I know your weakness! Chapter 1 BackStage 1/2 (JiKook / NamKook)

Még csak 15 éves voltam amikor a kiadó úgy döntött készen állok rá, hogy csapatba helyezzen és elindulhassak én és fiatal társaim a hírnévhez vezető úton. A 7 tagú kis közösségen belül én voltam a legfiatalabb ami nem kifejezetten volt meglepő számomra. Igazából még örültem is neki egy kicsit. Nem azt mondom, hogy annyira gyámoltalan személy lennék, akinek a Hyungjai támogatására van szüksége az életben maradáshoz, de megnyugtat, hogy ennyire figyelmesek velem szemben a koromból kifolyólag. Jól esik és biztonságban érzem magam, de nem vagyok puhány pöcs, oké?
Emlékszem milyen volt az első találkozásunk az idősebbekkel. Nem mindenkit egyszerre ismertem meg és így visszatekintve jobb is. Legelőször a vezér állta utamat, kit hallomásból jól ismertem már. Ő volt az egyetlen aki az eredeti Bangtan felállásból megmaradt. A kiadónál hírhedt becenevén csak a pusztítás istene. Rémisztő megnevezésével ellentétben külseje kevésbé tükrözte azt. Egy vézna, érdekes hajú, furcsa stílussal rendelkező elég nyominak tűnő egyén foglalt helyet velem szemben. Nem tudtam mire vélni. Ez komoly? Aztán jött a Princess. Úgy suhant be akár a saját maga fehér lovon közeledő hős lovagja. Majd elsodort sietségében. Mögötte baktatott a férfiú akihez közel menni sem mertem bérgyilkos zombi kisugárzása miatt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a srác most full halott vagy arra vár mikor ölhet végre meg valakit és szívhatja el az életerejét. Később találkoztam a maknae line egyik tagjával aki egy másik csoporttársunkkal szórakozott karöltve. Úgy néztek ki akár egy alien és egy ló akik valamilyen oknál fogva egymásra találtak és most megosztják egymással életbeli tapasztalataikat. Sohasem hittem volna amikor idejöttem, hogy egy ilyen rohadt bizarr társaságba fogok kerülni. Ezt gondoltam és akkor belépett ő. Szembe néztem vele és a szívem kihagyott egy ütemet.
-Szia! Te vagy Jeong JungKook, ugye? Én Park JiMin vagyok. Örvendek! - vigyorgott önfeledten kezet nyújtva én pedig majd összeestem amikor felém kalimpált.
-Mi? Ja, igen. Én is örvendek! Alig várom már a közös munkát. - vigyorogtam vissza rá a legszebb mosolyom elővéve leplezni próbálva csodálatom.
Egész eddigi életemben úgy éltem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a sikereimért. Igaz, hogy még a felnőtt kor határát sem súrolom. Régebben azt hittem túl fiatal vagyok, később a kevés időre fogtam a barátnő nélküli életem, de most úgy érzem rá jöttem. Tényleg meleg lennék? Ez a srác csak besétált én meg hirtelen úgy érzem minden erkölcsömet eldobva rohannék hozzá. Sok szép embert láttam eddig életemben, vegyük csak az unokatestvérem aki egyszerűen gyönyörű, de ő mindenkit leköröz. Mi a fasz van velem? Nem szerethetek bele a csapattársamba, főleg nem az első 24 órában. De megtettem. Ahogy telt az idő és megismertem annál jobban bele zúgtam. A debütnek már egy éve. Én egyre csak növök és a kettőnk közti különbség szintúgy, ami azt eredményezi, hogy egyre csak édesebb lesz ez a kis törpe. A feje búbjától azokig a cuki lábakig imádom ChimChim Hyungot. Nem tudok leállni a szívatásával. Olyan édes amikor dühbe gurul. Ráadásul egy helyről jöttük, így még inkább megértjük egymást, mint a többiek és halmozhatjuk a közös dolgainkat. Örülök, hogy megismerhettem őt, hiszen ha ő nincs talán sose jövök rá kályha létemre, de mostanra kezd frusztrálóvá válni amit iránta érzek. A szívatásaim viszonzásra találnak személyétől, de sokkalta durvább formában, mint amikben én azt el tudnám viselni. Én szerelmes vagyok ebbe a kis rosszcsontba ő meg azzal jön, hogy csókoljam meg, menjek hozzá, szeret engem és hasonlók, fanservice elnevezés alatt. A tököm kezd tele lenni ezzel. Ha sokáig folytatja akkor a visszautasítás helyett egy adott pillanatban letámadom és nem lesz visszaút. Éreztem, hogy ez lesz. Főleg amikor reggel a kakaóm iszogatása mellett nagy beszédet tartott nekem, amire természetesen nem figyeltem, mert a mosolya, az íves ajkai, az ennivalóan vágott szemei elvonták a figyelmem és azon gondolkodtam a következő előadáson vajon leveszi e a pólóját és... Álmodozásomból flörtölő hangja ébresztett fel.
-Tetszem? - harapott alsó ajkába.
Baszd meg magad vagy én foglak. Oké, kicsit elszállt az agyam abban a pillanatban és tudtam ez így nem mehet tovább. Aztán jött az az este.
Japánba utaztunk koncertezni és természetesen én voltam az egyetlen aki nem fogyaszthatott alkoholt. Igazából nem is vágytam rá, csak elég szívás kirekesztettnek lenni. Ezek itt körülöttem jót éreznek én meg nézhetem végig a következményeket. Voltak tagok akik pár pohár után leálltak és jóleső érzéssel visszavonultak szobájukba miután meghallgattak megannyi vicces sztorit amivel egymást szórakoztatták. Igen ám, de volt egy olyan része is a piáló bagázsnak akik sík részegre itták magukat. Velük engem áldott meg az ég. Amikor láttam, hogy ideiglenes szobatársam teljesen kikészült elhatároztam, hogy ágyba dugom. Felkaptam a földről a drága vezetőnk és magammal vittem a közös helységbe. Ő azonban nem volt hajlandó lefeküdni. Azt állítótta beszélnie kell még. Ha nem beszéli ki magát nem tud aludni. Engedtem neki és hagytam, hogy egy székben ülve ecsetelje amit szeretne. Ekkor egy full elázott begerjedt JiMin borult be a szobába egészen az ágyamig vonult, elterülve azon, elzárva a levegő útját testembe.
-Hyung, mit művelsz? Ittas vagy. Takarodj le az ágyamról és menj aludni! - parancsoltam rá a gyerekstílusra váltóra.
-Jeong JungKookieeee... Játszunk már egy kicsit. Légyszii. Tudom, hogy te is akarsz. - huncutkodott én pedig egyre dühösebb lettem.
-Nem mondom még egyszer! Húzzál Taehoz aludni, te tök! - ordítottam le a fejét, de ő továbbra sem mozdult szomorú lebigyesztett ajkaival próbálva célt találni.
-Azt mondta, hogy hagyd békén! Öcsi, légy jól neveltebb. - szólt rá NamJoon leemelve rólam kivezetve az ajtón egészen a szobájába. Mikor visszajött meglepetten néztem rá.
-Mi van? Ja, hogy azt hitted nem vagyok magamnál, mi? - húzta félmosolyra száját. - Bocsi, csak olyan vicces volt. Viszont azt komolyan mondtam, hogy nem tudok elaludni míg nem merítettem le az agyam. - ült vissza helyére.
Tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz? Olyannyira értelemmel teli gondolatlevezetést, mint amilyet akkor aznap este hallottam soha előtte nem tapasztaltam. A golyóállók közé kerülésem óta ez volt a második felfedezésem. Az ész, a magabiztosság és a kiállás vonzó. A kezdetekkor egy béna, kétbalkezes leadernek láttam, de ekkor kirajzolódott előttem az igazi Kim NamJoon, akinél vonzóbbat úgy érzem a büdös életben nem találnék.