It's The Evil!

Fiatalságom és éretlenségem vezetett idáig. Hol vagyok? A semmiben. A sötét semmiben mi felemésztet aznap éjszaka 3 évvel ezelőtt. Ennyire rossz lett volna tettem? Már magam sem tudom. Az érzékeim eltompultak. Bezzeg akkoriban. Nagy kanállal faltam az életet. Csodálatosnak éreztem minden napot amit eltöltöttem. Az éjszakákat és nappalokat egyaránt. Az eredményeim az egyetemen kitűnőek voltak. A munkában jól teljesítettem és a táncpróbákon én voltam az ász, akit senki se tudott lekörözni. Miért vagyok mégis itt? Ez egy hosszú és fájdalmas történet. Egy történet a szerelemről mi megrontotta életem. Azonban nem maga a szerelem volt borzalmas. Vele töltött időszakom az egyik leggyümölcsözőbb volt. Csakhogy hibáztam. Keresztény létemre olyan hibát követtem el ami megbocsáthatatlan. Szövetségese lettem a vörös nagyúrnak. Szakításunk után ez már mindenki szemében nyilvánvaló volt és messzire elkerültek. Nem érdekelt. Rájuk sem hederítve éltem életem. Kinek kellenek olyan emberek akik nem fogadják el? Nekem nem. Ekkor azonban még nem volt vége. Tán szenvedélyem tárgya elkerült közelemből, de érzéseim mit sem törődve ezzel kavargattak vihart bensőmben minden egyes nap. Mi végül felemésztett.
Otthonomban töltöttem időm terjedelmes részét, térhódítva a teret. A dolgok mik előtte örömet és felüdülést okoztak számomra, addigra kihaltak. Érzéketlenül tekintettem jövőm elé, mi akár a sivatag lebegett szemem előtt sivárul. A tanulmányaim leromlottak, révén, hogy nem jártam be már fél éve órára. A munkámból elbocsájtottak, ami pedig a mozgásom illeti, elveszett. Mintha csak meghaltam volna, miközben éltem. Egy zombie testébe ragadva, hasonlóan kevés agyi funkcióval léteztem csupán. Még az öngyilkosságot is megerőltetőnek tartottam.
A csendes szobában, halk szuszogás hallott, mi egyre erősödni kezdett, ahogyan sötétbe borult minden. A szapora légzés tőlem származott. Borzongás futott végig rajtam, ahogyan megéreztem helyzetét magam körül. Bekerített. Hátam mögül lágy szellőt észleltem.
-Ki vagy? - remegett hangom. Válasz nem érkezett, de jelenléte bizonyított volt.
-Nem félek tőled. Felelj hát! - utasítottam, de reakciót semmilyen irányból nem kaptam. Visszafogott hangerővel pislákolni kezdett egy apró dallam a semmiből. Megmagyarázhatatlanul vonzó volt és keserédes. Olyan volt akár az átverés. A csapda amiről tudod mi a vége, de belesétálsz. Akár a szerelem, amiért eladtam lelkem.
Végtagjaim megrándultak. Indulásra adtam fejem, de kiút nem volt. Testem feletti önuralmam pedig elszállt, akár egy pillangó.
Rájöttem a hely már nem az én drágalátos alacsony bérű lakásom volt, hanem egy sokkalta középkoribb építmény beltere. Józanságom híján lépkedtem a tér közepére magabiztosan és emeltem meg karom amikor a fények felvillantak, rám összpontosítva. Egy magányos műsor, miben elsírhatják bánatukat tagjaim?

Suhanás, dobogás, orbitális törés. Ez voltál nekem.
Megtorpantam a sors nagy helyei előtt, gondolkodva céljaimon. Majd feladtam. Így volt, de nem örökre.
Csalódottság kerített magába, szégyen és méreg keveréke zubogott ereimben.
Otthagytál, széttéptél, összezúztál, fájdalmas lelkem megtapostad, szívem érzéseimmel elégetted.
Köszönjem tán meg? Mi értelme volt szeretnem téged? Édes lényed, méreg. Csókjaid cukor íze, savanyúbb a citromnál, most, hogy rájöttem mit tettél.
Mézed elfeledni nem tudom, de kinined szervezetembe juttatása megbocsáthatatlan marad.
Bolond őrületemben azt hittem boldogok lehetünk majd együtt. Gyerekes színjáték volt az egész.
Egy végzetes hiba. Csupán sátáni széndioxidod kábítása.
Nem mondtam semmit, tűrve tűrtem a környezetem változását egy angyal miatt kiről később kiderült a rosszat szolgálja. Csalóból fordultam hívőbe és vissza, nap, mint nap. Míg elért a vég.
Zavarodott fejem sohasem tisztult ki csábításod miatt, mi elragadta tőlem az éltető légzés tevékenységét.
Kitörésem mit sem ért volna, égető szívem mellett, mi rád vágyott. Kavarodott organizmusom tehetetlen volt. Szégyentelenül követett bárhová és elveszett a tudat.

Megtört elmém táncmozdulatai rombolták a teret. Terheimmel együtt. Falaim ízekre zúzódtak és elért a megvilágosodás.

Szenvedélyem az erkölcstelen. A gonosz érintése ami vonzott. Szeretném újra átélni a pillanatokat amikor áthatott az a virgonc kavalkád amivel megfertőzött. A pokol izgatása számomra egyre ingerlőbb.

Bánom, de ellenszegülök parancsodnak az egyszeri élet reményében.

Azzal elmezavarom örökre magába emésztette személyem, eldobva a valós világ kulcsát. Négy téglafal, egy óriási kastély tömlöce és az örök kárhozat amiért elkövettem egy megbocsáthatatlan bűnt. Beleszerettem az ördögbe.

I know your weakness! Chapter 7 2/2 JinMin

Hé, ChimChim, tudtad, hogy hamarosan itt a Karácsony? - motyogta hozzám bújva szeretőm akivel 2 hónapja alkotunk egy párt. A srác, mert ugyebár srác, a tánctanárom 24 éves fia. Házi nyúlra nem lövünk. Megtettem. Mennyire gyümölcsöző? Nem túlságosan. A mester folyamatosan leterhel a feladataival, egyre nehezebb táncok betanulására ösztönöz ezzel elvéve az összes szabadidőm amit SeokJinre szánhatnék. Nem véletlenül. Összejövetelünk napján, rajtakapott minket a teremben ahogyan egymást ölelgetve édelegtünk. Mondhatom, kellemes élmény volt. Lebuktam az edzőm előtt, ez egy dolog, lebuktam a szerelmem faterja előtt ez egy másik dolog, de hogy ez a személy egy és ugyan az... Elásna valaki? Tudja, hogy a fia és köztem szikrázik a levegő, nem egyszer vette észre, így teljes erőbevetéssel azon van, hogy elválasszon minket lehetőleg anélkül, hogy megbántaná a fiát. Erre az egyetlen lehetőség az, ha az én időmet rövidíti le, amit vele tölthetnék. Szereztem egy csodálatos és lenyűgöző pasit, erre a sors megbüntet. Sohasem voltam egy szerencsés figura. Ez most is meglátszik. Mindenért küzdenem kell. Persze így izgalmasabb, de néha nehéz.
-Valóban? - sandítottam oldalra a televíziót kapcsolgatva.
-Aish, Jimin, te nem is figyelsz rám! - háborgott.
-Dehogynem. Most viszont mennem kell aludni. - csókoltam homlokon a hálóm felé indulva. - Tudod merre van a kijárat. Kérlek zárj be magad után. - intettem.
Sajnálom őt. Nem szándékosan teszem ezt, de fizikailag ki vagyok merülve. Kitartó személy vagyok, de az én szervezetem sem bír ki mindent. Félek, hogy el fogom veszíteni, de nem adhatom fel az álmom. Ráadásul ha így tennék, talán még el is tiltanák tőlem, vagy inkább engem tőle. 24 éves férfi, mégis mintha egy 16 éves kislánynak udvarolnék akit a szülei még a széltől is óvnak. Kész vicc. Mindeközben a hercegnő tudatlanul várakozik rám. Gondolataimból egy hideg szellő zavart fel mely fülemet érintette.
-Jimin-ah! - ölelt át hátulról kedvesem.
-Jin! Fáradt vagyok, kérlek ne zaklass! Holnap megint suliba kell mennem, aztán munka és az edzés. Pihennem kell. Értsd meg.
-Rám már időd sincs? - hallatszott hangjában a kétségbeesettség.
-Bocsáss meg, én igyekszem. Hidd el nekem. Hamarosan veled is foglalkozni fogok, de előtte még el kell intéznem néhány dolgot. Rendben? - ígértem neki oda a felszámolhatatlant.
-Megesküszöl rá? - nyújtotta kisujját.
-Meg. - kulcsoltam át. Azzal be is aludtam.

-Jin!! - kiáltottam reggel felébredve ágyamban.
-Nem én voltam. - mentegetőzött az eset megemlítése előtt.
-Miért van lehúzva a gatyám? - vetettem felé gúnyosan haragos vigyort.
-Én csak.. Umm.. Ne ítélj el! - jött zavarba elfordítva fejét.
-Én itt kidolgozom a lelkem te meg, csak ezzel vagy elfoglalva? - dühöngtem, megjátszva magam.
-Jimin, ez teljességgel felháborító! Nem vagyok olyan, csupán lassan 3 hónapja együtt vagyunk és egész idő alatt nem történt semmi. Úgy ülünk azon a kanapén minden egyes nap, mintha csak haverok lennénk. Egy párkapcsolattól nem épp ezt várja az ember. Nem mintha panaszkodni akarnék. De, tudod mit? Mégis akarok. Ha nem érdekellek szexuálisan valld be. Szeretlek, de ha ilyen mértékben szarsz a fejemre minden téren akkor ennek semmi értelme. Akár be is fejezhetnénk. - kelt ki magából.
-Jó, fejezzük be. - tudtam le, beleegyezve. Szavai torkán akadtak kijelentésemre. Sokkoltan áldogált szobám ajtajában.


A napjaim szakításunk óta meglehetősen könnyedebbé váltak. Nincs ki zargasson, mert nem foglalkozom vele és tudok a dolgaimra koncentrálni. Ez kellett. Karácsonyig kevés nap állt rendelkezésemre és még nem intéztem el mindent. Nehogy félreértsetek. Eszem ágában sincs szakítani a hercegnővel. Ellenkezőleg.
December 23.-ra mindennel kész lettem. Örömtelin néztem körül az alkotásomon és alig vártam, hogy ő is láthassa. Hajnalban elsomfordáltam kiválasztottam házához és sűrű, gyors kopogás közepette az ajtóba helyeztem egy dobozt. A bokorba bújva kémleltem végig ahogy szívem galambja kivánszorog a nyílászáron és felveszi a dobozt. A levelek miatt kicsit homályos volt látásom, de úgy hittem örült neki és azzal leléptem. A dobozban francia csokoládé és egy levél tartózkodott amiben egy bizonyos címre invitáltam kedvesem.
A találkozó délelőtt kilencre lett lefixálva a közeli parkban. Ahová nem éppen az jött el akire vártam. Az alak távolról is ismerősen hatott, de nem szerelmemet rejtette a sziluett. Amint közelebb ért, ijedtemben nyeltem egyet. Meg fogok halni?
-Oh, édes SeokJin-em! A Seonyudo Parkban várlak, délelőtt pontban 9 órakkor. Kérlek gyere el. Szeretném tisztázni a dolgokat. Szeretlek, Park JiMin - olvasta fel a boríték tartalmát, undorodó hanglejtéssel. -Milyen aranyos. - gúnyolódott. -Először megfertőzöd, eldobod és most vissza akarod édesgetni magadhoz. Gusztustalan kis féreg vagy, töpszli. - vágta a képembe, szája nyáltartalmának 50%-val együtt.
Mester, maga ezt nem érti. - nyökögtem. - Szerelmes vagyok a fiába. Tiszta szívemből szeretem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy boldoggá tegyem és megvédjem. Ezért kellett szakítanom vele. Maga túlterhelt engem, aminek tudatában vagyunk mindketten, így egyszerűbbnek éreztem, ha míg a körülmények nem javulnak Seok-ot kizárom ebből az ügyből. Ezzel megvédve őt a fölösleges aggodalomtól.- magyaráztam múltbéli cselekedeteim miértjét, de nem hatotta meg.
A kifogásaid hidegen hagynak. Nekem az a lényeg, hogy a fiam vissza térjen a jó útra, elfeledve téged. Ha ehhez az kell, hogy magam tüntesselek el, nem röstellem megtenni. - szinte fenyegetett. Megijedtem, nem kicsit, de nem hagyhattam, hogy megrémítsen és eltántorítson a célomtól.
-Uram, én tisztelem magát és felnézek magára, de a Seok szeret engem, ahogyan én őt. Ezt nem tartja előrébb valónak, mint azt, hogy ez e a Biblia által előírt helyes út avagy sem? - győzködtem, megnyerő érveimmel. Elhittem, hogy ezzel hathatok rá. Nem éppen.
-Nem. Gyere szépen velem. - ragadott meg és húzott magával.
-Vá-vá-várjon. Most meg hová akar vinni? - estem kétségbe.
-Egy helyre ahol nincsenek szemtanúk. - fejtette ki. Basszus. Kinyír. Biztos ki fog nyírni. Meghalok a francba mielőtt közölhettem volna, hogy szeretem. Bár legalább a szerelmem miatt döglesztenek meg.
-Mit képzelsz! - kiáltott fel valaki és egy nagy csattanás hallatszott. A szorító kezek elengedtek, így hátra pillantottam. - Hol marad a Hyung? - lihegte.
-Jin-ah, igazából nem akartam szakítani veled, bocsáss meg. A körülményektől akartalak csak megkímélni. - hadartam.
- Tudom. - mosolygott. - Minden hallottam. Oh, Appa felkelt. - vizslatta a földön ülő, arcát tartó embert.
-Te behúztál az apukádnak? - lepődtem meg.
-Bántani akart téged. - e mondat közbeni szemei késztetnek engem arra, hogy vele akarjak lenni örökre. Oda vagyok ezért a félnótásért.
-De.. Ő egy díjbirkózó, te pedig egy facölöp. - mutogattam hitetlenül.
-ChimChim-ah, az, hogy mi látszik az emberek testfelépítéséből nem feltétlen tükrözi a fizikai erejüket. Tinédzser koromban boxoltam egy ideig és konditerembe jártam, sőt az még a mai napig elvétve megesik amióta veled összejöttem, ráadásul kinek, mi a facölöp. - húzta fel pólóját. Döbbenet. Kicsit benéztem. Hiszen 3 hónapja még a 10 fekvőtámasz is gondot okozott neki. Ezt hogyan?
-Megdug... Mármint Megdöbbentettél. - böktem ki nagy nehezen.
-Fiam, befejezed, vagy javítóba duglak mindkettőtöket! - riogatott továbbra is a vén holló.
-Appa, elég volt! Ne szólj bele az életembe és hagyd nyugton élni azt akiért a szívem dobog. 24 éves vagyok. Régen férfi. Nem szabhatsz meg nekem semmit. - állt ki magáért életében először SeokJin.
-Míg nálam élsz addig igenis megtehetem. - hozta fel a tényt.
-Akkor nincs gond. Seok Hyung hozzám fog költözni és együtt fogunk élni. Akár egy normális felnőtt pár. Van esetleg valami ellenvetés? Nincs? Megbeszéltük. - ragadtan kezen párom és elvezettem a helyszínről.
-Komolyan  gondoltad, hogy hajlandó vagy együtt élni velem? - faggatott.
-A globális felmelegedés egy komoly dolog? - kérdeztem vissza, válaszolva ezzel.
-Jimin, hova megyünk? - érdeklődött.
-Meglepetés. Tulajdonképpen, máshogy terveztem ezt a napot veled, de apukád elrontotta, így be kell érnem azzal ami megmaradt az ötleteimből. Mostanában többször annyit dolgoztam, mint általában, hogy ezt ki tudjam fizetni. - tessékeltem be a forgóajtón egészen a 8.emeletet megcélozva.
-Luxus lakosztály? - tátotta el száját.
-Nem volt könnyű, de megszereztem Karácsony délelőttig.- újságoltam.
-Ez így nincs rendben. Ez mind nagyon szép és jó, de én vagyok a rangidős, nem hagyhatom, hogy te fizess. - váltott szerény módra.
-De igenis rendben van. A hercegnők nem szoktak fizetni. Azt majd a herceg megoldja. Emlékezz a mesékre. - csókoltam meg az ágy előtt, kábulatba ejtve.
-Férfi vagyok, nem holmi Hamupipőke vagy Csipkerózsika. - makogta, közben lenyomtam az ágyra elgyengült testét.
-Aha. - csókoltam bele nyakába, mire felnyögött.
-Ne! - sikított és igyekezett eltolni, de képtelen volt rá.
-Legyél jó kislány és maradj békés, ha szeretnéd, hogy megtörténjen amire már 3 hónapja vársz. - suttogtam fülébe.
-Kislány a halál! - dühödött be, mire fülcimpájára haraptam.
-Swit! - csitítottam. -Hyung, mond ki, hogy akarsz engem! - dörmöltem fülébe vad orgánumom használva.
-Ennyire még nem ribancodtam el. - röhécselt szarkasztikusan.
-Biztosan? - nyúltam le nadrágjához, ahol a kakas már kukorékolt az ólban. Megérintettem madarunk fejét, azzal lelkem száját egy sóhaj hagyta el.
-Igen.
-Tuti biztos? - dörzsöltem hozzá magam amennyire tudtam. Mimikáján látszottak a szenvedés nyomai, de szelleme erős maradt és kitartó.
-Jimin, kérlek függesszük ezt fel, oké? - kelt volna fel, de visszatoltam.
-Mond ki! - tátogtam.
-Én.. Én.. - takarta el arcát zavartan. - Nem megy.
Túl szeretni való volt, hogy tovább játsszak csak úgy vele. Nehezítsük a játékot címszó alatt lekalandoztam alsó tájékához lerángatva róla szűk nadrágját. Megkönnyebbült, éreztem és láttam is. Alsója lehúzásával hozzá is láttam tervemhez. Első sorban rányaltam a tetejére, majd fokozatosan, nyelvemmel körözve rajta, számba fogadtam az egészet. Nem akarok dicsekedni, de szerintem nem voltam rossznak nevezhető. Sikolyok és sóhajok lepték be a szobát, ám amikor az orgazmushoz közeli állapotba kerül, hoppon maradt.
-Ah, - realizálta helyzetét Seok - Akarlak téged! - mart rám túltengetten. Mosolyra nyíltak ajkaim kijelentése jóvoltából. Tágítani kezdtem a kiéhezett princesst, míg ő ficánkolt alattam felső testemmel játszogatva. 3 ujjam után, úgy határoztam, be fogok férni. Nyílásához tettem mini Chimet és szurkoltam. Fájdalom jele mutatkozott meg szerelmemen, de semmiképp sem kért megállást. Belseje meleg volt és kellemes, kicsit szűk, de megfelelő. Mikor jelezte, hogy már jobban van, mozogni kezdtem. Én mondom nincs még egy ilyen gyöngyhangú lény a világegyetemben. Már ettől képes lennék elmenni, hát még az orgazmusa látványától ahogyan megfeszül háta, sikolt egyet és élvezetes arckifejezéssel lapul a párnák közé. Nem sokkal később követtem, próbálva nem benne elmenni. Legalább első alkalommal, a szeretet ünnepén nem akartam szemét lenni, nem jött össze. Későn kapcsoltam. Lihegve rogytam le, bocsánatot kérve az incidensért.
-Köszönöm az ajándékot! - küldött hálás mosolyt felém.
-Miféle ajándékot? - kérdőn néztem.
-Az egész hoteles dolgot, azt, hogy segítettél kiállni az ősöm ellen és, hogy megengedted, hogy hozzád költözzek. Emellett még azt is, hogy neked adhattam magam. - bújt hozzám.
-Még mindig túl aranyos vagy. - öleltem át.
-Szóval, holnap délelőtt... - gondolkodott. - Nem jössz el velem fürdeni? - huncut vigyor húzódott arcán.
-Hogy a fenébe ne. - pattantam fel követve a magasabb formás fenekét a mellékhelységbe.

I know your weakness! Chapter 7 1/2 SOL JinMin

A  Kim Táncstúdió, a hely ami mostanság az életem nagy színhelyét képezi. Legalább napi 6 órámat felemészti az idő amit ott tánctanulással töltök. Nagyjából 1 éve annak, hogy csatlakoztam a Kim KwangJin által alapított tánccsoport tagjai közé. A célom egyszerű. Szeretnék a legjobb táncossá válni, vagy legalábbis megmutatni a legjobb formám minden színpadra lépés eljövetelével. Azonban idővel találtam még egy indokot arra, hogy eszem ágába se jusson kilépni.
Kim mester csodálatos tanár és kiváló táncos. Nem is lehetne nála jobb tanárunk. Nagyon örültem mikor elfogadta a jelentkezésem. Később tudomást szereztem arról, hogy ennek a fantasztikus embernek van egy ivadéka is. A fiú és köztem mindössze 3 év korkülönbség van. Ennyi az össz információ aminek tudatában voltam róla. Aztán egyszer a férfi utódja úgy határozott meglátogatja apját és megszemléli az óránkat. Úgy képzeltem biztosan hasonló apjához. Magas, erőteljes és kidolgozott testtel rendelkezik. Bőre kicsit sötétebb az átlagnál és mozgási rátája az egeket verdesi. Egy tehetséges isten.

Nagyban elfoglalva vizuális világommal a mozgásgyakorlatokkal kapcsolatban, szemem sarkából megpillantottam valakit az ajtóban. Felé emeltem tekintetem és szemöldököm automatikusan húzódott fel pár centire. A bejáratnál egy nyakigláb, sovány srác állt. Világos bőre és halványbarna haja csak úgy világított a napfényben mi kintről szűrődött be. Lélegzetelállító volt. Az oktató felé tekintett ki mosollyal hívta magához. Azt ne mond, hogy... De igen.

-Fiúk-lányok! Hadd mutassam be a fiam, Kim SeokJin. - biccentett az alacsonyabb felé.
Ez nem lehet komoly, nem akartam hinni a fülemnek. Az illetett külseje nem tükrözte azt amit a családfőjéről le tudok olvasni. Ez magában nem lenne gond, de ő... egy kétbalkezes balfácán. Sóhajtottam fel. Sajnálom mester. Igazán.
Tudom, enyhén negatív vagyok, így ismeretlenül ami a részemről nem túl kedves, de bőven alulmúlta elképzeléseimet. Ezen nehéz túllépni.

A nap további részében próbálva figyelmen kívül hagyni az újdonsült vendéget koncentráltam "munkámra". Egy ideig gond nélkül ment. Egészen addig, míg rajta nem kaptam, hogy engem fixíroz. Akaratlanul elkezdett idegesíteni, majd zavarba jöttem. Mi baja van ennek? Francért bámul engem megállás nélkül? Értetlenül álltam a helyzet előtt. Miatta több lépést is elrontottam. Mondhatom nagyon hálás vagyok érte. Fasz fej!

Nap végén a cuccaimat pakoltam, utolsóként maradva a teremben, mikor egy hang szólalt fel mögülem.
-Annyeong! - köszönt rám.
-Csá! - rá se hederítettem.
-Nagyon ügyes voltál. Tehetséges vagy! - dicsért, barátságos hangsúllyal.
-Mi? - kaptam felé tekintetem, s realizáltam kivel is folytatom le beszélgetésem. Nyeltem egyet megilletődve. - Köszi! - tértem vissza feladatomhoz.
-Ha nagyon szépen megkérnélek, hajlandó lennél nekem segíteni, hogy jobb legyek én is? - kérdezte édes hangon.
-Ne is álmodj róla. Lehetetlen. - hagytam faképnél. Pontosabban hagytam volna, de ő ennyivel nem tudta le. Makacs öreg. Hah.
-JiMin, esedezve kérlek! - nyögte utánam, szenvedőn. Megtorpantam és fordultam egyet tengelyem közül, közelebb sétálva a földön esdeklőhöz.
-Honnan tudod a nevem? - vontam kérdőre.
-Appa egyik tanítványától tudakoltam meg. JiMin, légy elnéző. Tisztelem az apám és ahogy elnéztem te is. Én csupán szeretnék a kedvére tenni. Akarom, hogy büszke lehessen, de te is láttad mennyire béna vagyok. Mit mondasz? - győzködött.
-Ah, rendben van. - tartottam kezem arcom elé. -Nem vagyok egy profi, de megpróbálhatom átadni az alapokat. Mikor szeretnél kezdeni, Hyung? - tudakolódtam. - Holnap délután, este felé ráérek, ha gondolod.
-Az perfect. - mosolygott rám, hálásan. Aigoo, ez a nagy gyerek. Tudom, tudom. Igent mondani csak így, felelőtlenség a részemről, de nem bírtam tovább. Annyira aranyos volt. Képtelen lettem volna nemet mondani, ha így kér meg. Kezdek bedilizni?

A rákövetkezendő nap edzés után, Jin feljött hozzám gyakorlás gyanújával. Életemben a barátaimon kívül mást nem engedtem fel a lakásomra, most pedig egy számomra ismeretlen fog lézengeni az otthonomban. Biztos átgondoltam én ezt? Én sem hiszem. Belépve a bejáraton rendre utasítottam, felsorolva a szabályokat amiket nem árt ha fejben tart.

-Először is, erősíteni kéne kicsit az izmaid. - szóltam oda neki egy vizes palackot nyomva jobb kezébe.
-Hát ez? - nézett kérdőn.
-Shh. Kelleni fog. Most pedig, 10 fekvőtámasz. Hajrá. - utasítottam a padlóra.
-Tessék?! - döbbent le.
-Ne játszd a süketet! Takarodj le és nyomasd azokat a fekvőket! - parancsoltam rá keményen, amit nem tudott hová tenni. Nyavalygások közt lassan lehordta magát a földre és nekiállt. 5 után, úgy érzékeltem elérte a haladó szintet, így óvatosan hátára másztam átkarolva mellkasát hátulról.
-T-Te most mit művelsz? - lepődött meg, s arca vörösre váltott.
-Plusz terhelés. Mennyit bírsz. Ez egy teszt. Így tovább. - kuncogtam, mulatva a leheletnyit szokatlan helyzeten.
Dicséretre méltó a kitartása. Elért a 10-ig, aztán egyszeribe összeszakadt, nagyot puffanva a földön.
-Megvagy, hercegnő? - rötyögtem a kimerült személyen tartva tekintetem.
-Hercegnő? - puffasztotta fel arcát.
-Aha. Az első látásunk momentumából ered. Úgy festettél abban a megvilágításban, akár egy szupermodell kislány, akit szépsége ellenére az ég csekély anyaggal ajándékozott meg kebel részen. - tártam fel előtte képzeletem.
-Tartogatták az anyagot, hogy megalkothassák a hátsód. - röhécselt.
-Te meglested a hátsóm? - vágtam meghökkent képet.
-D-Dehogy, csak annyira kiterjedt, nem lehet nem észrevenni. Vonzza a nézőközönséget. - pirult bele mentegetőzésébe, mire felnevettem.
-Nyugi, tata! Mások is mindig ezzel szívatnak. - nyugtattam le.
-Tata? 3 év!! Hová vagyok én a nagyapád?! - lángolt fel.
-Nem kell így felkapni a vizet. - tettem vállára a kezem, de leverte.
-Jóindulatú voltam, figyeltem rád, nem szóltam rád, betelt a pohár. A tiszteletlenségnek is van határa!! - pattant fel, felkapva cuccait. Azzal elhagyta a helyszínt és több napig hírét sem hallottam. Bevallom, kezdtem aggódni. Nem hittem, hogy ennyire szívére fogja venni a beszólásom. Hisz vicceltem. Még hogy öreg. Most tölti a legjobb éveit. Kicsattanó és letaglózó a kinézete. Szóhoz se jutok, ha elém tárul látványa.

Péntek volt, SeokJin felől már egy hónapja semmi hírt nem hallottam. Megfordult fejemben, hogy rákérdezzek a mesternél, de nincs pofám ilyennel a színe elé járulni. Aznap viszont elhatároztam, hogy edzés után, rá fogok kérdezni. Erre nem került sor. Ugyanis Seok megjelent az órán, habár csak a vége tájt esett be. Elnézést kell kérnem tőle. Ez zakatolt fejemben. Amint vége lett a táncórának, felé vettem irányom.
-Seok! - szólítottam fel. Hívásom figyelmen kívül hagyva vágtázott tovább a kijárat felé. Miután megannyi kísérletem kudarcot mondott, bekeményítettem.
-AZT MONDTAM JIN HYUNG! - csaptam a mellette lévő falra, mire felém fordult.
-Most pedig meghallgatsz, pabo Hyung. - halkultam el.
-Ha beszélek hozzád nézz rám! - emeltem meg állát magam felé.
-Nem akarok. Szeretnék elmenni. - szemeiben fájdalom tükröződött.
-Figyelj, én röstellem amit mondtam. Tiszteletlen voltam, ez nem volt szép tőlem. Sajnálom. Meg tudsz bocsájtani? - válasz nem érkezett. - Jin é.. Jin Hyung, én nem gondollak korosnak.
-Ugyan, nem kell hazudnod a kedvemért. Megöregedtem. Egy agg tehetségtelen csődöt mondott balfácán vagyok. - pásztázta a földet. Szívem meghasadt érte. Ennyire mélyre nyúltam volna?
-Ez nem így van! Ne beszélj badarságokat! Hyung, 24 éves vagy, ifjúfelnőtt. Minden bizonnyal meglehetős számú tehetséget tudhatsz magadénak és a táncot illetően itt vagyok neked én. Segíteni fogok, ígérem! - kerestem íriszeit, térdeimet behajítva. Letöröltem időközben hullott könnyeit és magamhoz szorítottam.
-Hülye, ne sírj! - vigasztaltam, pöppet alpári módon. -Nekem van igazam, szóval nincs miért aggódnod.
Akaszkodott nyakamba, magassági különbségeinket félretéve.
-Nem tudnál úgy szeretni engem is ahogyan aput? - szipogta alig hallhatóan nyakamba.
-Miről beszélsz?! - kérdeztem rá érdekes mondatára. Válasz hiányában, eltoltam és rámeredtem. - Szóval?
-Mindig olyan csodálattal nézed Appat. Minden szavára ugrasz és folyton dicséred vagy bókolsz neki. A tanításomba is csak akkor egyeztél bele mikor megemlítettem őt. Szereted őt, nem igaz? - vádolt meg.
-Kim KwangJint tisztelem. Az apukád megnyerő fizimiskával rendelkezik és a tehetsége vitathatatlan, de bőven az ősöm lehetne. Ráadásul másba vagyok szerelmes. - vezettem le.
-Másba? - vágott csodálkozó fejet.
-Nee. Ez az illető egy kicsivel alacsonyabb, cérnább, ügyetlenebb, de ugyanakkor minden pillanatban egyre inkább elbűvöl. Hófehér bőr, világos korona, igéző ajkak, amiket most szívesen birtokba vennék és azt hiszem így is teszek. - ízleltem rá a velem szemben helyet foglaló megilletődöttre.
-Princess, engednél nekem? - váltam el vágyamtól.
-Egy akaszkodó csitrinek? - vonta fel jobb szemöldökét. Jó pofiztam választottam előtt, várva az ítéletre. -Ha nem zavar, hogy mellettem egy pincsi vagy. - hahotázott.
Aucs, ez most tökön ütött. Nem, nem használtam rosszul a mondatot. De hagyjuk is a perverz fantáziám.
-Ha egér lennék már rég megcseszhetted volna. - világosítom fel.
-Beteg kis törpe vagy te. - paskolta fejem.
-Nem vagyok törpe! Vigyázz, erre ugrom. - figyelmeztettem.
-Jól van kiskutyus, nyugalom! - simizte meg fejem tetejét.
-Ne bosszants! - szórtam villámokat nézésemmel.
-Az enyém vagy, addig bosszanthatlak míg kedvem tartja. - incselkedett.
-Ha folytatod, elhagylak mielőtt még komolyan járni kezdenénk. - fenyegettem.
-Képes lennél ilyen elvetemült dologra? - tettette az álszentet.
-Nem. Igazad van. Nem lennék képes rá. - öleltem meg a bennem lévő összes szeretettel felé.

Near! TaeGi (One Shot)

Ismeretlenül bolyongva egy felfedezetlen területen...
Új helyszín, új emberek. Ez volt a sorsom.
Eredetileg Daegu-ból származom, de a szüleim jóvoltából életemben sokszor költözésre voltam kényszerítve. Világ életemben egyedül éreztem magam a világban. Az egyetlenek akiket ismertem, a szüleim. Őket se igazán, hát még ők engem. A 20. születésnapom alkalmából a kívánságom a következő volt: Hadd költözzek vissza oda ahol a gyökereim vannak. Eleget téve ennek, nevelőimtől egy repülőjegyet kaptam ajándékba. Kifizetve az utat indultam el szülőföldemre ahol egy egy hónapra kifizetett lakásba költözhettem be. Amikor a repülőtéren leszálltam, majd kiugrottam a bőrömből. Újra itthon. Annyira hiányzott már. A nagyszüleim háza volt az első amit megtaláltam. Öreg falai még álltak, magukban hordozva a megannyi családi emléket. A levegő friss volt és simogató. Érzésre mintha csak körülölelne és üdvözölni akarná régen látott barátját. Én voltam az és hasonlóan éreztem. Nosztalgiázásom befejeztével a ház felé vettem az irányt ahol a bérelt szállásom található. Egy hónap... Ennyi időm van, hogy munkát találjak magamnak. Ha nem sikerül, vissza kell repülnöm hozzájuk. Szeretem őket, de semmi kedvem tovább az irányításuk alatt élni. Azt tenni amit ők mondanak, úgy ahogy akarják. Más vagyok.
Felcaplatva a lépcsőn húzós bőröndöm társaságában megzavartam a ház gyöngéd csendjét. Később azt vettem észre, nem az volt az egyetlen. Szobám felé egy alakkal találtam szembe magam. Sohasem láttam még, se őt, se hozzá hasonlót. Megragadta tekintetem és nem engedte. Alacsony volt, de mégis erőteljesen sugárzott belőle a megvetés és az ellen érzet, miközben érdektelen tekintettel vizslatott. Öltönye stílusos volt, de laza. Aurája azt sugallta, jobb ha nem lépek közelebb. Ő az úr és mellette mindenki csak másod fél lehet. Ki lehet ez a káprázat és miért köt le ennyire?
Elsétálva megkerestem birtokszámom és befoglaltam ami az enyém. Kis szobák, de otthonosak. Talán nem a legnagyobb, de nekem megteszi. Végtére is egyedül élek. Plusz sohasem én voltam az a személy akit különösen izgatna a tartózkodási helyének állapota. Elmélkedésem közben kopogást hallottam a bejárat felől. Ajtót alig tudtam nyitni olyan hevességgel engedte be magát rajta az intenzív személy. Megragadta csuklóm és a falhoz szorított.
-Hogy hívnak? - sziszegte képembe.
-K-Kim TaeHyung. - nyökögtem megilletődve.
-TaeHyung-ah - simította meg arcélem. -Mi járatban kisfiú? - vett fel lenéző pozíciót.
-H-haza jöttem. Jelenleg munkát keresek, hogy itt is maradhassak. - magyaráztam, mintha érdekelhetné is őt.
-Értem. - vigyorodott el. - Akkor mostantól velem dolgozol. Gond letudva. - határozott helyettem is.
-Mégis miféle munkát kéne csinálnom veled?- érdeklődtem.
-Holnap megtudod. Addig is maradj ilyen szép. - nyomott egy puszit arcomra és lelécelt. Döbbenet. Nem lehet másként leírni. Ennek az alaknak nincs ki a négy kereke. A legkiakasztóbb viszont az, hogy a felé való figyelmem ettől fogva egyre nőtt.
Az elkövetkező nap a férfi eljött hozzám ahogyan mondta. Elvitt engem egy aranyos kis kávéházba és bemutatott a vezetőnek. Munkát szerzett nekem, cserébe a semmiért. Mi oka lehet erre? Külseje rideg, vonzalma bizarr és kihívó, ezzel szembe a belső ember teljességgel más. Merőben eltér. Február 13. Csütörtök a nap ami nehezen kezdődött és annál furcsábban ért véget. Aznap is dolgoztam, csak mint a többin. Immár háromnegyed hónapja munkálkodtam egy helyen az illetővel aki megmentette az életemet ezzel a lehetőséggel. Indoka azóta is tisztázatlan maradt.
Hívást kaptam a szüleimtől délelőtt 11 óra felé, ami arra késztetett, gondoljam el a jövőm.

-Halo? Kicsim te vagy az, TaeHyung? - hangzott fel édesanyám hangja,
-Jelentem igen. Mi ez így váratlanul?
-Tán már nem is kereshetünk? - szólt hozzá apám.
-De, csak váratlan. - védtem meg magam.
-Fiam, gyere vissza hozzánk. Tudom, hogy ott akartál élni, de legalább gondold meg. Seoul a főváros. Itt az esélyeid sokszorosukra nőnek. Nem mondhatod, hogy feladnád a lehetőségeidet mindössze Daeguért. - győzködött.
. . .

Ez a hely, mint egy darab belőlem. Sehol máshol nem érzem ennyire jól magam és nem is fogom. Ettől független édesapám érve megcsapta fülem. A főváros nagy dolog. Lehetnék több egy olcsón fizetett ócska felszolgálónál. Akarom ezt? Nem tudom biztosan. Később hősöm felkeresett tudakolódva felém.
-Mi lelt, öcsi? Van valami ami a lelked nyomja? Velem megoszthatod. - mosolygott megborzolva így is borzas hajam.
-Semmi, Hyung. Minden rendben. - erőltettem hamis boldogságot magamra és azon vacilláltam miért is nem vagyok képes megosztani ezt az egyszerű dolgot vele. Talán azért, mert hálás vagyok, hogy törődött velem és nem akarom elvenni a kedvét azzal, hogy közlöm vele az elmenetelem lehetőségét.
-Gyanús vagy te nekem. - bökött meg. - Mond, holnap ráérsz? Lenne egy fontos megbeszélnivalóm veled ami halaszthatatlan.
-Számodra ne szakítanék időt bokros teendőim közt? - nevettem. - Mintha ne tudnád, hogy te vagy az egyetlen akivel jóformán kommunikálok.
-Tudom, csak hallani akartam. - nevetett ő is.
Valami sürgős hír. Az aggodalom és öröm jár néptáncot hasamban ezt hallva, megpróbálva eldönteni melyikük a jobb. Az állás, döntetlen. Mi lehet az?
Aznap két sebből vérzett láthatatlan sebem, a tudatlanság és döntésképtelenség jóvoltából.
Másnap szúró szívvel futottam össze barátommal. Tartva a 2m távolságot. A parkban sétálgattunk ami ekkortájt száraz volt és a nap sütötte meg. Ezen a télen ritkán leltünk hópelyheket az égen. Főként a végső téli hónap csípőjén. Kifejezhetetlenül nyugodt és lelkes volt akkortájt a körülöttünk élő világ, a természet. Egyszerűen leírhatatlan.
-TaeTae, tudod miért akartam veled ma konzultálni? - tette fel a kérdést előre tartva.
-Miért? - jeleztem tudatlanságom.
-15 évvel ezelőtt 8 éves voltam. A legjobb barátom és egyben szerelmem elhagyta ezt a helyet és itt hagyott egyedül, magamra. Megértettem, de elfogadni képtelen voltam. - mesélt.
-Sajnálom. nehéz lehetett. - éreztem együtt.
-Még mindig nem esett le, te dinka alien?! - vetett rám durcás pillantást.
-Micsoda? - értetlenkedtem.
-Az isten szerelmére, te fogyatékos kis srác. Most jól figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani. - szorította kezei közé arcom és közelről szemeimbe nézett.
-15 éve annak, hogy az én első szerelmem elhagyott. Ő akkor volt 5 éves és egy igazi dinka. Megfogadtam neki, hogy ha ismételten találkoznánk nem hagyom, hogy baja essen, vigyázni fogok rá és olyan leszek akár egy jó férj. Egy fiú aki jókedvű, édes, nehezen megfogható, saját gondolatokkal rendelkezik, akit első látásra a halál fenekére akartam küldeni és akit ennyi éven át se tudtam elfeledni. Esetleg ki szeretnéd találni a nevét?
-Ez egy szép történet, de honnan tudhatnám én azt, hogy te kibe estél bele annyi éve? - néztem rá, arca elsötétült. Közelebb húzódott és egy csókot nyomott ajkaimra.
-Kim Tae Hyung! - suttogta ajkaimra. - Így hívták.
-Mi?! De én...
És akkor minden beugrott.
Egészen gyerek koromban sokat játszottam a házunktól nem messzi játszótéren. Ott ismerkedtem meg vele. Magával Min YoonGi-vel. Akkortájt is pontosan ugyan ilyen volt. Semmit sem változott. Hamar elválaszthatatlan barátok lettünk. Nem is tudom minek volt ez köszönhető, de megtörtént. Olyan  volt akár a bátyám vagy több. Durva, de nála gyengédebb és jobban törődő emberrel még nem hozott össze a sors. Amikor a szüleim közölték az információt a költözéssel kapcsolatban, lefagytam. Hogy mondhatnék ilyet annak aki ennyire szeret? Megtettem. Ő csak lágyan magához vont és halk ígérettel csitította tomboló lelkem. "Ha nagy korunkban újra összehoz a sors, mert így lesz, akkor megesküszöm neked, te leszel az egyetlen számomra. Akárcsak a jelen momentumban. Ne félj." Elhittem neki akkoriban, de hogy valóban megtartotta...
Időközben arra is rájöttem, én miért ragaszkodtam ide ennyire.

-Apám, az ajánlatok valóban csábítóak lehetnek, de nekem itt a helyem. Itt az életem és a szerelmem. Semmi pénzért vagy másért, nem adnám oda. Sajnálom. Maradok. - tettem le a mobilom, a mellettem elhelyezkedőre tekintve.

-Ez mi volt? - nézett kérdőn.
-Csak kimondtam amit érzek. Szeretlek, YoonGi Hyung! - öleltem meg jó szorosan. - Régen, Most és Mindörökké.

I know your weakness! Chapter 6 SOL TaeGi

Az iskola szívás. Ez egy régi mondás és milyen igaz. Ezért is szeretem olykor-olykor ellógni azokat az órákat amik nem érdekelnek. Néha megesik, hogy egy napot is kihagyok. Pontosabban, eddig ez volt nálam a módi. Mostanában viszont képtelen vagyok elkerülni a sulit. Az új diák megérkezése óta nem csak hogy késztetést érzek arra, hogy itt legyek, de kötelezővé is tették számomra.
Nem olyan rég, pár napja iratkozott át hozzánk ez a Kim TaeHyung nevet viselő, anyaszomorító. Első látásra sem volt szimpatikus. Éreztem, hogy a barátságos mosolya mögött egy manipulálni akaró zseni rejtőzik. A vicc az, hogy nagyon jól adja a komplett hülyét és pont az én gondjaimra bízták. Rábízni arra az emberre aki a lelket is kitünteti belőle... Rossz választás.
Mindenesetre kedvességemnek hála még itt van. Miért? Várom a megfelelő időpontot a lecsapásra. Előbb szeretném jobban kiismerni. Nehogy a végén még én húzzam a rövidebbet. Az ő bébicsőszködését is azért bízták rám, mert a tömérdek hiányzásom szemet szúrt nekik és ezzel kompenzálnak. Minek járok én egyáltalán suliba? Kész időpocsékolás. Gondolataimba mélyedt lényem egy mély orgánum felszólalása húzta vissza a valóságba.
-Hey, Hyung! Mi a helyzet? - vigyorgott képembe vidáman.
-Minden csodás. Mit akarsz, törpe? - reagáltam kelletlenül.
-Törpe? De hisz te alacsonyabb vagy nálam. -  mutatott rám értetlenül.
-Kuss. Fiatalabb vagy, úgyhogy törpe maradsz amíg élsz. Értve? - világosítottam fel dühödten. Nem elég, hogy teszi az agyát, de ráadásul még 10 centiket ver rám. Tudja hova menjen az angyalbogár imázsával.
-Értettem. - tisztelgett. -Vannak más ilyesfajta szokások is errefelé? - érdeklődött.
-Ne játszd már a hülyét. - röhögtem fel gúnyosan, mire zavarodottság látszott arcán.
-Ma mit csinálunk? - váltott témát.
-Tőlem kérded? Én megyek a klubbomba te meg amit akarsz. - hagytam volna ott, de követni kezdett.
-Ne gyere utánam hülye gyerek! - parancsoltam rá. Úgy tűnt nem valami értelmes. Leszarva a tényt, hogy egy bolond fiú a nyomomban lohol léptem be a terembe ahol társaim már vártak rám.
-Oh, a héten már harmadjára. Új rekord. - jegyezte meg vicceskedve NamJoon.
-Ha ha. Ti is tudjátok, hogy muszájból vagyok itt, nem jókedvből. - feleltem. Bár a tanítási intézményt és a többi diákot rühelltem, mint a szart ők kivétel voltak ez alól. Kim NamJoon és Jung HoSeok az én két legjobb haverom akikkel mindent megosztok az életemben és akikkel egy csapatot alkotunk amiről senki sem tud az épületen belül. Főző klub címszó alatt regisztráltuk két éve a kis összejövetelünk és azóta se tűnt fel senkinek a turpisság. Nem csoda. Minden bemutató nap megkérjük Seokkie nagyiját, hogy süssön nekünk valamit és azt adjuk be tevékenység megnevezéssel. Eddig töretlen volt a sikerünk vele. Még ennyire idióta embereket.
-Hyuungg!! Bemehetek? Yoon Hyungg!! - hangoskodott a furcsa újonc a bejárat túloldalán.
-Sorry, nem veszünk fel új tagokat. Távozz! - küldtem el. Ahh, túl makacs.
-Hyungg! - nyitott be. - Mit csináltok itt? - tekintett körül az üres termen.
-Ez itt a főző klub és éppen muffint sütünk azzal a tükörrel. Kint megvárhatod míg elkészül. - tolta kifelé lóképű spanom az illetéktelent.
-Hajima! - fogta le az őt sakkban tartót. -Lehetséges, hogy új vagyok itt és ismeretlen. Meglehet, hogy egy naiv, háborodott elméjű baleknak hisztek, de nem vagyok az! - szögezte le.
Ez az! Kibújt a szög a zsákból. Megfogtam. Háh.
-Egy tükörrel nem lehet sütit sütni! - ejtette el, nekünk pedig leesett az állunk. Ez tényleg hülye. Beszarás. Komolyan nulla alatti IQ szinttel rendelkezik. Nem hiszem el. Erre nem számítottam. Nem tudom sírjak e vagy nevessek. Inkább az utóbbit választottuk.
-Te full agyi zokni vagy! - dőltem a nevetéstől az asztal tetején. Könnyeim csak úgy záporoztak, mintha a Niagara folyna szemeimből.
-Rendben. Maradhatsz. Semmi kétség. Az igazgatónak igaza van. Egy ennyire sületlen kölyköt egyedül lóflárni hagyni életveszélyes mindenki számára. - hagytam jóvá sorsom a csitri vigyázásával kapcsolatban.
Bemutattuk neki csoportunk igazi tehetségét és meg kell hagyni lenyűgözött az ujjongása a témával kapcsolatban. Ezek után mindig magammal vittem őt. Egy nap aztán a fiúk előtt értünk a szokásos osztályba. Csend állt be közöttünk, míg a fiúkat vártuk, de kicsit sem volt kellemetlen. Az idő során be kellett látnom, hogy V nem olyan rossz srác, mint ahogy én azt az elején leszűrtem. Oh, a srácokkal ráragasztottunk egy becenevet amit egyrészt a nem túl sok sütnivalója miatt másrészt azért kapott, mert ha elesik mindig V alakban érkezik. Igen, elég ügyetlen csirkefogó a kicsike.
-Hyung! - szólított meg halkan.
-Hm? - fordultam felé.
-Bekerülhetnék valahogyan a csapatotokba? - kérdezte szégyenlősen.
-Sajnálom, de az lehetetlen. Nálunk egyedül a legjobbaknak van hely. Mit tudsz te ahhoz képest? - vontam kérdőre.
-De.. Hidd el én is tudom éppen annyira, mint ti. Szeretnék egy Cyphert! Hyung, engedd meg, kérlek! - szinte könyörgött.
-Nincs az az indok a földön amivel meg tudnál győzni. - jelentettem ki, de a kiskutya szemei lyukat kezdtek fúrni szívembe.
-Ne bámulj így. - néztem el.
-Hé, Hyung! - hívta fel figyelmem magára és csókolt meg.
-Te nem vagy eszednél! - háborodtam fel. - Mit képzelsz? Mit meg nem engednek maguknak a mai fiatalok. Nem vonzódom hozzád kis pöcs, úgyhogy most állj le, mielőtt kirúgatlak szexuális zaklatásért! - fenyegettem meg. Az igazság az, hogy nem szándékoztam őt kicsapatni, sem semminek elkönyvelni és nem voltam hetero, de ledöbbentett a helyzet és szabadulni akartam belőle.
-Bocsáss meg. Többet nem kerülök a szemed elé. - rohant el könnyes szemekkel, a két éppen megérkező tag mellett.
-Bassza meg! - túrtam hajamba. - Ezt elkúrtam. - készültem ki, saját balgaságomtól.
-Mi... ?? - tudakolták volna meg, de leléptem mielőtt megtehették volna. Nem mehet el így. Megbántottam, pedig őt aztán végképp nem állt szándékomban. Végigkutattam az összes termet amit csak ismerhetett végül a zenei terem felé vándoroltam ahonnan zeneszó hangjai szűrődtek ki simogatva hallójáratom. Benyitottam és nagy meglepetésemre Tae töltötte be ilyen hiánytalanul a teret. A dal végeztével az ajtóban állva megtapsoltam. Megszeppenve bámult felém.
-Tehetséges vagy! - dicsértem meg.
-K-köszönöm. A középiskolára a tervem a zenei tagozat volt. Úgy hittem saxo(i)pho(r)ne sztár válhat majd belőlem, de nem jött össze. Viszont már több éve játszom. - mosolyodott el és tudtam jó fele haladok. Olyan kár lett volna tönkretenni ezt a szép pillanatot, de képtelen voltam magamban tartani a rihegésem.
-Drága lettél volna, annyi biztos. - rötyögtem, míg ő kérdőn kémlelt. Felvilágosításom után vállba vert és édes zavarban lévő tekintettel várta az elkövetkezendő történéseket.
-Figyi, röstellem. Az a kiakadás jogtalan volt és gyerekes. - kezdtem bele.
-Nem, nem. Igazad volt. Ez nincs rendben. Elnézést. - szégyellte el magát.
-Hallgass már meg. Majd utána elsüllyedhetsz, ha annyira szeretnél! - förmedtem rá. - Hazudtam neked. Biszexuális vagyok. S ha ez nem elég, érdeklődöm egy nálam fiatalabb fiú iránt. Na ez a szánalmas. - kacagtam fel kínomban. -Kedvellek. A kezdeményezésed ezzel szemben... Aktív típus vagyok. Nem támadhatsz így le. Összeromboltad az önbizalmam.
A szituáció egyre kínosabb és kínosabb formát kezdett ölteni. Imádkoztam a végéért.
-Hyung! Szeretlek, mióta először találkoztunk! - dörgölőzött hozzám akár egy bolyhos kiscica.
-Te meg.. ?!
Kis nyomi. Talán vannak hiányosságai, ahogyan nekem is, de ettől olyan hívogató igazán. Röviden a történetünk happy end-el zárult. Pechére a NamSeok páros várhatott egy pár órát mire újra köreikben tudhattak engem és újdonsült pasimat aki, mint kiderült nem is olyan rossz ha a nevéhez hű marad. Ha értitek.

*Pár órával később*

-Na, akkor kaphatok helyet a következő Cyperben? - lelkesedett be TaeTae.
-A holtestemen át. - csókoltam meg.

I know your weakness! Chapter 5 TRW? SugaKookie

Tudom, hogy nem egy éve van már a debütálásunk, de számomra még mindig hihetetlen, hogy itt vagyok. Folyamatosan azon vagyok, hogy minél keményebben dolgozzak. A tánc, az ének, sőt néha még a rap is. Ez az életem. Szeretnék egyszer én lenni az érző hang és mindenemmel ennek elérésén vagyok. Azonban mindig az az érzésem, hogy amit teszek nem elég. Sok elismerést kapott a csapatunk az évek során és én sem panaszkodhatom, mégis... Úgy érzem a tagok közül én vagyok az a személy aki a legkevesebbet nyújtja. Ez aggaszt. Mindannyiuk olyannyira elképesztő. Ezt gondolom amióta csak ismerem őket. Jimin akinek nem elég, hogy a teste 10/11, de a hangja csodálatos és a tánctudása is említésre méltó. Nem is csoda, hisz tanulta. Oh és azok az akrobatikus mozdulatok. HoSeok akinél elképesztőbb embert nem ismerek. Maga a remény, már ha rá néz az ember jobban érzi magát. Az a szint ahol ő van nem emberi. Minden téren tökéletes. Ráadásul mindkettejük kifejezetten szociális alkat és azon van, hogy az embereken segítsen és boldogságot okozzon. Nem csak az előadásával. Kézen fogva TaeHyunggal aki olyan akár egy űrlény, de kifejezetten édes az őrületétől, kiemelkedő színész, mint kiderült és amilyen hanggal rendelkezik... Bár arról nem ő tehet, de akkor is meg kellett említenem. Jin aki erősen azon van, hogy javíthasson a jelenlegi tudásán, főképpen tánc terén. Nem is mondom, nagyon jól fejlődik. RapMon folyamatosan az újabb számokon dolgozik, miközben számára sem egyszerű a mozgás részt megoldania a számainkban. Az esze fantasztikus, ami az általa megírt dalokban is mutatkozik. A munkája nem hiába való. Az pedig nem kérdéses, hogy ő hozza a legnagyobb áldozatot értünk, azzal, hogy lemond a teljes szólókarrierje gondolatáért értünk. Példás emberekkel élek együtt, nem de? Eközben én? ...
A leginkább mégis valamilyen oknál fogva YoonGi fogott meg. Nevetségesnek tűnik tudom. Külső szemmel ő csupán egy lusta naplopó, de ha valaki jobban megismeri rájöhet ki is ő valójában és mi rejlik benne. Amikor először találkoztam vele én is hasonló gondolatok rabja voltam, mint minden kívülálló. Ez a srác egy érzéketlen élőhalott, aki lusta mint a bűn. Ha ez nem elég, még magamutogató is mellé. Aztán megszólalt. Nem változott a véleményem. Heh. Az No More Dream volt az aminé fordult a kocka. Ki hitte volna? Amikor rappelni kezdett hirtelen átlényegült és le esett az állam. El sem hittem, hogy komolyan azt gondoltam abban a pillanatban mennyire attraktív. Azóta időről-időre lenyűgöz. Ez nem minden. A kezdetek óta meglehetősen közelebb kerültem hozzá és sikerült az álarca mögé látnom ami boldogsággal tölt el. Nem mindenkinek adatik meg, hogy érzékelheti a valódi Min YoonGit.  Kiváltságosnak mondhatom magam. A külvilágnak mutatott személlyel szemben Suga egy igazán édes srác és nem kevés küzdőszellemmel rendelkezik.
A csapat második verziójának megalakulása előtt felkereste a kiadó vezetőségét és kilépéssel fenyegette őket, ha nem teszik be a csapatba. Szenvedélyes srác, bármennyire nem látszik rajta a hétköznapokban. A zene az ő kegyes hölgye, így csak iránta képes érdeklődést mutatni. Ezzel le is vett a lábamról amikor leesett. Kevés ilyen emberrel találkoztam eddig. Habár a csapaton belül minden tag él-hal a zenéért, az előadásért és azért, hogy ezt csinálhassa és hogy örömet okozhasson vele másoknak vagy éppen segíthessen, taníthasson. Ahogyan a nevünk is magyarázza. Megvédjük a generációnkat a nehézségektől amik ránk hullanak akár a kemény harci golyók.
Nem olyan régen Hyung kiadta a mixtape összeállítását amin már pár éve dolgozott. Nem hittem, hogy ennél jobban is el tud kápráztatni. Sikerült neki. Dalaiban a saját történetét mondja el. Habár kicsit önteltnek és beképzeltnek állítja be magát ezek által, egyáltalán nem az. Egy szociális fóbiával rendelkező, zeneszerelmes fiatal, aki mindig is csak a siker után ácsingózott és tett is érte, hogy elérje. Megdolgozott érte. Miért is ne lehetne rá büszke? Mivel hip-hop előadó, elnézhető a mások orra alá dörgölő és lenéző stílus. Az előadásért élünk mind és ez látszik azon amit kiadunk a kezünkből. Úgy hiszem talán mégis büszke lehetek magunkra. A saját magam által elért dolgokra is. Végtére is miért ne? De mindig marad hová fejlődni. Ami viszont most fontosabb, hogy miért állok a stúdió szoba előtt és hallgatom ki a rapper line ötletelését a jövőbeli dalötleteikkel kapcsolatban. Magam sem tudom. Tudatában annak, hogy a rapper line eléggé közel áll ahhoz egymáshoz, hogy egymásközt megbeszéljék a személyes problémáikat önkéntelen követtem őket ide, hátha meghallok valamit a szövegeken kívül. Miért? Ahh.. Kapás van.
-Hanyagoljuk most egy kicsit az eszmecserét szerintem és térjünk rá a problémákra, mert úgy érzem van egy pár. Ez a költészetünk szempontjából előnytelen. Ki vele. - utasította NamJoon társait.
-Oké. Megőrülök, ha V tovább ordítozik a fülembe éjszakánként! - közölte JHope.
-Mindig is rémálmai voltak. Ez pont most kezdett el zavarni? - húzta fel szemöldökét kérdőn a vezér.
-Nem az álombeli sikításairól beszélek. Mostanság éjszakánként megáll az ágyam mellett és kiabál velem. Elhiszed ezt? - röhögött hitetlenül. - Nem tudom mégis mi üthetett belé.
-Beszélni fogok vele. Bár jobban tennéd, ha előbb te próbálnád meg. - tanácsolta.
-Igyekszem, de rám se bagózik ebben a témában.
-Meglátom mit tehetek. - nyugtatta meg az értetlen lovat aki már az őrület határán állt.
-Veled mi a helyzet Yoon Hyung? - kémlelt felé.
-Mi lenne? Élek. Megvagyok. Minden okés. - terelt.
-Szóval mi a probléma? - vágták rá.
-Hagyjatok már. - vakarta tarkóját. - Jó, ti győztetek. Igaz. Ha magamban tartom az nem tesz jót annak amin dolgozunk. Ami azt illeti nekem is egy csapattaggal van problémám, de ez kicsit más fajtájú. - magyarázott.
Végre. Célba értem. Eljött a pillanat amire vártam. Gyerünk.
-V szerelmet vallott nekem. - röhögött fel kínosan.
-He?! - döbbentek le.
-Ahogy mondom. Tegnap este oda jött és közölte, hogy többet érez irántam, mint barátság. - vezette be őket.
-Most ez komoly? Neked vall szerelmet és mégis velem ordítozik minden éjszaka? Ez valami hülye vicc? Nem tetszik. - borult ki a paci.
-Nyugalom HoSeok-ah. - nyugtatta a bölcs.
Igen, erre vártam annyira. Tudom, tudom. Felmerül a kérdés, miért lényeges ez nekem. Tegnap este kihallgattam Suga Hyung és TaeTae beszélgetését. Sajnos a végéről lemaradtam Jimin hülyéskedése miatt aki majdnem lebuktatott, így a válasz része kimaradt. Tudnom kellett hogy reagált. Őszintén szólva megnyugodtam. Szavaiból arra következtetek, hogy visszautasította hagyma fenekű barátom.
-...aztán beleegyeztem, hogy járjak vele, de kicsit aggaszt a dolog. - magyarázott tovább az alacsony.
Tessék? Jól hallottam? Nem, az nem lehet. Egy... egy minutumra nem figyelek és ő csak úgy kapcsolatba kerül egy másik sráccal?  Nem hittem, hogy érdekelné őt az alien. Nem tűnt soha úgy, hogy annyira közel állnának egymáshoz. Sokkolódott helyzetemben észre se vettem, hogy az ajtó egyre jobban kinyílik előttem. A kínos szituáció amikor beesel a bejáraton, miközben azt se szabadna tudniuk, hogy ott vagy és hallgatózol. Elsüllyedtem szégyenemben szembenézve velük a földön. Azon nyomban elrohantam. A fürdőszoba tűnt a legbiztosabb helynek jelenlegi helyzetemben, így azt céloztam meg. Becsaptam magam után az ajtót és nekidőltem, hogy semmiképp se tudjanak bejönni. Bármi is az illető indoka a bejövetelre. Pánik. Abszolúte maradéktalan pánik. Soha ilyen kínos élményben nem volt részem.
-JungKookie, nyisd ki. - csendült fel annak a hangja akiét a leginkább elkerültem volna abban a státuszban.
-Nem maradhatsz örökké odabent! - értesített. Válaszra se méltattam. Reméltem akkor lelép, de nem így tett.
-Tiszta sor, hogy kihallgattál minket. Tudni akartad a történetem végét, nem igaz? - tapintott a lényegre. Nem láttam arcát, de minden bizonnyal feles vigyor ékeskedett rajta.
-Hát rendben. Ha nem vagy hajlandó kivándorolni akkor majd a szobádban összefutunk. Hyung megint lenyúlja az alsód. - indult meg.
-Nehogy már! - vágtam ki az ajtót utána rohanva. Közel áll hozzám, de a személyes tulajdonom tisztelhetné. Ebben a házban mindenki egymás alsóneműjét hordja. Ez nem normális. Gusztustalan olyan ruhaneműt hordani ami más seggének érintését élvezhette a tied előtt. Úgy tűnik ezt csak én gondolom így. Néha kiborítanak az érdektelenségükkel.
-Teszed le, de most azonnal! - parancsoltam rá, mire elmosolyodott.
-Küldetésem bevégeztetett. Kijöttél. Nesze. - dobta hozzám tulajdonom.
-Köszönöm. - vágtam be a legszebb sértődős arcom.
-Nos? Érdekellek? - közeledett felém.
-Te meg miről beszélsz? - léptem hátrébb mígnem az ajtófának ütköztem. -Au. - simítottam meg a beütött területet.
-Tisztában vagyok a meglátásaiddal, de nincs igazad. - kapott le a küszöbön állva félig kilépve a személyes területemről.
-Kedvelsz engem. Oda vagy értem, a munkásságomért és a szenvedélyemért. Azonban abban a tudatban élsz, hogy csakis a zenémet szeretem. Képes vagyok szenvedélyt és vágyat mutatni emberek iránt is. Mindig is képes voltam. Az indok amiért nem tettem, az, hogy nem találtam olyan egyént. Most megvan. Szeretnéd megtapasztalni azt amit eddig még senki? - egy centire az arcomtól vágyakozó vad tekintettel ömlöttek belőle a szavak és áradt belőle az adrenalin. Ingerlő volt.
-Ott van Tae-ah. - kaptam el tekintetem mielőtt még elkábítana vonzerejével.
-Hülye. Hazudtam. Beszarok, hogy bevetted. Láttalak az ajtórésen keresztül. Nem vagyok komplett idióta. Túl észrevehető voltál. Gondoltam megszívatlak, ha már vagy olyan pofátlan, hogy hallgatóz. Plusz reméltem ettől agresszívebb leszel velem. Hogy ettől majd oda jössz, mint egy vadmacska és letámadsz, hogy de biza én csakis a tiéd vagyok. Nem jött be, de nem hazudtoltad meg önmagad. Akarlak. Téged. Nem TaeHyungot. Jung JeongKook-ot akarom. Mit válaszolsz? - monológjával megvett. Átvert és féltékenységre késztetett, de kimondta amire vágytam.
-R-Rendben. - adtam át magam annak a személynek akibe több éve reménytelenül bele vagyok esve.

I know your weakness! Chapter 4 TRW? VMin

-Mi volt ez a történet? - nevetett fel hitetlenül Jimin a kanapén ülve.
-Te akartál fanfictionokat olvasni. Törődj bele, hogy egy lúzernek tüntettek fel. - nevetett fel Suga. - Tudod, nem lehet mindenki olyan kapós, mint én. - dicsekedett.
-Nekem bejött Suga Hyung? - hűlt el Rapmon a fotelben.
-Most mit nyavalyogsz? Jó fogás vagyok. Bárki boldog lehetne velem. Nem igaz Jin Hyung? - kacsintott rá.
-Tudod te kinek kacsintgass. Lehet, hogy az én karakterem, de az még nem jelenti azt, hogy úgy is érzek ahogyan ő. - leszögezte majd tovább bámult ki a fejéből.
-Na jó én megyek lefeküdni. - indult volna meg JungKook mikor YoonGi utána szólt.
-Hé, várj. Szóval.. te meg NamJoon? - vigyorgott, mire a fiatalabb csak vágott egy grimaszt és elpárolgott.
-Itt már senki se érti a viccet? - sopánkodott a gentleman. - VHope? - tekintett az említettek felé.
-Rám ne nézz. Volt igazság a leírtakban, de le nem fektetném. Bármilyen cuki a segge. - nyugtatta a népet fejjel lefelé ülve a helyén a ló.
-Mi?! - néztem rá zavartan.
-Hagyd el. Menjünk inkább aludni. - tápászkodott fel a vezető táncos megfáradtan.
-Elhiszed ezt? Én egy szánalmas ribanc képében? - motyogta feldúltan immár a szobában nekem.
-Nyugodj meg Jimin-ah. Ez csak egy fici volt. Rá se hederíts. - nyugtattam. -Bár valóban nagyon vicces elképzelni téged úgy. - röhögtem.
-Felrúglak! - csapott seggen lábával.
-Bocsi-bocsi. - törölgettem meg szemeit. -Tudod mi nyugtathatná meg háborgó lelked? - bámultam ötlettől túlfűtötten, ami neki is feltűnt.
-Mi? - kérte ki fejemből azt a bizonyos körtét.
-Szerezz egy lányt! - mondtam, úgy mintha az pofon egyszerű lenne.
-Tae-shii, értékelem a segítséged, de legközelebb gondold végig amit mondani akarsz, mielőtt megtennéd. - adott jó tanácsot.
-Ne csináld. Komolyan. Ha szereznél egy lányt akkor elszállna a leírt történet miatti idegességed. Legalább próbáld meg. - kiáltottam utána ahogy elhagyta a helységet.
-Jó, majd meggondolom. - tartotta fel hüvelykujját.
Nem értem miért ez a negativítás. Igazam van. Egy párkapcsolat mindent megoldana. Nagyon rég nem volt már ChimChimnek barátnője. Úgy vélem ez lehet az ok amiért ennyire magára vette azt a hülyeséget. Nos.. ha ő nem ért egyet velem akkor majd én elintézem neki a dolgot. Igen. Így jó lesz. Csodás ötlet, nem igaz?
Pár nap múlva egy fanmeetingen vettünk részt a többiekkel. A találkozó szünetében észrevétlenül elosontam egy pár utcányira lakó ismerősömhöz.
-Szia, Irene. - köszöntem rá a meglehetősen szép leányzóra aki ajtót nyitott.
-TaeHyung-ah, régen volt. Mi járatban vagy? - mosolygott rám kedvesen.
-Tudod van egy kis problémám amiben segíthetnél nekem.....
Már éppen a bejárathoz értem volna amikor egy hang megállított.
-Hová, hová olyan sietősen? - kapott rajta besurranásomon.
-Nem történt semmi. - mentegetőztem, feltartott kezekkel akár egy bankrabló mikor a zsaruk le akarják csukni.
-Elmondod most, vagy szendjem ki belőled később? - kérdezte bal szemöldökét megemelve.
-Én csak segíteni akarok ChimChim-nek. - kezdtem bele a mesémbe amit HoSeok szép türelmesen végighallgatott közben berángatva engem az épületbe.
-Te teljesen megőrültél? - hagyta el száját a kérdés ahogy befejeztem a mesémet.
-Hidd el örülni fog. - biztosítottam.
-Te tényleg nem tudod mit művelsz. - rázta fejét. -Most már mindegy. Reméljük nem lesz belőle túl nagy baj.
Baj? Miért lenne belőle bármifajta probléma? Hiszen csak segítek neki. Ki ne örülne annak? Értetlenül álltam Hyungom bizalmatlansága előtt, de örültem, hogy ettől független mellettem áll.
* * *
-Jimin-ahhhh... - kiáltottam csapattársamnak az ajtóból.
-Mi az? Ne ordibálj! - mászott ki a fényre a mostanában inkább barlanglakónak nevezhető. -Ő meg ki? - torpant meg, ahogy az ajtóban állóra nézett.
-Ő itt JuHyun. Egy középiskolába jártunk. - mutattam be.
-Hello. Bae JuHyun vagyok. - hajolt meg illedelmesen, a sokkolt tag előtt.
-S-szia. Miért is van ő itt? - fordult felém.
-Á-á, itt nem én vagyok a lényeg, Jimin-ah. Egy pillanat. - futott ki villám gyorsan és a következő szempillantásban már ott is volt.
-Ő itt Joy. Az egyik legjobb barátnőm. Vigyázz rá! - veregette vállon, bemutatva őt az imént beszállingózó szőkeségnek.
-He? - kapta felém tekintetét.
-Figyelembe se vettél, de bebizonyítom, hogy jobb lesz miután találsz magadnak valakit. Megkértem Irenet, hogy szervezzen le egy randit neked egy szép lánnyal. Sikerült. - avattam be.
-Ugye viccelsz velem? - döbbent le.
-Nem. Teljesen komoly vagyok. - erősítettem meg. - Talán nem tetszik neked SooYoung?
-Nehogy megsértődj. - fogta meg a lány kezét. - Itt nem erről van szó. Úgy intézkedtél, hogy meg se kérdezted, hogy akarom e. Nem szándékoztam egy lányt se randira vinni, mivel már erős érzelmeim vannak egy egyén iránt de ha annyira ragaszkodsz hozzá, menjünk Joy-ah. - vezette el.
Erre nem számítottam.
-Azt hiszem ezt elszúrtad egy kicsit, de ne aggódj. Meg fog békélni, ha leesik neki, hogy te csak jót akartál. Bármennyire is volt ez fura módszer. Hisz te ilyen vagy és én így szeretlek. - csípett arcomba és ölelt meg régi barátném, azzal hazament.
Erős érzelmei vannak valaki iránt? Miért nem mondta? Ki lehet az? Annyi kérdésem lenne hozzá, erre lelép. Idegesítő. Oké, végül is én küldtem el őt, de ez akkor is felhúz. Nem kellett volna ezt tennem. Most már belátom. Ha nem vagy teljes tudatában a dolgoknak, akkor ne okoskodj. Megtanultam.
Este kilenc órakor még mindig semmi. Hol lehet? Ennyire jól sikerült a randi? Hiszen azt mondta szeret valakit, akkor miért van el ilyen sokáig egy másik lánnyal? Hazug disznó. Megértem miért nincs barátnője. Mialatt az érkezőre várakoztam JHope Hyung előadta kis monológját arról, hogy ő tudta, de nem különösebben figyeltem rá. Más kötött le. Később közölte, hogy sürgős dolga van így valószínűleg nem fog aludni ma éjszaka és azzal el is száguldott a stúdiószoba felé véve az irányt. Talán valami új dal vagy rap szöveg. Majd kiderül. Nem sokkal ezután nyílt az ajtó és egy megtépázott énekes esett be rajta.
-Megjöttem. - emelte meg öklét az ágyon szétterülve.
-Tűnj le. Ne piszkold össze a fekvőhelyünket az utcai ruháddal. - löktem meg.
-Oh, bocs. Mintha te néha nem ugyan ezt csinálnád, alienbébi. - gúnyolódott.
-Hogy ment? - tekintettem el, mint akit nem is érdekel.
-Kellemes volt. Joy szép lány, elbűvölő, kedves, tehetséges, elfogadó és jó humorral van megáldva. - ékesítette.
-Oh. - nyögtem ki.
-De nem randevúzunk többet. - jelentette ki, mire megilletődve tekintettem rá.
-Ne nézz így. Mintha békát nyeltél volna. - rötyögött. -Megmondtam mielőtt elmentünk, hogy már van valaki akit kedvelek. Ezen nem tud változtatni az, hogy elmentem vele. - magyarázta.
-Értem. Sajnálom, hogy nem jött össze. Azt akartam, hogy örülj. Komolyan elhittem, hogy ha párkapcsolatod lenne akkor jobban éreznéd magad és kevésbé vennéd fel a dolgokat. Viszont még nincs veszve minden. Mond csak.. ki az aki tetszik? - kémleltem kíváncsian.
-Ki az? Hmm.. jó, elmondom, ha kitalálod. - adta meg a feltételt.
-Ennek semmi értelme. Ha kitalálom akkor szükségtelen elmondanod.
-Ügyes. - borzolta össze hajam. - Rendben. Akkor körülírom. Úgy megfelel? - tett ajánlatot.
-Meg. - egyeztem bele.
-Magasabb nálam.. - befejezni se tudta közbe szóltam.
-Nem úgy volt, hogy te a nálad alacsonyabbakra buksz?
-Csend! - rivallt rám. - Magasabb nálam, egy igazi tökfej, olyan mintha más bolygóról jött volna és mindig máshol jár. - jegyzeteltem.
-...mindig máshol jár. Igen, leírtam. - vártam a folytatást.
-Jelenleg szőke, de minden hajszínnel nagyon édes és attraktív a külseje. A mosolya különleges és zabálni való. A felfogása kicsit nehézkes akár az angol tudása, de ezen még tudunk segíteni. Mindezek ellenére, ő... - visszafojtott lélegzettel vártam, minden egyes új információt amikor.. - NamJoon után a szexi agy. - suttogta fülembe. Borzongató érzés volt és nem csak a közelsége miatt, hanem a mondanivalója jóvoltából is. Hátrapillantottam rá, mire rám vigyorgott. Imponáló volt, de ugyanakkor megijedtem.
-Azt akarod mondani, hogy... - kerültem a szemkontaktust. Annyira kellemetlen volt. Úgy éreztem el fogok süllyedni. Ha elsüllyedni nem is, de lezuhantam az ágyról ilyedtemben mikor közeledni kezdett. Kinevetett.
-Au, ez fájt, de majom. Ne röhögj! - dörmögtem haragosan. - Pofátlanság.
-Mit mondasz? - szuggerált.
-Mégis mire? - pattantam fel, lesöpörve magam.
-Erre. - csókolt meg.
-Azt, hogy ez nincs rendben. - toltam el, de csípőm még mindig karjai közt lézengett.
-Engedj el! - utasítottam csendesen.
-Féltékeny voltál amikor elmentem SooYoungal? - kérdezett rá kertelés nélkül.
-N-nem. Miért lettem volna az? Hisz én tettem lehetővé. Én inkább azt a lányt sajnáltam akiért oda vagy. - ki kellett mondanom, hogy leessen. Tulajdonképpen saját magamat szántam.
-Jó, akkor zavart, hogy ennyi ideig elvoltam vele? - folytatta a kérdez-feleletet
-Kicsit, de csak azt a lányt sa.. - hagytam is abba, mert rájöttem ez így értelmetlen, ha rólam van szó.
-Kedvelsz engem . - határozta el magától ügyet sem vetve arra amit mondtam.
-Mint barátot. - zavarodott arccal próbáltam meg menekülni fogásából.
-Szeretsz engem. - nem hagyta annyiban.
-Ne képzelj be olyan dolgokat amik nem úgy vannak! - háborogtam.
-Egy kérdésemre válaszolj még! - szólított fel.
-Ez az utolsó, aztán békén hagysz. - fektettem le.
-A legnagyobb őszinteséggel. Mit éreztél akkor amikor kiderült, hogy te vagy az a "lány"? Őszintén. - szegezte nekem.
-Ideges lettem, de megkönnyebbültem. - folytak ki a számból a szavak, mint a Niagara vízesés. Várj. Mit válaszoltam?
-Úgy hiszem épp az imént jelentetted ki, hogy gyengéd érzéseid vannak irántam. - húzódott mosolyra szája.
-Én nem.. - de hiába mondtam volna bármit is. A kocka el volt vetve.

I know your weakness! Chapter 3 2/2 YoonJin/YoonMin

Mit műveltem? Azóta is csak ezen jár az eszem. Megbántottam Jint, és Jimint sem sikerült megszereznem, mivel amint a pink prince sértett ábrázattal elrohant utána futottam. Az este folyamán, így két embert is megbántottam, akiket szeretek. Haa... Baszott ügyes vagy Min YoonGi. Te meg a nyelv technológiád jól megcsináltátok. Basszus. Mivel Jin magára zárta az ajtót és nem hajlandó nekem kinyitni, azóta is a bejárat előtt ülök a földön arra várva hátha meggondolja magát. Csak áltatom magam. Úgyse fog megbékélni. Megcsókoltam, aztán szerelmet vallottam egy másik fiúnak. Milyen ember vagyok én? Nem érdemlem meg a társaságát. Jól is tette, hogy kicsukott. Kim SeokJin...
-Mianhae! - suttogtam az ajtórésen át, majd bevándoroltam a nappaliba.
Ha tudnád milyen bonyolult ez. Nekem sem egyszerű. Egyszerre szeretem két csapatársam is.
Itt van Jimin, aki bár elég rámenős mindenkivel szemben, de közben olyan segítőkész, ártatlan, édes és ahogyan másokra figyel az példás. A teste csodálatos, a mosolya igéző, a tánca elképesztő az éneke és hangja, akár egy jó orgazmus, szó szerint. Ki ne akarna egy ilyen csodát magának?
Mindeközben itt van Kim SeokJin. A kezdetektől szobatársak vagyunk és ami ezt illeti, én kicsit se bánom. Nála megfelelőbb személyt nem is tudnék találni , akivel megoszthatom a hálószobám. Az étel iránti szenvedélyünk és ízlésünk megegyezik. Minden meg van benne, amit egy emberben szeretni tudok. Halk, kedves, a főztje isteni, épp olyan kajaszerelmes mint én, mindent elnéz az embernek, megfelelő önbizalommal rendelkezik, bár kicsit néha túl sokkal is. Tökéletes. Elképzelni sem tudok jobb elfoglaltságot annál, hogy vele menjek enni.
Két értékes ember, akiknek a lelkébe gázoltam, mert telhetetlen voltam. Ha képtelen vagyok választani, akkor egyiküket se érdemlem meg. Mintha nem utasítottak volna vissza. Heh. Szánalmas vagyok. Egy pöcs. A nagy elmélkedés közepette elaludtam. Hajnalban arra ébredtem, hogy egy takaró került a megvetni való önmagamra és valaki a közelből szemlél engem.
-Nem akartam, hogy megfázz. - húzta fájdalmas mosolyra száját.
-Mégis miért? Ne légy ennyire kedves, pabo. Egy geci voltam. Megérdemlem, hogy halálra fagyjak. - biztattam.
-Azért ne túlozz. - nevetett fel mögülem is valaki, aki éppen befele közeledett.
-Figyeljetek, ha már mindketten itt vagytok, szeretnék beszélni veletek! - kémleltem felváltva őket. - Sajnálom! Őszintén! Nem állt szándékomban fájdalmat okozni nektek. Csak magamra gondoltam és a saját érzéseimre, figyelembe se véve titeket. Az az igazság, hogy egyaránt érdeklődöm irántatok. Jimin, nálad jobb embert nem ismerek. Jin, te pedig egyszerűen tökéletes vagy a szememben. Nem akarom, hogy haragudjatok rám. A megbántott tekintetetek jobban fáj számomra, mintha megkínzott volna valaki. Kérlek mondjátok azt, hogy megbocsájtotok! - néztem kétségek közt a két érintettre, kik egymás mellett foglaltak helyet a konyhapult egy-egy bárszékén.
-Te komolyan úgy gondoltad, hogy lenyomsz nekünk egy ilyet és mindent elfelejtünk, újra puszipajtik leszünk? - kérdezte lenézően Jimin.
-Nem, én csak... - mentegetőztem volna, de nem volt mivel.
-YoonGi, nagyra értékelem, hogy elmondtad ezt. Megbocsájtok. - áradt melegség Jin oldaláról.
-Én még gondolkodom. - vágott sértődött fejet a kisebb. - Rendben. Elnézem neked a dolgot, de remélem megismételni nem tervezed. Nem szeretném, ha a barátom megcsalna. - mondta, mire elképedtem.
-A barátod?
-Ühm. Úgy határoztam a monológod után, hogy adok neked még egy esélyt. Azt mondod kedvelsz. Teszek róla, hogy csak engem szeress és őt elfelejtsd. Mit szólsz? - pillantott Jin felé, versengő hangulattal körüllengve.
-Miért nézel engem? - értetlenkedett.
-Kihívlak, Suga Hyungért. S, hogy sportszerű legyek megengedem, hogy te is a pasija légy.
-Tessék?! - sokkoltam le.
-Ha ennyire szeretnéd. - egyezett bele.
-Hé, az én engedélyem nem is kell? - akadtam ki, de rám se bagóztak. Mi a halál? Ezek vérkomolyan megegyeztek egy hármas párkapcsolatban? Ráadásul a hozzájárulásom nélkül? Ezt lehet? Beszarok. Nem arról van szó, hogy nem örülök. Ki ne örülne annak, ha két ilyen emberrel lehet együtt, de ez akkor is abszurd. A többiek is furán néznek ránk, mióta ez a helyzet fennáll. Nem mondtuk el nekik, de a két férfiamazon a nap nagy részében rajtam lóg. Mostanra kezd idegesítővé válni, hogy levegőhöz jutni sem hagynak. A végére azt fogják elérni, hogy mindkettejüket elhajtom és elmegyek egy kolostorba élni. Ilyeneken gondolkodtam nap, mint nap aztán...
-Yoon-ah.. - szólított meg Jin. Ez volt az elő alkalom régóta, hogy kettesben lehettünk a szobánkban, egy Japán koncertnek hála.
-I-igen? Szeretnél valamit? - indultam meg fekvőhelyem felé, hogy nyugovóra térjek. Miközben ő a gépéhez szaladgált.
-Nem, csak.. Olyan régen voltunk már kettesben. Jó érzéssel tölt el. Sokkal nyugodtabb így, nem? - mosolygott szeretetet árasztva.
-De, igazad van. - tettem le a fejem.
-Bocsi. Kikapcsolom. - állította le elektromos eszközét, ahogyan mindig szokta, ha látja rajtam az alvásvágyat. Az ilyen dolgai miatt estem belé. -Hagylak aludni. Jó éjt. - foglalta el ő is helyét ágyunkban, teljesen az ellenkező oldalra húzódva.
-Mm.. V-van valami baj? - érdeklődtem.
-Semmi. Miért? - fordult felém.
-Amikor Jimin velünk van, nem szoktál ennyire távolságtartó lenni. - tekintettem el.
-Ah, szóval ez. Tudod, Jimin az a rámenős típus. Én alapjáraton, inkább az az ember vagyok, aki csendesen, tisztelettel jelzi a szeretetét a másik felé. Nem szeretek nyomulni. - vezetett be.
-Akkor mégis miért szoktál személyiséget váltani az ő jelenlétében? - tudakoltam meg.
-Nem veszíthetek, nem igaz? Fontos vagy számomra. Erre nekem is idő kellett, hogy ráeszméljek. Azonban elkéstem. Most már csak annyit tehetek, hogy nem engedem, hogy más közelebb kerüljön hozzád. Ez az indokom mindenre. Remélem nem okozok neked ezzel kellemetlenséget.
* * *
Jimint mostanság sokszor látom más férfiakkal és ez aggaszt. Elfogadott szeretőjének, közben mégis másokhoz próbálja beédelegni magát? Ismét kezdené a szokását? Pedig már kezdtem elhinni, hogy megváltozott. A mai nap újra azon kaptam, hogy a postással flörtöl. A szobámba hívtam és leteremtettem.
-Eddig úgy volt, hogy együtt vagyunk, akkor most ez mégsem igaz? Nem hiszlek el. Bevallottam az érzéseimet, megkértelek, hogy légy velem. Először beveszel még egy tagot és versengeni kezdessz, aztán más férfiakra mászol rá. Mit akar ez jelenteni? Én elhittem neked, hogy megváltoztál, felnőttél, de úgy tűnik még mindig ugyan az a fiú vagy, aki a csapat összes tagjára szemet vet és megkörnyékez mindenkit. Csalódtam. Szinte már mondhatni egy ribanchoz kezdesz hasonlítani. Ez elkeserítő.
-MIT TUDSZ TE?! Elmehetsz a halálba te anyaszomorító, a kis bigéddel együtt. - mutatott az éppen a szobába belépő Jinre. - Mindketten elmehettek oda. - fakadt sírva. Seokkie oda futott és vígasztalni kezdte.
-Mit mondtál neki?! - kémlelt dühösen.
-Az igazat. Ez nem mehetett így tovább.
-Tökfej! - szólt le. -Ne is hallgass rá! Nyugodj meg! - simogatta a fiatalabb hátát.
-Azt hiszi mindent tud. Ez nem így van. Nem így van. Úgy gondoljátok direkt csinálom ezt? Hogy én ezt élvezem? Senkinek sem kellek. - átható, meggyötört pillantása ölni tudott volna.
Azért próbálkozom mindig mindenkinél, mert abban reménykedem, egyszer talán összejön. Meglehet, hogy jól nézek ki és van rám igény, de mindenki számára csak egy futókaland vagyok. Egy trófea. Talán pont ezért lettem ilyen. JungKook ott hagyott miután bevallottam neki hogy érzek, a többiek elutasítottak és te sem vagy kivétel Min YoonGi. Ne vágj ilyen meglepett fejet, te is tudod miről beszélek. Ugyan azt teszed velem, mint amit a maknae. Te sem engem szeretsz, csak azt hitted. Amit éreztél az csupán testi vágy volt. Akibe igazából szerelmes vagy az SeokJin Hyung és ezzel te is tisztában vagy. Ne játssz velem tovább, csak add ki az utam és hagyj.
Annyira szívszorító ez az apró serdülőkorú. Ez a gondolat fogalmazodótt meg egyszerre, mint bennem, mint Jinben. Magunkhoz öleltük az elveszett kiskutyusunk és szembe néztünk vele.
-Nem, ez nem az volt. - nevettem. - Ez csodálat volt, kis buta. - borzoltam meg haját. - Példásnak tartom a személyiséged és a tetteidet, a kapcsolati ügyeidet leszámítva. Emiatt éreztem azt, hogy szeretlek. Röstelem, hogy így átvertelek, de hidd el nekem, nem kell ezt csinálnod. Fantasztikus ember vagy. Keményen dolgozol és a legtöbb dologban jó vagy, amit csak kipróbálsz. Bízz bennem. Ha ezentúl mindig képes leszel önmagad adni, felhagyva ezzel a csúnya szokással, és megmutatva a tehetséged és jóságod, minden bizonnyal találni fogsz egy társat, aki értékelni fog. De csakis olyannal gyere össze. Nincs első randis dugás!! - neveltem kicsit meg.
-Köszönöm! - törölte meg szemeit és ölelt vissza. -Így fogok tenni. Hálás vagyok nektek. - küldött felénk egy hálás mosolyt és elhagyta a személyesterünk.
-Ez szép volt tőled. Tudsz te kedves is lenni, ha akarsz. - kuncogott fel.
-Ha akarok. De most mond azt nekem, hogy nem kedveled a geci énemet. - kacsintottam felé.
-De, oda vagyok érte. Főleg ott ahol érzé... - próbált megérinteni a tiltott területen, de kitértem előle.
-Honnan tudsz róla? - vetettem rá méregető pillantást.
-Szobatársak vagyunk több éve. Csak nem hitted, hogy titokban tarthatod? Hallottalak én már maszturbálni is. - folytatta az égetésem.
-Na jó, tudod hova menjél és kinek mondj ilyeneket! - szóltam be neki haragosan, míg ő csak hahotázott és a könnyeit törölgette. -És én még azt hittem jó gyerek vagy.
-Az vagyok, míg le nem megy a nap és még be nem indulok.
-Hm.. erről még beszélgethetünk, ha leszel szíves és befáradsz az irodámba. - biccentettem az ágy felé.
-Oh, ezer örömmel. - vigyorral arcán követett engem a bútorra. Ami pedig ott történt az már csak történelem.

I know your weakness! Chapter 3 1/2 YoonJin / YoonMin

Mióta a golden és a szörny összejöttek, azóta a napjaim végre nyugalommal telnek. Köszönettel tartozom Kookienak, hogy elcsavarta Mon fejét, mert komolyan mondom az idegeim ki voltak, attól, hogy tudtam bejövök neki. Mivel igen, teljes mértékben tudatában voltam ennek. Nem vagyok hülye. Persze mióta azok ketten egy pár lettek más is történt. A későbbiekben a VHope ship is valósággá nőtte ki magát, amin már meg sem lepődtem. Csak tudnám miért próbálták meg titkolni. Ennél nyilvánvalóbbak nem is lehettek volna. A kezdetektől fogva. Röhej. Oh és igen. Itt van még egy dolog. Ami már inkább kapcsolódik hozzám. Ha minden jól megy hamarosan egy szeretővel leszek gazdagabb. Jimin miután JungKook visszautasította eléggé letört, így elhatároztam megvigasztalom. Én magam sem hittem, hogy az a megvigasztalás eddig fog fajulni. Az elején úgy álltam hozzá, hogy mellette állok a nehéz időkben, aztán majd ha lecsillapodtak a kedélyek minden rendben lesz. Azonban kicsit máshogy történt. Mindkettőnkben túltengett az adrenalin a szexualitás hiánya miatt és hát röviden mondva egymás vigasztalásánál állapodtunk meg. Tisztáznám, hogy egyetlen egyszer dugtunk, azt is az elején. Azóta csupán elvagyunk egymás társaságában és elröhögcsélünk együtt. Leesett, hogy talán nem kellett volna azt tennem vele akkor, de olyan csábító volt és szüntelen jó társaságot nyújt nekem. Az igazat megvallva, azt hiszem kezdem megkedvelni. De isten lássa károm biztos, hogy ezt soha el nem mondom neki. Úgyis csak szórakoztunk. Nem igaz? Ha mégse lenne igazam az több okból még nagyobb pácba sodorna, mint amibe most vagyok. Feltevődik a kérdés, miért? Később ezt is tisztázom, nyugi.
-Már bocs, de most engem akarsz leégetni, kis szaros? Azt hiszed kemény vagy?  - szóltam bele RapMon nagy múltmeséjébe amiben nem kicsit alázott meg. Én zavarba jönni pont miatta? Ne vicceljünk már. Röhög a vakbelem.
-Hyung, nem kell szégyellni. - röhörészett Kookie.
-Igazat mond. Én láttam. Nem amiatt jött zavarba. - pillantott rám ChimChim huncutul végigmérve, beharapva alsó ajkát. Csak ki ne kotyogja a valódi indokot. Oké, pontosítok kicsit. Park Jimin, az a srác, akit kezdettől fogva kifejezetten aranyosnak tartok. Az ABS-e volt az a pillanat, amikor úgy éreztem engem ez a személy érdekel. Nem tettem semmit ennek érdekében, de ő más volt. Egy idő után rájött, mit is gondolok róla és engem is szívatni kezdett, mint a maknaet. Az az alkalom, mikor NamJoon megpuszilt, egy olyan pillanat volt, amikor ezt szintén véghez vitte. A zavarba jövetelem neki szólt, nem annak a kétbalkezesnek. Most már érthetitek miért is nem bízom abban, hogy köztünk lehetne kapcsolat ezzel a kis vörössel. A csapat minden tagja kivétel nélkül tapasztalhatta a nyomulós énjét. Igen, nem mi voltunk az egyetlenek Kook-shiival. A csapat debütálása óta bepróbálkozott NamJoonnál, JHope-nál, sőt még V-nél is, a legjobb barátjánál. Jin volt az egyetlen, akinél nem próbálkozott ilyesfajta dologgal. Őt más szempontból közelítette meg. Aztán rájött ez nem fog menni, így feladta. Nem tudom mi lehet vele. Mire jó ez? Így képtelen vagyok oda állni elé azzal, hogy szeretem. Átbaszna. Neki nagy valószínűséggel egy szexpartnerre van szüksége, nem egy társra. Nem mondom, hogy nem értem. Mindenesetre tettetve az érzéketlenségem élek vele.
-Elmegyünk vásárolni? - szólított meg kedves hangon a csapat rangidőse, míg Chim mellett ülve a nappaliban egy értelmetlen filmet bambultam.
-Hogy a szarba ne! - pattantam volna fel, közben Jiminre néztem. -Nem g... Mármint, majd jövök. Szia. - hagytam ott. Felesleges engedélyt, vagy elnézést kérnem, hisz nem vagyunk együtt.
Csendben sétáltunk szobatársammal, egy szó elhangzása nélkül. Nyugodt volt a helyszín, az idő tökéletes számomra. Ennél kellemesebb nem is lehetett volna. Ráadásul vele voltam. A személlyel ki a leginkább megfelel a tökéletes partner leírására a szememben.
-Hé, a bevásárlás után nem megyünk el együtt sushizni? Nemrég találtam egy jó helyet, ahol még nem voltunk. - tekintett felém.
-Honnan tudod, hogy jó ha még sose ettünk ott? Majd mi eldöntjük. Ha nem, bezáratom. - nevettünk fel.
A bolti bevásárlás jobban sikerült, mint azt vártuk. Sok jó ételhozzávalót leltünk, és nem egy fogás megfogalmazódott fejünkben. Alig várom, hogy hozzálássunk az elkészítésükhöz. Nem elég, hogy Jin-nek nagy étvágya van, de emellett remek szakács is. Nem tökéletes? Szerintem az. Emiatt is szerettem belé egy ideje.
-Itt is vagyunk. - mutatott egy kicsicsázott épületre egy utca sarkán.
-Ez lenne az a csodás sushival rendelkező varázslatos hely? Remélem a kajához jobban értenek, mint a dizájn készítéshez. - szörnyedtem el a látványon. A vicces, hogy a belső rész a külsővel ellentétben lenyűgözött. Elképesztő. Komolyan. A sushi pedig még annál is jobb volt. Törzsvendég leszek, esküszöm.
-Hmmm. - morgott a pink prince elégedetten, szokásához híven.
-És mond csak, mi a helyzet veled mostanában? Ritkán látlak Jimin nélkül. Csak nem? - érdeklődött.
-Nem, nem igazán. Tudod milyen. - magyaráztam meg ennyivel, de nem engedett.
-Milyen? - kérdezett rá.
-Nyomul. Incselkedik. Minden egyes járó és lélegző elmével. Neki mindegy ki, csak legyen, aki megdugja. - világosítottam fel.
-Te meg miről beszélsz? - képedt el.
-Édes drága Jin Hyung. Tudom, hogy te még sosem tapasztaltad ezt az oldalát ugyanis te... - itt megálltam. Csak nem közölhetek vele ilyet? Nem akarom leminősíteni.
-Én, mi? - ragadta meg az elhangzottat.
-Ne akard, hogy kimondjam. - figyelmeztettem.
-Gyerünk! Én, mi? - türelmetlenkedett.
-Ha egy meleg kapcsolatot nézünk, te egy egyértelmű passzív fél lennél, bárkivel szemben. - közöltem vele a nyilvánvalót. El se hiszem, hogy kikényszerítette.
-Tessék?! - dühödött be. Közelebb húzott pólómnál fogva és erőből ajkaimra mart. - NEM VAGYOK CSAJ!!!
-Mi a...? - döbbentem le totálisan.
-Ne csak ülj ott. Érts egyet velem! - háborgott.
-Bocs, de nem fogok hazudni a te kedvedért sem. - tartottam ki elveim mellett, még ebben a kilátástalan helyzetben is.
-MOST KOMOLYAN MEG KELL DUGJAK VALAKIT, HOGY ELISMERD?! - tombolt, kikelve magából.
-Jobb lenne ha leülnél. Mindenki téged bámul. Így ki fognak tiltani minket. - kezdtem kínosan érezni magam. Törzsvendég akartam lenni, most max a kukájuk vendégének fogadnának el, talán még annak se. 

Ez kellemetlen volt. Megértem, hogy szarul esik neki elfogadni ezt, de ezt mégse nyilvánosan kellett volna.
-Yoon-shii. Sajnálom a vendéglőbelit. - hajtotta le megbánón fejét hazafelé sétálva a visual.
-Rá se ránts. Megesik, hogy kikel az ember magából. Azért a kaját sajnálom. - rötyögtem fel.
-Mond, komolyan ennyire nyomorék vagyok? - vágott szenvedő arcot, mitől szívem összeszorult.
-N-nem vagy te nyomorék, ez meg honnan jött? Nincs abban semmi, ha uke típus vagy. A passzív felek aranyosak. Tudnak nagyon jól kinézni. Semmivel sem külömbek az aktív résztől. Egyedül annyiban mások, hogy érzékenyebbek és dugnivalóbbak. - hahotáztam nagy hanggal.
-Fáj? - fürkészet egy rövid pillanatig.
-Micsoda? - kaptam rá tekintetem.
-"AZ". - utalt.
-Öhm. - kezdtem fulladozva köhögni. - Nem tudom. Én mindig is a domináns oldalt képviseltem.
-Oh, nem hittem volna. - gondolkodott el.
-He?! Ezzel mit akarsz mondani? - néztem bosszúsan.
-Semmit. - kuncogott.
-Te engem..??!
Felháborító. Én, uke? Hallo buzeránsok, ez hol fogalmazódik meg? Fiatal korom óta hallgatom mindenkitől, hogy inaktív személynek tűnök, ha szexről van szó. Úgy gondolták minden bizonnyal elvállalom a lány szerepét, ha arra kerül a sor. Ne szórakozzunk már! BARMOK! Csaptak fel a pokol tüzei elmémben, míg külsőmmel a higgadtság látszatát próbáltam kelteni. Hazaérésünkkor meglepő felfedezést tettünk. Figyelnek ránk.
-Hol voltatok idáig? - intézte felénk tudakolódását RapMon.
-Közöd? - flegmán lekoptatva őt vonultam szobámba. A többi tag értetlenül állt az iménti kirohanásom előtt.
Semmi mást nem akartam csak aludni. Nincs kedvem a társaim fárasztásához, Jimin vágyaihoz, sőt most Jint is elkerülném legszívesebben. Mi van velem?

"Top one, I don’t use that obvious pattern
My rap isn’t as easy as you think
but for me it’s a cinch. I can rap the whole day and not get tired
my tongue is filled with arrogance and goes on"

Motyorásztam magamban a debütálásunk előtti egyik audio számom szövegét. Akkoriban is megvolt bennem a tűz, ami most sem hunyt ki. Sőt egyre erősödik. Faszért, vagyok ennyire töketlen? Rendben. Felejtsük el az egészet, ami eddig bennem volt és vágjunk a közepébe. - vágtam magam vigyázba levánszorogva ágyam tetejéről. SeokJin ekkor lépett be a szobába és már kérdezett volna ki bajom felől, mikor lekaptam. Azzal odébb is álltam, ott hagyva a lesokkolt idősebb férfit és a kisebb felé vándoroltam.
-Te! - mutattam rá.
-Végre hajlandó vagy elém tolni a képed. Jin elcsavarta a fejed és már nem kellek, igaz? - vádolt meg jogtalan.
-Oh, pofa be! Nem is vagyunk együtt. Milyen alapon vádolsz te engem bármivel? Tudod mi a legelkeserítőbb az egészben? Hogy kedvellek. Te kihasználtál, mikor oda mentem hozzád megvigasztalni téged. Nem azt mondom, hogy én nem voltam benne, de elcsavartad a fejem. Most úgy vádolsz, hogy nincs köztünk szexuális kapcsolaton kívül más. Engem pedig így is érdekelsz. Túl attraktív vagy, túl aranyos. Az első alkalmunk óta azon elmélkedem, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy több lehessen köztünk ennyinél. Mit mondasz?
-Hát, így állunk. - tűnt fel az ajtóban a mi eatjinünk és éreztem épp ebben a pillanatban lőttem meg magam. Mit csináltam? 

I know your weakness! Chapter 2 2/2 (VHope)

Mindenki reménye a házban! Viccet félre téve, ha nem bánjátok, most mesélek egy kicsit. Mégpedig annak a történetét szeretném elmesélni amivel idáig jutottam.

Egy underground táncosként kezdtem, majd a JYP-s kudarcom után átvándoroltam a BigHithez ahol végre esélyt kaptam szárnyaim nyitogatására. A többiekkel zökkenő mentesen ment a megismerkedésünk. Kivéve YoonGit. Az a srác olyan szívbajt hozott rám rögtön ahogy találkoztunk, hogy néha még mindig rémálmaim vannak. Benyitok erre fél pucéran mutogatja itt magát nekem. Sok dolog közt ez is fent van a "Ezt nem akartam látni" listámon. Megtörtént. Ügyet se neki.

Az első pillanattól kezdve megszerettem a társaságot. Mindenki kedves és barátságos, emellett úgy tűnt a munka sincs ellenükre. A keményen dolgozó emberek nekem pedig már csak szimpatikusak lehetnek.

A debütálásunk eléggé meghozta a sikert nekünk, mit ne mondjak. Akkoriban volt, hogy belekezdtünk a Bangtan Rookie Kingbe. Ki hitte volna, hogy a karrierünk még be se indul, de máris meleggé varázsolnak majd? A show nagyon szórakoztató és vicces volt, de elég nagy sokk volt nekem és TaeHyung barátomnak is amikor a csókunkra került a sor.

V, ő az aki a kezdetektől fogva elkápráztat. Bár a mi maknaenkkel közelebbi viszonyt ápolok, mint vele, de valahogy mégis nagyon közel érzem magamhoz. Hízelegni azt nagyon tud ez tagadhatatlan. Emellett valóban egy aegyo bomba a srác. Mit volt mit tenni egy nagy húza-vona után YoonGi elintézte, hogy elcsattanjon az a bizonyos. Ekkora égést. Könnyezem a röhögéstől szégyenemben. Aztán ami még azután jött az Of Course játékban. Ha már olyan nagymenőnek képzelte magát, hogy képes volt megkérdezni tényleg kedvelem e, belementem a játékba. Talán kicsit durva voltam, de a fele igaz volt annak amit mondtam. Vibrálgat itt a számon, mint egy elektromos fogkefe, aztán vigyorogva megkérdez egy ilyet? Azt hitte legyőzhet? Nem úgy megy az. Megjegyzem, a sokkolt ábrázata kifejezetten aranyos. Azóta sokszor szórakozom vele és szívatom őt. Ez a napi játékom. Persze ezt nem csak vele teszem. A maknae line összes tagja félhet ha a közelben vagyok. Előlem nem menekülhetnek. Elkapom őket és az alsójukat lecsesztetem róluk. Valahogy úgy, mint YoonGi és JungKookie. Oké, azért én nem akarom felvenni az övéket. Tudjuk hol a határ. Ezt mondom én, aki megkérdezte milyen alsót viselt nagymosáskor. Sohasem hittem volna, hogy ezek tényleg elkezdenek találgatni. Jimin még a gatyát is lerángatta volna rólam, miközben már nem is azt viseltem. Elvetemültek. Bár az én kis alien dongsaengem toporzékolása felkeltette az érdeklődésemet. Kár, hogy rossz választ adott.

Hogy miért hozom fel ilyen sok alkalommal TaeHyungot? 

Erre akkoriban jöttem rá amikor kínában voltunk. Tudni illik én elég szorgalmas Hyungnak vagyok elkönyvelve és ennek eleget téve és az ARMYk boldogsága fokozása érdekében elkezdtem nyelveket tanulni amerre jártunk/járunk. Nem vagyok perfect, de valamilyen szinten akkor már sikerült elsajátítanom a kínai nyelv rejtelmeit. Vele ellentétben. Arra panaszkodott, hogy zavarja, hogy nem ért semmit. Ő is szeretne kommunikálni. Ekkor volt egy enyhe elszólásom, amit magam sem értettem miért mondtam neki. "Megtanítsam, hogy hogy van a hozzám jössz?" Azt gondoltam basszus, csak magára ne vegye. Mondjuk miért is venné? Szerencsémre rám sem bagózott. Kis hülye. Akkor kezdtem el rájönni csak igazán, hogy, amit iránta érzek az kicsit több, mint barátság. Ezt pedig minden egyes nappal csak egyre bizonyította. Teljesen odavagyok érte. A debütálásunk óta már több év eltelt, de az érzéseim egyre erősödnek. Ez szinte már kibírhatatlan.

Aztán jött az a múltkori. Az beadta a kulcsot rendesen. Tudatában vagyok, hogy Kookie és NamJoon egy párrá avanzsált, de akkor mégis miért Tae-val shippeli mindenki? A dorm népe. Két uke. Nem is értem. A jó múltkorában találkoztam V-vel a konyhában. Mikor arra került a sor megkérdezem mi járatban van ilyen későn, ő fogta magát és elrohant. Be, Kookiehoz. Ezt most vegyem sértésnek? Tudni sem akarom mi volt odament. Ideges leszek, ha rágondolok.
Pár nappal később mikor ismét beszélni akartam a kis dongsaengemmel, ő azon nyomban hátat fordított és egy "Bocsi!"-val elsietett.
Mi ütött ebbe a gyerekbe? Kikészíti az idegeim. Azóta egy szót se hajlandó váltani velem. Valamilyen indokkal mindig kibújik a beszélgetés alól. Aznap este azonban érdekes mód történt valami. ChimChim, TaeTae és én egy szobán osztozunk, csupán én kicsit messzebb foglalok helyet egy külön ágyon. A kis alien gyakorta sikítozik és rendez jelenetet az elalvást követően, ami magában még nem akkora probléma, mert egy pohár víz után lenyugszik egy időre. A gond ott kezdődik, hogy mindezek mellé párosul az alva beszélése és olykor-olykor az alvajárás is. Nem megszokott, de most megtette. Alvási kísérleteim kudarcot vallása közepette tekintettem meg vékony alakját ágyam mellett, majd éreztem meg selymes bőrét ahogy hozzám simulva befeküdt mellém.
Anyu! - nyökögte. Oh, szóval a szokásos. Úgy gondoltam nem lehet nagy baj a sablon szövegei elmondásától. Viszont amikor már olyan dolgokba kezdett ami nem szokványos tőle.
-Hyung! - nyögte. Miiii történik ezzel a gyerekkel? És velem? Ekkor érkezett el igazán a bassza meg pillanat, amikor a bal oldaladon egy kelletlen tinédzser lelkületű huszonéves miközben ágaskodik a pacid az istállóban.
Oké, marad! - parancsoltam a szundikálóra és próbáltam meg kikászálódni az ágyból, mire megragadott és magához szorított. Na ne vicceljünk már. Ez a kis srác ki akarja húzni a gyufát?
-Hyung,... - nézett fel rám könnyekkel szemeiben ezzel eltüntetve mérgem.
-M-mi a baj, Tae-ah? Ne sírj. - töröltem meg arcát.
-Haragszol rám? - nyöszörögte szívszaggatóan. Hát tudnék én?
-Nem. - simogattam meg buksiját. - De elárulhatnád miért kerültél az elmúlt időben, ha beszélni akartam veled. Csak nem ezért? - megrázta fejét. - Akkor?
-Mmm.. - furta arcát mellkasomba. -Hyung, én nem akartam megbámulni Kookiet! Nem akartam. - szorongatta pizsama felsőm, mentegetőzve.
-Jól van, de ezt miért nekem mondod? Nem engem kukkoltál meg. - nevettem fel.
-Uh - hallatott érdekes hangot. -Ne légy mérges. - nyávogott tovább, fájdalmasan.
-Hiszen én nem is haragszom. Mi okom lenne rá?
-Semmi. - bökte ki elszontyolodva. -Itt maradhatok veled? - hajtotta le fejét felsőtestemre helyezkedve.
-Beleegyezem, bár úgyis magadtól döntesz. - rötyögtem újra.


V POV

Muszáj volt tisztáznom. Aludni sem tudok úgy, hogy közben tudom, mérges rám. Úgy érzem mellette kell lennem, de eddig ez eltaszított. A karjai között olyan biztonságot érzek amilyet máshol nem. Ő már nagyban aludt mikor én még mindig őt fürkésztem. Annyiszor felvettem már őt. Nappal és éjszaka. Minden szokását úgy ismerem mintha a sajátjaim lennének. Merengésemből ő maga szakított ki. Helyesbítenék. A hangja. Ilyennek még sohasem hallottam.
-Ahhh - hallatott torka mélyéről egy hörgés. Azt hittem ott hugyozom össze magam. Ennyire ínyemre való dolgot ritkán látok vagy hallok. Nem tudtam mit kellene tennem. Mi a feladatom, hogy újra tapasztalhassam ezt az érzéki hangot? A legfeltűnőbb dolog is csak akkor tudatosult bennem. A nekem feszülő nemi szerve. Zavaromban úgy határoztam jobb lesz ha alszom, mégsem bírtam ki, hogy meg ne bökdössem. Cselekedetemre sóhajok hagyták el száját. Miért művelek ilyeneket vele, míg nincs magánál? Ez rossz dolog. Nem szabadna. Aish, annyira szexi.


Meglepetésemre elég hamar elaludtam minden gond nélkül. Az szintén csodálatra akad elmémben, hogy hogy nem lankadtam le azóta se. Nem volt mit tenni, kivándoroltam a mosdóba, míg a többiek aludtak és elintéztem, amit el kellett. Ennyire kellemetlen élményem is ritkán van. Úgy értem, az ágyamban fekszik a fiú, akiért mindent oda adnék, erre én meg épp a fürdőben verem ki rá, míg édesdeden alszik.
Indultam volna ki, amikor az ajtó kitárásával egy, az ajtó előtt elborult alient találtam. Változtatnék. Ez a legkínosabb momentum. Bámultunk egymásra másodpercekig. Ő fel rám, én le rá.
-É-én csak épp... - pirult el teljesen.
-Ah, bassza meg! - guggoltam le hozzá úgy csókolva meg őt erőteljesen, szenvedélyesen. Pupillái kétszeresükre nőttek és egy szó sem jött ki száját. Sebaj. Nem is kell, hogy beszéljen és elutasítson. Ő jött ide hallgatózni. Viselje el a büntetést. Húztam fel a falnak támasztva úgy csókolva rá újból ajkaira várva, hogy végre leengedje nekem a gátat és nyelvemmel szájába hatolhassak. Megadta az engedélyt nem is kellett sokat várni. Vannak még csodák. Mindjárt elsírom magam az örömtől.
Mikor éreztem, hogy ismét éledezni kezdek odalenn elváltam tőle, még ha ez volt a legfájóbb tettem is. Vissza indultam a szobába. V a földre roskadt és utánam bámult.
-Gyere szépen! Meg fogsz fázni, ha ott maradsz. - hívtam.
-Te egy igazi szemét vagy Jung HoSeok! - üvöltött rám sírva és elrohant.
Igaz, nem kellett volna ezt tennem, de annyira adta magát a helyzet. Mintha akkor nem csókolóztunk volna. Tudom, az nem nyelves volt. Ezt elbasztam. Megint elintéztem, hogy ne létesítsen velem kapcsolatot jó ideig.
. . .
Szombat volt, és szünet a banda életében egy rövid időre, akkor először hosszú ideje. Ünneplésképpen elvándoroltunk egy bárba iszogatni. Mondani se kell, érdekes kimenetele lett.
JungKook szinte öltáncot lejtett a mi NamJoon-unk tiszteletére, ugyanis már ő is fogyaszthat alkoholt. Nagy szó. Nem tudtuk, hogy ezt fogja kiváltani belőle. Jin ételekről hablatyolt, mint úgy általában. Suga és a nagy seggű valamin nagyon röhörésztek szinte egy centire se egymástól. Oh, mi van Tae-val? A pultnál ülve döntögette az italt magába, mióta a többiek elszálltak. Úgy véltem egy bizonyos adag után, hogy elég volt, ezért leállítottam.
-Stop! Tedd le szépen. Nem ihatsz többet! - parancsoltam rá, elvéve a poharat.
-Majd pont te mondod meg nekem, mi? - gagyogta csuklások közt.
-Igen, én. Megyünk haza. Pattanj! - utasítottam.
-Nem! - vigyorgott rám gúnyosan és az üvegből vedelt tovább.
-Na ne baszakodj velem! - dobtam el a mérgező üvegcsét a francba, azzal megragadva és vállamra dobva részeg barátom és kicipeltem a kocsiba. Ott letettem.
-Miért? Olyan finom volt. - siránkozott.
-Éppen eleget károsítottad a májad. Inkább köszönnéd meg.
-Kösz, hogy egy ekkora rohadék vagy. - igazgatta a nyakkendőm, majd megrántotta és elengedte.
-Figyelj, bocsánatot kérek a csók miatt. Elismerem, hogy rosszul tettem akkor. Befejezed ezt, kérlek? - néztem szemeibe. Az üzenet, nem volt békés.
-Ha nem lennék úgy oda érted, most levágnám a kolbásznak valód. - feküdt el. -Azt akarom, hogy lefeküdj velem. Velem csináld azt, amit, akkor ott magaddal. - húzott közelebb magához. Lényéből áradt az alkohol szag, de annyira attraktív volt, majdnem beadtam a derekam. Nehezen tudok neki nemet mondani. Főleg, hogy ezt én is szeretném, de csak félre beszél. Be van rúgva. Nincs tudatánál. Istenem, de fáj ott lent, sőt a szívem is, mert ilyen hanyagul beszél velem.
-Ittas vagy. Nyugodj meg és ülj fel. Hazamegyünk. Mindjárt jönnek a többiek is. - láttam meg kifelé tartó csapattársaink.
-Nem maradok nyugton. Válj velem eggyé! - mászott rám, abban a pillanatban nyílt az ajtó és a többiek szembe találták maguk velünk.
-Ez nem az amire gondoltok. - nevettem fel kínosan.
-Jajj, HoSeokiieee ne tagadd. Ezen nincs mit szégyellni. - dülöngélt Jin.
-Yeyy, VHope. - örvendezett Kookie.
-Ne basszátok össze a kocsit. Köszi. - jegyezte meg Suga. Úgy tűnik mostanság a kínos, az életem mottója. Amint hazaértünk a szobánk felé vettem az irányt, nyomomban a fiatalabbal.
-Hyunggg, figyelj rám! - nyaggatott. - Csináljuk! - rángatta le rólam az öltönyöm útközben.
-Nem. Józanodj ki! - koptattam le, de nem hagyta abba.
-Ennyire gusztustalannak találsz? - tekintett végig magán aggodalmasan. Miért ennyire vonzó még részegen is?
-Aigoo. Ma este kint alszom! - fogtam meg cuccom és indultam meg a nappaliba.
-De Hyung! - szólt utánam, de választ nem kapva, megmaradt a helységben.
Még egy ilyen akaratos részeget. Egy akaratos kiváltképp elbűvölő, kívánatos elázottat. Az ég nagyon nem kedvelhet engem. Reggel korán keltem és kávéval láttam el az emberek nagy részét, köztük V-t is, akit szokásom szerint seggen kellett lökdösnöm, hogy magához térjen.
-Jó reggelt, csipkerózsika. Jobban vagy? Tessék. - nyomtam kezébe a forró italt, amint feltápászkodott. Leülve mellé kémleltem végig tudatraébredését.
-A fejem... - nyekeregte. -Nagyon fáj. - fogta fájdalmas arckifejezéssel.
-Örülj neki, hogy nem a segged fáj úgy. Hülye gyerek, igazán lehetnél elővigyázatosabb. - szidtam le.
-Miért vagy ilyen ideges? - húzta össze magát értetlen tekintettel.
-Meg akartad dugatni magad velem! Nagy szerencséd van, hogy engem találtál meg és nem valami ismeretlen fazont, különben már a drága kis hagyma popikád nem lenne olyan szent. - világosítottam fel. - Most fogadd meg, hogy többet nem iszod így le magad; vagy a következő alkalommal tényleg eleget teszek a kérésednek. - fenyegettem meg. Egy hang se hagyta el száját.
-Gyerünk! Ne kelljen kétszer mondani. - feszítettem tovább. Válasz nem érkezett ezúttal se, így csuklón ragadtam és az ágyra döntöttem, csuklóit lefogva teste mellett. Elpirulva bámult rám, zavart pillantásai megöltek belül.
-Taeeee! - hallatszott kintről Jimin hangja.
-H-hyung, engedj el. J-Jimin hív. - dadogta.
-És ha nem? Akkor mi lesz? - incselkedtem vele. Eddig bírtam. Nincs tovább.
-Tudtad, h-hogy kiskoromban egy csimpánz leköpött az állatkertben? - osztotta meg, terelve a szót.
-Szóval nem bánod, hogy ha így maradunk. Remek. - vigyorogtam rá.
-H-hyung, k-kérlek.. - motyogta zabálnivalóan.
-Én feladom! - adtam be felmondásom és közeledtem súlyosan az alattam fekvőhöz. Az ajtón a bangtan robbant be abban a pillanatban.
-Ti..- döbbent le a golden.
-Már megint piszkoltok? - fűzte hozzá az alvó király.
-Megint? - kapták fejük az előbb felszólalóra.
-Ja. Hiszen tegnap is együtt voltak, de ti is láttátok. - legyintett YoonGi.
-Fiúk, ne lássatok bele semmit, mi nem.. - magyaráztam de hiába, mert mind kivánszorogtak, amilyen gyorsan csak tudtak.
-Várjatook! - kiáltottam utánuk és mentem volna, de TaeHyung megragadta felsőm.
-Ha felelőtlen vagy egyszer azt még elviselem, de többször nem! Ne játssz velem, te mamlasz! Én is ember vagyok, hozzád hasonlóan. Nekem is vannak érzéseim. Úgy hiszed, csak lekapsz, amikor kedved tartja, aztán eldobsz, mint a használt zsep... - csókoltam meg be nem álló száját.
-Ezzel nem hallgattathatsz el! - figyelmeztetett, de rá se bagózva csókoltam meg újra és újra.
- Jung HoSeok! - szólított teljes nevemen, kifejezve dühét, míg én nyakára tértem át csókjaimmal, majd meg is szívtam azt. Erre már ő is jobban reagált, de nem akarta könnyen adni magát.
-Mit képzelsz? Ez meglátszik! - háborgott.
-És? Majd garbót veszel fel. Itt meg úgyis csak én látom. - simítottam végig a seben és adtam rá egy puszit.
-Állj le! Nem mondom még egyszer. - mérgesedett tovább a helyzet részéről, de már nem tudtam abbahagyni.
-Kim TaeHyung! Vonzódom hozzád, amióta ismerlek, erre kínában jöttem rá, amikor egy szobán osztoztunk. Úgy vélem te egy imádnivaló kis alien kölyök vagy, aki lökött, de ugyanakkor túl csábító. Főképpen a cuki fenekeddel és a mély orgánumoddal, amit szívesen hallanék orgazmus közeli állapot közben. Szerelmes vagyok beléd. Mindenedbe. Oké? Te meg folyton jössz és csábítgatsz. Kiveszem a részem, ha annyira ajánlgatod. - tisztáztam és vallottam szerelmet, ha nem is a legékesszólóbban.
-Hyung... -  terült el alattam védtelenül. - Tudod, ami aznap éjszaka történt... akkor nem voltam részeg. Magamtól álltam be az ajtóba hallgatózni. Sőt én fogdostalak meg. Én állítottam fel még jobban. Elnézést, de annyira vonzott a dolog, hogy olyan hangokat adj ki. - nézett el.
Benyúlva pólója alá, összerezzent. Végigpusziltam hasfalát és egész mellkasát. Azok az édes kis sóhajok. Ha ez így megy tovább az orgazmus a fülemen jön ki. Testének különböző tájain, ilyenek a nyaka, a hasfala, a belsőcombja, sőt kis híján a szája is, amiken megjelöltem őt. Nem különösebben díjazta az ötletet, hogy kiszívásokkal van teli test szerte, de muszáj volt.
Az előjáték után tértem volna a főfogásra, persze az engedélymegkapása után.
-Betehetem? - csókoltam ajkaira a választ várva, úgy, hogy attól tetszőleges eredményt kaphassak.
Háromujjas tágítás után belé helyeztem magam és azt kell mondjam ennél jobb nincs. Ilyenkor tényleg úgy érzed sírsz a gyönyörtől. Szexuálisan és a szerelem szempontjából is. Azt hiszem a kincsem nevében is elmondható ugyan ezt. Legalábbis a mély sikolyai és sóhajai, arról árulkodnak. A nevem hangos kiáltása, néhány karmolással meghintve a hátamon, szintén támogatja, Élvezte. Ez boldoggá tesz.

*másnap reggel*

-Felkelni álomszuszék. Hátadra süt a nap!- bökdöstem meg újra csodálatos lábtecnikámmal farát.
-Au. - nyögte fájdalmasan. - Vigyázz rám. - nyávogta könnyes szemeivel.
-Mintha eddig nem azt tettem volna. Pusziltam le könnyeit és adtam neki egy homlokcsókot is. Édes vagy, mint mindig. Még a könnyeid is. - vigyorodtam el.
-Ne hízelegj. Egy jó darabig nem lesz újabb menet! - jelentette ki komolyan, sértődékeny arccal. Megszereztem, szívem választottját. Ez az!
-Ne vigyorogj már így. Fáj. - lökött meg.
-Bocsi.- húztam magamhoz. - Szeretlek!