem, hogy tévedünk és bármelyik nap elém állhat azzal, hogy oda van értem és járjunk. Ez nem történt meg azóta se.
Ami a csajozást illeti, még abban az időben Jimin elfelejtése érdekében kerestem magamnak egy barátnőt. A csókig sem jutottunk, mint az már kiderült. Nem éreztem semmit. Nem csak iránta, hanem egyáltalán a női nem felé. A közelségük kellemetlen volt számomra és nem azért, mert tartottam volna tőlük. A szégyenlősségemnek is megvannak a határai. Kiskorom óta nem viseltem jól a nőneműek közeledését. Talán emiatt válhattam a férfi test csodálójává. Oké, ez kezd kínos lenni.

-Hyung, miért bámulsz? - lestem hátra, kényelmetlenül érezve magam a fennálló helyzetben. A játék nem más volt, mint a Twister. ChimChim vállalva a pörgető szerepét ki is állt. Míg én, V és a kotnyeles ló, ki később csatlakozott hozzánk, a játékpályán foglaltunk helyet. Én nem is akárhogy, az apró Hyung arca felé pucsítva.

-Tetszik a kilátás. - rötyögött fel előidézve egy gyönyörű, gyors pirulást részemről.
-Zavarban van a kis maknae, hát nem gwiyeowoyo? - kezdett el húzni. - Bal láb piros.
-Na ne szórakozz velem! Pörgess újra. - adtam feladatot neki.
-Csináld vagy add fel. - utasított.
-Aigoo. - forgattam meg szemeimet és próbálkoztam meg a lehetetlennel. Ahhoz a bizonyos piros részhez a két játékos partnerem állta el az utat. Egy komplett spárgával fejeztem be a mozdulatom, ezzel együtt ki is esve.
-Gyönyörű lépés Kook-shii. Te aztán nyúlékony vagy. - tapsolt gúnyolódva a tábla felett álló.
-Mondod ezt pont te? - horkantottam fel.
-Esetleg versenyezhetnénk. - kacsintott rám kajánul, én meg azt is elfelejtettem hol vagyok, és seggre estem.
-Mi az eget művelsz ott? - nevetett ki.
-Csendet. Azt hittem itt egy szék, okay? - mentettem fel magam.
Ő komolyan flörtölt velem az előbb? Hmm.. nem kéne túlságosan beleélnem magam. Végtére is régebben is húzta már az agyam hasonló húzásokkal, mint amikor csókot akart lopni tőlem többször is és sorolhatnám. Igen, így van. Csak hülyül.
-Kookie, nem gondolod, hogy itt hagyhatnánk őket? - vizslatott engem káprázatos sötétbarna szemeivel választ várva.
-Épp egy játék közepén vagyunk, Hyung. - hívtam fel a figyelmét.
-Tudatában vagyok, de nézz rájuk. Jól elvannak. Simán kinézem belőlük, hogy a következő pillanatban már mást fognak játszani azon a szőnyegen.
-Menj már a beteg gondolataiddal. Nem is melegek. - löktem vállba, somolyogva kijelentésén.
-Ugyan, épp annyira melegek, mint ebben a házban bárki. - erre a kijelentésére felkaptam fejem.
-Most meg mi ez az elképedt ábrázat? - kuncogott felém fordulva.

Mi folyik ebben a dormban??? A Hyungjaim mindig képesek úgy meglepni, hogy a szó is belém fagyjon.

-A csodálkozó pofid nagyon igéző, mondták már? - fixírozott.
-H-hyung... ez ugye most... itt mi.. Oké, nekem ez sok. - kerestem egy ülőhelyet mielőtt elájulnék.
-Talán ennyire meghökkentett, hogy a Hyungjaid melegek? Bocsi. - fogta meg egyik kezével kezem, a másikat a combomra helyezte.
-Nem arról van szó, hogy zavarna, hiszen én is a saját nememhez vonzódom, ez tudatosult bennem, amikor... megismertelek, de az, hogy körülöttem mindenki szintúgy hasonló, mint én az... - nem találtam a megfelelő szót, de a kisebb megértően mosolygott fel.
-Megértelek. Igaz az én reakcióm más volt, de különbözőek vagyunk. Viszont.. azt mondod én segítettem rájönni az irányultságodra? - húzódott oldalas vigyorra szája.
-Ja, de azért ne bízd el magad, Hyung. Azóta már ezerszer tovább léptem. - biztosítottam.
-Valóban? Pedig abban reménykedtem így lehet köztünk valami. - tekintett oldalra tettetve szomorúságát. Jól tudta, hogy hazudok.
-Azt mondtam volna továbbléptem? Ahaha. - kacagtam kínosan. -Úgy értettem szívesen továbblépnék veled a következő szintre. - helyesbítettem.
-Én is így gondoltam. - ragadott kézen és vezetett a két jómadárral közös szobájába. -Sokáig tartott öcskös. - jegyezte meg.
-Mi?! Ha tudtad, hogy bejössz és te is érdeklődtél irántam, akkor miért nem szóltál előbb? - pattogtam egy sort, miközben az ágyra rántott.
-Park JiMin vagyok a tökéletes pasi. Alap, hogy elvárom te lépj előbb, nagyfiú. Úgy csinálsz, mintha nem küldözgettem volna jeleket éjjel-nappal. - rángatta le pólómat.
-Azt hittem csak játszol velem. - vallottam be.
-Tökfej. - puszilt homlokomra.

-Ti meg mi a vérfagyasztó gyászt csináltok? - találtuk szembe magunkat egy V-Hope-al az ajtóban, amit a nagy sietségben elfelejtettünk bezárni.

Converse High Septology - Purple Chim Version

Tipikus Szombat reggel az edzőteremben. A terem félhomályban az apró rácsos ablakok miatt amin csak korlátozott mértékben szűrődik be fény az alaksori helyre. A tér egész területén boxzsákok sokasága sorakozik és minden ami csak hozzá kapcsolódhat. A bejárattól jobbra található a ring amit jelen pillanatban senki sem vett birtokba ami ritka eset. Általában a nap 24 órájában ott püfölik egymást a perfekcióra törekvő edzsőtársak. Az idő körülbelül hajnali 6 körül járhatott. Ebből kifolyólag a teremben csupán néhány ember kóválygott készülve arra ami rá várt, az egész napos gyakorlásra. Park JiMin is ekkor érkezett. Nagy vidáman bevándorolva a terem vége felé vette az irányt. Azonban célja elérése közben megakadt a szeme valamin. Észrevett egy lányt aki elég keményen bánt az egyik zsákkal, hogy már félő volt leszakad. A leányzó nem volt kifejezetten magas, sőt a fiú nagy örömére alacsonyabb is volt nála. Hosszú szőkésbarna haja cofba kötve lengett mozgása intenzitásától. Bőre sötétebb árnyalatban csillogott az izzadtságtól. Szürke - fekete ruha összeállítása igazán emberivé tette a diadalmas szépséget. Azonban a mi lovagunkat sokkal inkább más izgatta az amazonon mintsem az előbb felsoroltak. Elámulva, vágyakozó tekintettel vizslatta, mígnem magához tért és elindult cuccát letenni, hogy ő is nekikezdhessen annak aminek mindenki. Egész nap próbált összpontosítani, de minden gondolatát a nem messze tőle létező lény kötötte le.
"Aigoo, olyan szexi" - suttogta magában alsó ajkára harapva, a nőstény irányába tekintve. Végül megelégelte a dolgot és nap végeztével elhatározta beszélni fog kiszemeltjével. Úgy határozott megvárja míg induláshoz készülődik és akkor gyorsan leszólítja. Így is tett. Azzal viszont nem számolt, hogy ők lesznek az utolsók akik elhagyják majd a helységet. A lány kitartóan végigküzdötte az egész napot és egy csepp fáradtság látszata nélkül kapott egy törülközőt nyakába, pakoláshoz kezdve.
Oh, te még itt vagy? - tekintett lesokkolt áldozata felé.
Ah, én.. igen. Tudod.. Lehet, hogy most furának fogsz gondolni, de szeretnék mondani neked valamit. - zavarodott meg.
Igen? - mosolygott a srác irányába aki most mintha csak egy iskolában felelés előtt álló kisgyerek lett volna.
Oda vagyok a Converse-dért. - bökte ki meghajolva, mire a másik felnevetett.
Köszönöm, Oppa. - érintette vállon az előtte meggörbült bizarr fétissel rendelkező illetőt, ki egy kérdő nézéssel illette.
Mi ez a tekintet? Talán zavar a megszólítás? - tapogatózott.
Nem, dehogy. Csak nem értem honnan tudod, hogy én vagyok az idősebb?
Igazad van. Elnézést. Megszokásból jött. Tudod a hímneműek nem gyakran tesznek nekem olyan megjegyzéseket, hogy tetszik nekik a cipőm. - hajolt meg mpst ő, bocsánatkérésképp. - Elnézést ha túl közvetlen vagyok, de esetleg megkérdezhetem, hogy... Homoszexuális vagy? - kémlelte kíváncsian, de mindeközben elfogadón.
Úgy nézek ki? - kacagott kínosan.
Őszintén szólva nem. Igazán férfias vagy, de sose lehet tudni. Nincsenek sztereotípiáim. - magyarázta.
Ha elárulok neked egy titkot akkor megígéred, hogy megtartod, ha Kim NamJoon Hyung is támadna le se mondod el senkinek? - suttogta komoly arccal mégis kicsit humorosan hatva.
Igen. - bólintott.
Nem vagyok meleg. Converse High szexuális vagyok. De shh.. - mutató ujját szája elé tette.
Mi? - rötyögött fel társa a már fél órája sötét teremben.
Nem viccelek, ne nevess! - vett fel sértett hangsúlyt.
Mianhae, de ez igazán érdekesen hangzik. Ez azt jelentené, hogy bejön neked a cipőm? - hajolt közelebb beszélgetőpartneréhez.
Nem, ez azt jelenti, hogy te jössz be ebben a cipőben. - a mondat elhangoztával a levegő is forróbbnak tűnt a két fiatal között.
Aha, de ha én most ezt leveszem akkor elveszítenéd az érdeklődésed és csak egy átlagos személy leszek neked igazam van? - informálódott.
Valószínű. - felelt a magáról egyre inkább abnormális képet kialakító.
Nos akkor.. Találkozunk holnap. - kapta fel táskáját a hölgyemény és lassan kiviharzott az ajtón egyedül hagyva a felingerelt hímet.
-Faszba. - szaladt ki száján.

Az elkövetkezendő nap a túltengő őserő alig várta, hogy újra próbálhassa a dolgot, de meglepetésére a várt hatás elmaradt, mivel aki miatt annyira izgult jelen sem volt aznap. Este 5 óra körül járhatott az idő amikor egy nő nemű személy lépett be. Haja rövid volt, ruhája egy macskanadrágból és egy bő pólóból állt, lábain Raf Simmons cipők virítottak. Az említett egy boxzsákhoz lépett és püfölni kezdte azt. Nagyjából 3 óra telhetett el így. Eztán megfogta cuccait és kivándorolt. JiMin soha életében ezelőtt nem látta őt, de mégis olyan ismerősnek tűnt. Aztán oda ment hozzá.
Szia, kisfiú.  Érdekelne valami? - kacsintott rá.
Tessék? - lepődött meg az ajánlaton. -Kérem ez nagyon kedves, de inkább kihagynám. Nem találom magát vonzónak. Ezer bocsánat!
Micsoda egy gyerek. - csodálkozott mormogva.
Amint az erősen valakire emlékeztető lány elhagyta a termet főhősünk íriszei az ajtóra szegeződtek. Plátói szerelme sétált le a lépcsőkön teljes életnagyságban ő pedig ahogy meglátta szíve heves dobogásba kezdett. Nagy dolgokat várva kémlelte szíve éltetőjét, de attól még egy apró átfutó pillantást sem kapott. Balszerencsésként elkönyvelve ezt a napot rogyott le összeszedni dolgait.
Hé, HaeJi vagyok. Emlékezz erre!- landolt egy törölköző a nagy farú fején, de mire megfordult a dobót már a kijáratnál találta, ki visszatekintett egy minutumra aztán lelépett. Némi zavart idézett elő ez a mi kis hősünk agyi rendszerében, de boldogan hagyta el a "csajozása" színhelyét.


Harmadnap a történet hasonló lefolyásban zajlott, ahogyan előzőleg kivéve, hogy a Raf Simmons maffia helyett, most egy sima converses hölgyemény aranyozhatta be a mi eperkirályunk Hétfőjét. Fenékig érő haj, rövid szárú fehér converse, fehér nadrág és kék spagettipántos top. Az összeállítás nem volt szokatlan, de ebből a rétegből pont kiütött. Mintha csak eltévedt volna shoppingolni menet. Jimin sajnálatára aznap sem hagyta ki az új lány a zaklatásból. Úgy érezte már komolyan mindig minden új tag megtalálja és zaklatja. Persze a főnök így is sokszor megkeresi azzal, hogy figyeljen az újoncokra, de az, hogy azok az új húsok lányok akik még nyomulnak is rá. Ezt nem szokta meg és kezdte idegesíteni.
Oppaaaa.... Segítss!! Nem tudom felvenni a kesztyűm. - sipítozott a plázacica kinézetű.
Nyugalom, megoldom. - húzta fel a védőfelszerelést a macska macskaira, míg az mellette dorombolással töltötte az időt.
Kész. Annyi a dolgod ezentúl, hogy ütöd a nagy zsákot amilyen szívósan csak kifér a csövön. - mutatott a boxzsák közepe felé.
Értettem mester. - tisztelgett matrózhoz méltóan. -De nem tartanál nekem egy kis bemutatót előbb? Ha szépen megkérlek. - pislogott kiskutya szemekkel segítője felé.
Ahh, rendben. - kezdte el a demonstrációt, míg "nézőközönsége" azt ecsetelte milyen jó erőben van és milyen vonzó ahogyan az ütéseket viszi be.
Ha csak azért jöttél ide, hogy élvezkedj akkor akár el is mehetsz! Arra van kijárat! - jelzett az ajtó felé dühösen.
De hát én.. - vágott elszontyolodott, de mégis felháborodott arcot és kifutott.
Úgy tűnik ez már egész jól megy. - könyvelte el magában taszítása megnyerőségét. Ahogy ez elhangzott a nyílászáró újból megnyílt és megint csak belépett akire reggel óta vár.
HaeJi! - motyogta magában.
Hé, okoska! Gyere! - szólította fel az ábrándozó erőember a ring mellől. Jimin szép lassan közelebb sétált és meglepődve tapasztalta, hogy megszólítója komolyan küzdőtárs felhívást kezelt irányába.
Örülök, hogy itt vagy, de nem szeretnék veled harcolni. - lépett a ringbe békésen, szeretetteljesen nézve ellenfelére.
Pedig igenis fogsz. - bökte mellkason. -Csak nem hiszed, hogy megúszod anélkül, hogy megüsselek? - kezdett egyre frusztráltabb lenni.
Rendben. - készült fel ő is a menetre. - De mégis miért akarsz megüt.. - mondatát befejezni nem tudta egy gyomortalálat miatt amit a ringben kapott.
Mivel megérdemled. Itt vársz engem és egyfolytában úgy vizslatsz akár egy kiskutya. Idegesítő vagy! - sírta el magát a küzdő tér közepén.
Én, sajnálom. - próbált közelebb kerülni, hogy megvigasztalhassa, de a lány nem kért belőle.
Ne gyere közelebb és ne kérj bocsánatot! - parancsolt rá feldúltan.
Itt vagyok lassan 1 hónapja. - tárta fel az igazságot.
1 hónapja?! - döbbent meg ChimChim.
1 hónapja és te a fáradtságot se vetted arra, hogy észre vegyél. Aztán 3 napja oda jöttél hozzám a furcsa fétiseddel. Egy pillanatra komolyan elhittem, hogy érdekellek. - horkantott fel. - Jó vicc volt. Tudod én kezdettől fogva figyeltem rád és érdeklődtem irántad amit szerintem még a többiek is észrevettek.Te pedig elkezdesz velem játszadozni. Hát beszálltam. - vallott színt. -Eredetileg csak tesztelni akartam megáll e az amit mondtál. Semmi kétség, nem hazudtál. Tényleg csak a cipőm érdekelt. Ez a hülye cipő. - rágatta le lábairól az élénk lila tornacipőket és dobta el. -Közbe azért elismerem jól is szórakoztam. Szivatni téged a világ legjobb dolga. Bár nem mondom azt, hogy köny.. - kapta le Jimin, HaeJi-t túltengett tesztoszteronszintje jóvoltából, mire az egy jókora pofont kevert le neki.
Ne szórakozz velem, tökfej! - dühödött be ismételten.
Te túl szexi vagy cipő ide vagy oda. - kapta félvállra az őrjöngő esztétikumot. -Előtte is vonzódtam hozzád a cipő csak rásegített a beismerésre. Ugye, TaeJi leader-nim? Vagy hívjalak inkább apeonim-nek? - vigyorgott teli szájjal elcipelve szíve választottját a népes publikum elől.


- - - -
apeonim - após
leader-nim - itt a box terem vezetőjére céloztam

LIFE: The Confrontation - We Are Bulletproof (pt.2)

Kis mesém még a középsuli legelején kezdődött barátaimmal, kikkel mi voltunk a Bulletproof Boys. Miért tudhattuk magunkénak ezt a becses nevet? Most ezt fogom elmesélni. A nagy sulis botrány előtt és utána is hangoztatták csapatunk nevét iskola szerte. Az egyetlen különbség csak a csapat belsejében volt érzékelhető. Legalábbis számomra. Anno amikor a fiúk közé kerültem már birtokolták e megnevezést. Ugyan is az egész történet akkorra nyúlik vissza amikor a mi hőn szeretett vezérünk még csak elsősként lépte át itt azt a nem létező küszöböt. Csapatunk előtt is voltak barátai, de hirtelen megszakadt a kapcsolata velük. Akkortájt kezdett hozzá közelebb kerülni a mi két rangidősünk. RapMon volt az aki elkezdte a hűvös és távolságtartó viselkedést mindenki más felé ezen a két emberen kívül. Ő volt az iskola megbecsült fenegyereke. Hatására Jin és Suga is kibontakozott és azzal ők lettek a golyóálló fiatalok az intézményben és talán még azon túl is. Később J-Hope is csatlakozott, majd Jimin és V. Végül én gyarapítottam a csapatot, mint legfiatalabb és egyben utolsó tag. Miért az utolsó? Lehet találgatni.
Röviden és tömören a külső ok amiért mi lettünk a BTS, mert hűvösek és érzéketlenek vagyunk akik mindig résen vannak és nem tud senki olyan pontot találni ahol sérülést okozhatna nekünk. Minden lepattan. A belső ok viszont, sokkal izgalmasabb. Mire is gondolok? Mosolyra késztet a kérdés feltevése. Én se jöttem rá, míg nem kerültem velük bensőségesebb kapcsolatba. Az elején még nyugtalan gyerekek voltunk, akiket zavart a helyzet ami magába szippantja őket. Addig a pontig, míg fel nem dobtuk a labdát segítségemmel. Onnantól mi váltunk a mesterekké és az igazi golyóállókká.
Miért? Most felfedem.

A nevem Jeon JungKook. Én vagyok a legfiatalabb tag aki megváltoztatta az állást. Nemzeti szinten mozgok, hisz utaztam már erre-arra. Busanból jöttem a fővároba és tudok egyet s mást, mi tudásról a legtöbben csak álmodni mernek. Ami viszont azt illeti a diákokkal ellentétben én felhagytam az engedelmességgel valami nagyobbnak ami irányítani akar. Szabad elven élek és a próbaterem az otthonom ahol azt élvezettel végzem mi később a munkámhoz kelleni fog. Mivel lustálkodás és érdektelen dolgok ide vagy oda, nekem vannak céljaim amikben bízom. Fáradhatatlanul dolgozom azon, hogy ezeknek eleget tegyek.

Amiben mi különbözünk és ami miatt rendíthetetlenek vagyunk az a bemutatkozásomból kiderülhetett, de ha mégsem így lenne segítek egy kicsit és folytatom társaim leírásával.

A másod rangidős Min YoonGi vagy más néven Suga minden éjjel tollat ragadva gondolatait papírra veti rímek formájában. Ha olykor az iskola közelébe kerülünk is elkésik, mivel csak reggelente van ideje aludni, a költészete miatt. A kettős mércéje és ellentétei igen izgalmassá teszik mind sorait, mind magát a srácot ki azon van folyamatosan, hogy belső korlátait leküzdje ezzel még jobbat alkotva, mint az képzelni tudná. Kifejezetten zavarja viszont, hogy munkája leminősítésre kerül azok miatt az emberek miatt akik azért csinálják amit ő, mert nem tudnak jobbat és mégis elismertebbek az ismertségeik jóvoltából. Ez merő balgaság, tekintve a fiú színvonalát, de szerencsénkre eltökélten áll minduntalan.

Aztán ott van a mi lóerővel megáldott barátunk Jung HoSeok, ismertebb nevén J-Hope. Egy csökkentett értékű személy volt nem kevés ideig. Az előző iskolájában semmire sem becsülték kinézete miatt. Nem ismerték és nem is akarták. Ő mindezek ellenére kitartott. Magában élve gyűjtötte ihletét mit szövegei által kiadhatott magából. Míg minket nem ismert csak egy elhanyagolható személy volt akár egy gyakornok kit figyelembe se vesznek a rangos népek. Semminek számított mások mellett, de most itt van, velünk és megtehette amire szíve vágyott. Bajkeverőknek tartanak minket, kiktől régen borsódzott a háta. Amióta viszont ő is közénk tartozik már nem tart semmitől, mert tudja, hogy szükségtelen. Kilépett az amatőr státuszból és végre számításba veszik mások is. Mozdulataival földet remegtet, s szíveket dobogtat.

Társaságunk vezére Kim NamJoon, hírhedtebben csak RapMonster. Mint ahogyan neve mondja másoktól is elvárja, hogy szörnyeteggé változzanak ezzel utalva a szenvedélyükre és arra, hogy legyenek önmaguk. Életében eddig minden csapással megbirkózva, bármire felkészülve áll karakánul osztagunk élén. Nála intelligensebb illetővel még nem találkoztam. Hű szívű fiatalok segítője, mi is így kerültünk hatáskörébe. Arra ösztönzi az embereket, hogy előre nézzen, mert az ideális bálvány bármikor megváltoztatható. Fiatalabb korában őt is lenézték az emberek. Próbálták vele elhitetni, hogy amire vágyik az nem lehetséges. Ő pedig minden erejével azon volt, hogy ezt megcáfolja. A lehetetlent legyőzve kezdte el megvalósítani elképzeléseit. Valóságos személy, ki tükre annak, hogy bármit megtehetsz ha elég elszánt vagy. Összegyűjtve minket példaként szolgált számunkra, ösztökélve minket céljaink megvalósítására. Míg végül azonos szintre nem értünk fel.

Végül de nem utolsó sorban Kim SeokJin a legidősebb alanyunk és a maknae line két fennmaradt tagja  Kim TaeHyung azaz V és Park JiMin.

Jin az elejétől fogva olyan karakter volt, mint én még a bizonyos hangosbemondós eset előtt. Jó srác volt kis elképzelésekkel és nagy étvággyal. Amolyan meghúzódó, de mégis szociális személyiség. Hogy mégis akkor hogy került be a kis klubba az egy rejtély volt számomra. A legnormálisabb személy aki iskolabuszt tulajdonít el és bármire képes amit a főnök parancsol. Valóban téves következtetést vontam le amikor azt feltételeztem nincs helye közöttünk. Ő is lázadó volt. Egy öntudatos rejtett lázadó. Ami nem kicsit lehet imponáló bárkinek. Bár azt el kell ismerni jó fiú pillanataiban a bajkeverő srác színjátéka mások előtt elég gyér tudott lenni.

TaeHyung születésétől kezdve egy mély hangú démon. Gondolkodásmódja nem hasonlítható máséhoz. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy lángelme, de utánozhatatlan az szent. Csapatunk titkos rebellisével szemben V pontosan az a személy volt aki igenis szemet szúrt mindenkinek. Legtöbbször nem pozitív szemszögből. Furcsaságai miatt a körülötte lévőkből antiszimpátiát váltott ki. Igazi jómadár, de ugyan akkor egy vicces és emellett célratörő egyéniség. Amikor lehetőséget kap, hogy kedvének megfelelő elfoglaltságot végezhessen durván le tudja nyűgözni a körülötte lévőket.

És Jimin. A legkisebb és egyben legagresszívebb lény körünkben. Az elszántsága és igyekezete példás. A tehetsége még annál is nagyobb, hangja szárnyal, s ő utána. Akrobatikája kiemelkedő. Amiben viszont nincs ki leverhetné az a törődése. Mekkora ellentét egy emberben, de igaz. Ő az akit bármilyen mélyen is megbántasz, ha összetört vagy odajön és minden erejével azon van, hogy segíthessen. Bár ezt talán nem néznéd ki belőle elsőre. Köszöntő látásra inkább mondanád azt rá, hogy selyemfiú aki mindenkit szédíteni próbál aztán az arcába vigyorog. Egy öntelt alak akit csak önmaga érdekel. Mekkora tévedés is ez és mégis mennyien elhiszik.

Ha még mindig nem érthető mi is az indok amiért azok vagyunk akik... Összefoglalom.

Hét különböző személyiség vagyunk. Össze sem lehetne hasonlítani minket, de a fő értékeink mégis egyeznek. Ez az amiért egy csapatot alkotunk. Ami mindannyiunkban ott van az, hogy magabiztosan nézünk a jövőnk felé, azt csinálva amit szeretünk szabályoktól függetlenül. Közöttünk nincs tag kit kisebb korába ne néztek volna le vagy ne próbáltak volna megalázni. Mi mégis itt vagyunk. Felálltunk. Keményen dolgozunk azért amiben hiszünk. Elismertek lettünk iskola szinten és ez még csak a kezdet, mert egyszer talán a nem is olyan távoli jövőben ennél sokkal magasabbra fogunk törni. Szilárdan félelem nélkül élünk, rendíthetetlenül és egyszerűen mégis keményen dolgozva kitartóan. Lőhetsz, mert mi vagyunk a fegyverben lévő golyó. Mi vagyunk a nyugtalanító közeg a kitartásunkkal lesújtva a gyávákra és azokra kik nem hittek bennünk vagy figyelmen kívül hagytak. Mint kés hasítunk a rettegő lelkekbe mutatva ezzel mire is vagyunk képesek. Együtt, egy csapatként összedolgozva és vigyázva a másikra pedig igen is sokra.

Az emberek félnek, mert a regulákat a kezünkben tartjuk.


Golyóállóak vagyunk és beteljesítendő álmokkal rendelkezünk. 

LIFE: The Way First Station - No More Dream

Fiatalon, iskolás korában az ember úgy áll az élethez mintha csak egy játék lenne. Megtehetsz bármit amit szeretnél amikor kedved tartja a következményekkel mit sem törődve. Talán valahol igazuk is van. Talán.. de az élet mégsem így működik. Serdülő éveiben az embernek a legfontosabb dolga, hogy fejlődjön és tanuljon. Tartják ezt a felnőttek. Mekkora képmutatás ez azoktól akik elkövették ugyan azokat a hibákat amit a következő nemzedék is el fog. Ez így rendben lenne? Hisz az élet már csak ilyen nem igaz? A történetem is csak ezt bizonyítja. A különbség csak az, hogy mi rájöttük. Rájöttünk arra amit sokan mások csak későn vesznek észre. Ezzel egész életüket elrontva.

A középiskola első évének elején jártunk amikor megismertük egymást. Sohasem felejtem el azt az iskolabuszt amin találkoztunk. Amikor legelőször felszálltam arra az élénksárga csíkokkal ívelt járműre nem is hittem volna, hogy az emberek kik túl menőnek tűntek, hogy csak egy szót is váltsak velük egy napon a barátaim lesznek. Ami még meglepőbb, hogy ehhez nem is kellett sok idő. Hamar maguk közé fogadtak és mi lettünk az iskola rettenthetetlen hetese a Bulletproof Boys alias RapMonster, Jin, Jimin, J-Hope, V, Suga és JungKook, de erről majd később részletesebben mesélek egy másik történetemben. Tudni illik én gyerek korom óta jó kisfiúnak vallottam magam, akármennyire is hangzik ez sületlenül, de a serdülőkor minden gyermek életébe beköszönt magával hozva a csintalan lázadás szelét. Engem ez ekkor ért el. Bajkeverő lettem a fiúkkal akiket rövid időn belül barátaimmá fogadtam. Bajkeverő aki megállíthatatlan, sunyi, lusta és arrogáns. Jó-e ez így? Nem tudom, de akkor nem is érdekelt. Én mindössze szórakozni akartam és érezni az élet mámorító ízét melyet igazán akkor először ízlelhettem meg. Nem érdekelt semmi más. Mi a jó vagy mi a rossz vagy akár, hogy cselekedeteink milyen következményeket vonhatnak maguk után. Mostanra egyszerre szégyenlem és vagyok rá büszke, hogy fiatal felnőtt korom kezdetén végigmehettem ezen az úton míg idáig eljutottam. Bár az út rögös volt és mi tagadás az eleje volt a legsokkolóbb.

A fiúkkal való megismerkedésem kisebb döbbenetet keltett bennem. Amikor bemutatkozunk egymásnak szembesülnöm kellett vele nem elég, hogy a srácok messze felettem álltak, de ez minden tekintetben igaz volt. Kiderült, hogy a fiúk közül az összes srácnak felsőbb osztályba lenne a helye és mégis egy szinten vagyunk. Ez az információ kicsit sokkolóan hatott tekintve, hogy a legidősebb tag valószínűleg már az érettségin is túl lenne, de akkoriban úgy álltam hozzá ez mégis rendben van. Mit számít ez? Legalább itt vannak velem és el üthetjük együtt az időt. Sőt idősebb korukból kifolyólag még akár taníthatnak is nekem ezt azt. Mégis felmerülhet a kérdés mi lehet az oka, hogy ez a hat fiú ennyire visszamaradt a társaitól. Szerintem ez még csak nem is vita tárgya. Mind tudjuk a választ. Ők is jól tudták. Ők jelképezték azt amit a legtöbb gyerek a mi korunkban. Ez a tény azonban nem izgatta se őket, se engem. Egy ideig.

A tanórákon sokszor vetődött fel a kérdés a tanárok szájából a diákok felé, hogy mit szeretnénk elérni a jövőben. A bizonyos "Mi az álmod?" téma. A válaszok a legtöbb diák részéről semlegesek voltak. Senki sem kedvelte ezt a kérdést. Idegesítő volt, hogy a felnőttek nagy dolgokat várnak el tőlünk. Nem voltunk nagyra törekvőek, leszámítva a tárgybeli vágyainkat. Azok csak úgy szárnyaltak, mint egy madár az égen. Szép hasonlat, mi? Pontosan, mivel az értékbeli vágyaink is olyan elérhetetlen magasságban voltak akár az ég. Nagy ház, nagy kocsi, nagy gyűrű mind pénzbeli érték. Hogy szerezhetnénk meg? Lényegtelen, csak legyen. Mint a fiatalok nagy százaléka mi sem gondolkodtunk, csak vágyakoztunk olyan dolgok felé amit nem kaphattunk meg. Figyelembe se véve a tényt, hogy ha tennénk is érte valamit, talán elérhetővé válnának. Irreveláns gondlat egy olyan ember számára aki túl kényelmes és késztetést sem érez az iránt, hogy az asztalra tegyen valamit ami nem egy pohár víz, vagy éppen a tankönyv, már ha van nála. A legszomorúbb az egészben mégis az volt, hogy azok kiknek a jövőnket kellene egyengetniük nagy ívből fügyültek arra a nagy mértékű érdektelenségre amit minden egyes személytől kaptak. Bejöttek, dolgoztak és elmentek. Mind ez csak munka a vagyonért. Vajon nekik mi lehetett az álmuk?

Csoportunk tekintélye a tanintézmény terültén nem kicsit volt nagymértékű. Amit mi gondoltunk, másoknak is azt kellett és amit mi akartunk engedniük kellett. Nem voltunk zsarnokok. Épp ellenkezőleg. Közömbös hozzáállásunk az összes élőlényhez sarkallt minden egyes lényt aki csak meglátott minket arra, hogy kövessen. Követni azokat akik apatikusan élik életüket mi halad a nagy világ felé. Az emberek a saját vesztük akarják okozni. Mondom én ki szintén beállt a tömegbe mi a vesztébe rohan, elfeledve mit kiskoromban tanultam, mindent mit gyerekkorom adott és mutatott nekem.

Egy nap aztán mikor is úgy döntöttünk, hogy kihagyva az iskolát inkább a gördeszkapálya felé vesszük az irányt feltettem nekik a kérdés mi oldalamat fúrta.
-Mondjátok, de őszintén. Miért nem mentetek tovább? Annyi intelligencia szorult belétek. Akkor mégis miért van az, hogy így eldobtok mindent?
-Ezen elmélkedtél olyan sokáig? Nem, hogy inkább hálás lennél, hogy nem hagytunk egyedül a mostani piperkőcökkel. Egyébként ha annyira tudni szeretnéd. Semmi kedvünk főiskolára menni. Ha viszont tovább mennénk muszáj lenne a szüleink miatt. Hát itt vagyunk. - a válasz ennyi volt. Ekkor kezdett el motoszkálni valami az agyamban amivel nem tudtam mit kezdeni.

Az elkövetkező nap úgy éreztem valami nincs rendben. Az aggodalom szúró fájdalma fejemben és szívemben nem akart abba maradni. A tükörbe nézve rájöttem.
Aznap az iskolában csak amolyan halk szemlélőként figyeltem a történéseket. Bármely kis mozzanatra felkaptam fejem, de egy hang sem jött ki torkomon. Furcsállták. Sohasem voltam az a srác aki egyfolytában a figyelem középpontjában akart lenni, azt inkább meghagytam azoknak akik ezt jól csinálják, de az mégis szokatlan dolog volt tőlem, hogy egyáltalán nem kommunikálok senkivel. Egy idő után már nagyon szúrta a szemüket a dolog ezért próbáltak beszélgetést kezdeményezni.
-Mi az kisember? Miért nem mondasz semmit? Ennyire lefárasztott a suli? - bökött oldalba nevetve. Szótlanságomra folytatták.
-Te is utálsz tanulni, huh? Megértem, de az, hogy emiatt még a haverjaid iránti érdeklődést is elveszítsd. - magába forduló lényem láttán egyikük fejéből egy megoldás pattant ki.
-Félsz, hogy kirúgnak a suliból miattunk? - tette fel a sokat sejtető kérdést. Ezzel egy vita vette kezdetét a BTS tagok között. Végül a vitát egy erélyes hang zárta.
-Igazad van. Hiszen ő még egy új fiú és különbözik tőlünk. Azt hiszem így..
-Hazug... - ejtettem el halkan.
-Tessék? - kérdezett vissza.
-Jól hallottad. Képmutató vagy akár csak a szüleink. Azt mondod különbözünk, pedig te is tudod, hogy ez egy blöff. - dühödtem fel.
-Azt hiszem, itt végeztünk. - jelentette ki a vezér hűvösen és hagytak magamra az osztályt elhagyva. Valószínűleg megint lógni mentek. A barátaim akkor elhagytak, de nem bántam meg amit tettem. Az incidens után egy hónapig hírüket sem láttam az iskolában. Kicsit aggódtam, hogy talán bajuk esett. Reméltem, hogy vigyáznak magukra, hisz elég bajosak. Tudom, hogy az én hibám volt amiért úgymond eltűntek, de nem kényszeríthettek arra, hogy csendben tűrjek. Tisztában vagyok mi történik a háttérben és az, hogy eközben ő mégis balgaságokat hord össze nekem az abszurd. Tényleg ennyire hülyének néztek?

"Unalmas mindennap, nap mint nap
A felnőttek és a szüleim mondják meg mit tegyek
Első számú jövőkép a kormányzói állás?
Nem egy erőltetett álom, a 9. korsó a megkönnyebbülést adja"

Hmm... Ezek a sorok jól átgondoltak és mennyire valósak, érzelem dús. - tekintettem rá a papírra mit a folyosón vettem birtokomba a föld porából. Tudni akartam kitől származhat, de nem leltem meg gazdáját. Az írása ismerős volt, de emlékeim halványak voltak felőle. Nagy keresésem közepette észre se vettem, hogy volt cimboráim újra visszatértek mindennapjaink szürkeségébe. Azonban ez nem is volt különösebben probléma számukra, ugyanis kirekesztettek köreikből. Az ő szemükben eztán én is csak olyan voltam akár a többiek. Egy unalmas jó diák, akiben semmi fantázia nincs. Mondhatnám, hogy ez mennyire elkeserítő, de akkor hazudnék. Hazudnék, mert ez csak több lehetőséget adott nekem arra, hogy elemezhessem őket.
Pár nappal később újabb papírcetlit leltem meg a folyosó egyik eldugottabb részébe. Az írásstílus más volt. Az érzelmek viszont hasonlóak.

"Dobj egy gyorslabdát az elfecsérelt időhöz, amit az éjjeli tanulás as
Lázadj a pokoli társadalom ellen, az álmok különleges bocsánatok
Kérdezd meg magadtól, az álmod körvonalát 
Az élet főtémájává válik, az amit mindig elnyomtak"

A sorokat végigolvasva elmosolyogtam. Igazam volt. Nem is kicsit. Ez sokkal jelentősebb annál, mint aminek látszik.
Még ekkora hülyéket. - somolyogtam boldog szívvel.

Tudni, hogyan kell élni, szárnyalni, döntéseket hozni, álmodni. Ez az amit senki sem taníthat meg nekünk. Hiszen minden ember mást vall, másban hisz és másként éli életét. Amikor még kicsi vagy azt hiszed ez könnyű, hogy ez magától jön. Úgy gondolod minden rendben lesz. A gyerekkor egy tévedés, megtévesztés és hazugság. Emberpalánta korunkban a világ egy hely ami végeláthatatlan és a legtöbben úgy láttatják, hogy veszély mentes, boldog, szép és rendezett. Mindig tudjuk mi a helyes, mikor mit kell cselekednünk. Később próbálva tartani ezt a gondolkodásmódot a fiatalok bízva ebben semmivel sem törődve élnek a mának, vágnak bele mindenbe gondolkodás nélkül, nem törődve a következményekkel. Azt hiszik az élet könnyű menet és minden rendben lesz, hiszen ezt sulykolták beléjük. Ők még nem tudják mi az a látszat. A jövőt figyelmen kívül hagyják, mert biztosak abban, hogy bármely erőfeszítés nélkül nekik sikerülhet bármi. Hogy ez jó vagy rossz hozzáállás az néző pont kérdése. Azonban azt tekintve, hogy emellett mégsem akarnak semmit, mert minden az ölükbe hullik, így nincs motivációjuk meglehetősen súlyos hiba. Lehetséges, hogy nem gondolkodnak előre, de ha elrontod a fiatalkorod az nagy hatással lehet rád később. Drasztikus hatással. Amin már elég nehéz lesz változtatni. Sose késő, így jobb megtenni míg van rá lehetőség. A szülők okulva régen volt éveikből igyekeznek gyermekeiket jobbra sarkallni, de ez lehetetlen, néhány okból kifolyólag. Végeredményként emiatt pontosan az ellentétét kapják annak amit szeretnének elérni. Ösztönzés és támogatás, de nem elkényeztetés vagy kényszerítés. Hagyni, hogy az ember a saját útján járjon és engedni, hogy kibontakozhasson. Ez a legfontosabb. Mindenki a saját életéért felelős és ha bár szüleink is értünk, de nem szabad összekeverni a gondoskodásban betöltött szerepet azzal, hogy egy másik élőlény életét az irányításod alá veszed ezzel megfosztva őt saját gondolataitól és vágyaitól és helyettük te adsz neki célt. Én ezt mind megtanultam azokban az időkben, de úgy éreztem ha én tudom az nem elég. Az üzenetek eljutottak hozzám és tisztában voltam a tényekkel. Határozott voltam. Határozott és magabiztos. Nem habozva sétáltam a banda felé mi kitaszított magából.
-Mizujs?!

. . .

Ha még nem említettem volna kis csoportunk külön teremmel rendelkezett az iskola lezárt részében ahol ügyeit intézte. Ez annyit tesz, hogy ott lazítottunk. Kivéve most. Most, hogy köztük lehettem újra, még ha csak egy ideiglenes tagként is, de boldoggá tett. El kellett érnem a célom amiért hozzájuk fordultam.

Mit akarsz? - kérdezte kicsit ingerülten, de mégis ridegen.

Tudjátok, ti jól átvertetek mindenkit. - néztem körbe rajtuk. - A golyóállok. Az abszolute megközelíthetetlenek akik mindenkivel közönyösek és semmi sem érdekli őket. A vagányok akik néhanapján ellógnak a suliból, külön termük van és lazulnak éjjel-nappal. Akik csakis azért maradtak vissza több osztályt, hogy a szüleik fősulira ne kényszerítsék őket. - csend. -Miért játsszátok ezt?

Mégis mire gondolsz? - vontak kérdőre.

Ugyan ne ámíts már. Tudod jól miről beszélek. Mind tudjuk. Tudom, hogy ti sem gondoljátok ezt komolyan. Ez csupán egy szerep, amit mindenki előtt eljátszotok. Rettenthetetlen, huh? Az egész nép előtt adjátok a nagyfiút, de ez a gyengeségetek elpalástolása. Gondoltam az elején. Tényleg elhittem, hogy az egész arról szól, hogy féltek a főiskolától és a jövőtöktől. Aztán a megfigyelésem kudarcot mondott. Azzal a pár mondattal amit Suga írt arra a papírdarabra. - a megszólított csak meglepődve bámult. - Ne játszd meg magad. Nagyon jól tudom, hogy te írtad. -Vezér, te azt mondtad én más vagyok mint ti. Igazad volt. Valóban más voltam. Én még nem fogtam fel úgy ezt a dolgot ahogyan te, de most már megláttam. Amint teljesen szemtanúja lettem ennek. - tettem le egy szöveggel teli írt lapot az asztalra.

Ezt meg honnan szerezted? - pillantott idegesen a fából készült félfamentes lap irányába ami a Bangtan teljes lényének mentális lényegét és üzenetét tartalmazta minden egyes tag írásstílusával egyetemben. 

Most már nem vághattok át. Tudok mindent és lenne egy javaslatom...

. . .

Már este volt amikor kisomfordáltunk abból a bizonyos szobából. A tanoda ekkor már bezárt. Hogy miért voltunk még ott? Ez egy nagyon jó kérdés. Az, hogy betörjünk egy tanintézménybe az éjszaka közepén elég rázós ügy lett volna, így jobbnak láttuk, ha megvárjuk míg mindenki haza megy és aztán lépünk akcióba. Az egyetlen probléma a takarító volt aki szinte az iskolában lakott. Sanszos volt, hogy lebukhatunk, de a célunk nemes így ennek ellenére is vállaltuk a kockázatot. 

Azt azért hozzá kell fűznöm, hogy célunk ellenére mindenkiben megmaradtak a rossz szokások, így nagy örömmel szétrámoltuk nem kicsit a helyet és a graffiti sem maradt el. Gördeszka kerekek ropogása és súrlódása lángolt a levegőben. Sőt egy bevásárló kocsi is előkerült mit még valamikor egy és fél hónappal ezelőtt szereztünk be egy bevásárlóközpontból. Igazi bajkeverés volt. Majdnem a gondnok kezére jutottunk aki felénk járőrözött, de végül megúsztuk épp bőrrel. Hogy miért is vállaltuk ezt a kockázatot és miért vandálkodtunk egy hivatalos intézményben ráadásul sötétben? Ennek meg volt az oka és habár reggel ez az ok még senki számára nem volt világos csak meghökkentő később érthetővé vált. 

Pontosabban az első óra kezdetekor. Az iskolai börtön egy-egy terme tele volt tanulóknak csúfolt rabszolgákkal és azoknak szüleivel a nyílt nap alkalmából. Kivéve egyet amiből hét rab hiányzott. Hol vannak? Hidegen hagyott dolog volt, hiszen ez mindennapos. De ami utána következett, 8.01 perckor. A hangosbemondó recsegni kezdett és egy mély orgánum szólalt fel benne:

Örülök, hogy mind egybegyűltünk eme csodálatos napon. Lenne egy kis mondandónk a bizonyosoknak és másoknak.  

Ez a mi életünk. Az álmainkért harcolunk és azokért élünk, nem a zsarnokság eredménye miatt. Emberek vagyunk. Egyenjogúak. Fiatalok, de értékesek és szabad elmével rendelkezünk. 

A döntés a miénk és ezt senki sem veheti el tőlünk még a felettünk állók sem. Nem nevelhettek minket kedvetekre alakítva egy számunkra értelmetlen cél irányába. A hiba a mi döntésünk.

"Wassup.. This is back and exclusive  haha

 and coolest killer in the world

BTS

RapMonster

Jin

JiMin

J-Hope

V

and who we got here right now

Suga

JungKook

Hey, Te, Mi az álmod? 3x

Csak ennyi az álmod

. . . 

Az összes fiatal álmok nélkül él."

Megcsináltuk. - örvendeztem.

Büszke vagyok rád, barátom. - kacsintott felém NamJoon, ki ekkor már megengedte, hogy nevén szólíthassam.

Szóval visszafogadtok? - figyeltem érdeklődőn.

Ezt nem mondtuk. - vigyorgott YoonGi a csapatunk laza cukra. Őszinte öröm töltötte el egész lényem, hogy a barátaim harag nélkül újra a barátaimmá váltak.

Már csak egy kérdésem lenne hozzátok. - tekintettek felém. - Mi az álmotok? - néztünk össze bazsalyogva.

Na gyerünk. - ragadott kézen a tagok egyike és azzal a folyosóra futva megnyomtuk a tűzjelzőt és kezdtünk táncolni a felhőtlenségtől. Az osztályokból csak úgy özönlöttek ki felmentetten a tanoncok, mi pedig menekülve a felbőszült tanári kar elől élveztük az eső felpezsdítő, de közben bódító mámorát és munkánk gyümölcsét. Azt, hogy felszabadíthattuk a diákokat a zsarnokság láthatatlan leple alól és felnyithattuk az ők és szüleik szemét is a mieinkkel együtt akik szintén csak hüledezve álltak a dolog előtt. Úgy éreztük elértük célunkat. Tapasztalva a hulló cseppek tömkelegével teli holminkon a nap csodás melegét nyilatkoztunk egyet értően arról, hogy el fogjuk hagyni ezt a helyet, de előtte kiélvezzük amit tettünk és tovább bátorítjuk a kamaszokat.

LIFE : The Most Beautiful Moment in Life(HYYH) Part.1 - I NEED U & Prologue

„gyönyörű vagy, de túl rideg”

 Életemben elég sok szakaszon mentem keresztül ezidáig, de ami akkor elkezdődött annál emlékezetesebb egy másik sem volt.
Minden ember életében eljön az a bizonyos mérföldkő ami birtokolni fogja a lénye egészét és ketté osztja. Életében legszebb és legsötétebb pillanatainak birtoklója. Hol is kezdhetném... Talán azon a liliomesős momentumon amikor életem mélypontjára kerültem.

Életemben mindig is próbáltam a jó úton járni. Meghallgatni az embereket, megfogadni az idősebbek tanácsait, odafigyelni másokra és segítséget nyújtani amiben csak lehet. Igaz az én életemben is voltak játékos versenyek, melyek felpezsdítették az ereimben buzgólkodó vérsejteket és gyerekes rosszalkodások karöltve azokkal kiket barátoknak nevezhettem. Sőt, bár erről nem szívesen beszéltem soha, de volt egy időszakom amit társaimmal egyetemben azzal töltöttem, hogy küzdöttem az ellen ami állás pontom szerint nem szolgálta hasznom, inkább rontotta önbecsülésem. Még ha olykor a mi hibánk is volt. Idővel rájöttünk, hogy a harcunk értelmetlen és arra is mégiscsak tanultunk néhány fontos dolgot a történtek során.
A középiskola végeztével kérdőn álltam bizonytalan jövőm előtt amit nem kövezett semmi, csak egy ködös látomás volt a távolban. Eddig azt gondoltam, hogy ha igyekszem jót cselekedni és szabályosan élni életem akkor a jövőm biztos lesz és kivirágzik majd előttem, amint beérem. A vallás tanítása biztatta lelkem és én jóhiszeműen hittem neki. Az egész... egy hazugság volt. Összezavarodtam és életem darabokra esett szét amint magányosan bolyongtam ismeretlen utakon melyek végeláthatatlanul nyúltak a semmibe. Várakozásom a jutalmam felé, hiábavaló volt. Akkor és ott a világ kettétört és én beestem a két rész közé. A vallással való kötelékem felbomlott és többet meg nem köttetett azután a késő ősz után.
Megsebzett szívem fájdalmát enyhítésére eztán sok módszert kipróbáltam...

Az idő ahogyan telt egyre rosszabbul és rosszabbul éreztem magam. Ez pedig a helyzetemre ugyanígy igaz volt. Eleinte úgy gondoltam talán még van remény. Nem akartam feladni. Nem lehetséges hogy így legyen vége valaminek ami olyan megnyugtató és biztonságérzetet keltő volt. Vidám és szívszorító. Ezt már csak visszatekintve látom így. Sajnos rá kellett ébrednem, hogy a múltam már nem valóság, már nem jelen többé. A szép emlékek már csak nosztalgikus képekként tekintenek vissza. Milyen fájdalmas, szinte éget belülről a tudat, hogy amik pár éve még kósza elménk által kitalált ötletek és vágyaink megvalósítási kísérletei voltak azok ebben a pillanatban is valahol messze szállnak akár egy gyönyörű pillangó minek pillanatképe szép, de amint elkapása gondolata ötlik fejedbe az már távol jár. Régvolt cselekedeteim, barátaim, emlékeim, ígéreteim és múltam elszállt azzal a gyönyörű metaforikus lepkével. Én pedig itt maradtam, személytelen szenvedő alany képében a zord valóságban ami már nem akart úgy dédelgetni, mint egy anya bölcsőben ringatott gyermekét.

Az elengedés szakaszai váltakoztak és egyik sem volt könnyebb a másiknál. Később fájdalmaim enyhítése érdekében szocializálódásra kényszerítettem magam, amikor is egy benzinkút dolgozójának álltam. Elhittem, hogy ha újra nyitok a világ felé, talán befogad akár egy árva kiskutyát ki az esőben ázva nyöszörög egy segítő kéz után. Az a segítő kéz azonban nem érkezett meg. Selejt voltam. A selejtnek selejtje. Senki sem becsült semmire. Nem volt egy túl bonyolult munkám. A járművek tankolásán kívül nem volt más feladatom. Ezt legjobb képességeim szerint végeztem. Az emberek viszont semmi mást nem mutattak felém megvetésen és undoron kívül. Alantasnak, mocskosnak és nyomorultnak találtak. Talán igazuk is lehetett. Akkoriban én is úgy éreztem magam még ha dühített is meglátásuk. Pedig ha tudnák honnan indultam. Csak éppen időközben elvesztem. A javulásomért dolgoztam, de az elítélő pillantásokra semmi szükségem nem volt. A pénzük még annyit se ért, mint az emberek akik nem láttak túl a saját szemükön. Értéktelen papír a bennem égő tűz meggyújtására melyet nikotinnal lágyítok és erősítek meg egyszerre.

Szerencsétlenül telt napjaim többi részén amiket nem az emberek miatti fáradozás kötött le és az, hogy tűrjem a megvető pillantásokat az utcákon való bolyongással teltek. A város szinte töviről-hegyire ismertem annyiszor sétáltam végig rajta megfáradt lelkem és testem hurcolva akár egy rabot a kínpadra. Egy nap napi rutinom következtében egy kevésbé napfényes helyen találva magam találkoztam össze pár igen veszélyesnek tűnő alakkal. Nem olyanoknak tűntek akik csak úgy viccből flangálnak arrafelé. Drogkereskedők voltak. Végigtekintve szánalmas mivoltomon megszánva engem ajánlották fel árújuk minta darabját feltéve, ha kell a cucc térjek vissza egy elkövetkezendő alkalommal is. Szívemmel torkomban dobogva vettem el a bizonyos segítőcélú csodabogyót és hagytam el minél hamarabb a területet.

Új szakaszába lépett életem a gyógyszerek szedése következtében. Gyógyszerfüggő lettem. Amikor az első tabletta bejutott szervezetembe elbódultan figyeltem hatását. Tudtam, hogy nem helyes, de enyhítette a már jó ideje bennem dúló fájdalmak sokaságát. Több kellett. Egyre több és több. Ahogyan a kábítószer mennyisége nőtt lényemnek öntudata úgy kezdett eltűnni és eggyé válni a semmivel. A tükörbe nézve nem tudtam kit látok. Eddig is így néztem ki? Vagy ez már csak a régi énemből megmaradt gyógyításra szánt szerekkel kitömött másolatom? Azt hittem ha folytatom a szerek szedését a magamra nem ismerés nyilaló állapota is megszűnik gyötrelmeimmel együtt. Ez nem így lett.

Elkábított mivoltom nem akadályozta meg testem vándorlását a helyeken melyeket ismertem. Minden egyes nap végigjártam az összes általam beazonosítható tájat. Ez tettem aznap is. Megálltam amikor a távolban egy ismerős alak kezdett kirajzolódni előttem. Neveket, cselekményeket vagy bármifajta történtet az archoz kapcsolni már nem tudtam, de egy pillanatra újból megéreztem azt ami már elmúlt. Mellkasom szorított, úgy éreztem mindjárt megfulladok. Mintha csak vízzel telt volna meg tüdőm. Úgy éreztem magam akár egy búvár kinek kezét lehúzza az általa talált és felhozni vágyandó kincs, míg tüdeje oxigénért kiált, de mozdulni képtelen. A kincs amiért olyannyira sóvárgott, vagy élete a fontosabb számára? A személy kit íriszeim vizslattak boldog volt. Mosolya akár a nap, szelleme annyira épp. Kisugárzása csodálatos. Engem halálba kergető élmény kerített magába míg szemlélhettem e világunknak fényképét. A kép elkápráztatott és visszaadott valamit ami számomra jóleső, de közben gyűlöltem is. Gyűlöltem, mert emlékeztetett arra amit elvesztettem. Mindenem magába foglalta. Azt akartam, hogy vége legyen.

Korzózásom búsabb hangulatban telt, mint valaha. Róttam az utcákat céltalan és azon járt az eszem mégis hol ronthattam el. Máshol járt elmém akkor ocsúdott fel mély lelki merengéséből amikor újra egy elhagyatott sikátor közepére keveredtem. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal éjszaka volt. Aggodalmaim ekkor már nem voltak semmivel kapcsolatban, hisz a lényemet életben tartó kis bogyócskák rég kiöltek minden az aggodalomhoz hasonló érzelmet belőlem. Ezt tekintetbe véve tűrtem csendben ahogyan egynél több rossz fiú rontott nekem, hogy a szart is kiverjék belőlem. Mást úgyse tehettem. Az illetők mintha csak érzelmeim akarták volna megjeleníteni külső páncélomon úgy zúzták szét külsőm és ezzel engedték ki bensőm.

Felszínes sérülésekkel tértem haza, de mindezek mit sem számítottak amellett amit belül éreztem. Elfajult rohamaimon a gyógyszer se tudott segíteni. A depresszió magába kerített és én engedtem neki. A múlt, a jelen és a jövő képei álmomban is kísértettek. Éjszakánként megtörve aludtam el, takaró nélkül hisz tudtam reggelre úgyis izzadtan ébredek majd töréssel tekintetemben és rémségektől üldözve.

Napjaim egyre csak ismétlődtek. Unalmamban és szenvedésemben már nem tudtam mit tehetnék. Talán új barátokat kéne keresnem? Hisz a régiek már sohasem fognak visszatérni. Az emlékekkel együtt ők is eltűntek a homályban. Mindenki akár egy olcsó parfüm esszenciája elillant. Ha ennyire belefáradtam az idő folytonos ismétlődésébe vajon miért nem próbálok meg kitörni az ördögi körből? Az élet borzalmas oldala ütötte fel orrát velem szemben egy ideje ami ellen azóta is küzdök. Beletörődni a sorsba, abba amit az élet mindenkinek nyújt számomra képtelenség. Ostoba lennék, mert a változás így megrémisztett? Félelmeim miatt egyre lejjebb süllyedtem. Napjaim telnek, de visszatérhetek? Bárhogyan is próbálom magam meggyőzni arról, hogy rosszul döntöttem, már nem tudok rajta változtatni, de elfogadni sem. Minden mást mond. Mire figyeljek? Akkoriban kitaláltam volna a megoldást és nem civódtam volna saját magammal nappalokon és éjszakákon át. Mi történt velem?

Tartásom gyengül. Érzékeim tompulnak. A pirula megtette hatását. Könnyeim hullanak az ég rám mered és én visszanézek rá. Majd lehunynak a fények.

Képtelen vagyok megtenni.



Egy kórházi ágyon ébredtem mi körül nővérem és a barátaim foglaltak helyet. Rám mosolygott az összes ott lévő és édesded hangon csilingelve kérdezték hogy érzem magam. Újra érzékelni az elfeledett illetőket és felidézni a felvételeket melyeket elménk készített együtt töltött pillanatainkról, leírhatatlan érzés. Nővérem karjaiba zárt és megdorgálva szólt rám ne ijesszek rá többször így.  Én csak somolyogva bólintottam és élveztem társaságuk. Meg sem fordult a fejemben mi lehet az indok arra, hogy hirtelen a semmiből újra megjelentek mintha semmi sem történt volna. Kellemes fuvallat járta át testem és cirógatta lelkem az ágyból kikelvén. Bajtársaimmal emlékképeinket újra megteremtő terveket kezdtem szőni, míg idősebb lánytestvérem a kórházi ágyam tette rendbe. Olyan gondos. Mindig is az volt. A szüleink halála után ő viselte gondom és tett meg mindent annak érdekében, hogy ne legyen rossz sorsom. Az, hogy végül mégis az lett már nem az ő lelkén szárad, hanem az én kezemen. Ezen elmélkedve váratlanul megremegett alattunk a talaj. A szilánkosra tört épület leomlott ami megmaradt csupán a hely ahol én álltam. Újra egyedül voltam. A padló anyaga megváltozott és körülöttem a mélységben hullámok csaptak össze. Az ég világosan tündöklött, a víz lecsendesedett. Választás elé kerültem már másodszor életemben és én nem voltam rest választani. Levetve magam a földről bele a bizonytalan mélybe.

Azzal felébredtem. Amit tettem bár belülről örök életemre emészt majd, de nem bántam meg. Ha kell halálomig tűröm a fájdalmat. Akár üssön el egy autó büntetésképp, de őérte bármit megtennék.

Évekig tűrtem ahogyan a nővéremet bántalmazta a barátja. Az én egyetlen nővéremet aki felnevelt engem és nem hagyott egyedül soha miután a szüleink meghaltak. Gyerek voltam, így nem tehettem semmit az ellen ami otthon folyt. Én indig csak jó gyerek módjára engedelmeskedtem nekik és ha azt mondták menjek el elmentem. Egészen a gimnázium utolsó évéig. Kitűnő voltam minden téren az iskolában és a barátaimmal is felhőtlen kapcsolatot ápoltunk, de az otthoni hangulat idővel egyre rosszabb lett. Állandó feszültség és félelem volt a levegőben amit egy idő után nem lehetett szó nélkül hagynom. Az ő kapcsolatukkal együtt az én lelki világom is megromlott. Egyszer aztán mikor hazaértem az iskolából hallottam ahogy az a vérben forgó szemű alak támadásra készül a nő ellen akit anyámként szeretek. Indulataimat nem fékezve ragadtam meg egy alkoholos üveget és ütöttem le vele, majd mikor feltápászkodott és felém indult többször hasfalába szúrtam. Felszabadulásérzet és káröröm kerített magába tettem közben. Érzéseim túltelítettsége zajlott le akkor bennem, pont, mint ahogyan most.

Életem úgy tért erre a pontra, hogy egy gyilkosságot követtem el egy részeges bántalmazó  ember ellen. Nem maradhattam nővéremnél. El kellett jönnöm. Hiszen hormonjaim túltengése következtében embert öltem és a kormány részéről ez nem számít kis bűnténynek bárki ellen is lett elkövetve. Ott kellett hagynom őt, az iskolát és mindent amit ismertem. Bujdosnom kellett és közben mindent bepótoltam amit fiatalságom fénykorában nem voltam hajlandó. Nem éppen így képzeltem ennek a végét. Bár több volt ebben, mint amit képként megjeleníthetek, de számomra még mindig nem elég. Muszáj, hogy így érjen véget?  Még nem állok rá készen.

Megszabadulva kő szerűen elnyomó emócióimtól képes tudnék lenni tovább menni. Felszabadultan sétálni az út patkán érezve a szelet ami nem nyom el, mert ha bűneim meg nem is bocsájthatóak, de múltba vésznek gondjaimmal együtt. Sietek és újra lelem életem, de biztos készen állok? Még nem tudom elengedni.

„Szeretlek!”

Szösszenetek I. Bangtan Chat Time

Chat time

- Egy általános nap

-Étel

-Az ártatlan kis TaeHyung

-VHope Moment

CH *Triology és EXO vs. BTS (Ma Lady)

Előszó

Nagy valószínűséggel mondhatom, hogy a CH Triology jelző sok emberben kérdést vet fel.

Ez a Triology, igazából egy "Septology" lesz, de azért valljuk be a Triology mégiscsak emberi fülnek tetszőbben hangzik. Természetesen tudom, hogy ez így nincs rendben, de nem tudom három történetben megoldani a hét történetet.
Első sorban mielőtt még belevágnék a közepébe szeretném hangsúlyozni, hogy tudatában vagyok írói hiányosságaimnak és elnézést kérek az esetleges mondat összetételi avagy helyesírási hibákért. Ez mind a magyarra, mind az angolra értendő az EXO vs. BTS (Ma Lady)-ben, sőt megelőlegezve a többi történetemre is.  Köszönetem annak, aki esetleg már elolvasta az előbb említett irományom.

CH "Septology"

Az EXO vs. BTS ( Ma Lady) sztorija eredetileg egyedülinek indult, de írás közben minden egyes fejezettel módosultak az események. S végül tekintettel arra, hogy Kim NamJoon a való életben is egy Converse buzi valahogy a BTS Verzió után támadt egy ötletem. Ezel a sztorival már összeolvadt a srác szenvedélye, de a csapat verziója alapján késztetést éreztem, hogy ebből egy egész csapatra valónyit alkossak. A CH Septology ötlete ekkor vette kezdetét. A történetek alapjai már megszülettek fejemben, de nagy valószínűséggel még megannyi változás fog beállni náluk. Ezek hosszúsága kérdéses. Meglehet, hogy szimplán egy-egy One Shot lesz, de az is megeshet, hogy kikerekedik belőlük egy-egy egész  story-line. Várjátok jöttöm velük, vagy ne. Ahogy jól esik.

Converse High Septology Coming Soon.

U.I:Azt hiszem nem lövöm le a poént azzal, ha megemlítem, hogy mivel sok izgalmas száll van a Evs.B(ML)-ben, így megeshet, hogy várható lesz pár Extra.
Emellett számíthattok még jó pár kisebb szösszenetre is.
Hamarosan jelentkezem.
- D.P

EXO vs. BTS (Ma Lady) 15.fejezet (Vége)

-Nézzétek. Ébredezik. - hallatszott Dyo örömteli kiáltása, mikor Yi végre kinyitotta szemeit. A lány körülnézett és csodálkozva könyvelte el, hogy egy kórházi szobában van éppen, hol az EXO és BTS tagok reményekkel telin állják körbe, mellette pedig RapMon ül kezét szorongatva, aki az imént jött vissza álomországból, a kis énekes kiáltására.
-Mi történt? - tette fel a kérdést az ágyon ülő lány.
-Nem emlékszel? Éjszaka hoztunk be a kórházba miután tegnap a sasaengek elraboltak és nem kicsit bántalmaztak. Úgy örülök, hogy nem lett még ennél is komolyabb bajod. - ölelte meg kedvesét a szörny megnyugvó tekintettel.
-Igaz, ennek mind örülünk, de azért így sincs kevés sérülése. - közölte Baekkie.
A lány sebeit/vágásait leragasztották amiből volt jó néhány teste különböző területein. A hasának szerencsére semmi baja, de azt közölték, jó ideig fájni fog. A bokája és a térde közepes mértékben zúzódott, de rendbe fog jönni. Ami pedig a csuklóit illeti...
-Ezt most remélem nem gondolják komolyan. - pillantott csuklóira.
-Sajnáljuk, de a csuklóid különösképpen sérültek. Muszáj volt gipszbe tenniük. - informált Channie.
-Így hogy fogok dolgozni? - esett kétségbe. - Tudjátok mennyi papírmunkám van? - bámult a körülötte lévőkre.
-Segítünk amiben tudunk Noona. - ajánlkozott a BTS maknae line-ja.
-Ez igazán kedves fiúk, de nektek készülnötök kell a fellépésetekre. Majd megoldom valahogy. Találékony lány vagyok. Menni fog. - csikart ki magából egy mosolyt.
-Nem úgy látom mintha túlságosan őszinte lennél. - vonta fel szemöldökét Nam.
-Szívem én örülök, hogy ennyire tisztában vagy azzal mikor mit érzek, de kérlek most ezt ne. Csak hidd el, hogy menni fog, oké? - nézett rá kérőn.
-Rendben. - sóhajtott egyet, majd egy puszit lehelt Yi homlokára.

***

A kis kórházi kitérő után Yi akármennyire próbált meg úgy tenni mintha mi sem történt volna a fiúk szemlélői voltak szenvedéseinek. Olykor a lapjait szórta szanaszét az épületben, néha az irodából hallották a koreai vagy épp angol nyelv ékességeit szájából elhangzani. Mindannyian aggódtak érte, de nem volt szívük ellent mondani szavainak amik a kórházban hangzottak el, mivel tudták milyen. Önfejű lélek. Mindig is az volt. Persze bármikor ha megtehették segítettek neki. RapMon csak azt furcsállta, hogy mozgáskorlátozása ellenére is a lány kitart amellett, hogy nem ér rá és tudja, hogy HoSeokkal ügyködik valamin. Ez ettől csak még nyugtalanítóbb számára. Mi a fene lehet az ami miatt még ilyenkor is képes vele órákon keresztül együtt maradni. Ezt nagy sajnálatára még egy ideig homály fedte.
Minden restrikció ellenére a koncerttel való feladataira Yi nagyon odafigyelt és az utolsó hétre nagy hajtást rendelt el a fiúk részéről. Ahogy ő is minden erejével azon volt, hogy egyre jobb legyen.  A hét közepén nagyban folyt a munka a kiadóban. A srácok többet gyakoroltak mint valaha. Minden szám adott volt. A show legnagyobb részét biztosra tudták és egészen izgatottak voltak mi fog kisülni ebből a nagy napon. Nam úgy döntött neki biza konzultálni valója van azzal a bizonyos személlyel ki ezt az egészet szervezi, így irodájához lépett, s bekopogott.
-YiJoon, bemehetek? - kért invitációt amit meg is kapott.
-Csak egy pillanat még ezt befejezem. Képzeld már egész jól megy a gipsszel együtt is a munka. Lehet már le se szedetem. - örömködött Yi, mígnem egy rossz mozdulattal az összes asztalán fekvő lapot leverte.
-Oh a ... - térdelt le, hogy összeszedhesse a földre hullt papírokat.
-Ne hazudj. - térdelt barátnője mellé a szörny. -Mond meg nyugodtan, hogy nagyon zavar. Nincs ebben semmi. Hisz mind tudjuk, hogy így van. De ettől független, nagyon büszke vagyok rád, hogy ilyen jól bírod. Csak ne légy ennyire makacs. Hm? - billentette oldalra fejét.
-Ezt akartad? Mert akkor akár el is mehetsz. - fordult el.
-Ne csináld már. Most megsértődtél? - próbálta maga felé fordítani a neki háttal lévőt.
-Én? Nem. Menj vissza inkább gyakorolni. - utasította.
-Yii ~ próbálkozott, de ez már nem használt, így szót fogadott és visszasétált búsan a fiúk közé. Fogalma sem volt mégis mi lelhette szerelmét, hogy így viselkedik. Rendben. Tudatában van annak, hogy a lány hajthatatlan és ezzel nincs is gond, de néha igazán örülne, ha láthatná az igazat. Tudja, hogy Yi nem szeretné, ha bárki azt látná rajta, hogy sebezhető, hogy igenis szüksége van segítségre, valakire, de ő a szerelme. Természetes, hogy örömmel töltené el, ha legalább előtte, nem lenne ilyen.
Szívesen megleckéztette volna ezután kedvesét, hogy ő is érezhesse milyen ez számára, de nagyon is tisztában volt vele, hogy ugyese tudná megtenni, magát ismerve se és Yit ismerve se. Így úgy határozott jobb lesz ezt most elfelejteni és a munkára koncentrálni. Habár ezek után kifejezetten zavaró volt számára az, hogy Yi minden szó nélkül hagyta aznap is, de Hobival ugyancsak elidőzött ahogyan minden nap. Sőt aznap még tovább maradtak együtt. Érezte ez már túl sok még neki is. A ló amint hazaért, RapMon külön beszélgetésre hívta a szobájába.
-Mizújs Jonnie-ah? - huppant le a kis reményfi az ágyra.
-Ne mizújs Jonnie-ahzz itt nekem kisöreg. Most azonnal elmondod nekem, hogy mégis mi a francot szoktatok a barátnőmmel csinálni próbák után bent. - parancsolta.

-Nyugalom Hyung. Semmi olyasmit, ne aggódj. Sajnálom nem mondhatom el, de nemsokára te is megtudod. - mosolygott kedvesen - Ha csak ennyit akartál, akkor én most megyek. Jó éjt. - hagyta el a helységet barátságosságosan.
-Mi a franc?! - érintette homlokát a falnak Mon és a falba rúgott. - Itt már senki nem hajlandó velem normálisan kommunikálni? - sóhajtott fel és megfordulva a falnál leereszkedett a földre. - Nemsoká megtudom, mi? Egyáltalán szeretném én ezt megtudni?

***
A várva várt nap, mire az EXO és a BTS tagjai már lassan két hónapja várnak és készülnek. November 31. Péntek. A mindent eldöntő dátum. A két dorm azonosan izgalommal volt teli aznap reggel és szétdobált cuccokkal. A csapatok őrjöngve futkostak fel alá otthon és keresték egyes tárgyaikat vagy ruhájukat. Yi amint kilépett hálószobája ajtaján a félmeztelen EXO fiúkkal találta magát szembe. Az egy dolog, hogy félmeztelen, de mindenkinek hiányzott valamije amit éppen nagy lázasan keresett. Kai a pólóját vesztette el rejtélyes mód; SuHo a nadrágjával játszott bújócskát; Sehun a fél pár zokniját kereste nagy lázasan; XiuMin és Chen egymással veszekedett készen arra, hogy lekapják egymásról a ruhát azzal az indokkal, hogy az biza az övék; Dyo egy alsógatyával a fején szaladgált. Mindenki szerencséjére nem a sajátjával. Pontosabban majdnem mindenkiére. ChanYeol törölközővel az alsótájékán szaladt a törpe után. "Add ide te kis manó. Az utolsó tiszta alsóm." - felkiáltással. Ezzel egyetemben LuHan kiáltozása hallatszott ki Lay szobájából. "Ébredj már végre te hülye gyerek. Elkésünk miattad."  Végigtekintve a felforduláson Yi csak ennyit mondott:

-Minden rendben ott? - kérdezett rá a mobil végén fennálló állapotra.
-Itt... Itt is minden a legnagyobb rendben. - hazudta be RapMon miközben a háttérből hallatszott a Bangtan dorm teljes káosza.
-Én is úgy hallom. - nevette el magát. -Akkor a Seoul Arts Centerben. Vigyázzatok magatokra. - azzal letette és a két nyugalmasan a konyhában tevékenykedő taghoz sétált.
-Vicces mennyire pörögnek. Emlékszem mikor még mi is ezt csináltuk. - gondolt vissza nevetve a régi szép időkre WuFan.
-Hm, igen. Amikor még te loptad el az én cuccaimat. - nézett rá Tao.
-Jó, na. Szerettem incselkedni veled. Sőt még mindig. - kezdtek el szemezni.
A csapatnak miután mindenki megtalálta a saját cuccait nagyjából negyed órába tellett míg elkészültek. Utazásra készen sorakoztak fel az ajtóba Yit várva.
-Oké, fiaim. Irány a Seoul Arts Center. Fighting. - tárta ki előttük az ajtót.

- - -
*a másik dormban*
RapMonster jó vezér módjára kelt fel és rángatta fel csapattársait hajnali hat órakor. Felöltözött és elkészült, társaival szemben kik csak fáradtan fetrengtek. Barátnője hívása alatt reménykedett, hogy összeszedettnek tudja tettetni szétesett csapatát, de a nagy kiabálások közepette rájött ez esélytelen. Jimin és JungKook sipítozva vitatkoztak egy pólón, minek következtében figyelmetlenségüknek hála felbosszantották a kanapén szunyókáló YoonGit, ki leordította a fejüket. TaeHyung nagy hévvel igyekezett a pacit azzal bosszantani, hogy az aktuális bőrgatyájában nagy a feneke. Jin volt az egyetlen aki csendben a konyhában fejtette ki bánatát a készülő tojásrántottának, amitől még saját maga is rosszul volt, így reggel, de ha valami nyomja a lelkét mindig a főzésbe vagy sütésbe menekül. Nam miután elköszönt kedvesétől ráncba szedte kicsiny csapatát és elindul velük a nagy útra.

- - -

A két fél hasonló időtájt érkezett meg a megbeszélt helyre. A koncert előtt egy főpróbát még beiktattak, hisz az sosem árt. Akár viccnek hangzik akár nem az este tartandó fellépés előkészületei reggeltől estébe nyúlóan tartottak. Ez nem is nagy csoda, hisz itt egy elég nagy rendezvényről beszélünk. A két csapat tagjai izgatottan várták a színpadra állás pillanatát. Fél órával a kezdés előtt mindenkit neki is álltak igazítani. Nem csupán a fiúkat, hanem YiJoont is. Ki nem mást, mint a konferátor szerepét tölti be ezen estén. Idegessége folyton folyvást nőtt. Ettől és a megannyi fennálló bakitól. Kezdés előtt öt perccel a fiúk készen álltak a bevonulásra. A bevezetés azonban nem jött. YoonGi volt oly kedves, hogy felajánlja megkeresi a konferansziét, mert igazán unta a várakozást. Habár JoonMyun ragaszkodott ahhoz, hogy ő menjen angyala után, de Suga elhallgattatta őt ijesztő fellépésével. Benyitott a műsorvezetőnek kijelölt szobába és ezzel egyidejűleg meghallotta a tündérek dalát a mosdó felől.
-Ezt most nem mondod komolyan?! - sóhajtott fel és a mellékhelység irányába indult. -YiJoon. Igyekezz. Nem érünk rá egész nap. Te akartad annyira ezt az egészet, szóval pattanj.
-Tudom, de nem megy. Rosszul vagyok. - még hangjából is az hangzott mindjárt elhányja magát.
-Ne csináld. A célban vagyunk. Most nem csinálhatod ezt. Ha nem jössz ki én rángatlak ki, de az nem lesz kellemes. - keményített be,mire Yi kizárta az ajtót, de nem jött ki.
-YoonGi... Én félek. Mi lesz, ha nem jön össze? Vagy ha én rontok el valamit? - szipogott.
A kis zöld rapper a wc fülke mellett ült elgondolkodva. Hallgatott egy kicsit, majd megszólalt.
-Yi, tudod mi a vicces? - szólt barátságos hangon a lányhoz.
- Mi? -kérdezett vissza a lány.
- Tisztában voltál vele a kezdetek óta, hogy nem kedvellek, de mégsem tettem ellened semmit. Te pedig minden tudatában még kedves is voltál velem. Tudod miért nem tettem semmit? Végiggondoltam és igazából bármennyire nehéz is kimondanom, de bízom benned. Mindig is bíztam. Tudom, hogy te képes vagy rá. Egy barátságos, kedves, céltudatos és erős nő vagy. Így nem tűröm, hogy a célban feladd, mert nincs elég önbizalmad. Most azonnal kijössz onnan és felkonferálsz minket. Megértetted? - hangja elég követelőzőn csengett, de érezhető volt benne a törődés, mi meghatotta Yit. Erőt véve magán felállt és kiment az ajtón. Amint ez megtörtént Suga döbbented bámult rá.
-Mi a jó szent szűz ég? - ejtette el. - Te baromi szexi vagy és azt a hülye converset is elhagytad. Gratulálok kisasszony. Végre felnőtt. - hajolt meg. - Na porold le magad. Aztán induljunk. - nyújtotta karját.
Amint YoonGi visszaérkezett egymagában a fiúkhoz, mind furcsán néztek az önelégült kis srácra. E pillanatban már Yi kivételével mindenki a színpadon állt várva a felvezetést. A fények hirtelen elsötétültek és egy fénysugár száguldott a függöny elé. YiJoon sétált ki a színfalak mögül ámulatba ejtve ezzel mindenkit. Gyönyörű volt ezt mindenki látta és elismerte. A tagok leesett állal bámulták a feléjük közeledő jelenséget és azzal le is esett nekik Suga előbbi reakciója. A lányon egy magasságához megfelelően hosszú vörös ruha díszelgett mi kiemelte alakját. Az anyag alsó részén egy vágás helyezkedett el egészen a combig, átlátszó színben, kis csillogással fűszerezve.Valóban egy műsorba ehhez a ruhához nem illene egy szimpla, piszkos converse, így mellé Yi lábán egy úgyszintén vörös színű magas sarkú cipő virított.
-Üdvözlök minden kedves rajongót, aki ma el tudott jönni és azokat is akik, csak valamilyen eszközről követik nyomon a koncertet. A mai este egy kivételesen fontos este e két csapat az EXO és a BTS történetében. Mind tudjuk, hogy a fandomok között kifejezetten nagy rivalizálás folyik. Ez tűrhetetlené vált számukra. Hiszen ők igazán jó barátságot ápolnak egymással és semmiképp sem szeretnék, ha ezt ti máshogy látnátok vagy éppen rossz szándékot látnátok egymással szemben náluk és ebből kifolyólag az egyik fandom a másik csapatot bántaná, avagy fandomot. Szeretnénk tiszta lapot. Békességet. Emiatt jött létre ez az egész éjszakás koncert is, mire sokáig készült mindenki. Reménykedünk benne, hogy értékelni fogjátok a fiúk fáradtságos munkáját és elérhetjük céljainkat. Köszönöm a figyelmeteket. Az EXO vs. BTS koncert ezennel kezdetét veszi. Megjegyzésül, hogy a koncert neve ne okozzon újabb vitát. A csapatok létszáma alapján döntöttünk emellett közös megegyezéssel. - hajolt meg, s hagyta el a színpadot. A több órás koncert megkezdődött. A fiúk több, mint huszonöt számot adtak elő. Ebben egyaránt voltak számok amiket külön-külön vagy együtt adtak elő. Az este fárasztó volt és zenével teli. Fogadni lehet, hogy a fanok ennél hosszabb koncertet egy jó ideig nem látnak. Pár óra elteltével a csapatok kimerülve rogytak le. Ekkor elkezdődött a visszaszámlálás. Három dal volt hátra éjfélig, egyben a sorsválasztó egész estés végéig. RapMon csodálkozva tekintett társaira mikor ezt közölték vele, ugyanis ő nem tudott róla, hogy a meglepetés dalán és a búcsú dalon kívül lenne még egy dal. Értetlenkedve tekintett társaira kik csak nevetve megveregették vállát és tanáccsal látták el, miszerint csak maradjon nyugodtan és megtudja mi a helyzet. A következő számhoz mindenki új ruhát kapott, amibe két perc alatt át is vedlettek. Az egész amolyan katonai ruha szerűség volt. A BTSé narancs az EXOé zöld színben. A csapattagok egyenként kivándoroltak a színpadra és csendben megálltak egy helyben. NamJoon összezavarodva figyelte a szótlan társait, mígnem a fény újból elkerülve őket száguldott el egy irányba. Tippje sem volt, most meg mi az isten történik. Próbált választ találni kérdéseire, de nem igazán sikerült neki. Ekkor megindult egy ismerős zene.
-Baby You're in Danger, if you don't believe in me. - csengett a színpad végéből az egész helyszínen átszűrődő számára összetéveszthetetlen hang. Szíve nagyot dobbant amikor meglátta a lányt maga felé sétálni mikrofonnal a kezében. YiJoon narancs-zöld felsőben és félig szakított nadrágban lépkedett fiai közé, ezzel jelezve megosztottságát. Az ő első és utolsó száma e koncerten mit a fiúkkal énekel most érkezett el. A dal a Dangerrel kezdődik és mixelve van benne a Fire és a Dope, a Transformer, az El Dorado és a Hurt. Ő maga énekel és a számára legfontosabb személyekkel táncol, a barátaival. Igen. RapMon elől ez mind idáig el lett titkolva. Tudatosan. YiJoon a tánctudása fejlesztése miatt töltött annyi időt HoSeokkal. Hisz tudott, hogy ő az egyik legjobb. Meg is érte az a sok külön óra, hisz Yi most jobb, mint valaha. Hogy miért? Ezt Mon is szerette volna tudni. A szám után fel is tette e kérdést kedvesének, ki le akarta tudni annyival a választ, hogy hamarost jön a következő szám és sietni kell, de Nam nem engedte el ennyivel. Yi sóhajtott egyet, s belekezdett.
-Nam emlékszel a múltkori randevúnkra? - kezdett bele. - Már ha lehet annak nevezni. Eddig egy olyan randink nem volt, amit ne rontottam volna el. - Nam bólintott a lány pedig folytatta.
-Arra is emlékszel ami a végén történt? Elismerted, hogy a cipőm nélkül nem is vonzódsz hozzám/nem is érdekellek. Megbántottál. Meg akartam mutatni neked, hogy ... Nem is tudom. Persze a csapatok miatt is tettem. Hisz kimutathattam a megosztottságom és szeretetem köztetek, de te is egy fő ok vagy.
-Igazat mond. Ráadásul borzalmasan keményen dolgozott. Amikor begipszelték a csuklóit csak még jobban erőltette, hogy próbáljunk. Azt akarta, hogy elismerd. - támogatta az áthaladó J-Hope is a lányt.
-Ahhh - vakargatta tarkóját Mon. - Olyan kis pabo vagy. Én a... - de a mondatát befejezni már nem engedte a szám kezdetét jelző síp. RapMon Yire nézett, mondatát félbehagyva megragadta szerelme kezét és a színpad felé húzta őt.
-Oppaa~ Hisz ti léptek fel, hová viszel? - sipított értetlenkedve. A célhoz érve, csak leültette a lányt és ráparancsolt, hogy maradjon ahol van. A rajongók elhalkulva bámulták az előadói területet, amikor megindult egy lassú dallam.
-Baby~ You're my Lady. I love you. - kezdett monológjába, majd énekébe.
 You're still ma favourite girl. ~
-But I don't forget you. - nyújtotta kezét, hogy fogja meg és egy kézcsókkal ajándékozta meg. Anno igazán szomorú volt, hogy nem ajándékozhatott kedvesének egy külön számot, csupán a Converse Highal boldogította, így most volt kedves és írt kedvesének egy számot, mit az elhangzott 2012-ben összemixelt Favourite Girl szám szövegrészletével indított. A számban elmondta érzéseit a lány iránt az első találkozásuktól egészen idáig. Minden kis érzését belefoglalta az elhangzott dalba minek címe Ma Lady lett. Ennél érzelmekkel telibb és szebb szám valószínűleg aznap este a bizonyos színpadon el nem hangzott, sőt talán még előtte sem. A szám végeztével Yit úgy kellett kivezetni, mert annyira zavarba jött a történtekről, hogy egyedül képtelen volt letalálni. Nam elvezette egy sarokba az utolsó szám kezdetéig, hogy befejezhesse mondatát.
-Remélem már érted mit akartam mondani. Szeretem a converseket igen, de ez teljesen jelentéktelen dolog, ha velem vagy. Természetesen izgat ez a fajta cipő, hisz tudod, hogy erotikusnak találom, de, ha rólad van szó, teljességgel mindegy, hogy rajtad van e vagy sincs. Te képes vagy felizgatni cipő ide vagy oda. Ami pedig a számot illeti én eddig is büszke voltam rád és elismertelek. Egyszerűen elképesztő vagy. Ezt mindig is tudtam. Hallhattad is. Most pedig menjünk.
Az utolsó szám elérkeztével pörgött fel igazán csak a hangulat. Egy iszonyatos partymix ment le a fiúk jóvoltából az összes bulizós dalt összevegyítve amivel csak rendelkeznek. Sőt amire senki se számított egyik pillanatról a másikra egy zenekar emelkedett ki a süllyesztőből. A koncert zárásául. Érezték kell valami ami pontot tesz az i-re és mi más lenne megfelelőbb erre.
- WE ARE ONE!  - kiáltott fel Chen és V egyszerre.
A dob pergésbe kezdett, a gitárok hangja repkedett. Egy ütős zárás és a 12 Stones - Egyek vagyunkja. A fiúk őrjöngve énekelték a sorokat.

We are one

We are one

We are one

We will stand together

Number one

Number one

The chosen ones

We are one

We are one

We will fight forever

We are one and we won't die young

We are ONE!
- kiáltotta együtt a két csapat.

Az utolsó ütemek elhalkulásával a koncert véget ért. Az őrület azonban csak fokozódott a rajongók sikítozva keltek ki magukból mikor tudatosult bennük, hogy ennyi volt. A kis bagázs pedig kifulladva, felforrt vérrel ugrált le a színpadról. Az az öröm ami elragadott mindenkit leírhatatlan. Sikerült. Megtették. A koncert amiért eddig olyan keményen dolgoztak... Össze-vissza ölelkeztek és ujjongtak egymással és a többi nekik gratuláló közelebb álló személlyel. A ex-EXO tagok sírva borultak volt csapattársaik vállára meghatódva visszaemlékezve mikor még ők is hozzájuk tartoztak.
-Fiaim, ne legyetek ennyire érzelgősek. - kacagott fel Yi elnézve a kis brancsot.
-De hisz ez olyan elképesztő volt. Mi pedig már nem lehettünk részesei. - nyavalygott Kris.
-Pabo. Itt voltatok, így részesei lehettetek. Ráadásul ti örökké a családunk tagjai maradtok. Az EXO örökre tizenkettő és itt vagyok én is. - tartott biztató beszédet kedves mosollyal Yi és megölelte a három jó lelket.
-Olyan édes vagy, Yiyiii.. Ha hetero lennék, most.. - makogta könnyezve YiFan.
-Abba inkább ne gondoljunk bele. - veregette meg vállát.
-Hé Yi-ah. - intett Hobi Yi felé. - Ő itt a nővérem DaWon. Szeretett volna megismerni téged. Remélem nem gond. - hajolt meg, s eltántorgott.
-Üdv, YiJoon vagy, igaz? Én Jung Da Won, HoSeokkie nővére. Én csak szerettem volna bocsánatot kérni a történtek miatt. Tu.. - jelent meg JiWoo.
-Unnie!! - nyávogott az idősebbnek.
-JiWoo. Kérlek légy egy kicsit tekintettel rám. Jelen pillanatban YiJoonnal beszélek. - dorgálta meg. - Szóval tudom, hogy JiWoo kicsit neveletlen és olykor elviselhetetlen. Ha pedig egy helyes fiúról van szó, akkor eléggé nehéz vele bírni, de nagyon kérlek nézd el neki. Általában én vigyázok arra, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, de most muszáj volt elintéznem pár dolgot. Persze tudhattam volna, hogy az öcsikém nem megfelelő erre a feladatra. - hajolt meg mélységesen bocsánatot kérve a múltbeli ügyek miatt. Igazán kedves és tisztelettudó lánynak tűnt. Magas volt és meglehetősen szép. Optimálisan rövid, kék, kicsit csillogó ruhája illett alakjához és kisugárzásához. Kiemelte a lényét. Yi elképedve állt a tündöklő személy előtt.
-Semmi gond. Te se haragudj, hogy elzavartam őt, de túl sok dolog történt egyszerre. Képtelen voltam kezelni a helyzetet. - kért ő is bocsánatot.
-Most komolyan? - pattogott JiWoo, mire DaWon befogta a száját.
Eztán Yi sétára indult a kicsattanó emberek között. Mikor a színpad vége felé járt valaki váratlanul átkarolta hátulról és befogta szemét.
-Emlékszel még rám? - suttogta fülébe. E hang hallatán arca eltorzult és ijedten próbált meg ellépni a bizonyos illetőtől.
-Nehogy azt hidd, hogy megszökhetsz. Azt akartad, hogy elkapjanak, ugye? Hm? - szorongatta. - Hogy elvigyenek valami pszicho mókushoz aki az agyamra beszél és megjavít. Az viszont nem jutott eszedbe, hogy egy tizennyolc éves már felnőttnek számít. Börtönbe zárattál engem. Azt hiszed ezt megúszod? Lehet, hogy a társaim nincsenek már mellettem, de egy ilyen kis nyomoronccal, mint te egyedül is elbánok. - jelentette ki a tényt, még jobban szorítva a kezei közt tartott lányt.
-Én már elértem céljaimat. Azt csinálsz velem amit akarsz. - adta fel magát. Ijedt volt, de józan. Tudta a tiltakozással nem érne túl sokat, egyébként sem volt a stílusa soha.
-Túl könnyű. - röhögte el magát kárörvendőn.
-Úgy gondolod? - mormogta egy mély orgánum a sasaeng háta mögül, ki ahogy megfordult négy fiúval találta magát szembe. - Most pedig ereszd el. - dirigált YoonGi.
-Francokat. Börtönbe juttatott. Ezért bűnhődnie kell. - kiáltott és egy kattanás hangját lehetett hallani. Ez a kés volt a kezében, mi azonnal megsebesítette a célpontját, ki egy orbitális felkiáltással dobta el az őt fogásban tartó lányt.
-AISH, ŐRÜLT PICSA!!
A szemtanúk sokkoltan bámultak az imént kitörő lányra.
-Ne nézzetek már rám így. Mondtam már nektek, hogy megtudom magam védeni. Vagy nem? - nézett rájuk komoly tekintettel.
-De hisz.. - motyogott Jimin.
-És a csuklóid? - tette fel a kérdést V.
-Ja, azok? Rohadtul fájnak. - rötyögött fel csuklóira nézve. - De nem annyira, mint ez a kés a bordáim között. - bökte meg a benne elhelyezkedő tárgyat.
-Azt hiszem elmegyek a kórházba. - indult meg, mire Nam utána futott, hogy elkísérje.

Az igazság mindig kiderül és a jó mindig győz. Hah? Hasonló, nagyon hasonló.


 - - - - - - -

Felhasznált dalok:

Illest Bitch - RM Cover
Converse High - BTS x RM Mix
We Are One - 12 Stones
EXO - Transformer, Hurt, El Dorado
BTS - Danger , Fire
Favourite Girl - RM Cover



Segítő dalok:
Ma city - BTS
Heungtan Sonyendan - BTS
Do You - Rap Monster
Converse High - BTS , RM
Illest Bitch - BTS
Favourite Girl - RM Cover
Transformer -EXO
Mamma Mia -KARA
Mr - KARA

Wave - f(Amber & Luna)
Fire - BTS
Danger - BTS
War of Hormone - BTS
Save Me - BTS
Dope - BTS
You Make Me Feel - Cobra Starship
stb.