Az iskola szívás. Ez egy régi mondás és milyen igaz. Ezért is szeretem olykor-olykor ellógni azokat az órákat amik nem érdekelnek. Néha megesik, hogy egy napot is kihagyok. Pontosabban, eddig ez volt nálam a módi. Mostanában viszont képtelen vagyok elkerülni a sulit. Az új diák megérkezése óta nem csak hogy késztetést érzek arra, hogy itt legyek, de kötelezővé is tették számomra.
Nem olyan rég, pár napja iratkozott át hozzánk ez a Kim TaeHyung nevet viselő, anyaszomorító. Első látásra sem volt szimpatikus. Éreztem, hogy a barátságos mosolya mögött egy manipulálni akaró zseni rejtőzik. A vicc az, hogy nagyon jól adja a komplett hülyét és pont az én gondjaimra bízták. Rábízni arra az emberre aki a lelket is kitünteti belőle... Rossz választás.
Mindenesetre kedvességemnek hála még itt van. Miért? Várom a megfelelő időpontot a lecsapásra. Előbb szeretném jobban kiismerni. Nehogy a végén még én húzzam a rövidebbet. Az ő bébicsőszködését is azért bízták rám, mert a tömérdek hiányzásom szemet szúrt nekik és ezzel kompenzálnak. Minek járok én egyáltalán suliba? Kész időpocsékolás. Gondolataimba mélyedt lényem egy mély orgánum felszólalása húzta vissza a valóságba.
-Hey, Hyung! Mi a helyzet? - vigyorgott képembe vidáman.
-Minden csodás. Mit akarsz, törpe? - reagáltam kelletlenül.
-Törpe? De hisz te alacsonyabb vagy nálam. - mutatott rám értetlenül.
-Kuss. Fiatalabb vagy, úgyhogy törpe maradsz amíg élsz. Értve? - világosítottam fel dühödten. Nem elég, hogy teszi az agyát, de ráadásul még 10 centiket ver rám. Tudja hova menjen az angyalbogár imázsával.
-Értettem. - tisztelgett. -Vannak más ilyesfajta szokások is errefelé? - érdeklődött.
-Ne játszd már a hülyét. - röhögtem fel gúnyosan, mire zavarodottság látszott arcán.
-Ma mit csinálunk? - váltott témát.
-Tőlem kérded? Én megyek a klubbomba te meg amit akarsz. - hagytam volna ott, de követni kezdett.
-Ne gyere utánam hülye gyerek! - parancsoltam rá. Úgy tűnt nem valami értelmes. Leszarva a tényt, hogy egy bolond fiú a nyomomban lohol léptem be a terembe ahol társaim már vártak rám.
-Oh, a héten már harmadjára. Új rekord. - jegyezte meg vicceskedve NamJoon.
-Ha ha. Ti is tudjátok, hogy muszájból vagyok itt, nem jókedvből. - feleltem. Bár a tanítási intézményt és a többi diákot rühelltem, mint a szart ők kivétel voltak ez alól. Kim NamJoon és Jung HoSeok az én két legjobb haverom akikkel mindent megosztok az életemben és akikkel egy csapatot alkotunk amiről senki sem tud az épületen belül. Főző klub címszó alatt regisztráltuk két éve a kis összejövetelünk és azóta se tűnt fel senkinek a turpisság. Nem csoda. Minden bemutató nap megkérjük Seokkie nagyiját, hogy süssön nekünk valamit és azt adjuk be tevékenység megnevezéssel. Eddig töretlen volt a sikerünk vele. Még ennyire idióta embereket.
-Hyuungg!! Bemehetek? Yoon Hyungg!! - hangoskodott a furcsa újonc a bejárat túloldalán.
-Sorry, nem veszünk fel új tagokat. Távozz! - küldtem el. Ahh, túl makacs.
-Hyungg! - nyitott be. - Mit csináltok itt? - tekintett körül az üres termen.
-Ez itt a főző klub és éppen muffint sütünk azzal a tükörrel. Kint megvárhatod míg elkészül. - tolta kifelé lóképű spanom az illetéktelent.
-Hajima! - fogta le az őt sakkban tartót. -Lehetséges, hogy új vagyok itt és ismeretlen. Meglehet, hogy egy naiv, háborodott elméjű baleknak hisztek, de nem vagyok az! - szögezte le.
Ez az! Kibújt a szög a zsákból. Megfogtam. Háh.
-Egy tükörrel nem lehet sütit sütni! - ejtette el, nekünk pedig leesett az állunk. Ez tényleg hülye. Beszarás. Komolyan nulla alatti IQ szinttel rendelkezik. Nem hiszem el. Erre nem számítottam. Nem tudom sírjak e vagy nevessek. Inkább az utóbbit választottuk.
-Te full agyi zokni vagy! - dőltem a nevetéstől az asztal tetején. Könnyeim csak úgy záporoztak, mintha a Niagara folyna szemeimből.
-Rendben. Maradhatsz. Semmi kétség. Az igazgatónak igaza van. Egy ennyire sületlen kölyköt egyedül lóflárni hagyni életveszélyes mindenki számára. - hagytam jóvá sorsom a csitri vigyázásával kapcsolatban.
Bemutattuk neki csoportunk igazi tehetségét és meg kell hagyni lenyűgözött az ujjongása a témával kapcsolatban. Ezek után mindig magammal vittem őt. Egy nap aztán a fiúk előtt értünk a szokásos osztályba. Csend állt be közöttünk, míg a fiúkat vártuk, de kicsit sem volt kellemetlen. Az idő során be kellett látnom, hogy V nem olyan rossz srác, mint ahogy én azt az elején leszűrtem. Oh, a srácokkal ráragasztottunk egy becenevet amit egyrészt a nem túl sok sütnivalója miatt másrészt azért kapott, mert ha elesik mindig V alakban érkezik. Igen, elég ügyetlen csirkefogó a kicsike.
-Hyung! - szólított meg halkan.
-Hm? - fordultam felé.
-Bekerülhetnék valahogyan a csapatotokba? - kérdezte szégyenlősen.
-Sajnálom, de az lehetetlen. Nálunk egyedül a legjobbaknak van hely. Mit tudsz te ahhoz képest? - vontam kérdőre.
-De.. Hidd el én is tudom éppen annyira, mint ti. Szeretnék egy Cyphert! Hyung, engedd meg, kérlek! - szinte könyörgött.
-Nincs az az indok a földön amivel meg tudnál győzni. - jelentettem ki, de a kiskutya szemei lyukat kezdtek fúrni szívembe.
-Ne bámulj így. - néztem el.
-Hé, Hyung! - hívta fel figyelmem magára és csókolt meg.
-Te nem vagy eszednél! - háborodtam fel. - Mit képzelsz? Mit meg nem engednek maguknak a mai fiatalok. Nem vonzódom hozzád kis pöcs, úgyhogy most állj le, mielőtt kirúgatlak szexuális zaklatásért! - fenyegettem meg. Az igazság az, hogy nem szándékoztam őt kicsapatni, sem semminek elkönyvelni és nem voltam hetero, de ledöbbentett a helyzet és szabadulni akartam belőle.
-Bocsáss meg. Többet nem kerülök a szemed elé. - rohant el könnyes szemekkel, a két éppen megérkező tag mellett.
-Bassza meg! - túrtam hajamba. - Ezt elkúrtam. - készültem ki, saját balgaságomtól.
-Mi... ?? - tudakolták volna meg, de leléptem mielőtt megtehették volna. Nem mehet el így. Megbántottam, pedig őt aztán végképp nem állt szándékomban. Végigkutattam az összes termet amit csak ismerhetett végül a zenei terem felé vándoroltam ahonnan zeneszó hangjai szűrődtek ki simogatva hallójáratom. Benyitottam és nagy meglepetésemre Tae töltötte be ilyen hiánytalanul a teret. A dal végeztével az ajtóban állva megtapsoltam. Megszeppenve bámult felém.
-Tehetséges vagy! - dicsértem meg.
-K-köszönöm. A középiskolára a tervem a zenei tagozat volt. Úgy hittem saxo(i)pho(r)ne sztár válhat majd belőlem, de nem jött össze. Viszont már több éve játszom. - mosolyodott el és tudtam jó fele haladok. Olyan kár lett volna tönkretenni ezt a szép pillanatot, de képtelen voltam magamban tartani a rihegésem.
-Drága lettél volna, annyi biztos. - rötyögtem, míg ő kérdőn kémlelt. Felvilágosításom után vállba vert és édes zavarban lévő tekintettel várta az elkövetkezendő történéseket.
-Figyi, röstellem. Az a kiakadás jogtalan volt és gyerekes. - kezdtem bele.
-Nem, nem. Igazad volt. Ez nincs rendben. Elnézést. - szégyellte el magát.
-Hallgass már meg. Majd utána elsüllyedhetsz, ha annyira szeretnél! - förmedtem rá. - Hazudtam neked. Biszexuális vagyok. S ha ez nem elég, érdeklődöm egy nálam fiatalabb fiú iránt. Na ez a szánalmas. - kacagtam fel kínomban. -Kedvellek. A kezdeményezésed ezzel szemben... Aktív típus vagyok. Nem támadhatsz így le. Összeromboltad az önbizalmam.
A szituáció egyre kínosabb és kínosabb formát kezdett ölteni. Imádkoztam a végéért.
-Hyung! Szeretlek, mióta először találkoztunk! - dörgölőzött hozzám akár egy bolyhos kiscica.
-Te meg.. ?!
Kis nyomi. Talán vannak hiányosságai, ahogyan nekem is, de ettől olyan hívogató igazán. Röviden a történetünk happy end-el zárult. Pechére a NamSeok páros várhatott egy pár órát mire újra köreikben tudhattak engem és újdonsült pasimat aki, mint kiderült nem is olyan rossz ha a nevéhez hű marad. Ha értitek.
*Pár órával később*
-Na, akkor kaphatok helyet a következő Cyperben? - lelkesedett be TaeTae.
-A holtestemen át. - csókoltam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése