Hé, ChimChim, tudtad, hogy hamarosan itt a Karácsony? - motyogta hozzám bújva szeretőm akivel 2 hónapja alkotunk egy párt. A srác, mert ugyebár srác, a tánctanárom 24 éves fia. Házi nyúlra nem lövünk. Megtettem. Mennyire gyümölcsöző? Nem túlságosan. A mester folyamatosan leterhel a feladataival, egyre nehezebb táncok betanulására ösztönöz ezzel elvéve az összes szabadidőm amit SeokJinre szánhatnék. Nem véletlenül. Összejövetelünk napján, rajtakapott minket a teremben ahogyan egymást ölelgetve édelegtünk. Mondhatom, kellemes élmény volt. Lebuktam az edzőm előtt, ez egy dolog, lebuktam a szerelmem faterja előtt ez egy másik dolog, de hogy ez a személy egy és ugyan az... Elásna valaki? Tudja, hogy a fia és köztem szikrázik a levegő, nem egyszer vette észre, így teljes erőbevetéssel azon van, hogy elválasszon minket lehetőleg anélkül, hogy megbántaná a fiát. Erre az egyetlen lehetőség az, ha az én időmet rövidíti le, amit vele tölthetnék. Szereztem egy csodálatos és lenyűgöző pasit, erre a sors megbüntet. Sohasem voltam egy szerencsés figura. Ez most is meglátszik. Mindenért küzdenem kell. Persze így izgalmasabb, de néha nehéz.
-Valóban? - sandítottam oldalra a televíziót kapcsolgatva.
-Aish, Jimin, te nem is figyelsz rám! - háborgott.
-Dehogynem. Most viszont mennem kell aludni. - csókoltam homlokon a hálóm felé indulva. - Tudod merre van a kijárat. Kérlek zárj be magad után. - intettem.
Sajnálom őt. Nem szándékosan teszem ezt, de fizikailag ki vagyok merülve. Kitartó személy vagyok, de az én szervezetem sem bír ki mindent. Félek, hogy el fogom veszíteni, de nem adhatom fel az álmom. Ráadásul ha így tennék, talán még el is tiltanák tőlem, vagy inkább engem tőle. 24 éves férfi, mégis mintha egy 16 éves kislánynak udvarolnék akit a szülei még a széltől is óvnak. Kész vicc. Mindeközben a hercegnő tudatlanul várakozik rám. Gondolataimból egy hideg szellő zavart fel mely fülemet érintette.
-Jimin-ah! - ölelt át hátulról kedvesem.
-Jin! Fáradt vagyok, kérlek ne zaklass! Holnap megint suliba kell mennem, aztán munka és az edzés. Pihennem kell. Értsd meg.
-Rám már időd sincs? - hallatszott hangjában a kétségbeesettség.
-Bocsáss meg, én igyekszem. Hidd el nekem. Hamarosan veled is foglalkozni fogok, de előtte még el kell intéznem néhány dolgot. Rendben? - ígértem neki oda a felszámolhatatlant.
-Megesküszöl rá? - nyújtotta kisujját.
-Meg. - kulcsoltam át. Azzal be is aludtam.
-Jin!! - kiáltottam reggel felébredve ágyamban.
-Nem én voltam. - mentegetőzött az eset megemlítése előtt.
-Miért van lehúzva a gatyám? - vetettem felé gúnyosan haragos vigyort.
-Én csak.. Umm.. Ne ítélj el! - jött zavarba elfordítva fejét.
-Én itt kidolgozom a lelkem te meg, csak ezzel vagy elfoglalva? - dühöngtem, megjátszva magam.
-Jimin, ez teljességgel felháborító! Nem vagyok olyan, csupán lassan 3 hónapja együtt vagyunk és egész idő alatt nem történt semmi. Úgy ülünk azon a kanapén minden egyes nap, mintha csak haverok lennénk. Egy párkapcsolattól nem épp ezt várja az ember. Nem mintha panaszkodni akarnék. De, tudod mit? Mégis akarok. Ha nem érdekellek szexuálisan valld be. Szeretlek, de ha ilyen mértékben szarsz a fejemre minden téren akkor ennek semmi értelme. Akár be is fejezhetnénk. - kelt ki magából.
-Jó, fejezzük be. - tudtam le, beleegyezve. Szavai torkán akadtak kijelentésemre. Sokkoltan áldogált szobám ajtajában.
A napjaim szakításunk óta meglehetősen könnyedebbé váltak. Nincs ki zargasson, mert nem foglalkozom vele és tudok a dolgaimra koncentrálni. Ez kellett. Karácsonyig kevés nap állt rendelkezésemre és még nem intéztem el mindent. Nehogy félreértsetek. Eszem ágában sincs szakítani a hercegnővel. Ellenkezőleg.
December 23.-ra mindennel kész lettem. Örömtelin néztem körül az alkotásomon és alig vártam, hogy ő is láthassa. Hajnalban elsomfordáltam kiválasztottam házához és sűrű, gyors kopogás közepette az ajtóba helyeztem egy dobozt. A bokorba bújva kémleltem végig ahogy szívem galambja kivánszorog a nyílászáron és felveszi a dobozt. A levelek miatt kicsit homályos volt látásom, de úgy hittem örült neki és azzal leléptem. A dobozban francia csokoládé és egy levél tartózkodott amiben egy bizonyos címre invitáltam kedvesem.
A találkozó délelőtt kilencre lett lefixálva a közeli parkban. Ahová nem éppen az jött el akire vártam. Az alak távolról is ismerősen hatott, de nem szerelmemet rejtette a sziluett. Amint közelebb ért, ijedtemben nyeltem egyet. Meg fogok halni?
-Oh, édes SeokJin-em! A Seonyudo Parkban várlak, délelőtt pontban 9 órakkor. Kérlek gyere el. Szeretném tisztázni a dolgokat. Szeretlek, Park JiMin - olvasta fel a boríték tartalmát, undorodó hanglejtéssel. -Milyen aranyos. - gúnyolódott. -Először megfertőzöd, eldobod és most vissza akarod édesgetni magadhoz. Gusztustalan kis féreg vagy, töpszli. - vágta a képembe, szája nyáltartalmának 50%-val együtt.
Mester, maga ezt nem érti. - nyökögtem. - Szerelmes vagyok a fiába. Tiszta szívemből szeretem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy boldoggá tegyem és megvédjem. Ezért kellett szakítanom vele. Maga túlterhelt engem, aminek tudatában vagyunk mindketten, így egyszerűbbnek éreztem, ha míg a körülmények nem javulnak Seok-ot kizárom ebből az ügyből. Ezzel megvédve őt a fölösleges aggodalomtól.- magyaráztam múltbéli cselekedeteim miértjét, de nem hatotta meg.
A kifogásaid hidegen hagynak. Nekem az a lényeg, hogy a fiam vissza térjen a jó útra, elfeledve téged. Ha ehhez az kell, hogy magam tüntesselek el, nem röstellem megtenni. - szinte fenyegetett. Megijedtem, nem kicsit, de nem hagyhattam, hogy megrémítsen és eltántorítson a célomtól.
-Uram, én tisztelem magát és felnézek magára, de a Seok szeret engem, ahogyan én őt. Ezt nem tartja előrébb valónak, mint azt, hogy ez e a Biblia által előírt helyes út avagy sem? - győzködtem, megnyerő érveimmel. Elhittem, hogy ezzel hathatok rá. Nem éppen.
-Nem. Gyere szépen velem. - ragadott meg és húzott magával.
-Vá-vá-várjon. Most meg hová akar vinni? - estem kétségbe.
-Egy helyre ahol nincsenek szemtanúk. - fejtette ki. Basszus. Kinyír. Biztos ki fog nyírni. Meghalok a francba mielőtt közölhettem volna, hogy szeretem. Bár legalább a szerelmem miatt döglesztenek meg.
-Mit képzelsz! - kiáltott fel valaki és egy nagy csattanás hallatszott. A szorító kezek elengedtek, így hátra pillantottam. - Hol marad a Hyung? - lihegte.
-Jin-ah, igazából nem akartam szakítani veled, bocsáss meg. A körülményektől akartalak csak megkímélni. - hadartam.
- Tudom. - mosolygott. - Minden hallottam. Oh, Appa felkelt. - vizslatta a földön ülő, arcát tartó embert.
-Te behúztál az apukádnak? - lepődtem meg.
-Bántani akart téged. - e mondat közbeni szemei késztetnek engem arra, hogy vele akarjak lenni örökre. Oda vagyok ezért a félnótásért.
-De.. Ő egy díjbirkózó, te pedig egy facölöp. - mutogattam hitetlenül.
-ChimChim-ah, az, hogy mi látszik az emberek testfelépítéséből nem feltétlen tükrözi a fizikai erejüket. Tinédzser koromban boxoltam egy ideig és konditerembe jártam, sőt az még a mai napig elvétve megesik amióta veled összejöttem, ráadásul kinek, mi a facölöp. - húzta fel pólóját. Döbbenet. Kicsit benéztem. Hiszen 3 hónapja még a 10 fekvőtámasz is gondot okozott neki. Ezt hogyan?
-Megdug... Mármint Megdöbbentettél. - böktem ki nagy nehezen.
-Fiam, befejezed, vagy javítóba duglak mindkettőtöket! - riogatott továbbra is a vén holló.
-Appa, elég volt! Ne szólj bele az életembe és hagyd nyugton élni azt akiért a szívem dobog. 24 éves vagyok. Régen férfi. Nem szabhatsz meg nekem semmit. - állt ki magáért életében először SeokJin.
-Míg nálam élsz addig igenis megtehetem. - hozta fel a tényt.
-Akkor nincs gond. Seok Hyung hozzám fog költözni és együtt fogunk élni. Akár egy normális felnőtt pár. Van esetleg valami ellenvetés? Nincs? Megbeszéltük. - ragadtan kezen párom és elvezettem a helyszínről.
-Komolyan gondoltad, hogy hajlandó vagy együtt élni velem? - faggatott.
-A globális felmelegedés egy komoly dolog? - kérdeztem vissza, válaszolva ezzel.
-Jimin, hova megyünk? - érdeklődött.
-Meglepetés. Tulajdonképpen, máshogy terveztem ezt a napot veled, de apukád elrontotta, így be kell érnem azzal ami megmaradt az ötleteimből. Mostanában többször annyit dolgoztam, mint általában, hogy ezt ki tudjam fizetni. - tessékeltem be a forgóajtón egészen a 8.emeletet megcélozva.
-Luxus lakosztály? - tátotta el száját.
-Nem volt könnyű, de megszereztem Karácsony délelőttig.- újságoltam.
-Ez így nincs rendben. Ez mind nagyon szép és jó, de én vagyok a rangidős, nem hagyhatom, hogy te fizess. - váltott szerény módra.
-De igenis rendben van. A hercegnők nem szoktak fizetni. Azt majd a herceg megoldja. Emlékezz a mesékre. - csókoltam meg az ágy előtt, kábulatba ejtve.
-Férfi vagyok, nem holmi Hamupipőke vagy Csipkerózsika. - makogta, közben lenyomtam az ágyra elgyengült testét.
-Aha. - csókoltam bele nyakába, mire felnyögött.
-Ne! - sikított és igyekezett eltolni, de képtelen volt rá.
-Legyél jó kislány és maradj békés, ha szeretnéd, hogy megtörténjen amire már 3 hónapja vársz. - suttogtam fülébe.
-Kislány a halál! - dühödött be, mire fülcimpájára haraptam.
-Swit! - csitítottam. -Hyung, mond ki, hogy akarsz engem! - dörmöltem fülébe vad orgánumom használva.
-Ennyire még nem ribancodtam el. - röhécselt szarkasztikusan.
-Biztosan? - nyúltam le nadrágjához, ahol a kakas már kukorékolt az ólban. Megérintettem madarunk fejét, azzal lelkem száját egy sóhaj hagyta el.
-Igen.
-Tuti biztos? - dörzsöltem hozzá magam amennyire tudtam. Mimikáján látszottak a szenvedés nyomai, de szelleme erős maradt és kitartó.
-Jimin, kérlek függesszük ezt fel, oké? - kelt volna fel, de visszatoltam.
-Mond ki! - tátogtam.
-Én.. Én.. - takarta el arcát zavartan. - Nem megy.
Túl szeretni való volt, hogy tovább játsszak csak úgy vele. Nehezítsük a játékot címszó alatt lekalandoztam alsó tájékához lerángatva róla szűk nadrágját. Megkönnyebbült, éreztem és láttam is. Alsója lehúzásával hozzá is láttam tervemhez. Első sorban rányaltam a tetejére, majd fokozatosan, nyelvemmel körözve rajta, számba fogadtam az egészet. Nem akarok dicsekedni, de szerintem nem voltam rossznak nevezhető. Sikolyok és sóhajok lepték be a szobát, ám amikor az orgazmushoz közeli állapotba kerül, hoppon maradt.
-Ah, - realizálta helyzetét Seok - Akarlak téged! - mart rám túltengetten. Mosolyra nyíltak ajkaim kijelentése jóvoltából. Tágítani kezdtem a kiéhezett princesst, míg ő ficánkolt alattam felső testemmel játszogatva. 3 ujjam után, úgy határoztam, be fogok férni. Nyílásához tettem mini Chimet és szurkoltam. Fájdalom jele mutatkozott meg szerelmemen, de semmiképp sem kért megállást. Belseje meleg volt és kellemes, kicsit szűk, de megfelelő. Mikor jelezte, hogy már jobban van, mozogni kezdtem. Én mondom nincs még egy ilyen gyöngyhangú lény a világegyetemben. Már ettől képes lennék elmenni, hát még az orgazmusa látványától ahogyan megfeszül háta, sikolt egyet és élvezetes arckifejezéssel lapul a párnák közé. Nem sokkal később követtem, próbálva nem benne elmenni. Legalább első alkalommal, a szeretet ünnepén nem akartam szemét lenni, nem jött össze. Későn kapcsoltam. Lihegve rogytam le, bocsánatot kérve az incidensért.
-Köszönöm az ajándékot! - küldött hálás mosolyt felém.
-Miféle ajándékot? - kérdőn néztem.
-Az egész hoteles dolgot, azt, hogy segítettél kiállni az ősöm ellen és, hogy megengedted, hogy hozzád költözzek. Emellett még azt is, hogy neked adhattam magam. - bújt hozzám.
-Még mindig túl aranyos vagy. - öleltem át.
-Szóval, holnap délelőtt... - gondolkodott. - Nem jössz el velem fürdeni? - huncut vigyor húzódott arcán.
-Hogy a fenébe ne. - pattantam fel követve a magasabb formás fenekét a mellékhelységbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése